Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása
· PT19M10SÖsszefoglaló
Magyar Péter a közösségi oldalán üzent a fideszes vezetőknek, idézve a maffiafőnök szavait, mely szerint "Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lett jegyezve, minden el lesz rendezve". A bejegyzés arra utalhat, hogy egyes kormányzati tisztségviselők és a NER gazdasági…
Röviden
- Műsor
- Puzsér Róbert
- Megjelenés
- 2026. 05. 12.
- Hossz
- 19 perc
- Szereplők, említett nevek
- Horváth Oszkár, Horváth Oszkár, Puzsér Róbert
- Témák
- igazságérzet, maffiafőnök, magyar jövő, bűncselekmény
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A most már alkudozni akaró, üzengető fideszes vezetőknek a maffiafőnök szavaival tudok válaszolni.
Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lett jegyezve, minden el lesz rendezve.
Írta Magyar Péter csütörtökön a közösségi oldalán.
Konkrét neveket nem említett a bejegyzésben, de nemrég a BBC arról írt, hogy egyes kormányzati tisztségviselők abban bíznak, hogyha a felelősségre vonás szempontjából értékes információkat adnak át a Tiszának, megőrizhetik az állásukat, vagy büntetlenséget kaphatnak.
A HVG pedig ezt azzal egészítette ki, hogy a NER gazdasági holdudvarának egyes tagjai is ugyanezt csinálják.
Magyar Péter valószínűleg ezekre válaszol írta az üzenetet. azért az erős lenne, hogy büntetlenség és az álláson megtartása az eddigi kommunikáció szerint az fér bele, hogy aki először vádalkóért jelentkezik, ami nem büntetlenséget jelent, ugye, hanem valószínűleg felfüggesztettként értelmezett dolgot, de közülük is csak ugyanazt az információt 15-ször nem lehet beszállítani.
Meggyőződésem szerint most ennek a számonkérésnek nem úgy kell hozzálátni, mint politikusok korrupciójával szembeni eljárásnak.
Ez nem korrupció volt, ami itt 16 éven keresztül zajlott, hanem egy szervezett intézményes kifosztása Magyarországnak.
Ezt úgy kell kezelni, mint egy b >> vagyonától és jogától, >> mint egy bűnszervezet. elleni bűnpert kell tekinteni.
Ennek megfelelően Orbán Viktor, nem mint miniszterelnök, hanem mint keresztapa, mint ennek a bűnszervezetnek a feje, mint legfőbb hűbér úr kell, hogy számot adjon az elmúlt 16 év cselekményeiről.
Minden úgy alakult, ahogy ő akarta.
Minden itt nincs olyan, hogy valaki valamit elkövetett Orbán Viktor tudta nélkül, vagy akaratán kívül.
Minden úgy történt, ahogy Orbán Viktor azt elrendelte 16 éven keresztül.
Ennek megfelelően ennek a bűnpernek.
Így ejtik ki a törvényszéken azt, hogy keresztapa első rendű vádlott.
És ha bárki alatta vallani akar, azzal meg kell kötni a vádalkút, hadd valljon a keresztapa ellen.
És ezt ezt a legnagyobb tévedés lenne ezt ilyen korrupciós ügyekként kezelni.
Egy bűnszervezet felgöngyölítése és a példás eljárása az, amit elvárunk. >> Annyi, hogy nem feltétlenül első rendű vádlott.
Tehát akiről az ügy elindul, az lehet az első rendő vádl, de hogyha keressük felfelé a szálakat, akkor nekem 19. rendű vádlotként is megfelel, ha becsatolják a miniszterelnök urat. >> Nem, de hát könyörgöm, volt már arra pé példa, hogy ő kapja a súlyosabat. >> Ő hozta ezeket a dönt ő hozta ezeket a döntéseket.
De ezt nem rendezik úgy, mint a objektív lista, hanem akivel szemben a nyomozás indult, az lesz az elsőrendű vádlott, és aztán utána fény derül arra, hogy még kinek volt köze, és a nem tudom, értkezési sorrendben kapnak egy sorszámot. >> Orá ha az ország kifosztása az ügy, akkor Orbán Viktor az első rendű vádló, mint mint mint mint ahogy a ahogyan Alkapone nem 17 rendő vádlott, hanem első rendő vádlott. >> Jó, hát meglátjuk.
Én azt gondolom, hogy számos ügy felmerülhet, és minden ügyben very welcome, Will Commands Kultúr becsatolni különböző nagyon felső vezetőket, akiknek egyébként különböző típusú perről beszéltek, amiről te beszélsz, Oszi, az, hogy egy adott bűncselekménnyel kapcsolatban hogyan [torokköszörülés] lépik föl, hogyan emelnek vádat, kik a vádlattak.
Egy adott bűncselekményről van szó.
Ami a Robi beszél, az egy politikai per, egy olyan típusú szimbolikus per, mint amilyenek a népbírósági perk voltak, amikor konkrétan egy adott politikai elitet és a felső vezetést állítanak a vádolottak, >> de az is büntető formájában működhet.
Tehát itt nem Nürnberg lesz, baszki, mert már nincs messze tőlem emberiség elleni, de nem háborús bűncselekmények, nem politikai per, hanem politikusok büntető pere. >> Nekem ugye ezzel kapcsolatban pont gondolkoztam, hogy ugye a Nelvben minden törvényes volt, mindent lepapíroztak. önmagában az probléma volt. >> Ez ez egy ez az egyik bűncselekmény, ami történt, >> hogy meg hogy meghozták ezeket a törvényeket. >> Most nemrégében olvastam pont egy-egy véleményciket azzal kapcsolatban, hogy hogy a jogászokat ugye felelőssikéten tenni, vagy azokat a jogászokat, akik a nert fenntartották azzal, hogy mindent lepapíroznak, és hogy önmagában ők azok, akik mindent tudnak arról, hogy mi törvényes, de egyszer se teszik föl azt a kérdést, hogy igazságos-e valami vagy sem. ot mérleges akkor >> az egyik egyik mérleg egyik serpenyőjében az igazság a másikban az igazságosság >> igen nem a törvény törvény van és igazság >> truth és justice a truth az igazság a justice az igazságosság >> igüm a >> na most és akkor itt fölmer hogy miképpen lehetne elővenni olyanokat így utólag akik úgymond ténylegesen igaz követtek el, bűnt követtek el.
Ugyanakkor mégis mindezt törvényesen csinálták, és 1945 után is ezzel szembesültek, és ezért kellett kitalálni utóg az emberiség elleni büntettek bűncselekmények kifejezést.
Ugye ezt a magyarban gyakran emberiesség elleni bűncselekményként fordítják, de szerintem az egy nagyon puha fordítás, mert az emberiesség elleni bűncselekmény kábé azt jelenteni, hogy te nem adsz enni egy éhező a hajléktalannak.
És azok tényleg emberiség elleni bűncselekmények voltak.
Igen. >> Na most, hogy utólag el lehessen számoltatni azokat, akik mindent törvényesen csináltak a harmadik birodalomban, mert konkrétan zsidó törvényeket hoztak. >> Üm >> szerintem így lehetne egyébként a Nervben úgyólag elővenni a szereplőket és visszavenni azt, amit törvényesen elvettek, hogy bevezetjük mondjuk a magyar jövő elleni bűncselekményeknek a fogalmát. hazafiazokat kérem, hogy segítsenek kidolgozni a magyar jövő elleni bűncselekményeknek a a tényállását.
És ez alapján akkor visszamenőleg bíróság elé lehet nálni tanokat, mert nem nem lehet egyszerűen azt megengedni, hogy tényleg ezek fussanak.
Hát >> és főleg azért nem, mert kell, hogy legyen egy precedens a jövőre vonatkozóan.
A amely precedens elmaradt 2010 után, amely precedens elmaradt 1990 után, most végre meg kell rendezni, mert a jövő nem lesz más, mint a múlt, ha nem rendezzük máshogy.
A visszamenőlegességgel kapcsolatban, akármilyen súlyos ügyről is van szó, a jogbiztonság elve miatt azt kell mondanom, hogy még ebben az esetben sem lehet szerintem azt csinálni, hogy én ma ho egy törvényt, ami alapján valakinek a 2017-es cselekménye ma már bűncselekmény lenne, és visszanyúlok, hanem azokkal a tényállásokkal kell megközelíteni, amelyek egyébként akkor is megálltak.
A jog igazságelleni kijátszását kell egyszer és mindenkorra felszámolni.
És amikor ezek mögül a védő védővonalak mögül előkaparjuk őket, akkor elszámoltatni őket az a jó erkölcs szellemében.
Nem az általuk írott törvények szellemében, amely törvények szerint az nem lopás, hanem hazafias kisajátítása a nemzeti javaknak.
Nem, >> ha végignézek magunkon, akkor egy Chák Norris film címe jut eszembe, a jó fiúk feketében járnak.
Tehát min most [nevetés] ténylegesen vagy az új Magyarországért, hogy az igazságérzetünk nevében szólunk föl.
És egyébként ez a Tiszának is és Magyar Péternek is ez a politikai érdeke.
Tehát a a Tisza mögötti mostani sziklaszirárnak tűnő szavazói tömb az azért állt össze, mert a magyaroknak volt sérült az igazság érzetét a Nerrel kapcsolatban.
És amennyiben nem történik meg az elszámoltatás, nem veszik elő a azokat, akik ténylegesen ellopták az országot, egyébként megmérgezték a közéletünket, még lehetne sorolni, milyen bűnöket követtek el, akkor ez a sziklaszirált többség, ami most annak tűnik, az nagyon hamar szétporlik, mert a Magyar Péter legitimitását ez adja, hogy megígér az elszámoltás.
És ezért nekem nagyon tetszik egyelőre ez a kommunikáció, és rem gyakorlatban is így lesz.
Nem tudom, láttátok-e a Szabó megint ilyen filmes hivatkozással élek, de hát istenem Szabó Istvánnak a napfényízet című filmjében van, amikor ugye a Ralfy által játszott ugye éppen Sors Iván ő az unoka és bemegy ugy az avhoz és hozzogy >> itt van a itt van a lista, hogy kiket kell elővenni és elszámoltatni és így végignézi ugye a az ávós és mondja, hogy jaj gyönyörű versei vannak, húzza kiát 22 feljelhető cikket írt, antiszemita verseket, nem tudom én, a menekülő és segítséget kérő zsidóknak azt mondták, hogy legyenek öngyilkosok.
Nem, de [horkantás] akkor is húzza ki, és akkor őt is húzza ki, húzza ki, húzza ki.
Elhangzik a kulcsmondat a napfényzében, ami Szabó István ettől a tényleg a az egyik legnagyobb rendezőnk, hogy és mindent elmond a 20. századi magyar elszámoltatások folyamatáról, hogy a zsenikre ráéztünk és átállítjuk, csak a dilettánsoknak tépjük le a tökeit.
Minden új rendszer az árlókra épül.
Használjuk őket, amíg fölépítjük a saját rendszerünket. >> Kemény.
Na, ezzel kell szakítani itt és most. >> Ezt ki is tettük.
A régen minden jobb volt Facebook oldalán meg is találjátok ezt a jelenetet egy napfényízel Balázs István kritikával.
Hát az a helyzet, hogy akik most pendrive-okat küldenek a Tiszának, őket is ugye fésüljük szét.
Ha olyanokról van szó, akik egyszerűen egy íróasztalnál dolgoznak, akár nem is 16, hanem 20 éve ezekben az intézményekben, és nem osztályvezetők, nem felelősek, hanem mondjuk [torokköszörülés] azt, hogy csak nem álltak föl, tehát ez az a mi polgári elvárásunkkal szembeni mulasztás, és nem törvényi mulasztás.
Tehát nekik tulajdonképpen nincs is okuk kibújni egy bűncselekmény vágya alól. viszont akik ott felelősök voltak, és a felelősbe beletartozik nem csak az, aki tetlegesen végrehajtott valamit, amit nem szabadott volna, hanem elmulasztott megakadályozni valamit.
É én azt gondolom, hogy azért információkat, dokumentumokat számos esetben olyanok is küldenek, akiknek egyébként egy fel nem merül valószínűleg hogy bírósági vagy ügyészi eljárásra kellene szembenéznie. szomorú, hogy ott kellett dolgozniuk.
Nyilván mindenkinek, aki két iskolánál többet elvégzett, számos olyan ismerőse van, akinek egyszerűen olyan a szakmai felkészültsége, hogy hogy ilyen intézményekben tud dolgozni. 10000 számra vannak olyanok, akiknek semmi köze ahhoz, ahogyan ez a rendszer kiépítette magát. mínusz az, hogy nem nyitottak inkább egy szendvicsezőt a Balatonfelvidéken.
Tehát ezt még multis emberek is ki tudtak annyira égni, hogy elmenjenek inkább kávézót nyitni. >> Ja, aztán egyszer csak jön, hogy nagyon jól megy ez a kávézó.
Tiborc Istvánnak most kedvezményesen eladhatod. >> Ha nem, akkor hoppá.
Hány négyzetméter ez a kávézó?
Nem tudom én. 40 nmest akkor minden 40 nmes kávézóra külön adóz. >> Aha.
Tudod kinek van péksége ehhez képest? a direkt 36 egyik alapítójának, ahelyett, hogy újságíró maradt volna.
Tehát az is érdekes, hogy kiég ki, meg előbb.
Nekem nagyon imponál, hogy Magyar Péter maffia főnökként utal Orbán Viktorra.
Pontosan ennek a szellemében kell eljárni, úgy gondolom. >> Azért ezzel a most meg lehet, hogy hülyeséget fogok mondani, mert nem tudom, hogy a magyar vagy a Fodor Gábor vagy >> Fodor Gábor rendszeresen hitet tesz amellett, hogy Magyarországon demokrácia volt az elmúlt 16 évben. >> Akkor ne, de ki akkor >> de itt a hugye a tehát hogy tényleg a >> várjál.
Hú, ezek az SDS végnapjai, amikor Kóko János és Fodor Gábor harcolt egymás párt elnökséget, utána már csak Rkes Attila jött. >> Magyar Bálint [horkantás] egykori oktatási miniszter az, aki maffiakormányként nevezi ezt meg 10 éve. >> És milyen gazen, hogy ró >> valójában és amikor és amikor mi és amikor azzal a narratívával élek, hogy feudalizmus, vagy amikor Magyar Bálint azzal a narratívával él, hogy maffiakormányzás, >> a kettő ugyanaz.
Mi a feudalizmus? >> A feudalizmus a mi a maffia.
A maffia, a feudalizmus továbbélése a kapitalizmusban.
Tehát amikor azt mondjuk, hogy feudalizmus van és a legfőbb hűbér úr Orbán, vagy azt mondjuk, hogy bűnszervezet van és a maffia főnök Orbán, akkor az ugyanannak a jelenségnek két aspektusa.
Valójában ugyanarról beszélünk, >> de talán a feudalizmusban nem volt omerta.
Tehát ott nem volt olyan, hogy de el ne mondd, hogy beszedtünk egy tizedet, vagy hogy csak nadrágszelek jutott, vagy hogy hány fiadat küldtük el a háború.
Azért, mert akkor csak feudalizmus volt.
Nem volt mielőtt eltitkolni a feudalizmust.
Amikor a kapitalizmusban és a polgári társadalomba beágyazódik egy feudalizmus, ott elvárás a védés datzövöve. >> Na igen, az ilyen hajduk meg mindenféle rendőrséget megelőző ilyen fegyveres erők azért én nekem ugye Hajdú Péter, én is Hajdú Péterre gondoltam.
Mi >> Hajdúkról beszéltél és én Hajdú Péter mind Hajdúidnál sem rágondolok, hanem hogy ott, hogy mondjam, ott a ott a rendvédelmi erők azok a király testőrsége voltak, akik eljöttek agyba fölbe verni a családodat, hogyha nem tudom elröhögted magad a kisdobos beszéde alatt, tudod, aki kihirdette a király szavát, és te így a piacon nyomtál egy ilyet, hogy anyád, meg, akkor így elhurcoltak, mint minden normális, mint minden normális orosz városban ma.
Éppen itt a maffia kormány működéséhez adott egy adalékot Simor András korábbi jegybankelnök, aki ár az Erzte magyar Erzte felügyelő bizottságának volt a tagja, és ugye lemondatták, hiszen őt ugye a Gyurcsány Bajnékorszak embereként azonosították, ugye vélelmezem korábbi egymunknököt és megzsarolták konkrétan az RST-t, hogy távozzon ugye András.
És akkor most erről utólag beszámolt, és az maga is megerősítette ezt, hogy mindenféle fenyegetés érkezett, és persze mindig az, hogy törvényes eszközökkel, tehát mondjuk úgy módosítják a nem tudom én, a vonatkozó banktörvényt, ami azt úgy érinti, hogy megérje lemondatni mondjuk Simor Andrást és itt a tényleg >> lemondatni Simor Andrást a bécsi Erste felügyelő bizottságából akkor már, mert erre vonatkozott ez a zsarolás elvileg >> a bécsi. >> Aha.
Tehát ő a nemzetközi vagy nemzetközi, hát érted ott a központjuk.
Tehát a >> akkor nézzük meg, hogy nem egy nem egy vidéki takarékpénztárról van szó, hanem az RT-ről, ami >> az első osztrák takarék szövetkezetként alapul, és túléli az osztrák-magyar monarchia összeomlását, meg két világháborút, meg mindent. >> De ez 19. századi úgy nagy Igen.
Említett entitások
Témák
- igazságérzet
- maffiafőnök
- magyar jövő
- bűncselekmény
Személyek
- Horváth Oszkár
- Csunderlik Péter
- Puzsér Róbert
Szervezetek, cégek
- Szélsőközép
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása”
Miről szól ez az epizód: „Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása”?
Magyar Péter a közösségi oldalán üzent a fideszes vezetőknek, idézve a maffiafőnök szavait, mely szerint "Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lett jegyezve, minden el lesz rendezve". A bejegyzés arra utalhat, hogy egyes kormányzati tisztségviselők és a NER gazdasági… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Horváth Oszkár, Horváth Oszkár, Puzsér Róbert.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása”?
Fő témái: igazságérzet, maffiafőnök, magyar jövő, bűncselekmény.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Számonkérés az igazságérzet nevében: a maffiafőnök és a magyar jövő elleni bűncselekmény tényállása”?
Megjelenés: 2026. 05. 12.. Hossz: 19 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/szamonkeres-az-igazsagerzet-neveben-a-maffiafonok-es-a-magyar-jovo-elleni-buncse
Több epizód a Puzsér Róbert-ből
- Új rendszer, új élet? | Puzsér és Tilla politikáról és a médiáról beszélget a Strand Fesztiválon
Puzsér Róbert és Till Attila a Strand Fesztiválon politizáltak és a médiáról beszélgettek. Az új rendszer és az új élet lehetőségeit vitatták meg. A beszélgetés középpontjában a p…
- Nem érhetjük be azzal, hogy „Hidd el, a Péter jót akar!” – Puzsér az NVVH elnökének kiválasztásáról
Puzsér Róbert a műsorban az NVVH elnökének kiválasztásáról és a „Hidd el, a Péter jót akar!” kijelentés kapcsán felmerülő kétségekről fejtette ki a véleményét. Kritikai szemmel vi…
- Takács Péter és a hatalmi pozícióból történő alázás – Van-e kiút a bántalmazás ördögi köréből?
Puzsér Róbert a podcastban Takács Péter ügyét vizsgálja, aki egy hatalmi pozícióból elkövetett bántalmazással vádolható. Az adás tárgyalja, hogy milyen módon lehet kilépni a bánta…
- Orbán befuccsolt rögeszméi_ járványok kora, Trumptól átvett podcast turné, kurucos identitáshazugság
Puzsér Róbert podcastjábanOrbán Viktor járványok korában befuccsolt rögeszméiről, Trumptól átvett podcast turnéjáról, valamint a kurucos identitáshazugságról elmélkedik. Az adás a…
- Milyen jövő vár Orbánnal a Fideszre? – szétesés, sorvadás, Bicskéig meghosszabbított bukás
Puzsér Róbert elemzi a Fidesz lehetséges jövőjét Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. A politikai elemzés kitér a párt szétesésére, sorvadására és egy esetleges jövőbeli bukás l…
- A VIP-ból kiszorult Trombi dühe, Hont András ÖTszázmilliója, Bogár László háttérhatalmi titkolózása
Puzsér Róbert a VIP-ből kiszorult Trombi dühét, Hont András Ötszázmillióját és Bogár László háttérhatalmi titkolózását elemzi. Az adásban szó esik a politikai és közéleti szereplő…
- Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása
Puzsér Róbert a Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása című epizódban a nyomorral való szórakoztatás, a társadalmi ko…
- Fodor Gábor tagadja az épp zajló rendszerváltást
Puzsér Róbert szerint Fodor Gábor nem ismeri el a folyamatban lévő rendszerváltást. A politikus a jelenlegi politikai helyzetet értelmezi, miközben Puzsér a nézeteit kritizálja. A…
- A csúcsra járatott kapitalizmus ára: vesztenivaló nélküli emberi hulladék, indíték nélküli ámokfutás
Puzsér Róbert podcastjének ebben az epizódjában a túlpörgetett kapitalizmus áldozatairól és az ebből fakadó társadalmi problémákról esik szó. A műsorvezető a fogyasztói társadalom…
- A halál árnyékában értelmet nyerő élet: önpusztítás, halhatatlanság, együttérzés, etikus táplálkozás
Puzsér Róbert a halál árnyékában, az önpusztítás, a halhatatlanság, az együttérzés és az etikus táplálkozás témakörét járja körül. Az élet értelmet nyer a halál tudatában, az embe…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Beszélgetés a maffiáról Dr. Vásárhelyi Árpáddal — Reaktor Podcast
Dr. Vásárhelyi Árpád, az ELTE Politikatudományi Intézetének előadója a Reaktor Podcastban a maffia fogalmát és eredetét boncolgatta. Kiemelte, hogy a maffia szó jelentése többféle…