Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből
Összefoglaló
Puzsér Róbert kivonul az Országgyűlés ülésterméből. A vendég elmondja, miért tartja problematikusnak a magyar politikai rendszert és az ellenzék stratégiáját, valamint kitér a Fidesz és a NER működésére is. Puzsér Róbert kritikával illeti a jelenlegi politikai kommunikációt és a…
Röviden
- Műsor
- Puzsér Róbert
- Megjelenés
- 2026. 07. 17.
- Szereplők, említett nevek
- Puzsér Róbert
- Témák
- magyar politika, ellenzék stratégiája, politikai kommunikáció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A Tisza frakció Magyar Péter vezetésével kivonult az országház ülésterméből Pócs János beszéde alatt.
Nos, ezt a megbéjegzési technikát egy nagyon ártalmas, rossz gesztusnak tartom, és ennek nyomán őszintén szólva nem érzem úgy, hogy az újj elit működése elődeihez képest kellően eltérő volna.
A kiközösítő szándékú ignorancia kivonulásban kifejeződő módszerét még az SZDS országgyűlési képviselői honosították meg a 90-es években, hogy a diskurzus demonstratív megtagadásával jelezzék: "Meghallgatni sem hajlandóak azokat, akiket nem tekintenek magukhoz foghatóan civilizáltnak.
A közösségi megszégyenítés kényelmesebb és intellektuálisan [zene] biztonságosabb volt, mint értelmes vitát folytatni az országgyűlésben, [zene] amiért a képviselők nem mellesleg a fizetésüket kapják.
A módszert a Fidesz frakciója hasznosnak találta, és csak hamarát [zene] vette.
Valahányszor Gyurcsány Ferenc szólásra emelkedett.
A fideszes [zene] képviselők kivonulásukkal fejezték ki, hogy nem hajlandóak belélegezni azt a levegőt, amit beszédével az ülésterembe juttat.
Emlékezetes, hogy ugyanhez az eszközhöz nyúlt a Mi Hazánk képviselőcsoportja az országgyűlés ez év májusi nyitóén. [zene] Jelzem, hogy az ülésteremből való kivonulás demonstratív dehonesztációs művelete az elmúlt évtizedek egyik legkártékonyabb recense, mert a viszolygás és a megalázás áthatolhatatlan szakadékát [zene] vonja a politikai kurzusok közé, amelynek szelleme aztán a társadalom [zene] minden szinkére leszivárog.
Ezt gondoltam, amikor az SZDS, amikor a Fidesz, meg amikor a Mi Hazánk frakciója gyakorolta, [zene] és most is ugyanezt gondolom, amikor a Tisza képviselői alkalmazzák.
A diskurzust nem válthatja le a politikai ellenfelek emberi mivoltának [zene] semmi bevétele.
És ennek egyáltalán nincs köze ahhoz, hogy amúgy semmi jót nem gondolok, se Gyurcsány Ferencről, se Pócs Jánosról.
Csak, hogy amíg a képviselők az országházban egymás méltóságát gyalázzák, a közemberek az undor és a gyűlölet kultúráját egymás ellen fordítják, [zene] és a társadalom mélyrétegében elburjánzik a hideg polgárháború légköre.
Legyen [zene] 2026 korszakhatár.
A Tisza képviselői ne vegyék át a korábbi elitektől [zene] ezt a gyűlöletmetódust.
Legyen végre az a norma, hogy az országgyűlési [zene] képviselők a társadalmi párbeszéd fenntartásának szellemében igenis meg kell, hogy hallgassák egymást, és szavakkal meg érvekkel [zene] nem pedig a másik fél tudomásul nemvételének a gesztusaival kell, hogy válaszoljanak [zene] egymásnak.
Nem azért bánik bárki is tisztelettel a másikkal, mert az szerinte tiszteletre méltó, hanem mert [zene] ő maga tiszteletteljes.
A tisztelet ugyanis nem valakinek, hanem valakiről szól.
Enél nincs közös ország, és közös jövő sem lehet.
Említett entitások
Témák
- magyar politika
- ellenzék stratégiája
- politikai kommunikáció
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből”
Miről szól ez az epizód: „Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből”?
Puzsér Róbert kivonul az Országgyűlés ülésterméből. A vendég elmondja, miért tartja problematikusnak a magyar politikai rendszert és az ellenzék stratégiáját, valamint kitér a Fidesz és a NER működésére is. Puzsér Róbert kritikával illeti a jelenlegi politikai kommunikációt és a… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből”?
Fő témái: magyar politika, ellenzék stratégiája, politikai kommunikáció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kivonulás az Országgyűlés ülésterméből”?
Megjelenés: 2026. 07. 17.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/kivonulas-az-orszaggyules-ulestermebol-c591lmp3
Több epizód a Puzsér Róbert-ből
- Új rendszer, új élet? | Puzsér és Tilla politikáról és a médiáról beszélget a Strand Fesztiválon
Puzsér Róbert és Till Attila a Strand Fesztiválon politizáltak és a médiáról beszélgettek. Az új rendszer és az új élet lehetőségeit vitatták meg. A beszélgetés középpontjában a p…
- Nem érhetjük be azzal, hogy „Hidd el, a Péter jót akar!” – Puzsér az NVVH elnökének kiválasztásáról
Puzsér Róbert a műsorban az NVVH elnökének kiválasztásáról és a „Hidd el, a Péter jót akar!” kijelentés kapcsán felmerülő kétségekről fejtette ki a véleményét. Kritikai szemmel vi…
- Takács Péter és a hatalmi pozícióból történő alázás – Van-e kiút a bántalmazás ördögi köréből?
Puzsér Róbert a podcastban Takács Péter ügyét vizsgálja, aki egy hatalmi pozícióból elkövetett bántalmazással vádolható. Az adás tárgyalja, hogy milyen módon lehet kilépni a bánta…
- Orbán befuccsolt rögeszméi_ járványok kora, Trumptól átvett podcast turné, kurucos identitáshazugság
Puzsér Róbert podcastjábanOrbán Viktor járványok korában befuccsolt rögeszméiről, Trumptól átvett podcast turnéjáról, valamint a kurucos identitáshazugságról elmélkedik. Az adás a…
- Milyen jövő vár Orbánnal a Fideszre? – szétesés, sorvadás, Bicskéig meghosszabbított bukás
Puzsér Róbert elemzi a Fidesz lehetséges jövőjét Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. A politikai elemzés kitér a párt szétesésére, sorvadására és egy esetleges jövőbeli bukás l…
- A VIP-ból kiszorult Trombi dühe, Hont András ÖTszázmilliója, Bogár László háttérhatalmi titkolózása
Puzsér Róbert a VIP-ből kiszorult Trombi dühét, Hont András Ötszázmillióját és Bogár László háttérhatalmi titkolózását elemzi. Az adásban szó esik a politikai és közéleti szereplő…
- Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása
Puzsér Róbert a Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása című epizódban a nyomorral való szórakoztatás, a társadalmi ko…
- Fodor Gábor tagadja az épp zajló rendszerváltást
Puzsér Róbert szerint Fodor Gábor nem ismeri el a folyamatban lévő rendszerváltást. A politikus a jelenlegi politikai helyzetet értelmezi, miközben Puzsér a nézeteit kritizálja. A…
- A csúcsra járatott kapitalizmus ára: vesztenivaló nélküli emberi hulladék, indíték nélküli ámokfutás
Puzsér Róbert podcastjének ebben az epizódjában a túlpörgetett kapitalizmus áldozatairól és az ebből fakadó társadalmi problémákról esik szó. A műsorvezető a fogyasztói társadalom…
- A halál árnyékában értelmet nyerő élet: önpusztítás, halhatatlanság, együttérzés, etikus táplálkozás
Puzsér Róbert a halál árnyékában, az önpusztítás, a halhatatlanság, az együttérzés és az etikus táplálkozás témakörét járja körül. Az élet értelmet nyer a halál tudatában, az embe…