A Nagy Évem #19 - Hundred Sins
· PT1M35SÖsszefoglaló
A fiatal magyar producer, Hundred Sins, akit Détár Enikőhöz hasonlítanak, a Recorder podcast vendége, ahol karrierjéről, tudatos építkezéséről, zenei együttműködéseiről és jövőjéről mesél. Szó esik az Opera című lemezéről, együttműködéseiről Azahriah-val és Beton.Hofival…
Röviden
- Műsor
- Recorder podcastok
- Megjelenés
- 2022. 04. 10.
- Hossz
- 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Hundred Sins
- Témák
- producer, music career, music collaborations, new album
Ebben az epizódban
Tizenkilencedik adásunk vendége a fiatal magyar producerzseni, Hundred Sins, aki annyira tudatosan építi a karrierjét, hogy már most megmondja, hogy a nagy éve 2024-ben lesz.
Pócsi Botond 24 évvel ezelőtt született Miskolcon.
Focistának készült, de egy sérülés miatt ágynak esett, és akkor ismerkedett meg a dubsteppel, illetve a zenekészítéssel. "Engem nyolc évig hallgattak úgy, hogy a legnézettebb zenémen is 3-400 lejátszás volt" - mondta erről az időszakról, aztán beütött az Azahriah -val közös Oye .
Az ajsa luná val együtt csinált Legszebb lány idején figyeltek fel rá Fodor Máriuszék, és hívták el a Banana Recordshoz, aztán jöttek a közös dalok Beton.Hofi val, AKC Misi vel, Lil Frakk -kal, kristoaf fal és egyebekkel.
A neve hamar branddé vált, amit elősegített az is, hogy ő minden dalán előadóként van feltüntetve ("igazságtalannak tartottam mindig, hogy producer neve csak a leírásban van ott legalul"), valamint a markáns imidzs a piros maszkkal, ami mögé az arcát rejti kezdetektől fogva.
Tavaly azt érezte, ideje kijönni egy lemezzel.
A legjobb beatek spájzolta már egy ideje, összegyűlt nyolc-tíz szám, bedobott még pár extra featet, és elkészült az Opera című lemez, ami május elején jelenik meg, pont tíz évvel azután, hogy Boti kirakta élete első saját számát.
A koncepció része volt, hogy kevésbé ismert előadókkal csinálta az album dalait ("így is becsúszott egy Azahriah meg egy Miller Dávid "), mert a legfontosabb számára, hogy felemelje a tehetséges fiatalokat.
A podcast felvételére maszk nélkül jött, úgyhogy egyfajta verbális face revealként elmondjuk az adásban, hogy melyik híres hollywoodi színészhez hasonlít.
Elárulta, legszívesebben kivel csinálna közös számot, melyiket tartja a legjobban sikerült dalának, miért érzi úgy, hogy lejáratta magát az első néhány élő fellépésén, mivel keres a legtöbb pénzt, és mi idegesíti a legjobban a magyar zeneiparban.
A hallgatottsági/nézettségi statisztikákkal nem foglalkozik, külföldi sikerről nem álmodozik, és néhány éven belül nyugdíjba vonul egy tanyára.
Felolvastuk neki Rónai András kritikáját az Operá ról (ami a Recorder magazin 93. számában fog megjelenni jövő csütörtökön), ő pedig mondatonként reagált rá. - - - - - - - - A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.
Említett entitások
Témák
- producer
- music career
- music collaborations
- new album
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Nagy Évem #19 - Hundred Sins”
Miről szól ez az epizód: „A Nagy Évem #19 - Hundred Sins”?
A fiatal magyar producer, Hundred Sins, akit Détár Enikőhöz hasonlítanak, a Recorder podcast vendége, ahol karrierjéről, tudatos építkezéséről, zenei együttműködéseiről és jövőjéről mesél. Szó esik az Opera című lemezéről, együttműködéseiről Azahriah-val és Beton.Hofival… Az epizód a Recorder podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 04. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Nagy Évem #19 - Hundred Sins”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hundred Sins.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A Nagy Évem #19 - Hundred Sins”?
Fő témái: producer, music career, music collaborations, new album.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Nagy Évem #19 - Hundred Sins”?
Megjelenés: 2022. 04. 10.. Hossz: 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/recorder-podcastok/a-nagy-evem-19-hundred-sins
Több epizód a Recorder podcastok-ből
- „Nekem ez egy bónusz kör, aminek minden pillanatáért hálás vagyok” – Thy Catafalque a Koncertsztorik podcastban
A Koncertsztorik podcast vendégei Kátai Tamás és Varga Krisztián, a Thy Catafalque zenekar tagjai. A beszélgetés során felelevenítik a zenekar átalakulását az egykori stúdióprojek…
- „Borzasztóan király volt a Bring Me The Horizonnal játszani” – Kókai Barnabás a Koncertsztorik podcastban
A Koncertsztorik podcast Kókai Barnabás vendége, aki a Bring Me The Horizonnal közösen adott Sziget Fesztiválos koncertjéről mesél. Részletezi, hogyan került a színpadra és milyen…
- „A szomszédok ránk hívták a rendőrséget, hogy ezt légyszi ne” – Csaknekedkislány a Koncertsztorik podcastban
A Csaknekedkislány együttes két alapító tagja, Csepella Olivér és Konsiczky Dávid volt a Koncertsztorik podcast vendége, ahol többek között arról beszélgettek, milyen érzés boldog…
- „A Szigeten mindig nagykanállal ettük a rock and rollt” – Sziget-sztorik: Tankcsapda
A Recorder podcast legújabb adásában a Tankcsapda zenekar Sziget fesztivállal kapcsolatos emlékeit idézi fel. A zenekar tagjai felelevenítik a fesztivál korai időszakát, amikor a…
- „Bródy János nem akarja, hogy szobrot építsünk neki” – Sziget-sztorik: Gerendai Károly és Novák Péter
A Sziget Fesztivál Bródy Dalok Napjáról és a fesztivál kulisszatitkairól Gerendai Károly alapító-tulajdonossal és Novák Péter rendezővel folytatott beszélgetés. Szó esik logisztik…
- „Életem egyik legjobb élménye volt, amikor találkoztam a Szigeten Skrillexszel” – Sziget-sztorik: Sisi
Sisi, Magyarország legjobb női rappere, a Recorder podcast vendége, ahol a Sziget Fesztiválhoz fűződő személyes élményeiről mesél. Kiemeli a Skrillexszel való találkozást, mint él…
- „Az első 20 Szigeten nem tudtam elképzelni, hogy ne legyek kint minden nap” – Sziget-sztorik: Leskovics Gábor
Új podcastsorozatában a Recorder a Sziget Fesztiválhoz kapcsolódó élményeit mutatja be zenészek tolmácsolásában. Az első részben Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk és a Kiscsillag…
- „Kitárulkoztam arról, ami magamban zavar, leblokkol és traumatizál” – Lábas Viki a Koncertsztorik podcastben
Lábas Viki a Margaret Island feloszlása, egy autóbaleset és egy szakítás utáni nehéz időszakáról mesél a Koncertsztorik podcastben. Bemutatja első szólóestjét, az "Az én szívem já…
- „Ez most a Kispál megkönnyebbülős reneszánsza” – Kispál és a Borz a Koncertsztorik podcastban
Lovasi András és Dióssy D. Ákos a Koncertsztorik podcast utolsó vendégeként beszélget a Kispál és a Borz visszatéréséről, koncertjeikről és jövőbeli terveikről. Szó esik korábbi é…
- „Koncert közben az arcom is táncol” – Co Lee a Koncertsztorik podcastban
Co Lee első önálló koncertjére készül a Budapest Parkban. A Koncertsztorik podcastban beszél zenei inspirációiról, a szent őrületről, amibe a színpadon bekerül, és a közönséghez v…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #85 Feltörekvők: Hundred Sins — Telex After
A Feltörekvők sorozatban Hundred Sins zenei producer a debütáló nagylemezéről, az Operáról, valamint zenei hatásairól és az újhullámos hip-hopról mesél. Szóba kerülnek még Skrille…
- Hundred Sins: Kimegyek a tetőre, és nézem az UFO-kat, hátha megjelennek — Csibész Boiz Podcast
A Csibész Boiz Podcast vendége Hundred Sins, aki beszél a balhék elhagyásáról, Magyarország esetleges elhagyásáról és UFO-vadászási módszereiről.
- „Producerként az a legfontosabb feladatom, hogy olyan környezetet teremtsek, ahol mernek az emberek megnyílni” – Gerendás Dani a Popfilterben — WMN POPFILTER
Gerendás Dani, zenész és producer, aki négyéves kora óta dobol, producerként is sikeres, és hamarosan Amerikába utazik dolgozni. A beszélgetés az ő eddigi pályafutását tekinti át.