Puzsér Róbert

Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása

Összefoglaló

Török Gábor politológus kritizálta a Sulyok Tamás leváltásáról szóló alkotmánymódosítást, kiemelve annak precedens nélküli jellegét és a minősített többséggel való visszaélés veszélyét. Magyar Péter is megszólalt, reagálva Török gondolataira, és párhuzamot vont a Fidesz korábbi…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 07. 12.
Szereplők, említett nevek
Orbán Viktor, Magyar Péter, Tölgyesi Péter, Polt Péter, Puzsér Róbert, Sulyok Tamás
Témák
alkotmánymódosítás, politológia, hatalomgyakorlás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Török Gábor politikai jellemző kritizálta a Súlyok Tamás államfő eltávolításáról szóló alkotmánymódosítást.

Azt írta, bár az Orbánkormányok is éltek alkotmánymódosítással, ez még az előző másfél évtized alkotmányos barkácsolásai között is feltűnő lenne.

Hozzáfűzte, akik megszavazzák ezt az alkotmánymódosítást, azok azt gondolják, hogy tényleg semmi nem köti, korlátozza őket, minősített többségükkel bármit megtehetnek.

Úgy véli, ez arról szól, hogy a 141 képviselő rálép-e arra az útra, amin mindent lehet, de ami valójában a semmibe vezet.

Végül megjegyezte: "Igaza van Magyar Péternek.

Ez egy történelmi döntés lesz, amelyet később nagyon sokat fogunk emlegetni." Magyar Péter csütörtökön így reagált: Nem lenne szép dolog szembemenni a demokratikus népakarattal és felhatalmazással.

Nekem nincs ellenemre, hogy a Siok Tamást eltávolítják ilyen egyszerű eszközökkel, és hogy gyakorlatilag még egy komolyabb indoklást se akartak érni.

Lehet, lett volna lehetőség arra, mit tudom én, hogy mondjuk valamilyen típusú tanácst létrehoznak, és akkor a tanácsnak a tagjai meg tudják állapítani azt, hogy méltatlanná vált a köztársasági elnök a hivatalára, és akkor létrehozzák ezt a tanácsot, feltöltik, nem tudom én, mondjuk művészekkel tudósokkal közírókkal másokkal, és akkor kimondják, de ez egyszerű. >> Lehet ezzel a lehet ezzel az eljárással szemben protestálni.

Lehet ezzel az eljárással szemben jogállamisági vagy politikai kultúrára hivatkozó ellenvéleményt megfogalmazni?

Csak ne a fideszesek tegyék ezt, akik 16 éven keresztül mást sem csináltak, mint ezt az egész pályás letámadást, ezt a gátlástalan politikai gengzterizmust.

Szóval, hogy a én vár várjál várjál Robi Török Gábor mondja, >> de nem a de én nem a Török Gáborral hivatkozom.

Hát az a jobboldali nyilvánosság széltében hosszában hömpölyög a siránkozás meg az önsajnáltatás hogy rettenetes velencei bizottság meg amit amúgy megvetnek, szívből megvetnek.

Szóval, hogy a helyzet az, hogy nekem is van bizonyos rossz érzésem ezzel kapcsolatban.

Nekem is, én is úgy gondolom, hogyha most elkezdünk egy új rendszert, azt talán nem ezzel a nagyon erőszakos nyomulással kéne, de pont a fideszesek.

Szóval, hogy a helyzet az, hogy 16 év alatt semmi problémájuk nem volt ezzel.

Most most hirtelen, hogy hirtelen, hogy az ő bőrükre megy a játék.

Szóval, hogy a a az a a hogyha hogyha Tölgyesi Péter elmondja, hogy szerintem ez ez így ez egy problémás eljárás.

Teljesen akceptálom és egy tulajdonképpen >> ha elmondaná majd ezt még meg kell ezt az eljárást az méri meg, hogy ki lesz az új köztársasági elnök. >> Mert mert ugye itt mindig ugye Török Gábor is, >> hogy konszenzuális figura lesz-e, vagy pártkatona például, vagy hogy egy senki, akit megbíznak azzal, hogy valakinek látszon. >> Szóval, hogy e ez ez majd sokat elmond.

Igen, de mondjuk az eddigi, tehát például az, hogy ugye ki legyen a kúria elnöke a továbbiakban és akkor lényegében azt akarják egy olyan új eljárást akarnak hozni, hogy lényegében a bírók álljanak elő három jelölttel szakmai alapon álljanak elő jelöltek, amelyek közül a köztesség elnök hívászt és akkor a parlament elé terjeszt valakit.

Tehát azért a a Tisza különböző tervezetében egyelőre úgy tűnik, mintogyha előtérbe kerülne az, és ami szerintem egyfajta történelmi szerepnek a felismerése.

Tényleg egy renderes az, hogy akkor visszaállítunk valamilyen típusú decentralizációt, önrendelkedés szakmai autonómiát vagy bármit ellentétben. >> De ariá könnyű bemutatni, mert az pontosan az, amit a Fidesz erőszakkal bombázott szét.

Egyrészt ugye a 70 éves életkor korlát eddig ott volt, nagyon elegáns a Tisza részéről, hogy gyakorlatilag úgy meneszti a Polt Pétert és még többeket, hogy egyszerűen visszaállítja azt, ahogy ez korábban volt.

Másrészt pont a Kúria az, amit azért hívnak Kúriának, mert a legfelsőbb bíróság elnökét szerették volna meneszteni, ezért kitaláltak egy új hivatalt.

Ugye ebben azért, hog a köztársasági elnökkel szemben van az, ahol így tudod hunyorogva, mert arra nem volt precedens.

Ott nem az van, hogy azt megerőszakolták az intézményt papíron is, és most papíron visszavezetik, hanem sajnos nem papíron erőszakolták meg az intézményt, hanem az odaültetett legutóbbi kettő- három négy embernek a az autonóm hatalmi minőségében, vagy szándékában, vagy törekvésében, vagy mit tudom én.

Most beszéljünk itt a a lopott pédit-től a fideszes fülbevalón keresztül a szatyorfingig. ö kinek mi a sara, nem beszélve a az a csak azért is kegyelemről, a csak azért is, amikor amikor a saját csapatod már tolja elé eléd az A és B verziót, és még akkor is így áthúzod, hogy nem meg, én ezt én jobban tudom.

Novák Katalin >> egyébként Súlyok Tamás bármilyen is többet érdemelne. >> Nem Slyok Tamás, nem Sullyok Tamás intézmény, hanem az intézmény. >> Igen, szerintem sor az intézménnyel csak jót teszünk, hogy megszabadítjuk a Sullyok Tamástól.

Hát ez a ez a Magyar Péter narratívája is, hogy itt nem arról van szó, hogy a köztársasági elnök ellen, hanem éppen érte a nem személy szerint, hanem az intézmény szerint a hivatal helyreállításáért.

És ez egy világjelenség, ha belegondolsz, hogy az amerikai elnök, mint intézmény milyen szinten devalválódott, meg milyen minőségű embereket sikerült feltölteni.

Én inkább onnan néznék rá, onnan néznék rá erre a kérdésre, hogy bizony egy köztársasági elnök, amelyik hivatalban van, >> meg tudja akadályozni az elszámoltatást, a számonkérést, a példás büntetéseknek a kiszabását, közkegyelemmel tud élni.

Szóval, hogy mindazokat mindazokat az mindazokat az intézményeket, én szerintem ez ez az, ami egy érdemleges és >> méltányolható érv, hogy mindazokat, az intézkedéseket, amelyekre mandátumot kapott, soha a magyar történelem folyamán, soha nem látott mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter kormánya, nem lehet maj ezzel az orbánista bábbal az államfői székben végrehajtani.

Mert gáncsolni fogja, mert Orbán utasítja, kézivezérli.

Ilyen körülmények között nincs más megoldás, mint elmozdítani.

Ez ez lehet egy akceptálható érv.

Tehát a akkor akkor innen már sokkal normálisabb megközelítés, mint onnan, hogy ez az ember ez méltatlanná vált arra, hogy mert ez egy ilyen bemondás.

Szóval, hogy ez ezt bemondhatod akárkire.

Tehát, hogy ez ez í de ez a de ez a súlyok.

De tényleg, hát ugye a Magyar Péter amikor a miniszterökké választották, megtartott nagy beszédet és konkrétan ugye számon kérte, tehát ott beolvasó Juki Tamásnak miközben ugye Magyar Péter mondta, hogy milyen szinten vált méltatlan ez az ember, aki soha nem emelte föl a szavát a szegények meg bárki miatt meg a sérelmek miatt sen soha senkit nem képvisel csak Orbán Viktort az >> ott egy org, mint aki nem tud magyar nem érti, hogy mi van.

És amikor Magyar Péter pedig elment a Sándorpalotába, és ott is beolvasott a súlyoknak, hogy lényegében az, hogy egy ilyen tényleg egy ilyen erkölcstelen, gerinctelen, semmire kellő szarember, akkor Suyogok Tamás ezt tudomásul vette és megfontolja a levontását.

Hát ugye törmányíró egyébként ezt a ezt a hozzáállást, hogy akit nem kedvelek, azzal szóba állok, tárgyalok, leülök, de közben végig azt mondom, hogy nem kedvellek, nem pedig hozok egy csemege kosarat celofánoszba, hogy gyerekek hogy vannak, hanem hanem így egyszerűen tovább jutunk, ha úgy ülsz le valakivel, hogy figyelj, itt nem probléma az, hogy mi beszélgessünk, de nem ugyanazok az érdekeink.

Tudom, mit csináltál, hazudsz, csaltál, látom a lapjaidat.

De veled tudom ezt intézni, akkor beszélgessünk.

De nem vagyok, akivel beszélgetsz.

És hogy ehhez a Magyar Péternek van töke, hogy beül oda és azt mondja, hogy igen, akkor te írod alá a miniszterelnöki megbízatásomat, de amúgy nincs itt a helyed és ellened fogok menni.

Az amikor Orbán Viktor előadja, hogy basically a Street Fighter, ő azért kurvána nem volt ekkora Street Fighter, ahányszor leült mondjuk az Európai Unióban tárgyalni.

Úgyhogy innentől kezdve én Magyar Péterben is jobban megbízom abb ab abban a tekintetben, hogy tényleg magyar érdekeket képvisel, és tényleg erősebben tud nemet mondani akárkinek.

Bár azt hiszem, hogy Orbán Viktornak nem az Európai Unió felé kellett volna tudni nemet mondania, hanem a másik irányba. >> Ugye itt Török Gábor megszólalásáról van szó, és én nem emlékszem, hogy Török Gábor ennyire határozottan véleményt mondott volna bármelyik fideszes határátlépésnél.

Tehát ezt én azért egy furcsa dolognak tartom.

Ugye mindig az egyrészt másrészt Török Gábornak hívtuk, és itt nincs egyrészt másrészt, hanem kimondja, hogy ilyet még a Fidesz sem csinált ilyen határátlépést.

Úgyhogy ez nekem itt eleve egy kicsit furcsa, de mindegy ezen jussunk túl.

Ugye mindig az a kérdés, hogy >> de ettől értékesebb a megállapítása, pont úgy, ahogy a Különutas nevű YouTube csatornának a a Német Balázs kritikája is.

Tehát attól még, hogy korábban nem csinált valamit, ez egy tény.

Ez ezzel együtt rakjuk valahová.

De az, hogy most mégis teszi, azon így >> jó, de ez így meghatározza a koordinátarendszert szerintem, mert az előző 16 évben mutatott mondjuk hozzáállás megmondó emberként azt szerintem elmondja, hogy akkor mihez kell viszonyítani a mostani megszólalást.

Ugye a Súlyok Tamás ügyében az Amnesty International volt, amelyik véleményt fogalmazott meg, és azt mondta, hogy létezik a mostani alkotmányos berendezkedés szerint is olyan módszer, amivel el lehetne tálporítani Súlyok Tamást, és annak minden jogalapja megvan.

Ez pedig a megfosztás intézménye, merthogy tényleg méltatlanná vált Sulyog Tamás a pozícióhoz, és el lehetne kezdeni ezt, amihez parlamenti kétharmad kell, kell hozzá az alkotmánybíróságnak is egy >> lépése, de ahogy most az alkotmánybíróságot elnéztem, Súlyok Tamás beadványát követően, hogy ugye heten egyszerűen nem mentek el, és ezzel lehetetlenné tették a határozathozatalt abban a beadványban, amit Súlyok Tamás előterjesztett, ami megmenthette volna őt között elnököt Péter akarta megette volna, mert hogy az alkotmányt azt nem lehet alkotmányosságát vizgálni szerintem.

Tehát hogy érted az alkotmánybírók nem arról döntenek mi legyen az alkotmány, hanem hogy egy bármilyen másik döntés az alkotmány szerinti. >> Jó, de ezért adta be Súlyok Tamás, és már ezt a lehetőséget is megvonta ez az alkotmánybíróság tőle egy jó módszerrel.

Ez azt mutatja szerintem >> az alkotmánybíró, a Hende Csaba Hende Csaba alkotmánybíró.

Tehát >> igen, de ez azt mutatja, hogy ez az alkotmánybíróság azzal együtt is, hogy java részt fideszes kinevezettekből áll, sőt kifejezetten csak azokból, leszámítva azokat, akik Siifer András ugye az LMP-vel képes volt megegyezni a Fidesszel bizonyos pillanatában az előző 16 évnek, hogy akkor bővítsék együtt az alkotmánybíróságot, de hogy velük vagy rajtuk keresztül mehetett volna egy ilyen megfosztási eljárás, ami teljesen megfelel a jelenlegi alkotmányosságnak.

Nem kellett volna mondjuk a politikai kultúrába vagy vagy magába az alaptörvénybe emiatt belenyúlni.

Ez szerintem egy elegánsabb megoldás lett volna azzal együtt is, hogy lehet, hogy itt most az eleganciára nincsen időpont az EU-s pénzek hazahozatala miatt többek között.

Nekem az egyetlen problémám ezzel az, >> hogy hát egyrészt Sullyok Tamás miből gondoljuk, hogy nem alkalmazkodott volna a Tiszakormányhoz?

Ugyanúgy, ahogy ahogy alkalmazkodott volna bármilyen pillanatban.

Próbát lehet, hogy megért volna. >> Ugyanis ugyanis az a helyzet, hogy a lojalitásnak amért akkor végigt.

Várjál. >> Jó, de Péter figyelj, itt a itt a lojalitásnak különböző formái vannak.

Vannak azok, akik lojálisak ahhoz, aki kinevezte őket, és kifejezetten lehet, hogy azért lojálisak, mert esetleg tudnak róluk valamit, amivel zsarolhatók, vagy személyesen hozzájuk.

És vannak, akik úgy lojálisak, hogy azt nem lojalitásnak kell pontosan nevezni, hanem szervilizmusnak. a mindenkori főnökkel szemben. >> De hugy a súlyok a súlyok súlyok meghirdette, bejelentette, hogy ő ugyanúgy alá fog írni mindent a Tiszakormánynak.

Tehát még m arról se van szó, hogy egy Orbán báb lenne, aki mint egy tényleg mint egy ilyen szigeten maradt izé japán szamurá katonaként hívja kazok kesztyű báb és aki beledugja a kezét annak a kesztyű bábja.

Ennél még inkább méltatlan, mert ha azt mondom a Orbán Viktor az lojális az maffia az lojális, mert valami köti, valami hálával tartozik, és itt harcolna, akadályozna, akkor azt mondom, még még valami van benne, mert még lá harcol valamiért. >> Na de miért?

A maffia a maffia ki a a maffiáért harcol a magyarsággal szemben.

Hát szerintem az a rosszabb, ha már ha már így már lehet, hogy nem azért harcolna, hanem a saját pozícióban tartásáért harcol.

Ez az első dolog, ami mellett kiállt. >> Én nem tudom, ha valam, >> hogy ő megőrizhesse a pozícióját.

Komolyan mondom, hogyha Orbánnak hálás lenne, és akkor még megpróbálkozott vagyuk, hogy akadályozza a különböző dolgokat, hogy akkor ő majd k akkor >> objektíven több kárt okozott volna, de mégis csak egy szubjektíven azt mondom, hogy hm legalább van benne legalább valami tartás, legalább háláskorbán Viktornak legalább valamiét próbál tenni, próbál valahogy harcolni, de így rögtön bejelent mondjuk, mint mondjuk Bede Zsolt, tehát a igen az akre azt mondod, hogy na hát igen ilyen egy rendes fideszes ilyen tudnád tisztelni objektív károsabb az egész tevékenysége. >> Lehet, hogy Orbán bocs elő rövid Orbán előadta, hogy az igen forrás lehet, hogy a két hétig a ha két hétig nem kap fizetést, lehet, hogy akkor is írja tovább a vadhagyásokat ellentfétben az ilyen megafodos meg az ilyen ő már kárt okoz annyira hülye és annyira szélsőséges.

Ő ő olyan, mint a a The Situation nevű valóságsó szereplő a a Aber Cromby nevű márka számára, vagy nem tudom, aki megkérte őt, hogy ne hordja a tréningeket, amin az ő felirata van, fizettek neki 100000 dollárt, hogy ne hordja, mert kevesebben veszik attól, hogy ő ezt hordja.

Tehát a a Bede Zsolt elképesztő.

Akkor én jól értem, hogy a Bede Zsolt alkalmasabb lenne köztársasági elnöknél.

Figyelj, hogyha lesz lesz a fizikus lesz köztársasági…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása”

Miről szól ez az epizód: „Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása”?

Török Gábor politológus kritizálta a Sulyok Tamás leváltásáról szóló alkotmánymódosítást, kiemelve annak precedens nélküli jellegét és a minősített többséggel való visszaélés veszélyét. Magyar Péter is megszólalt, reagálva Török gondolataira, és párhuzamot vont a Fidesz korábbi… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orbán Viktor, Magyar Péter, Tölgyesi Péter, Polt Péter, Puzsér Róbert, Sulyok Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása”?

Fő témái: alkotmánymódosítás, politológia, hatalomgyakorlás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sulyok eltávolításának vitatott módja; A politológia; Kassai vagy Lendvai?; A hatalom önkorlátozása”?

Megjelenés: 2026. 07. 12.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/sulyok-eltavolitasanak-vitatott-modja-a-politologia-kassai-vagy-lendvai-a-hatalo-3a1samp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből