Puzsér Róbert

Irónia vs. cinizmus: immunitást adó érzelmi feszültségkeltés és az erkölcsi-szellemi romlottság bűze

Összefoglaló

Az irónia és a cinizmus megkülönböztetése a fő téma. Az irónia olyan közlésmód, amelyet nem szabad szó szerint venni, gyakran feszültséget kelt a kimondottak és a kontextus között, és félreértésekhez vezethet, ha nem ismerik fel. A cinizmus védekező mechanizmus, a belső…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 06. 26.
Szereplők, említett nevek
Puzsér Róbert
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

az irónia olyan közlésmód amelyet nem szabad szó szerint értenünk a közlő nem a saját véleményét mondja hanem annak az ellenkezőjét vagy valaki másét anélkül hogy ezt jelezné eszköze lehet a szokásostól eltérő kontextus kiejtés vagy más akár nem verbális gesztus is hatása éppen abban rejlik hogy feszültséget kelt a mondottak és a kontextus vagy mások világismerete között ha pedig nem ismerik fel az komoly félreértésekhez vezet az irónia gyakran jár együtt a cinizmussal james houston a kanadai regent college alapítója szerint a cinikus emberek azok akiknek az identitásából hiányzik a középpont ezek az emberek félnek attól hogy megmutassák nincs szilárd identitásuk inkább mások értékeit pusztítják a cinikus emberrel könnyű együtt nevetni de nehéz vele valódi kapcsolatot ápolni a szakemberek szerint a cinizmus nem más mint védekező mechanizmus belső üresség ami szorongást és irigységet táplál én úgy gondolom hogy hogy nagyon fontos megkülönböztetni az iróniát a cinizmustól válasszuk is szét és beszélgessünk külön ezekről üüm a az irónia az az akkor kerül előtérbe amikor az embernek már az az érzése hogy itt érvekkel nem megy semmire itt a saját identitásának az érvényesítésével nem megy semmire mert egy falról pattan vissza mint a falra hányt borsó és ebben a szituáci már nincs ét már amennyiben vita kontextusban kel az irónia egyáltalán tehát nem csak harci kontextus létezik a világot de szerintem de szerintem akkor ironizálsz valamin amikor konfliktusod van vele de nem tartod alkalmasnak azt a narratívát vagy annak a narratívának a képviselőit hogy kvázi konfrontálój vele frontálisan tehát kifejezésre juttasd a saját álláspontodat és pedig azért nem mert vagy hatalmi helyzetből dominálnak és érvényesítik a saját nézeteiket tehát te azt nem tudod kihívni vagy vagy meggyőzhetetlenek mert mert megszállottak mert fundamentalisták és mert nem lehet érvekkel kihívni őket és ilyen esetben gyakorlatilag az ő álláspontjukat ismétled de abban a abban a formában olyan formában öntöd olyan kontextusba helyezed és olyan nyelvi eszközökkel fejezett ki hogy az visszaégjen rájuk ez az irónia szerintem csak annyiban hiányos a fejtegeté de mint az előbb is kifejeztem hogy nem feltétlenül egy vita kontextusában kerül ez az eszköz a a felhasználásra értem hogy a dologgal van egy konfliktusod amiről beszélsz ezért folyam modsz az absztrakció eszközéhez szeretnél elemelkedni a valóságtól mert annak a tényszerű didaktikus szájbarágos tárgyalása az már gyakorlatilag neked az már ugye túl sok vagy eszköztelen vagy nem tudom de nem biztos hogy ettől még éppen annak a dolognak a képviselőjével beszélgetsz lehet hogy a veled egy állásponton lévővel beszélgetsz és úgy tudjátok megemészteni hogy mások nem így gondolkodnak hogy a humorhoz a a ehhez a ehhez a fajta elvonatkoztatáshoz folyamottok és ettől egy picit jobban érzitek magatokat mert ha ilyen könnyű megtalálni valamiben a túlzás lehetőségig a a gúyosságot a az ironizálást az azt jelenti hogy van rajta fogás és nem vagytok egyedül én azt hiszem hogy az irónia egyébként egy a művészetnek egy formája a a nyelven belül hiszen szórakoztató absztrahálló és a valóságot feldolgozhatóvá teszi és valamilyen másik oldaláról egy egy kicsit puhább oldaláról vetíti meg egy egy fénnyel egyfajta ilyen komolynak szánt paródia valahol és egyébként nekem is az utott eszembe hogy sokszor igen a humor egyik eszköze tehát a csak úgy a levegőbe is bemondhatsz v sőt akár régebben az ember kiírt egy ilyen egy mondatot a facebookra reflektálva valami történésre ami amivel ironizált akár eznek azért egy pár éve nagy divatja volt és még az teszem hogy hogy az a paródi a kapcsán hogy a valószínűleg nem irónia címke alatt található meg de annak idején a belgánnak a a a nem nemzeti hiphhub című száma az valahol mégis csak ez szerintem tehát h abszolút az és és ott ott is miközben az nem leírva találkoztak vele az emberek mégis voltak akik akik nem tudták dekódolni tehát ez annyira függ a attól a csőtől amin éppen át látsz és hogyha az nagyon szűk akkor akkor nem fogod észrevenenni magyarság paródia de amikor én a tudod a negyedik sornál tartottam és életemben először hallgattam akkor mondom hát előbb akkor a végéig eljutnék hogy tudjam hová tenni mert egyébként hirtelen így megszeppentem vagy megijedtem mert nekem azt hangosan be kellett tenni 3000 ember előtt valakinek a kérésére és és akkor nem tudtam hogy ezzel én most hová fogok állni mert a címből nem sok mindent tudsz lekövetni a belgával meg én akkor k 2000-ben körülbelül an annyi annyiban álltam tudod hogy hallottam a az ovis meg a bkv-s izét mp3-ban a 21 századnak a a kulturális közege illetve ez az időtlen sok évszázados mélyen korszerűtlen magyarság eszmény összeférhetetlensége az ami a feszültségét képezi a magyar nemzeti hiphhubnak tehát ez ott ott kifejeződött valami hogy itt összeházasítunk két olyan elemet két olyan legó kockát ami hát nem passzol össze nagyon nem de de nem mondunk le róla mégsem nem vesszük tudomásul hogy ezek a legó kockák nem illenek össze hanem egymáshoz erőszakoljuk őket és minél jobban erőszakoljuk őket annál vicceseb de még mindig legó kockák és ezért lehet az hogy bizonyos közekben akár megtévesztő lehetett mert nem homokvárba raktak lego kockákat és nem a homokvárval próbálták a fúziót ami már ami már messziről rikitt hogy ez hogy itt valami nem stimmel hanem minden elemében egy profin munka ami ami azért süt belőle a a szándék de mégis mondom megfelelően szűk csövön keresztül nézve elhihetted azt hogy a magyar égre magyar ufót tehát hogy és és ilyen szándékkal ugye játszották is ö job nagyon sokan nagyon nagyon nagyon sokan az identitásukat találták meg benne és játszotta a pannon rádió például te te az az oszcar az előbb használta a guny kifejezést te pedig zoli használtad a paródia kifejezést mind a kettőt én használtam nem a nem az a de tök mindegy elhangzottak úgyhogy térjünk rájuk j úhogy mindegy is a az azt hiszem hogy az irónia és a guny között tulajdonképpen csak mennyiségi különbség van tehát az irónia hogyha elkezdett fokozni akkor átlépsz a gunyba üm és hogyha ennek a gunynak ami egyébként maga a szarkazmus ennek adsz egy átfogó formai keretet akkor az már paródia tehát ha mondjuk egy egy vagy két soron keresztül ironizálsz az még irónia hogyha nagyon erős eszközökkel csinálod már már mar akkor már gúny de ha az egész költeményedet vagy popszongodat vagy elbeszélésedet ennek a forai egységére építed és annak szánod akkor az meg már paródia és ehhez akár a iróniához akár a gunnyhoz akár a paródiához kell bizonyos fokú kulturális nagyvonalúság ez azt jelenti hogy számolnod kell azzal hogy egyesek félre fogják érteni és ez az ára annak hogy akik megértik azokban egy mélyebb benyom szerzel hogyha a beszélő fejeddel egyszerűen elmondanád hogy mit gondolsz azt garantált hogy senki nem értené félre de senkinek se menne igazán mélyre legfeljebb egy meggyőző duma lenne de azáltal hogy fölvállalod azt hogy ez bizonyos közönség félre fogja érteni és lejátsza a pannon rádió és bizonyos emberek meg tényleg azt fogják mondani hogy székely székelydzkások szevasztok hogy ez mennyire mennyire jó is hogy végre végre a a a magyar ember is deszkázhat meg meg graffitizhet és satöbbi és egyébként eljött tehát valójában ez megvalósult van az az ambrózi áron nevű meg az a dezja balázs nevű ilyen pesti srác és ők már kifejezetten ennek a szülöttei tehát hogy itt a itt a belga elkezdett ironizálni valamivel és megvalósult és eljött hogy valójában valójában fanadeliben is megvalósult valami ami igen már a fanadeliben is megvalósult valami ami amúgy egy ellentmondás volt meg egy vicces hülyeség volt de aztán tudod eljött megvalósult és ez a szóval az van hogy a kulturális nagyvonalúság az ahhoz kell hogy elfogadd azt hogy lehet hogy bizonyos emberek azzal a tudattal fognak meghalni bizony azzal a tudattal fogják elhagyni ezt a világot hogy amin te ironizáltál azt te komolyan gondoltad és te neked ebbe bele kell nyugodnod hogy ez belefér ez belefér tehát most te 300 emberben szerzel egy erős benyomást azáltal hogy ő érti az észjárásodat érti hogy nem ú úgy érted sőt épp ellenkezőleg és ezáltal ennek áraként befizeted azt hogy három ember vagy 13 ember meg azt fogja hinni hogy komolyan gondolod és abból a 13-ból mondjuk hét vagy négy abban a hiszemben marad egyszers mindenkorra hogy te azt komolyan gondoltad de végülis nekik is adsz valamit tehát ehhez kép nem nem őket megvezeted őket megvezeted ehhez képest ott van a például a rikéss morti ami egy olyan szintű humor ugye beszéltünk már többször róla ami amit bizonyos emberek értenek a többiek viszont hogyha tehát ott nincs nincs ez a nincs egy másik dolog amit látnak benne és akkor azt hiszik hogy nem ott nem tehát amikor egy ilyen kis finom gesztus hogy a egy dinoszaurusz megkérdez az ensben hogy hova lettek egyébként a többiek és akkor mutatnak egy ott ül egy ilyen szaúi sejk és így néz körbe és nem mer és egy ugye egy nem nem rágják a szádba utána újra megkérdezem hova lettek és akkor akkor a műanyag palackját így lerakja így maga mellett a szék tehát hogy hogy ezzel a tehát ők ők ezzel nagyon sok embert elveszítettek mer mi minket megnyertek de nagyon sok embert veszítettek a miközben egyébként a a ez a belgatípusú tehát a a paródia per per irónia változat vagy megközelítés azzal azzal végülis tényleg mindenki kap valamit lesz egy értelmezés azoknak is akik nem azt értelmezik amit nekik szántak de nem marad nem marad ő kap valakit aki felvállalta azt a vállalhatatlan véleményt amivel ő nagyon nem ért egyet és végre testetölt számára a gyűlölhető objektum és nagyon font nagyon nagyon fontos hogy az irónia meg a gúny meg az abból képződő paródia az egy sokkal intenzívebb sokkal töményebb sokkal esszenciálisabb ellenmérget képez azzal a jelenséggel szemben mint a puszta agitáció azzal szemben tehát hogy az hogy te azzal szemben egy állítást fogalmazol meg az egy másik vélemény az valam de önmagá az hogy te te azt a valamit azt ironikus hangnemben karikírozod ki és így fejezett ki ad egyfajta immunitást ad egyfajta immunitást az van hogy amin az ember nem tud röhögni abba belbetegszik és bizony a az ilyen őrült őrjöngő dkás agitálás az orbánizmussal vagy az orbán viktorral szemben végül nem teszi sokkal vagy nem teszi nagyon különbözővé azt a azt aki agitál azzal attól akivel szemben agitálem agitálnak robi ők az orbánékkal vannak csak iróniából mondják ezt nem érted ezzel szemb egyedül te nem értetted igen ezzel szemben egy m cak van egy oly szűk réteg a ezzel szemben egy dr máriás amelyik nem hajlandó komolyan venni a dolgot egy sokkal esszenciálisabb ellemmérget képez és egy sokkal erősebb immunitást ad mint akármelyik dékásnak az őrjöngése ez általában is a a mémeknek a hatásossága a puszta szöveggel szemben és az emlékezhetősége ugye a megjegyezhetősége felismerhetősége megkülönböztethetősége ahogy mondod nagyvonalúságra van szükség néha azért túl nagyvonalú az ember ugye itt a megnem értés az ami terheli az iróniának a műfaját úgy ahogy egyébként a trágárságét is tehát ha valaki azt mondja hogy márpedig én explicit tartalommal fogok előrukkolni és abba ágyazom az üzenetemet ami egyébként ennyi ennél kevesebb düvel vagy más formátumban is abszolút érvényes lenne azzal azonnal lefaragom a hallgatóimnak mondjuk a kétharmadát most ezt mondjuk egy zenészre gondolom vagy vagy egy akármilyen ilyen sajtótermékre vagy egy vagy egy filmformátumra vagy egy műsorra ami emiatt majd nem mehet este 10 előtt sehol megéri-e de az a helyzet hogy a trágássággal sokkal nagyobb réteget hasítasz le magadról mint az iróniával az iróniánál viszont ugye mélyre megy az a lehetőség ahogy a robi mondta ezzel emlékezetesebbé teheted a kommunikációdat de hogy működhetne jól ugye itt a bejátszóban is elhangzott hogy a kontextus a kiejtés vagy valamilyen nem verbális gesztus az segít abban hogy azért jobban célt érjen és ne az legyen hogy a kéthad értette hanem értse mondjuk 75% ennek ezen például segít ha azokat az abszurditásokat amelyeket felhasználsz meg a mínusz1eg-es szorzó az nagyító alatt van tehát eltúlzol bizonyos elemeket és akkor értem hogy a bohócnak nagy a cipője és piros az orra és zöld a haja meg úgy van hogy a az irónia elsősorban nem intellektuális igénnyel hanem érzelmi igénnyel bír egy olyan súlyos érzelmi feszültséget kelt mert valami olyasmit hallasz amit amivel nem értesz egyet de olyan formában hallod hogy a a jelenséget mégis leleplezi leleplezi jobban leleplezi mint egy érvelés azzal a jelenséggel szemben és ennek az érzelmi feszültsége nagyobb mélységet ad a közlésnek egyszer jobban elmélyíti a közlést mint akármilyen intellektuális érv vagy akármilyen szempont amit te megvilágítasz és amire addig a befogadó nem gondolt nagyon fontos szerintem és meg meg kell tenni a megkülönböztetést az irónia a gúny és a paródia ezek a nyelvnek és a kifejezésnek a fényes irodalmi igényű oldalát képezik és akkor ezzel szemben nagyon fontos megkülönböztetni a cinizmus mogal mielőtt nagyon elmerülnénk a cinizmusban nekem még volna mondanivalóm az iróniával atban és akkor erre ketten vagyunk mi értettük egyrészt a humor menekülő kártya szerintem egy vitahelyzetben vagy mondjuk egy konfliktusban lásd a cendler probléma az hogy valaki nem szeretne igazán mély dolgokban részt venni akkor elüti egy poénnal és máris elrontotta a dolognak a hangulatát ez egy elhárító mechanizmus valójában nem akarsz konfrontálódni az életed igágal és oké és működik ugyanez akkor is amikor egy éles vitában valaki hirtelen annyira vicces hogy a másiknak hiába jobbak az érvei az embereknek az a felszabadultsága az szimpátiát ébreeszt a másik aról van szó hogy nem az érvek szintjén hanem érzelmi azonosulás szintjén egy másik síkon hívott ki és győzöd le a másikat hiába van igaza mert az emberek valójában nem az igazságot keresik hanem az érzelmi azonosulást egy ilyen vita során is na de minden kommentszekcióban kialakul egy olyan beszélgetés ahol valaki leírja hogy na mi van nem érted mi az író irónia és elkezdi elmondani hogy mi az irónia mintha az…

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Irónia vs. cinizmus: immunitást adó érzelmi feszültségkeltés és az erkölcsi-szellemi romlottság bűze”

Miről szól ez az epizód: „Irónia vs. cinizmus: immunitást adó érzelmi feszültségkeltés és az erkölcsi-szellemi romlottság bűze”?

Az irónia és a cinizmus megkülönböztetése a fő téma. Az irónia olyan közlésmód, amelyet nem szabad szó szerint venni, gyakran feszültséget kelt a kimondottak és a kontextus között, és félreértésekhez vezethet, ha nem ismerik fel. A cinizmus védekező mechanizmus, a belső… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Irónia vs. cinizmus: immunitást adó érzelmi feszültségkeltés és az erkölcsi-szellemi romlottság bűze”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Irónia vs. cinizmus: immunitást adó érzelmi feszültségkeltés és az erkölcsi-szellemi romlottság bűze”?

Megjelenés: 2026. 06. 26.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/ironia-vs-cinizmus-immunitast-ado-erzelmi-feszultsegkeltes-es-az-erkolcsi-szelle-5b1zemp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből