Puzsér Róbert

Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek

· PT9M42S

Összefoglaló

Az új környezetvédelmi miniszter, Gajdos László bejelentette, hogy személyesen tájékozódik az országos azbesztszennyezési ügyről, és megoldást készít elő. Látogatást tesz Nyugat-Magyarországon az azbeszttel szennyezett területeken. Gajdos László korábban a Nyíregyházi Állatpark…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 06. 05.
Hossz
10 perc
Szereplők, említett nevek
Gajdos László, Puzsér Róbert
Témák
környezetvédelem, aszály, azbesztszennyezés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Beszélgessünk a környezetvédelemről már, hogyha van ilyen Magyarországon egyáltalán.

Ühüm. >> A leendő élőkörnyezetért felelős miniszter személyesen fog tájékozódni az országos méretű azbeszczen szennyezési ügyről, és megkezdi a megoldás előkészítését.

Gajdos László az Országgyűlés szakbizottsága előtti meghallgatásán bejelentette, hogy a héten nyugat-magyarországra utazik azbeszennyezéssel érintett térségek felmérésére. élő környezetért, nem hogy környezetvédelmi, nem véd élő környezetért.

Felős miniszter >> ez nagyon-nagyon fontos gesztus egyébként.

Ugye azt mondta, hogy a most 100 éves David Ettenboró hasonló című, tehát mi élő bolygó című sorozatától vette az ihletet, vagy merítette.

És számomra azért nagyon fontos, hogy élő környezet, mert ha mer a környezet az bármi lehet, az épített is lehet, az falak, házak, beton, az bármi, az a környezet, ami körülvesz.

De az, hogy élő, azzal az én helyemet meg az ő helyét is kijelölöm.

Ha élő, akkor már nem használhatom fel úgy, mint eddig, hogy ide egy akkumulátorgyár kerül, oda meg egy szemétégető.

Az élők, ami él, azzal az az partner.

Azzal én horizontális viszonyban vagyok, azt én nem pusztíthatom.

Az élet az szent. >> Gajdos László volt mostanáig a nyíregyházi állatparknak a gazdája. >> Ühüm.

És az neki a szeme fénye, az élete műve.

És amikor ott onnan kivonult, hogy az országnak meg az országos környezetvédelemnek szentelje magát, akkor az egy ilyen hát nem kevesek számára egy nagyon megható gesztus és jelenet sor volt ugye ennek a képében, mintogyha úgy bíznák rá az országnak a m a zöld ügye it mint ahogyan azt az állatparkot úgy kicsiben, mintogyha az az állatpark a kísérleti terepe lett volna annak a nagy munkának, amire amire most vállalkozik. >> Én azon izgultam, tegnap láttam pont elég sok videót látok róla.

Nyilván az algoritmus egy idő után már dobálja is föl, hogyha megnéztem, és majdnem egymás után jött szembe a jelenet, ahogy googol és adja a halat a pingvineknek, és magyarázza őrült csillogószemmel és nagy lelkesedéssel, hogy melyik pingvinről mit kell tudni. majd egy újabb videóban, ahogy nem pingvinek veszik körbe, hanem a hírekre éhes újságírók a mikrofonjaikkal, és ő pedig a hatalmas akta és dossié kupacot a hónál fogva próbál eleget tenni minden kérdésnek, hogy csak csak meg ne bánja.

Ez hatalmas váltás lehet, ha már a pszichológust említetted.

Na, én például ő mellé valamilyen támogató embert, aki segít, annak a igazán szívhez szóló környezetnek a a >> ühüm. mostani világban való átemelését.

Hát nem is tudom, hogy ezt hogy lehet feldolgozni ég, >> de de az de lehet, hogy úgy is nézhetjük, hogy azért az egy nagyon hálás munka volt, ugye erre meg most úgy tekintesz, mintha nagyon hálátlan lenned, de azért mégis csak arról van szó, hogy közben meg itt van az ország, aminek eddig nem volt környezetvédelmi minisztériumja, és ezért ezt hangosítsuk már ki, hogy az Orbán kormányok megszüntették a környezetvédelmi minisztériumokat, mert nekik útban volt, >> vagy azért, mert a környezetvédelem alapvetően buziság.

Persze [nevetés] nyilván egy ilyen egy ilyen egy ilyen vók liberális brüsszeli huncutság.

Igen, de alapvetően nekik útban volt, mert ha most itt ilyen gőtéken meg fecskéken kell vitatkozni, miközben itt lehetne egy szép nagy akkumulátorgyár, ami a sav beleönthetné a Dunába, az mennyivel jobb lenne?

Tehát ők úgy tekintetek erre, >> essünk már túl ezeken a hülyeségeken, hogy hatástanulmány meg nem tudom, tudjátok, hogy itt felmérni meg Natura 2000, nem érdekel a Natura 2000. közel van az autópályához oda pont jó lesz egy egy autógyár, tehát hogy ők nekik ez volt a ez volt a prioritás miközben és azért azt azt hadd mondjam erre, hogy tehát aki magát konzervatívnak nevezi meg kereszténynek, ott azért két dolog is felmerő.

A konzervatív azt jelenti, hogy megőrizni, konzerválni.

Tehát nekik meg kellett volna őriznie azt a környezetet, amit kaptunk.

A másik, hogyha keresztény vagy, akkor meg a teremtett környezet, a világ megőrzése megint csak a te fel. megőzni [torokköszörülés] hiszen ők ők örököltekmóesárot annak a Igen, igen, igen. a nehéz iparral, meg azzal a szemlélettel, ami aztán vonatkozik az oktatásra, a környezetvédelembe való beleszarásra.

És ők ezt veszik át, megőrzik, mint egy fontos hagy hagyatékot, mert hiszen hát konzerválják az egyszer jól működött magyarország egy gyár volt.

A gyárnak volt egy igazgatója.

Abban voltak dolgozók, akit másra csináltak, mint szereltek, és abban folyt a termelés, akármilyen áron, akár a az állatvilág, vagy a környezet, vagy a tudás, vagy a mentális jólét, vagy egy innováció, de sorolhatnám én is folytatom tény de visszatérve, tehát hogy ha meg ha meg kereszténynek mondta magát, akkor meg azért kellett volna a teremtett világot megőriznie.

Hát leette nekünk az Isten, és akkor így elkezdem elpusztítani. >> Családbarátnak is mondta magát úgy, hogy közben állítólag súlyosan bántalmazott ember volt az igazságügy minisztere, akinek egy kicsit még ki kellett tartania.

És családbarát volt az barát volt.

Az egész Orbán család a barátja volt.

És az egész Orbán család jól járt.

Nem igaz, hogy nem volt családbarát, hogy te a saját családodról nem tudsz úgy gondoskodni, mint ő a sajátjáról.

Mit rövidít, akkor meg csádbarát.

Érted? [nevetés] >> Azt hiszem, hogy ezek a kinevezések, ha végignézünk a minisztereknek a névsorán, egyfajta szakmaiságot fejeznek ki.

Kifejezetten az az érzésem, hogy nem pártkáderek, hanem kifejezetten az adott terület iránt elkötelezett >> szakemberek lettek miniszterek.

Ez azt ez azt mutatja például például Gajdosnak a kinevezése azt mutatja, hogy a Magyar Péter olyan miniszterekre vadászott, akik az addigi életútjukkal igazolták az adott terület iránti mélységes, belső elkötelezettségüket, amíg Orbán Viktor meg az alapján választott ki kádereket, pártkádereket. hogy az ő iránt, az ő személye iránta való elkötelezettséget vizsgálta. >> Igen.

És azt gondoltam, hogy akkor viszont jó lesz.

Tehát ha az az ember maximálisan lojális hozzám, akkor azt a területet, amit rábízok, azt úgy fogja gondozni, ahogy azt én elvárom.

Tehát jó lesz, tehát alkalmas.

Ö ez azt jelenti, ezek a miniszterjelöltek, illetve most már miniszterek, ezeknek a kiválasztása azt jelenti, hogy Magyar Péter érti a problémát, azt, hogy itt nem arról van szó, hogy nekem tetsző ember kerüljön abba a minisztériumba, hanem arról, hogy az ország működjön.

A Gajdos azt mondta, hogy hogy az első a legnagyobb problémának az aszájt tartja.

A másodiknak most ezt azbest szennyezést, ami egyébként meglepően alulreált a médiában, de valami egészen elképesztően súlyos botrány.

Tehát szerintem itt több milliárd eurós perek fognak az osztrák kőbányákkal lezajlani, mert ez valami brutális, hogy itt mi történt. >> És 40 települést érintek, nem egy ilyen kis kis lokáción valami ott ott ott ott valami kis kubancülés.

Ezt ezeket ezt azbes tartalmú kőzúzalékot, ezt úgy tolta ki magából Ausztria, hogy vigyétek a innen. >> Jó lesz az keletre a suttyó magyaroknak.

Ugye ha nekik Ormán jó, akkor nyilván ez a szar is jó lesz.

És a Greenpeace egyébként ők hívták fel erre a figyelmet.

Szóval innen is köszönjük, hogy amúgy a kormányoktól független NGO-k azok teszik a dolgukat.

Na de a még azbesttől vissza az aszályhoz, ugye az aszály az a probléma, amivel most már évek óta látjuk, hogy gond lesz.

Hiába korábban az volt ugye a meggyőződés, hogy Magyarország egy ilyen vízben gazdag ország.

Mi itt vagyunk a medencében, itt annyi vízünk van, hogy abba lehet izélni bármi.

Ehhez képest most már a talajvíz az évről évre zuhan lejjebb.

Én nem nem emlékszem, hogy mióta nem beszélünk arról, hogy hova kéne mobilgátat építeni.

Eső nem esik, gyakorlatilag februárban aszály van, kilátszik a Dunában az inségszikla, és a homokhátság volt az az ügy, ami tavaly a homokhátság vízhiánya, ami tavaly gyakorlatilag az egész évet dominálta, hogy ott valamit most már kezdeni kell, és akkor már bekerült a mainstreambbe, de kormányzati intézkedést nem láttam, nem hallottam.

Még mindig az volt tavaly, amikor súlyos vízhiánnyal küzd az ország, hogy akkor építünk egy akkumulátorgyárat Debrecenbe, ami annyi vizet fog felhasználni, mint egész Debrecen.

És akkor ők még mindig ebbe gondolkodtak, miközben létkérdés, tehát ez világos, hogy létkérdés, hogyha nincs víz, akkor nincs mezőgazdaság.

Ha nincs mezőgazdaság, akkor nincs semmi.

Akkor meghalunk, akkor éhen halunk.

Tehát, hogy ezt a dolgot ezt rendezni kell.

A homokhátság az ország 10%-a, egy irgalmatlanul nagy terület, majdnem 100000, majdnem 10000 n km, és az jelenleg sivatagos.

Az ország nagy része meg félvatagos.

Tehát örülök, hogy az első dolga volt ezen gondolkodni.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek”

Miről szól ez az epizód: „Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek”?

Az új környezetvédelmi miniszter, Gajdos László bejelentette, hogy személyesen tájékozódik az országos azbesztszennyezési ügyről, és megoldást készít elő. Látogatást tesz Nyugat-Magyarországon az azbeszttel szennyezett területeken. Gajdos László korábban a Nyíregyházi Állatpark… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gajdos László, Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek”?

Fő témái: környezetvédelem, aszály, azbesztszennyezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minisztérium az élő környezet védelméért: aszály, azbesztszennyezés, elhivatott szakemberek”?

Megjelenés: 2026. 06. 05.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/miniszterium-az-elo-kornyezet-vedelmeert-aszaly-azbesztszennyezes-elhivatott-sza-berekmp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből