Radnóti Színház

10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye

Összefoglaló

A Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye 10 éves fennállását ünnepli. A 2015-ben indult programban drámapedagógia és szociodráma segítségével közösséget építenek és fejlesztenek diákokat, pedagógusokat. Főbb programjaik közé tartozik a középiskolásoknak szóló alkotóműhely, részvételi…

Röviden

Műsor
Radnóti Színház
Megjelenés
2026. 07. 10.
Témák
drámapedagógia, szociodráma, közösségépítés, ifjúsági program

Ebben az epizódban

Egy hírbe belesűríteni, hogy mennyi minden történt 10 év alatt többszáz diákkal, felnőttel és pedagógussal a RIM programban, szinte lehetetlen vállalkozás.

Így kicsit hosszabb lesz a szokásosnál ez a hír, de érdemes végigolvasni.

A 2015|2016 -os évadban, Hárs Anna dramaturgunk kezdeményezésére elindult a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye állandó, egész évadon át tartó foglalkozásokkal.

Az ifjúsági műhelyben először drámainstruktotok dolgoztak a fiatalokkal, később Durst Móni vette át Széplaki Nórá tól a műhelyvezetést, és innentől kezdve a drámapedagógia és a szociodráma szakmaisága is társult a közös munkához.

A RIM egy szabad alkotóműhely.

Közösségépítő és közösségmegtartó ereje van.

Fő programjaink a középiskolásoknak szóló alkotóműhely, a részvételi színházunk , a MÉR (Magvető Kiadóval közös kurzusunk), ahol kortárs irodalomközvetítéssel és szabad önkifejezés gyakorlatával foglalkozunk, a P+R (Pedagógus+Radnóti) akkreditált tanár továbbképzésünk, (melyet közösen indítjuk minden félévben a BME-vel).

Ezen kívül havonta tartunk RIMpró t, ami egy workshop: improvizációs közös alkotó játék, amire kortól függetlenül bárki jegyet válthat.

Szakembereink olyan tanítást segítő programot is szolgáltatnak a középiskoláknak, amelyet Több lépcsős nek neveztünk el: egy adott előadásunkhoz előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat is tartunk a színházban, de ki is megy a csapat az osztálytermekbe.

Színházunknak ez a komplex programja egyedülállóan támogató, felszabadító és személyiségfejlesztő folyamatokba vonja be a közreműködőket, egyben érző és értő közönséget nevel a színházak számára már 10 éve.

Munkatársaink jelenleg: Durst Móni, Hlinyánszky Doma, Zétényi Lina, Sarkadi Berta, Ladányi Anna Munkatársaink voltak az elmúlt 10 évben: Lakatos Dóra, Lévai Barbara, Mlynarik Julcsi, Gaborják Fanni, Szendrey Gitta, Széplaki Nóra, Vincze Petra.

A RIM “Teret ad a fiatalok lendületének és alkotó erejének, támogat színházpedagógiai és részvételi színházi kezdeményezéseket, bárki lehet játszó vagy néző – kölcsönösen tanulunk viszonyainkról, indítékainkról és lehetőségeinkről.

Gyere velünk, nőj bele te is a játékba!” /Durst Móni, drámapedagógus és szociodramatista, 2021-től a RIM vezetője A következő évad programjairól már most érdeklődhetnek: radnotimuhely@radnotiszinhaz. hu fotók: Csoszó Gabriella, Palotás Ági, Pipics Péter The post 10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye appeared first on Radnóti Színház .

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • Radnóti Színház
  • Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye

Gyakori kérdések erről az epizódról: „10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye”

Miről szól ez az epizód: „10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye”?

A Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye 10 éves fennállását ünnepli. A 2015-ben indult programban drámapedagógia és szociodráma segítségével közösséget építenek és fejlesztenek diákokat, pedagógusokat. Főbb programjaik közé tartozik a középiskolásoknak szóló alkotóműhely, részvételi… Az epizód a Radnóti Színház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye”?

Fő témái: drámapedagógia, szociodráma, közösségépítés, ifjúsági program.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „10 éves a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelye”?

Megjelenés: 2026. 07. 10.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radnoti-szinhaz/10-eves-a-radnoti-szinhaz-ifjusagi-muhelye-hup24677

Több epizód a Radnóti Színház-ből

  • Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére

    A Radnóti Színház Nonprofit Kft. nyilvános pályázatot ír ki a színházban található büfék üzemeltetésére. A pályázati lehetőséget határozott időre, albérletbe adás, üzemeltetés és…

  • Legfontosabb ügyeink Sopronban

    Idén nyáron Sopronban másodszor rendezték meg a 14+2 ügy című kiállítást, amelyen a Radnóti Színház színészei az internetfüggőség, a tanárok megbecsülése, a lakhatás, a gyűlöletke…

  • RIMprovizáljon velünk!

    A Radnóti Színház RIMpro néven új foglalkozássorozatot indít, amely az improvizációs játékokra épül. A Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) által tartott 120 perces workshopokon a résztv…

  • Schneider Zoltán másodszorra Hollósi Frigyes-díjas

    2024-ben Schneider Zoltán másodszor kapta meg a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház közönségétől. Az elismerést Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában nyújtott Scottie…

  • döntő szerepet játszott a függöny… | MÉR csoportunk előadása

    A Radnóti Ifjúsági Műhely 2025|2026-os MÉR csoportja bemutatta „Mindenki lent van, üres az ég” című felolvasóestjét, lezárva ezzel éves munkáját. A diákok saját szövegeit álomszer…

  • Ki vagy? Honnan jössz? Mesélj! | részvételi csoportunk előadása
  • Tündérország | középiskolai csoportunk előadása

    A Radnóti Színház RIM középiskolai csoportja bemutatja a Tündérország című előadást, amely egy egész évados közösségi színházi munka eredménye. A diákok az egész évadban ismerkedt…

  • Petri György-est online

    A Radnóti Színház Petri György-est online című előadását mutatja be az eSzínház platformon július 4. és 10. között. A Valcz Péter rendezésében, Pál András és Rozs Tamás főszereplé…

  • ITT AZ ŐSZI MŰSORUNK

    A Radnóti Színház bemutatja őszi műsorát, amely szeptemberben és októberben lesz látható. A részletes kínálat a honlapon elérhető, a jegyek online és személyesen is megvásárolható…

  • Bemutató- és Szabad bérleteket kínálunk

    A Radnóti Színház bemutató bérletei mellett szabadon választható bérleteket is kínál, kivéve az Angyalok bérletet. A bérletek páros és szingli formában is elérhetők. Az Eötvös10-z…