A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke
Összefoglaló
2024 júniusában véget ért a 2020 óta tartó rendkívüli állapot, amelyet először a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború miatt rendeltek el. A parlament a Tisza párt kétharmados többségével döntött a veszélyhelyzeti rendeletek jogszabályba foglalásáról. A műsorvezető…
Röviden
- Műsor
- Puzsér Róbert
- Megjelenés
- 2026. 06. 11.
- Szereplők, említett nevek
- Puzsér Róbert, Radnai Márk
- Témák
- veszélyhelyzet, közszellem, rendezés, politika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A háborúnak még nincs vége, de legalább a háborús veszélyhelyzetnek vége van. >> A Tisza kéharad által dominált parlament az alakulóén döntött a vészhelyzeti rendeletek jogszabályba foglalásáról.
Szerdán éjfélkor hat év után megszűnt a háborús vészhelyzet, amelyre hivatkozva az Orbánkormány rendeletekkel kormányozhatott.
A vészhelyzetet először 2020-ban a koronavírus járvány, majd 2022-ben az orosz-ukrán háború miatt rendelték el.
Ez már ez már önmagában egy nagyon nagy vívmány, hogy nincsen veszélyhelyzet és hogy egy kétharmad és ugye igen igen és hogy egy kéthmados rezsim a saját kéthmadával élve hegemón, nem pedig valamiféle veszélyhelyzetre hivatkozva hegemón.
Amúgy arra semmi szüksége nem volt kormának.
Volt kéthmada és úgy csinált minthogyha még ez se lenne volt kéthoda de igazán nem hitte el magáról, hogy van kétharmada.
Úgyhogy a veszély veszélyhelyzetet >> vezet.
Az az érdekes, hogy akkor szüntetik meg a háborús veszélyhelyzetet, amikor Kárpátalját átfogó orosz dróntámadás éri.
Tehát amikor tényleg a nemzetünket eléri az orosz agresszió, akkor szűnik meg.
Ez amúgy egy véletlen egybeesés nyilván, illetve hát annyiban nem véletlen, hogy Vladyimir nyilván tudatosan adta ki a parancsot, hogy mostantól oda is lehet lőni, mert ezt már nem korábban is lőpátora in egykét találat volt, egy egyik egy amerikai üzem meg nem emlékszem pontosan, de de most ez látványos volt, tehát most direkt egyszerre több helyen, hogy érezzük a törődést. >> Igen.
Azért azt fontos látni szerintem, hogy itt ez a veszélyhelyzet ez egy szimbolikus dolog.
És akkor én most rátérnék az örülésnek a a a pályájára, hogy ez a [horkantás] nem csak a veszélyhelyzetet szünteti meg most a Tisza kéth, hanem hanem a hanem az igazság utáni politikát.
Tehát most most visszatalálunk bizonyos értelemben.
És ez az, amit ennek a hogy mondjam, ez az amit örülünk.
Szerintem mindannyan örülünk, hogy visszatalálunk a tényekhez, visszatalálunk a mindennapokhoz. jön a vízügyi szakértő, megszólal a a a feszti körképnél, meg nem tudom, ugye ezt visszatálunk a minden, ugye a veszélyhelyzet az az igazából pont arra jó volt a Fidesznek, hogy hogy hogy ugye nem tudom Kársmitből tanultak, nem tudom, hogy permanens veszélyben akarnak minket tartani, permanens veszélyben és azt akarják, hogy ez a kollektív veszélyet, >> ez legyen a politika origója, ez legyen a politikai élet akciómája.
És és most ezt a azt, hogy van egy, hogy mondjam, a politikát meghaladó, azt alulról keretező érzelmi akcióma, amihez mindannyian az egész közéletnek tartania kell magát, ezt vonja vissza a Tiszakormány.
Tehát a vészhelyzet az valójában a közös politik veszélyhelyzet az a politikai életünknek a a Fidesz hatalmi szempontjainak kedvező érzelmi keretezése volt, és ennek ennek van vége, és ennek nyilvánvalóan csak örülnélek.
Ami egyébként egy pokoli művelet volt, és ezért még valakit felelősségre kell vonni, mert ez akkora károkat okozott, tehát nem elég, hogy nem volt egészségügyi minisztérium, de embereket mentálisan, tudatosan betegítettek meg.
Emberek százezreit, de lehet, hogy millióit, tehát traumatizáltak szándékosan.
Az idős emberek konkrétan elhitték, mert mi itt röhögtünk rajta, hogy majd háborúba visznek meg átműtenek.
De idős emberek tömegei elhitték, hogy ez vár ránk, hogy az unokámat visszaműjtettek már. >> Persze, de aztán visszaműjtettem magam.
Szóval, hogy majd az unokámat elviszik a frontra.
És ezt mindenki tudta, hogy nem, de mégis annyiszor súlykolták, és annyira erősen és annyira annyira ellentmondás nem tűrően jött.
Ez ömlött mindenhonnan, hogy az emberek egy része elhitte.
És ez milyen már, hogy ezt csinálod az országgal, amikor arra vagy fel, vagy arra vagy megválasztva, hogy vezesd, és akkor te fogod, és karámmal körbekeríted, és egy satuval nyomod össze, és ezen röhögsz.
Ezt élvezed, hogy emberek szenvednek attól, amit mondasz, hogy hogy szándékosan rossz rossz közérzetet csinálsz bennük, hogy féljenek, hogy rettegteted.
És ennek a felelősét meg kell találni.
Tegnap a az utcán elcsípték Rogánt, a Telex meg a 444.
Azt nem tudom megnéztétek-e. >> Igen, Magyarországon van. >> Igen, igen.
És kérdezték, hogy itt marad-e, és mondta, hogy természetesen.
És és ott valamelyik nem emlékszem, valami szerződésekkel kapcsolatban kérdezték, és akkor akkor magyarázta, hogy az Orbán Viktor írta alá.
Ezt ezt mind Orbán Viktor írta alá.
Tehát Rogán úgy pattintotta le magáról ennek a felelősségét, miközben pontosan tudjuk, hogy központi szerep árult rá.
Persze azt is tudjuk, hogy Orbán Viktor volt a kéz, aki az egész rendszert mozgatta, és nyilván mind a kettőjüknek el kell számolni ezzel, de hogy azt higyen, hogy ennyivel megúszta, hogy ott 10 percet dumcsizott a 444-gel. >> Ühüm. >> Nincs vége. >> Ühüm.
Azért egy röviden visszautalnék ugye itt a itt a a Rannai Márk és a és a Rogán Antalnak a konfliktusára, mert azt azért látni kell, hogy ők nagyon más dolgot csinálnak.
A vészhelyzet volt a Neres hatalomgyakorlás érzelmi akciómája.
Tehát ez volt azért ez egy alkotmányos jellegű keretezése a politikai életnek, amin keresztül mindannyian viszonyulunk az államhoz, a hatalomhoz, a saját állampolgári szerepkörünkhöz.
Ők alapvetően ebben találták meg a politikai élet axiómáját.
Amikor a Radnai Márk leszimulálja a rendszerváltást, akkor látjuk, hogy új akciómára kerül rá a politikai élet.
És ez az akcióma, ez a politika ösztársadalmi tulajdonlása, a közös szerzői viszonyunk.
Ugye ezért vezetik be a operatőrt és rajtak keresztül a társadalmat a karmelitába.
A szerzőivé vállunk az államnak.
Tehát mi leszünk a szerzők, akik szükségeltetnek egy új szerződéshez.
És és és ezt itt egy nagyon éles határvonalat kell szabni, amit azt hiszem, hogy a előző részben annyira nem szabtunk meg, hogy a Radnaiék ők is szimulálnak, de nem ugyanazon akcióma mentén szimulálnak, mint a rogánék. ők visszavonják a veszélyhelyzetet, visszavonják a hazugságot a politikai élet akciómájaként.
Azt azt a hazugságot, amiről valójában még a Fideszes szavazók ugye ahogy te mondtad, a nagy része is tudta, hogy hazugság, és mégis minden nap lenyeltük és mérgeztek vele minket.
Ők visszavonják ezt az akció és a helyére rakják a karmel látogatással meg nem tudom a közös szerzői tulajdonkat.
És szerintem iszonyatos érzékük van ahhoz.
Hát ne felejtsük el, hogy ugye a a Radnai Márk ő egy ő ő valóban egy rendező. dramaturg, nem tudom.
Iszonyatos érzékük van ahhoz, hogy hogyan kell a szimbólumok és a tények világában is kialakítani azt az érzést, hogy mi most birtokba vesszük az országunkat.
Ugyanez látszódott a Kossuttéren, amikor direkt úgy rendezték meg az egészet, hogy amikor elvonulnak a elvonulnak a katonák a helyszínről, ugye, kik az ünnepélyen felvonultak, meg nem tudom, akkor ott megjelenik az olajiba, aki aki ugye elénekli ezt a ezt a ezt az ikonikus dalt, és azzal párhuzamosan, hogy felcsendül az, hogy Magyarország ugye a tömeg beáramlik a nemzet főterén keletkező vákuumba.
Aha. beáramunk, birtokba vesszük a teret, és ez a veszélyhelyzet visszavonása az az egy nagyon fontos, hogy mondjam, stációja.
A valójában a a kollektív önképünk, a kollektív szerzői viszonyunk, a kollektív igazság érzetünk visszaállításának. >> Világos.
Én csak azt mondom továbbra is, és egyébként ezt mondtam az elmúlt 16 évben is, tehát ezt tényleg vissza lehet nézni, hogy legyetek kritikusak, gondolkodjatok kritikusan mindenről, akkor is, ha meglátom ezt az egyébként nagyon intenzív élményt nyújtó képet, hogy az emberek így bezúdulnak a Kossuttérre és átszaladnak a vizen.
Igen, nagyon látványos, de látom, hogy rendezett.
Tehát legyetek kritikusak, hogy valaki egy élményt akar nektek eladni.
A hullámvasút is jó a a Vidámparkban.
De ne tévesszük össze a valósággal.
Tehát szimbolikus meg meg idézhető, megjegyezhető fotózható átélhető de de nem a valóság, egy rendezett valóság.
És mindig legyetek kritikusak, és tehát, hogy ne legyen az, hogy mostantól nem mondhatjuk, hogy itt van egy ilyen aspektus, mert mert te hülye vagy, mert te miért rugatsz már megint bele, mert akkor felborul az egész.
Tehát de >> szóval, hogy az van, hogy eddig a fid eddig a fideszesektől kellett ezt hallgatni, >> hogyha tudod fanyalogtál, vagy nem tetszett, akkor magyar gyűlölő vagy, magyarellenes vagy, akkor hungarofób vagy, akkor miért zavar téged?
Miért bán téged, hogy ez a kicsi ország ilyen sikeres?
És ez mi elsősorban ebből akartunk szabadulni.
Elsősorban nem a Fidesz uralmából, hanem elsősorban >> hát de >> nem elsősorban ennek a szelleméből, aminek a Fidesz volt az ura.
Valójában ez egy nagyon rossz mérgező közszellem, amit a Fidesz uralt 16 éven keresztül, és a Fidesz elvesztette az uralmat efölött a Közszellem felett, de a közszellemet kell leváltani valójában. >> Ühüm. >> Ezt gondolom erről.
Az biztos, hogy most egy szintet léptek egyébként, de de tényleg az a az van, hogy két két rétege van ennek.
Az egyikben ez a ez a valóban ez a ez a ez a nagyon látványos, nagyon átélhető, nagyon működő, rendezett valóság.
A másikban meg van a valóság, ahol tényleg történnek azok a dolgok, hogy fölállnak ezek a minisztériumok, meg azt mondják, hogy csatlakozunk az európai ügyészség.
Tehát nekem ez nagyon tetszik, tehát [torokköszörülés] ne értsetek félre, de közben nem vehetem észre, hogy egyébként egy egy írt élményt raknak rám.
Tehát ne zabáljatok önfeletten mindent, csak azért, mert most nektek ez jó, mert mert nagyjából úgy tűnt, hogy összeállt az emberek tudatában az, hogy a hogy a NER milyen módon manipulálja őket, és hogyan hazudik nekik, és ezért ezáltal tudott varázstalanodni.
Átláttak a szitán, megértették, hogy hogyan próbálnak velük bábozni és nem kértek belőle.
De most itt egy szintlépés történt.
Ez most sokkal jobb, sokkal hatékonyabb, sokkal átélhetőbb.
A rettegés után most a szeretet, most az öröm.
De ettől még >> lássatok át rajta.
Csak ezt kérem tényleg >> minden minden minden sztorinak van egy szerzője.
És és ez ugye fontos gondolat, amit ugye a 20. század második felében örököltünk, hogy akár jó a sztori, akár rossz a sztori, akár szeretjük, akár utáljuk, minden sztoriban van egy hatalmi aspektus.
Ö ez kicsit ilyen eredendő bűn feeling, hogy bár bármennyire felhőtlen az [horkantás] öröm, mindig emlékeztetni kell magunkat, hogy a hogy a hogy az öröm mögött mindig ott van egy rendező. >> Akármilyen szándékai vannak ennek a rendezőnek.
Ú >> ö, >> meg ugye a hatalmi ágak, tehát hogy azt is felfedezték, hogy szét kell választani a hatalmi ágakat, különben totalitás jön létre, a totalitás pedig kritika nélkül megborul.
Erre való a jog, erre való a sajtó és erre való a parlament épületében a törvényhozás.
Az is az egyik hatalmi, és nem fedheti le mindet.
És itt itt a itt itt itt nem várhatjátok el tőlünk, hogy mi ne végezzük el azt a munkát, amit el kell végezni.
Tehát itt itt látnok kell, hogy ez egy fék és ellensúly.
És az nem mindig lesz kellemes.
Az lehet, hogy nem fogjátok szeretni, mert már megint már meg, már megint kritizál, már megint befékezett, már megint fölemelte az ujját, hogy lenne itt valami hozzáfűzni valami.
Igen, ez ilyen, de ez garancia arra, hogy ne boruljon föl a rendszer. >> Igen.
Igen. >> És akkor jön a dramatic exit.
De hát le lehet ám iratkozni anélkül, hogy megírnád, hogy leiratkozol.
Tudod, lehet távozni anélkül is, hogy ilyen széles széles nagy jászai maris gesztusokkal kimond.
Az a nehéz ebben a leiratkozásban, hogy beírod, hogy leiratkoztam, de ugye még visszajössz megnézni, hogy lájkolták-e elég sokan.
Tehát addig azért nem iratkozol le, azért még nem iratkozol le, csak majd két nappal később, amikor már láthatod, hogy már kifutott a a mutatvány.
Említett entitások
Témák
- veszélyhelyzet
- közszellem
- rendezés
- politika
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke”
Miről szól ez az epizód: „A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke”?
2024 júniusában véget ért a 2020 óta tartó rendkívüli állapot, amelyet először a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború miatt rendeltek el. A parlament a Tisza párt kétharmados többségével döntött a veszélyhelyzeti rendeletek jogszabályba foglalásáról. A műsorvezető… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert, Radnai Márk.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke”?
Fő témái: veszélyhelyzet, közszellem, rendezés, politika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Rogán-féle rettegtetés vége, a Fidesz által uralt mérgező közszellem, Radnai Márk rendezői érzéke”?
Megjelenés: 2026. 06. 11.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/a-rogan-fele-rettegtetes-vege-a-fidesz-altal-uralt-mergezo-kozszellem-radnai-mar-3a9kemp3
Több epizód a Puzsér Róbert-ből
- Új rendszer, új élet? | Puzsér és Tilla politikáról és a médiáról beszélget a Strand Fesztiválon
Puzsér Róbert és Till Attila a Strand Fesztiválon politizáltak és a médiáról beszélgettek. Az új rendszer és az új élet lehetőségeit vitatták meg. A beszélgetés középpontjában a p…
- Nem érhetjük be azzal, hogy „Hidd el, a Péter jót akar!” – Puzsér az NVVH elnökének kiválasztásáról
Puzsér Róbert a műsorban az NVVH elnökének kiválasztásáról és a „Hidd el, a Péter jót akar!” kijelentés kapcsán felmerülő kétségekről fejtette ki a véleményét. Kritikai szemmel vi…
- Takács Péter és a hatalmi pozícióból történő alázás – Van-e kiút a bántalmazás ördögi köréből?
Puzsér Róbert a podcastban Takács Péter ügyét vizsgálja, aki egy hatalmi pozícióból elkövetett bántalmazással vádolható. Az adás tárgyalja, hogy milyen módon lehet kilépni a bánta…
- Orbán befuccsolt rögeszméi_ járványok kora, Trumptól átvett podcast turné, kurucos identitáshazugság
Puzsér Róbert podcastjábanOrbán Viktor járványok korában befuccsolt rögeszméiről, Trumptól átvett podcast turnéjáról, valamint a kurucos identitáshazugságról elmélkedik. Az adás a…
- Milyen jövő vár Orbánnal a Fideszre? – szétesés, sorvadás, Bicskéig meghosszabbított bukás
Puzsér Róbert elemzi a Fidesz lehetséges jövőjét Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. A politikai elemzés kitér a párt szétesésére, sorvadására és egy esetleges jövőbeli bukás l…
- A VIP-ból kiszorult Trombi dühe, Hont András ÖTszázmilliója, Bogár László háttérhatalmi titkolózása
Puzsér Róbert a VIP-ből kiszorult Trombi dühét, Hont András Ötszázmillióját és Bogár László háttérhatalmi titkolózását elemzi. Az adásban szó esik a politikai és közéleti szereplő…
- Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása
Puzsér Róbert a Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása című epizódban a nyomorral való szórakoztatás, a társadalmi ko…
- Fodor Gábor tagadja az épp zajló rendszerváltást
Puzsér Róbert szerint Fodor Gábor nem ismeri el a folyamatban lévő rendszerváltást. A politikus a jelenlegi politikai helyzetet értelmezi, miközben Puzsér a nézeteit kritizálja. A…
- A csúcsra járatott kapitalizmus ára: vesztenivaló nélküli emberi hulladék, indíték nélküli ámokfutás
Puzsér Róbert podcastjének ebben az epizódjában a túlpörgetett kapitalizmus áldozatairól és az ebből fakadó társadalmi problémákról esik szó. A műsorvezető a fogyasztói társadalom…
- A halál árnyékában értelmet nyerő élet: önpusztítás, halhatatlanság, együttérzés, etikus táplálkozás
Puzsér Róbert a halál árnyékában, az önpusztítás, a halhatatlanság, az együttérzés és az etikus táplálkozás témakörét járja körül. Az élet értelmet nyer a halál tudatában, az embe…