Puzsér Róbert

A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal

· PT26M

Összefoglaló

A TV2 megszűnő Tények című műsoráról és a NER utáni propagandamédia helyzetéről szól az epizód. Megemlítik Vaszil Miklós, a TV2 vezérigazgatójának közleményét a tények és a Napló című műsor leállításáról, valamint az infotainment műsorok megújításának szükségességét a tények…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 05. 21.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Orbán Viktor, Soros György, Puzsér Róbert
Témák
propaganda, média, tv2, ner, valóság orwelliana
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Megszűnik a TV2 tények, közölte Vaszil Miklós, a csatorna vezérigazgatója.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a napló című magazinműsorral is felhagynak.

Jelenleg is zajlik az infotainment műsorok megújítása, amelyre elsősorban a tényegbrend eróziója miatt van szükség.

Célom, hogy az újonnan induló brendekkel a tanulságok levonását követően a TV2, az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást nyújtson, írta a 44-nek a vezérigazgató.

Megkeresem a Gálvölgyinek a csodálatos művét, amit a tények emlékére készített.

Ez lesz. >> Rögtön hallgassuk is meg.

Aztán egy korrekt nekrólot megér. >> Így lehet, így lehet méltón emlékezni a tényekre. >> TV2 tények.

Zombik és vámpírok támadtak, izmos macskaszépséget fogdostak.

Bezárták a buszba a nagymamát, ő csavargatta a buszsofőr orrát, megfőzte volna a német juhászokat.

Ők sajtkrémmel álcázták magukat, csúkolgatták a legrondább kutyát, míg Soros megölte volna az anyját.

Okos varrógéppel hamisítottak, borostás asszonyok borot váltak.

Kisvárosnyi pörköltadag az udvaron.

Húslevest esznek a csimpánzok.

Székekkel támadnak a migránsok.

Zombik és vámpírok támadtak. [nevetés] >> De engem ezt abszolút terh férfi madarat szült emlékeztem.

Mindegyik egy-egy főcím a tényekből.

Nekem az a kedvencem, hogy megölte volna az anyját Soros.

Tehát ez amikor így nem történt meg, mert azik megtörténtek an, mert az anyja elfutott, de ő megölte volna az anyját, csak nem érte utol.

A >> ez egyébként az Airplane című nagyikerű filmre emlékeztek-e?

Abban van egy ilyen hogy >> megette a saját lábát a hűtőb reked film. >> Így van. [nevetés] Szó szerinti idézett 30 év tábáv. [nevetés] Ja ja.

Nem tudom. terhespérfi.hu-n lévő nem honlapom az egy ilyen Facebook csoport.

Már nem frissül magától a Facebookról át a holra.

A Facebook csoport meg én nem látogatok semmilyen csoportot már, >> de amikor azt így weboldalrá átalakítottam, valami majdnem 20000 cikket gyűjtöttem össze a legkülönbözőbb portálokról.

És akkoriban, amikor ezt én oda átraktam, mondjuk öt éve vagy négy, akkor még nem volt közények. hu és tv2.hu-s forrás is csak 17 cím volt abból a közel 20000-ből.

Viszont akkor ezeket fölolvasom, mert ezt könnyű volt megtalálni a honlapon.

Farkastámadás áldozata lett kefír szerelme.

Szabóra bikiniben próbálta ki a vizenjárást.

Tarlós Orbánról intellektuális alapon is belátja, hogy Budapest nem egy a 3200 önkormányzat közül.

Gondolnánk, shoppingulásnak álcázzák a szexmunkát.

Majka érzi magában Rózsa Gyulit és Vágó István.

Steiner Kristóf és férje már ősszel elkezdte a karácsonyi díszítést.

Mokka már többször öngyilkos akart lenni a 15 éves netelep.

Szegény csípos volt a kürtő kalács is.

Majdnem bugyit villantott sarka a Kata.

Szabó Zsófi kutyájának nincs jó helye nála.

Egy 200zessel törölgette homlokát Berki Krisztián.

Tények WC pumpából építettek hidat.

Négy évesek lettek Lévai Adrien mellei.

We Viktor le akar szokni a vibrátorról.

Szexorgiak ellértben, illetve naponta látja a Jimmy szellemét.

Ezek a fejléckeket >> a a magyar internet vidámabb éveiben jött létre a hírcsárda.

A hírcsárda az gyakorlatilag olyan híreket közölt, mint a tények. >> Igen, de a tények tönkretettek. és a és a tények kiszorította [nevetés] a piacra.

Tehát az az történt, hogy hogy de ezt egyébként beszéltük mi korábban is, hogy a magyar kormány, a magyar állam teljes propagandagépezete az a valóságot olyan mértékben szennyezte be ezzel a ezzel a ezzel a részeg illúzióval, hogy már nem lehetett viccelni semmivel.

Tehát egyszerűen a lehetőségét vették el annak, hogy te önfeletten így >> a valóság megölte a humort, mint a video kill the radio starig.

Akkor most azzal, hogy a tények megszűnt, most a hírcsárdának talán egy újabb arany kora jön.

Tehát én most hírcsárda részvényt vennék a helyetekben. >> Izmos macskaszépséget fogdostak. >> Ühüm. [nevetés] >> De ebből ebből toltak egy sűrűt is a választás után, nem?

Amikor így két napig csak Panda született. >> Megfőzte volna a német juhászokat.

Nem főzte, de megfőzte volna volna. [nevetés] >> Megfőzte volna.

És akkor nincs helyreigazítás, ért?

Tehát mi én azt gondolom, hogy ért >> pókolgatták a legrondább kutyát. >> A legrondább kutya az az olasz cirkuszi kutya lehet, amit pandának festettek át, hogy a gyerekeket átbasszák.

Meg van ez a >> gondol, gondolj bele ebbe a műveletbe, hogy ezt csinálta velünk a Fidesz, hogy ez volt számára a hír.

Tehát az egyik oldalról voltak az ilyen közérdekű információk, amiket Balási Gyula tolt az arcodba a migránsokról, Sorosról meg a meg Brüsszelről, meg a bombákról.

Ö, és voltak a hírek ezek, és hogy ezt csinálta velünk a a Fidesz, hogy gyakorlatilag megpróbálta az egész társadalmat így tényleg lobotomizálni, tehát levinni arra a szintre, hogy a kocsmában, a sarokban a nyálát sorgató alkesszel legyél egy szinten így a így a világról való gondolkodásban.

Ez milyen már, hogy hogy merték ezt?

És akkor most amikor szarban vannak ennek köszönhetően, akkor azt mondják, hogy polgári szalonokat fogunk létrehozni, ahol ahol [nevetés] majd az értelmiség vitatkozik.

Értelmiség ők meg az értelmiség.

Hát mindjárt Postás Józsit meg is hívhatják meg Bunyós Pityut. >> Hát pont ez szeretnének elmenekülni.

Csak ne maguk elől maguk elől tudod ezek ők.

Most már ez elől nincs hova menekülni, mert viszik magukkal.

Nincs összekenem a a izé szarral a szalonfalát, az asztalt, odaszarok a a >> szőnyegre és azt is így szétkenem, és aztán azt jaj, hát ez borzasztó, hogy az h az van, hogy az van, hogy hatalmon kell konszolidálni.

Ellenzékből már késő az a nagy helyzet. >> És mi több itt már nem is ellenzékben vannak, tehát a Gyurcsány vonaton már tényleg késő.

Amikor rá ráültél erre a vonatra, ami így síek nélkül így megy le a szakadékba, akkor mit akarsz már konszolidálni?

Hát lassan el kell, hogy felejtsük Orbán Viktor nevét, mert nem lesz tényező, mert nem érdekel, amit mond. >> Székekkel támadtak a migránsok. [torokköszörülés] >> Kisvárosnyi pörköltadag az udvaron. [nevetés] Veszélyes pókpeték a banánon.

Hogy a szavazd meg, de tényleg szavazd meg Orbán Viktort újraé >> ötödször is, mert veszélyes pókpeték a banánon.

De ez egyébként ez korrekt kép, tehát ez olyan, hogy ez azért megcsavarja a tudatodat.

Ez ez jobb, mint bármilyen drog. >> Joppá, nem eszünk barán. >> Okos varrógéppel hamisítottak. [nevetés] Na, szóval én mielőtt a Vasszili Miklós eldobná ezt a tényekbrendet, és elásnám a picsába, azért javasolnám, hogy ilyen négy órás maratoni helyreigazító búcsúadásokat rendezzenek, mert szar lesz a rendes helyreigazításokat, mert ugye nem mindegyik ment le olyan terjedelemben az új híradó brendre igazítani. egyébként nem muszáj nekik hírszolgáltatást nyújtani.

Akkor, amikor akkor, amikor földi szórású analóg televíziózás volt, akkor egy országos frekvenciához úgy juthattál hozzá, hogyha a közszolgálati pályázati vállaláscsomagodban biztos, hogy volt napi hírműsorszolgáltatás.

Most viszont egyrészt DVBT van, másrészt ez pályázat kérdése.

Tehát amikor a té a TV2 biztos, hogy valamilyen pályázatban vállalt kötelezettségeket, ha az lejár, akkor esetleg azt is lehetne csinálni, hogy ne legyen híradójuk. eddig muszáj volt nem hírszolgáltatást nyújtani.

Mostantól nem muszáj hírszolgáltatást nyújtani. >> Na ez a durva, hogy a az az nem törvényi előírás, hogy egy országos TV csatornának legyen híradója, hanem ez pályázati vállalás média ilyen NMH kategóriájú csatornáknál.

Az viszont törvény, hogyha van hírszolgáltatás, akkor az kiegyensúlyozott legyen.

Na ez mondjuk nem sikerül ez se szar.

Ezért pont leszarta mindenkit.

Ö és akkor hát ilyen nekrológ és hogy mondjam, ilyen human resources aggodalmaimat szeretném kifejezni, ugye Mars Janikó és Gönci Gábor kapcsán.

Ők akik ugye csak pihennek, tehát hogy őknek nem baszták ki onnan a csatornától a akiktől mindenki annyira hány, mint a Szalai Viviantól, hanem ők úgy csak pihennek, mint a Monti Python papagáj jelenetében a papagáj.

Ugye Göncinek a zenekara a Smile Rock Circus, az céges bulikat és esküvőket is vállal.

Hogyha érdeklődtök, akkor a smile.hu megtalálhatjátok.

Több órás buli repertuárukban legsikeresebb saját szerzeményeik is helyet kaptak.

Ilyen a 2011-ben a Kasse FM top 40-be bekerült Hanta Boy. >> Hm. >> Tehát ők számot tudtak írni a hazugságról, de azt úgy észrevenni a munkát során azt nem.

Ö Marsi Enik pedig hát eredetileg újságíró, bár azt még nem próbálta, csak nagyon rövid ideig, de őt valószínűleg a profi TVés, mi volt a miatt?

Ezt a Blick interjúban többször is elmondta. minden korábbi helyén szerintem tárdkarokkal várják úgy a kriminális riportereként, mint az RTL Fókusban, vagy az RTL híradóban, vagy az SZE előtt szerzett szakmájában gyógypedagógusként. [torokköszörülés] Itt a tények képében kétféle mocsok fúzionálódott, vagy hát szervesült össze.

Az egyik ez a teljesen teljesen szervetlen bulvár, ez a ez a társadalmi szövetbe ben nem ágyazható, mint egy protézis úgy illeszkedik a társadalom organikus szövetéhez.

Ez a ez a förtelmes plázaserilbvár.

És akkor eh teljesen érvénytelen és akkor ez egészült ki, sőt ebbe ágyazódott be az a propaganda, aminek az volt a funkciója, hogy bizonytalanítson el, és hogy az egyet és amiután elbizonytalanodtál, hiszen veszélyes pókpetékkel fertőznek a banánok, akkor hogyha ez megvolt, akkor felkínálja neked a biztonságot, a biztos választást, Orbán Viktort.

És ez ez a kétféle mocsok, ez a bulvármocsok, meg ez a propagandamocsok, ez 20 éven keresztül ellentmondónak látszott, de valójában nem volt ellentmondó egy percig sem. >> Emlékezzünk arra, hogy kit nevezett meg Gyurcsány Ferenc, mint kormányszóvivőt, Batis Andrást, aki akkoriban a fókuszt vezette.

Tehát már Gyurcsány volt ezzel a brigáddal egyébkén már Gyurcsányban megvolt a szándék arra, hogy bulvárba ágyazza a propagandát, de hát nem volt egy Rogán Antal.

Rogán Antal egyébkén Igen, de Rogán Antal volt az, aki ki tudta aknázni az ebben rejlő kommunikációs lehetőségeket.

Például a 4 millió példányszámos kampány kiadványukat a bulvárlapfejlécével házhoz szállíttatni minden választóhoz az nagyon nagyon súlyos volt.

Tehát érted, nem is egy sz, nem egy külön szám, mert megjelenik pár 100 példányban teszem fel >> és kinyomnak 4 milliót.

A a ha még azt mondom, hogy ebben a ebben a nem tudom mi volt ez.

Blick vagy ezeket nem Bors igen keverem, mert az egyik az egy van, amelyik nem geci még. >> De már a blicket is megvették. borsövék volt és a blicket rávásárolták bárm azt mori meg ripost meg mit tudom én egy csomó ilyen nyomoren házhoz ha ingyen megvenné az összes számot és házhoz szállítaná még az se és mert van benne egy darab fizetett szöveges hirdetésük azt még megérteném de teleszartak egy mű példányt és kinyomták annyi példányban amennyi ebből alapból összesen nem jelent meg ever >> igő babákon gyakoroltak >> [nevetés] >> Remek, képzeld el, remegő, remegő babákon gyakoroltak.

Mit? >> Nem akarjuk tudni >> a megrontást és Zsold bácsinak hívják.

Ö viszont van itt egy ehhez a hírhez kapcsolódóan egy érdekes szempont, amiserint Vaszili Miklós a héten a digitál média hungary kerekasztal beszélgetésen, ahol ott volt az RTL klub is, meg a TV2 is, ott említette, hogy hogy az állami hirdetések ugye megcsappantak, és emiatt kisebb bajba fognak kerülni, ami egyébként az RTL-t is érinti, csak sokkal kisebb, vagy náluk ez a probléma lényegesen kisebb.

Ők eleve a piacról, ezt jelezték is, hogy ők meg tudnak élni a piacról.

A TV2-nél meg ez ugye hát gyakorlatilag a működési modell vagy az üzleti modellnek a gerincét adta, hogy az állam mindent fizet, ezért bajban lesznek.

És a a piaci hírek szerint a dolgozók 15-20%-át ki kell majd rúgni, ami most ez megint olyan, hogy egyébként az egész magyar médiapiacról most most 100-ával rugdossák ki az embereket, ezekre senki nem lesz ám kíváncsi.

Tehát nem vagy kíváncsi ezekre, akik itt dolgoztak, meg akik a megafonnál meg a >> nálunk itt az önyesben meg az ingában mindig nyitvál az ajtó kifelé.

Bir >> birkákat loptak a kislábúak. [nevetés] >> Róbert, én úgy gondolom, hogy viselkedéssel zavarod a tanóra színvonalát, hogy mi a fasz beírunk az ellenőrződbe és mögéírom kis betűvel, hogy ugyan 97-es sér nem vagyok hajlandó.

Nem, nem vagyok hajlandó, de hogy visszatérve megint ugyanaz, amit már az előbb emlegettem a bankoknál, itt is ugyanez van, hogy van a TV2, ami föl lett fújva, ami úgy lett piacvezető, hogy folyamatosan volt egy ilyen >> örök második akkor lett piacvezető, amikor felfújták.

De azért nekik van egy volt modelljük, ami működőképes. >> Működő.

És az mikor volt, hogy működött?

Tehát, hogy itt most ami van, az már nem tud működni, mert ha ebből kiveszed a pénzt, akkor leáll a kazán, mert a kazán arra volt be optimalizálva, hogy lapátolod bele a bankjegyeket, és az fűti a mozdonyt, és megy.

És az RTL probléma nélkül átáll erre a újpiaci környezetre, a TV2 meg fog zuhanni vele. >> Én úgy látom, valaki az igazgatóiba akar menni. >> Sajtémmel álcázták magukat, [nevetés] csókolgatták a legrondább kutyát.

Az az [nevetés] igazság, hogy ez egy hónappal ezelőtt nem levettél. >> Dehogyis nem.

Baszd meg. >> Azt mondják, hogy tragédia plusz idő egyenlő komédia.

Azt hiszem, hogy kellő idő eltelt. >> Egy hónap.

Ennyi volt. [nevetés] Na ez tényleg semmi.

A NER 16 évig építkezett és egy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal”

Miről szól ez az epizód: „A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal”?

A TV2 megszűnő Tények című műsoráról és a NER utáni propagandamédia helyzetéről szól az epizód. Megemlítik Vaszil Miklós, a TV2 vezérigazgatójának közleményét a tények és a Napló című műsor leállításáról, valamint az infotainment műsorok megújításának szükségességét a tények… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orbán Viktor, Soros György, Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal”?

Fő témái: propaganda, média, tv2, ner, valóság orwelliana.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A propagandamédia a NER után: megszűnő Tények, elbocsátások, megcsappant hirdetések és fizetőfal”?

Megjelenés: 2026. 05. 21.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/a-propagandamedia-a-ner-utan-megszuno-tenyek-elbocsatasok-megcsappant-hirdetesek-91falmp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből