Puzsér Róbert

Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője

· PT23M3S

Összefoglaló

A Puzsér Róbert műsorának ezen epizódja a magyar gazdasági élet és a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) összefonódásait vizsgálja. Kiemelt témák a Nemzeti Cirkusz Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-től (NKA) elherdált milliárdok, a Balásy Gyula cégeinek számláit bezáró Gránit…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 06. 06.
Hossz
23 perc
Szereplők, említett nevek
Bencsik András, Magyar Péter, Puzsér Róbert, Orbán Viktor
Témák
ner, gazdaság, média, bankok, privatizáció, korrupció
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

a konzekvencia projekt rövid ismertetője, mielőtt az első bejátszót elküldeném, őrizetbe vették a nemzeti vagyonkezelő korábbi főigazgatóját.

Ez 2014-ben nyolc vagy 8,5 milliárdot kölcsön adott a vagyonkezelő, aminek nem feladat a kölcsönöket kihelyezni egy román Kft-nek, amiutána felszámolás alá került, és a felszámolásnál ennél már csak kevesebb pénzt tudtak újra vagy visszamozgósítani.

Úgyhogy 2,éss fél milliárd az ott elgurult.

Aztán egyre több részletet tudhatunk meg az NKA-ból kiosztott pénzekről.

Itt most pont adás előtt elhangzott, hogy mintha a Szabó László meg a Hoodgerge is kaptak volna ilyen 200 meg 100 millió Ftot.

Szóval így egyre több esetben érzed úgy, hogy >> kultúra ide-oda meg dokumentumfilm meg izé.

Ki voltak fizetve rendesen azok az emberek. >> Bárki ezt szóvá teszi, arra Hud Gergely azonnal rásüti, hogy Samueli Tibor meg Kumbéla >> padlás kisöpréző.

Tudod a lem a legjobb, amikor a Bencsik Bencsik avházik, >> ugye, aki hát, hogy mondjam, oroszul ad interjúkat.

A Bangóanyi végül megtette a tanúvallomás kiegészítését a Juhász Péter Pál ügyében Zsolt bácsival kapcsolatban, illetve végül, és ez az első bejátszónk, a Gránit Bank bezárta balási számláit, hogy ne odamenekítse a maradékba jövő utalását.

Amúgy majd a gránit bankot is aztán így lene bezárni lassan, merthogy ez ez sem úgy van, hogy jaj most ők így így most hirtelen elhatárolódnak, tehát azért ugyanaz a kutya. >> Tiborc István bankjához vitték volna Balási Gyula cégeinek számláit, de már be is zárták azokat.

Szerdán még ezeket az új számlaszámokat küldték körbe, de csütörtökre már be is zárta őket a Gránit Bank.

A Telex azonban azt a tájékoztatást kapta a Gránitbanktól, hogy a Gránit Bank azonnani hatállyal bezárta a cikkben jelzett számlákat.

A lap úgy tudja, nem újonnan nyitott, hanem régebb óta létező számlákról van szó.

Na hát igen, hogy ez a ennek a banknak azért érdekes a története, mert ugye emlékeim szerint ez a Demjánnak a bankja volt, és aztán a nem tudom Hegedűs Éva bankvezető neek volt eleve egy tulajdonrésze, és még a Demján halála előtt többségi tulajdonossá vált.

Aztán egyszer csak valamikor 2000 21-ben, 17-ben, nem tudom pontosan mikor, hát a BDPST.

Tiborc István cég az egyszer csak többségi tulajdonos lett.

Ettől még a hölgy maradt ott bankvezető, meg vele kapcsolatban nincsenek ilyen ellenszenveim egyelőre, vagy hogy mondjam, Jobbik eset, vagy nem tudom, tudom, biztos a Demián Sándort is sokféleképpen meg lehet ítélni, de azért, hogyha mellette dolgoztál, akkor így minimum egy ilyen üzleti rátermettség meg sok alapelv az rá.

Hát meg ő rá azért még mondják, hogy ő tényleg egy selfmade volt.

Nyilván nekem mindig mindig mindig is igen >> de mindig is bizalmatlanul néztem a rendszerváltás utáni vállalkozók gazdagodását, egyáltalán az egész magyar gazdasági élet átalakulását onnan kezdve, hogy az állam kivonult és és magára hagyta a ezt az egész újonnan létrejövő piacot, ahol tényleg brutális könyöklés indult be, és aki közel volt az erőforrásokhoz, az a privatizációból, aztán olajszőkítésből meg mindenféléből tudod profitálni és birodalmat építeni.

De hát azokat a 30 évvel ezelőtt vagy 30-40 évvel ezelőtt szerzett vagyonokat már nem vizsgáljuk.

Mi most ugye a NERrel foglalkozunk.

Tehát a Demien Sándor ilyen szempontból kívülesik a vizsgálódásunk tárgyán.

Őt most könyveljük el úgy, mint egy embert, aki megcsinálta a szerencséjét.

Tiborcéknak meg mi csináltuk meg a szerencséjét?

Nem, >> hát szerintem Demjánnak is mi csináltuk meg a szerencséjét.

Ennyire jó volt. >> Csak egy másik Csak egy másik privatizációs hullám volt. >> Hát igen.

Nem tudom, hogy ő a teljes skála vagy a székesfehérvári skála vagy KP-nak volt az igazgatója a 80-as években.

De azért tudod ez amikor így hirtelen Igen.

És de és ez egy jellemző mintázat, ahogy a Orbán apjával, mint annak a bányának a vezetője hirtelen egy bányatulajdonos Kft.

Mert nincs értel nincs értelme külön tárgyalni a 90 utáni meg a 2010 utáni privatizációs hullámot.

Ez ugyanaz a gazemberség és ezek ugyanazok a posztkommunista gazemberek, akik szétlopták az állami vagyon. >> Úy látom meg r megértetted, hogy eddig nem kaptál prima primisszima díjat, úgyhogy most már bassza az egérőt. >> Annyi van, hogy én én egyekről jövök.

Demán Sándortyeken pedig félistenként tisztelik a mai napig.

A Sanyi bácsi ott nagyon sok embernek segített. a kis vagy nagy vagy bármilyen gondja volt, akkor ő hozzá mindig lehetett fordulni, de tényleg, hogy Sanyi bácsi kéne az iskolának, jó itt van izé 10 millió, kéne rendbe tenni a parkot, akkor itt van 5 millió.

Szóval, hogy ez így így ment, hogy milli rosszat nem a milliárdokat ellopta, majd 10 milliónként kiosztotta, mint a jótevő. >> Hát ez nagyon Hát ez csodálatos.

Csodás, hogy visszakapod 5 Ftonént a [nevetés] a családi házárát. >> Oké.

Na >> ezt ezt árnyalnám azért, tehát hogy akkoriban, amikor mondjuk a skála hirtelen az hozzád került, mint tulajdon, ez nem milliárdokban volt mérhető.

És amikor milliárdok lettek, akkor azért az már plázafejlesztés és akármi, és akármennyire is a MSZPSDS-es meg fideszes közvéleményt ketté csapja ugye a Nemzeti gödör nemzeti színház meg a műpa, hogy mindenki aki ilyen lipsíbb, annak a műpa tetszik.

Mindenki, aki nemzetib, annak a nemzeti színház tetszik.

Tény, hogy a Nemzeti Színház építkezését a Demján Sándor a saját zsebéből megfinanszírozta, vagy meghitelezte. [nevetés] >> Nem, tudod, én ebben mit tudom én 2002-ben én ettől már azért eladnék, nem?

Én ott az ő eredeti tőkefelhalmazásában keresném a problémát, de a annak a fialtatás nem, a fialtatás az már csak az első milliárdomról ne kérdezzenek.

A fialtatásról már beszélhetünk.

Ó, szívesen adok a fialtatásról interjút. [nevetés] >> Na de visszatérve egy kicsit a Gránit Bankhoz, amelyik most hirtelen eltolja magától Balási Gyulát, aki aki tényleg valahogy így szarszagú lett, és most senki nem akar vele egy egylégtérbe mutatkozni.

Nem értjük, hogy hogyan, de tényleg, mert eddig a legjobb barátotok volt, most meg hirtelen kiderült, hogy hát ő az, amit csinált, hát a Gyulaet az az felháborító, de tényleg.

A Gránit Bank is hát tudjuk, hogy jött létre így Tiborc keze alatt, hogy hogy kezdett el növekedni.

Azt írja róla az internet, hogy ütemesen növekszik, tavaly 12%-kal tudott bővülni.

Ugye ez egy nem egy nem egy piaci növekedés, hanem ez egy felfújás, egy lufi. >> De miről beszélünk? a betétek mennyisége vagy >> a mérlegfőösszeg k-ben 1785 milliárd Ft lett egyébként összehasonlításképpen a a az MBH-nak közel 10 ekkora, tehát 13000 milliárd, az OTP-nek meg 45000.

Tehát csak >> nem egy nagy bank úgy, mint a KNH vagy az OTP, vagy az ERZE, hogy rengeteg a lakossági ügyfele, és azért nőtt 12%-kal, mert annyi lakossági ügyfél azt mondta, hogy úristen, mutasd milyen a banki applikációd.

Baszd meg, holnap bemegyek a fiókba.

Hanem hogy egy csomó neres cégnek azt mondták, hogy takisztokát szépen oda számlát. >> Lehet, hogy ez egy ilyen színamon challengeet fog még r. >> Aha.

Be tudnád esetleg lélegezni egyben a nem tudom [horkantás] lehet számot. >> Jó tenne a nézettségnek és a feliratkozók dinamikus növegő nagyon egészséges. >> Igen, az egy orvosság.

Szóval, hogy hogy van itt ez a van itt ez a probléma, hogy a NER az ugye létrehozta a saját lufiját buborékját mindenféle folyamatosan fújta, pumpálta fel, és ezekhez bankokat is rendelt, és ilyen az MBH, amit ugye úgy gerebeztek össze három másik bankból, >> és ezek meghatározó szereplőivé váltak mostanra a pénzpiacnak, vagy a bankpiacnak.

Csak, hogy én nekem az a meglátásróm, és nem akarok itt persze egy bankcsődhullámot elindítani azzal, amit itt bemondok, de hogy az a az a meglátásom, hogy ezek mögött sokkal kevesebb valódi piaci logika van.

Emiatt olyan dinamika se várható el tőlük, mint a többi banktól, aki aki meg tud maradni a piacon.

Ezektől én azt várom, mint amit várok a neres médiacégektől, hogy összeroskadnak, hogy összeroppannak, hogy leeresztenek, vagy minimum leeresztenek, ha nem is kidurrannak.

Nem, azért vannak olyan vannak olyan neres média vállalkozások meg különböző felületek, meg különböző platformok, amelyek megállnak a maguk lábán és megszervezték a saját >> patrióta >> Mandiner. >> De a Mandiner most most van állítólag folyamatban 50%-os elbocsátás >> az igen, de meg fognak maradni ezek az orgánumok ellentétben a pesti srácokkal.

Hát a pesti srácok Gerg mondta, hogy de ő már 20 éve is itt volt, sőt ők kezdték el az internet.

Sokan vitatják elő nincs meg az az organikus nincs meg az az organikus közönsége, ami ami által az el tudná tartani valyezni.

A megafon az biztos, hogy kuka.

Az úgy ahogy >> jó, de a megafon az egyenlő patriota produkciós háttér szerint.

Tehát az, hogy most a Megafon nem tudom egy ideje bérlőt keres a percutcai iroda irodá bérleményére, hogy a szerződés lejárta előtt valaki átvegye, mert különben kötbér várj egy picit, mert elmondom új információ, >> az azt jelenti, hogy azt nem fogják tudni föntni.

Ugye mondtad jó minőségű videós produkció, ugye, hogy lehetne ott műsorvezetőket cserélni, de baszd meg ki kell menniük onnan, ahol fölveszik.

Tehát föl kell álljon újra az egész, valahol bérelniük kell egy legáb egy lakás.

Patriót megszervezett egy >> 3es 30 valahány ezres YouTube csatornát.

Az egy rendkívül jelentős teljesítmény. >> A a megafonnak az volt az üzleti terve, hogy ők ilyen Facebook tartalmakat megstatalmakat gyártanak, ilyen rövid videókat, amelyek amelyek és utána állami pénzből, tehát a mi adóforintjainkból kifizetik a Zuckerberget, és a Zuckerberg kiközvetíti a felhasználóknak, az állampolgároknak mindenhova a propagandatartalmaikat.

Na most miután az Európai Unió ezt keresztülhúzta, mert a Zuckerberg nem fogadhat el és a Google sem fogadhat el pénzt. >> De egyébként elfogadhatná egyébként elfogadhatnának, csak nem akartak megfelelni a szabályozásnak, mert bonyolult lett volna megcsinálniuk, ezért azt mondták, hogy jó. >> Igen.

Ezér azt mondták, hogy inkább betiltják.

Innentől kezdve a megafonnak az üzleti terve összeomlott.

Én nekem meggyőződésem, hogy Megafon akkor se maradt volna meg, ha most győz a Fidesz, mert az üzleti tervük, ami szerint a Cukerbergnek utalt pénzért azt kiközvetíti, ez ez megszűnt.

Viszont a patrióta viszont a patrióta az tényleges organikus módon most én el tudom képzelni egyébként, hogy >> ott is ott is létezik befizetés, de egészen más a patrióta csatorna, amin hát hogy mondjam, értelmezhető tartalmak vannak.

Most hagyjuk a propaganda jellegét, de mégis csak egy hát igényesen >> van rá érdeklődés.

Csak az a különbség, Robi, hogy nekik sincs üzleti tervük.

Ők is úgy működtek, hogy nem az volt, hogy nézzük meg, hogy a nézőink mennyit fizetnek be, hogy a megtekintések után mennyit fizet a YouTube, hogy csináljunk-e egy csatornatagságot, akkor akkor mit tudom én, havonta a bevételünk 2,8 millió Ft, vagy 9,3 mit tudom én, hogy mennyi izé.

Akkor erre vegyünk akü meg, hogy ez hány adást, hány embert, hány különböző embert forgathatunk.

Ki az, akit részmunkaidősként vagy tudod, alkalmankénti díjért, ki az akiről muszáj gondoskodni fizetés formájában és akkor ez mire elég, hanem csináljuk, amit akarunk, és a végén mindig benyújtjuk a számlát apának, hogy ez ennyibe kerül.

Tehát az oké, hogy a tartalom organikusan tud működni, de meg kell vállalkoznia valakinek, és ők ezt nem értek ezt a szót, hogy azt kell megszervezniük, amivel a amivel a független média az elmúlt 14 év megküzdött egyébként sikeresen, hogy hogyan tegye magát úgy önfenntartóvá, hogy a piacról nem tud nem jut hirdetéshez, mert például ugye egy időben az volt, hogy a 444-nél piaci szereplők sem hirdettek, nem hogy az állam nem a kormány, de piaci szereplők sem mert, mert hogyha a Renault hirdet, akkor majd aztán kap egy izét, egy nem tudom egy akármit egy nová kiadták a médiatervezést ilyen igazodásból annak a sales house-nak, ami szintén a Fidesz, hogy a Nhez kötődik, és onnantól kezdve azok meg ugye a alig csöppentenek valami értelmes piaci dolgot a ellenzéki médiumoknál, meg tév csatornáknál, és mit tudom én, elnyomják a TV2-be, meg beteszik a kibaszott M1-re a reklámot, csak azért, hogy neked kereskedelmi tév feelinged legyen úgy, hogy ilyen 100 milliárdokból műkö teljesen mindegy, hogy ott van reklám vagy nincs, mert több 100 milliárd.

De a üzleti tervre visszatérve, hogy a patriótának valami valamilyen modellje volt, szerintem az sem fog tudni zökkenőmentesen átállni erre az új realitásra.

A megafon az biztos, hogy kuka, de ha a bankokra visszatérve nézzük a mert hogy ugye ez volt az a az alap állítás, hogy hogy a Balási vítelen izé lett ilyen hogy hívják? ilyen ilyen vállalhatatlan szereplő, ezért a gránit ki eltolja magától.

De ha megnézzük a bankokat, azok azokkal is baj lesz.

A az MBH-nak az üzleti módon például az volt, hogy az állam az kőkeményen beterelt oda minden állami vállalatot, minden hivatalt, minden önkormányzatot, tehát velük kellett szerződni.

Na most ez nem ez megint nem egy piaci logika, megint nem egy organikus növekedés.

Tehát ezek így tudtak növekedni.

És én azt gondolom, hogy innen lesz egy hatalmas kiáramlás már csak ebben a formában. problémát okoz majd a Gránitnak is, meg az NBH-nak is az, hogy ezeket a szarokat hitelezte, mert egyébként csomó mindent még eleve ők maguk sem tudtak saját pénzből megcsinálni, hanem hitelből.

A megafon, a Patrióta, azok is hitelből egy csomó mindent.

Nem tudom, nem látom a számaikat, de biztos vagyok benne, mert ingyen pénz volt, mert hajították hozzájuk.

Ugyanígy az a különféle cégek, a VHD, a Bay éves futam idejű vállalati hitelek, azok lehet, hogy bedölnek. >> És kis kis kamatal a Mészáros, a a mit tudom én, mindenki érted, az Opus, a Forig ezekben ezekben a bankokban voltak itt szerződtek, itt kaptak hitelt.

Tehát a a NER saját magát hitelezte vissza, a nem létező [horkantás] teljesítményüket.

Ezt most látjuk, mert megrccsen, mert nem fognak állami megrendelést kapni, mert Balási nem azért tolja…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Tickerek

  • OTP

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője”

Miről szól ez az epizód: „Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője”?

A Puzsér Róbert műsorának ezen epizódja a magyar gazdasági élet és a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) összefonódásait vizsgálja. Kiemelt témák a Nemzeti Cirkusz Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-től (NKA) elherdált milliárdok, a Balásy Gyula cégeinek számláit bezáró Gránit… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bencsik András, Magyar Péter, Puzsér Róbert, Orbán Viktor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője”?

Fő témái: ner, gazdaság, média, bankok, privatizáció, korrupció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Eredeti tőkefelhalmozás Demján Sándortól Balásy Gyuláig: a NER-es bankok és médiavállalatok jövője”?

Megjelenés: 2026. 06. 06.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/eredeti-tokefelhalmozas-demjan-sandortol-balasy-gyulaig-a-ner-es-bankok-es-media-591jemp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből