Rick's Café Podcast

Rick’s Café Podcast 27: Aki nélkül nem lett volna Keresztapa, Avatar és Ponyvaregény – Roger Corman

· PT1H21M42S

Összefoglaló

A Rick's Café Podcast 27. adása Roger Corman filmproducer tiszteletére készült, aki nemrég hunyt el. A műsorban a magyar filmes nyilvánosságban szerinte alulértékelt alkotó hatását vizsgálták, bemutatva néhány fontosabb filmjét, mint az "Egy vödör vér", a "Rémségek kicsiny…

Röviden

Műsor
Rick's Café Podcast
Megjelenés
2024. 05. 31.
Hossz
1 óra 22 perc
Témák
film producer, filmgyártás, emlékadás, rendező, színész, stúdió
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

helló sziasztok sok szeretettel köszöntünk mindenkit a ris cafeé podcast 27 adásában én balázs vagyok de itt van társaságomban miik namaszté és tomi halló a mai adásunkban ahogy már a csoportban említettük sőt twitterre is végül kiírtam a roger cororman jelenségről fogunk beszélni egészen pontosan a filmjeiről és róla mint így az életművéről vagy abba fogunk egy kis betekintést nyerni mert azért hát az egészet összefogni azért nem lenne könnyű azt a 300 filmet de pár filmet kiválasztottunk és azokról fogunk beszélni de ennek apropója egyébként az hogy a napokban hunyt el és ahogy így beszéltük azért azt vettük észre hogy elsősorban a magyar nyilvánosságban vagy a filmes nyilvánosságban azért annyira nem volt ott tehát a megemlékezés úgy nyilván lehozták a hírek hogy elhunyt pont ennyi de hogy azért úgy nem nem sokat beszélhtek róla viszont szerintünk azért kell ő azért tett le annyit az asztalra és és a hatása van akkora hogy egy emlékadást mindenképp megérdemeljen ilyen adásunk még nem volt hogy egy elhalálozás apropóján csináljunk adást de szerintem van ebben egy van ebben annyi hogy róla így megemlékezzünk és kicsit be is mutatjuk majd nektek őt mert szerintem az ő neve nincs ott a mainstreamben tehát hogy a roger cororman név nem biztos hogy sokaknak olyan sokat mond elsőre igen de valószínűleg mindenki látott már roger cororman filmet mégh ha nem is tud róla mármint a ragyszámok szabálya szerint ilyen 490 vagy nem is tudom hány kredite van im v olyan filmet amiről ja gman nélkül nem lett volna sok az biztos az 100% és majd látni fogjátok hogy főleg miatt fogunk most sokat beszélni róla nem a mi hatást kivát ott hát igen tehát hogy magun most hoztunk pár filmet amit ő rendezett de azokról nagyjából öt perc alatt meg lehet beszélni hogy miért jó egy kettőt kivéve meg volt amiről már amúgy beszéltünk is korábbi adásban kettőről tehát majd az leh hogy innen mondjuk ismerős lesz az ő neve de fura az új helyem szokatlan igen azért kormen tiszteletére még küldt középre igen hát hogy halljátok a hangom úgyhogy itt elsősorban inkább a hatásáról hogy hogy milyen filmek nem vagy vagy milyen filmek készültek el annak köszönhetően hogy azért olyan színészeket és rendezőket készített fel a nagybetűs filmes karrierre mint például jackry colson vagy ép martin scorsée de majd erről akkor bővebben itt az előljáró van még amnyit elmondok hogy iratkozzatok fel a youtube csatornánkra spotify-on értékeljetek minket és ott is követhettek és csatlakozzatok a csoportunkhoz a facebook csoportunkhoz aminek a a linkjét a live leírásban meg megtaláljátok hogy ha hat év múlva néztek addig megváltozik akkor itt mindenhol igen valahol itt lesz a videó kör igen igen és hát kommentelhetek a videó alatt is úgyhogy bele is vághatunk ki volt roger cororman vagy hogy így belevágjunk hát az egyik legtermékenyebb filmes ez szerintem simán kijelenthető róla a filmkészítés minden folyamatában részt vett így a karriere sorján gyakorlatilag volt ilyen biciklis üzenethordó valami stúdiónál igen a foxnál igen igen meg sofőr aki a helyszínekre vit ki cuccokat aztán elkezdett ilyen scrip advisor lenni ühm tehát ott felvérelték és valami gregory packnek kerestek valami fura westernt azt hiszem gunfighter gunfighter igen igen igen és azem hogy aztán meg ő ő átírta meg ilyen kreatív dolgokat beleírt és aztán húzotatta ki a gyomokat abból a forgatókönyv igen igen aztán a főnöked arra térte a babérokat és ott is hagyta aztán is hagyta a foog ennyi volt akkor én bfilmeket fogok csinálni és ezt c ezt is csinálta élete végéig igen és amúgy mérnökként végzett tehát amúgy nem is filmes végzettsége van és azóta se végzett semmi ilyen filmes egyet hát most egyébként ez nem j az egyetlen tehát ez nem en olyan nagy dolog csak azért ezt is érdemes tudni ró azt akartamond hogy egyébként a foxtól gyorsan elment de oda is úgy jutott hogy elvileg négy napot dolgozott életével mérnökként a szakmájáb ja hogy elvégezte a mérnökképzet aztán j a második világháború ahol egyébként a haditengerészetnél szolgált és akkor ezt a róla készült cormanw című dokumentumfilmben azt ő már úgy értékel azt az időszakot hogy az életének a legrosszabb időszaka volt az amit a hadseregben töltött mert másoknak a parancsait kellett követni és szerintem ez ez a mondat ez később az egész életében nagyon sokszor vissza fog térni ahogy nem volt hajlandó a stúdióknak a a parancsát követni ahagy a filmes rendszer működését se volt soha hajlandó követni és mindig ment a saját feje után szóval szerintem ez tényleg őt így meghatározza hogy egyszerűen soha nem volt hajlandó se besorolni sehova se fejet hajtani semmi előtt és lehet hogy amúgy em miatt nem emlékszünk rá most ilyen óriási nagy sztár névként hanem egy ilyen hát igen inkáb a háttérben játszott nagy szerepet tát ha betagozódott volna a rendszerbe akkor most két hete csak a rajerkmer emlékcikek jönné mondjuk egy ilyen scorason nevű valaki lenne de nem tette meg ezt a szüességet és akkor azt akartam hogy ugye úgy került a foxhoz hogy négy napot dolgozott mérnökként hétfőn bement és akkor ezt is ő nyilatkozta csütörtökön meg felmondom és azt mondta a főnökének hogy életem legnagyobb hibáját követtem el eljött és akkor ment inkább ilyen postásnak a fox ja ja ja há mert a filmeket hugy ezt már k sikor ahhoz a kez szerette ugye ahogy minden egyes filmesről tudjuk hogy ő már anyatejjel szívta magába a filmeket hát ez róla is elmondható 26-ban született szóval nagyjából egy idős hangos filmel körülbelül igen igen igen de meg így bicikles futárkodott de csak öt napot dolgozott a forgatások meg akkor ilyen hatnpos hetekből álltak úgyhogy mindig az utolsó napján elment helyszínekre ott mondta hogy nem kell pénzt adni semmi ő csak tanulni akar é hogy hatodik napját így ja meg amúgy ez a rengeteg film azért már akkoriban hollywoodban talán már nem volt nagyon gyakori de azért megnézzük mondukot a 30-as 40-es években viszont ez elég alap volt h egy kertész mihájnak megnézitek a filmográfiáját hogy évente ott nem tudom öt-h filmet simán kinyomott magából és kicsit ezt idézi nekem fel a gormannek a a a a termelési ritmusa meg tempója hát ő is amú hogy hát általábó ilyen 10 nap volt egy filmet leforgatni még így az elején 50-es években ú fekete-fehérbe kezd ő is mert hát úgy olcsóbb és akkor úgy a költséghatékony ja úgyhogy íz nevezik is úgy példáuly the pop of pop cinema ugye ez egy ilyen king of b movies tehát hogy a igen a pop cinemának a pápája és egyébként nyilván amúgy a filmének a mit tudom én 95%-a tényleg beleilleszkedik a a a a a b filmeknek a kategóriájába de azért é akkor most okoskodjunk mi az a bfilm h nehéz úgy beszélni róla hogy ezt az elején nem tisztázzuk le meg mi volt a bfilm akkor meg van-e még most bfilm mer h szerintem már ht bfilm azért még bec még it a ő is a karrierja végén ilyen shark topus meg az már inkább z nem hát de a z film az új bfilm valószínűleg igen így ö összecsasott az mbc na az az 50-es években ugye ezek ilyen kis költségvetésű filmek voltak hát meg például a skifik unblock tehát ha belegondoltok a skify mára már egy mainstream műv meg a 70-es évektől tört ez be igazán de hogy amúgy a skifi addig ha nem az irodalomról beszélünk a film filmvilágban az egy az megtefinálta a bfz ró össze ig talán egé készütek előtte is például meg csak nem annyira is mindé hát épp ezt mondom hogy azok már viszont amik akkoriban készültek azért nem hát amikor megállt a földpő szerintem az egy tök deep film csak igen igen az az jó van elvétve igen de vagy a metropolis akkor de persze tehát van egy kettő ilyen de azért a skifi az a b film volt meg a horror is ja hor sz filmek ezek a lényeg az volt ugye hogy ezek olcsók igen és akkor egy picit ilyen olcsó filmek meg ezek a ilyen ma már ilyen indi filmnek mondanánk őket még az is belecsúszott régeben stúó ebbe a bfilm kategóriába hogy amúgy lehet hogy nem trash volt meg lehet hogy nem ilyen szórakoztatásra készült mindenképpen de kevés pénzt kellett hozzá és hát nem ilyen nagy nevek meg nem a nagy stúdiórendszereknek a emberei készítették őket és így ez ez volt így átfogóan akkoriban a bfilm nyilatkozta és akkor ennek volt egy ág bocs mondjad nyilatkozta is kormer hogy ő úgy vett f a szészeket hogy aki a leg tehetségesebb nem az hogy most mert ugye a horror és sfi filmekhez nem kellettek nagy nevek hogy el tudják adni hanem aki jön aztán majd és így talált új tehetségeket igazából sal sokan így kezdték nálam igen és akkor hogyha tényleg így itt tartunk íy bfilmek az 50-es években vagy a 60-as években tehát akkor akár a ennek az egyik főága az exploitation filmek ugye amik így így valahogy úgy lehetne magyarul elmondani most nem lefordítani de hogy mi jellemző rá az az elképesztő erőszak akár tabudöntögetés meztelenség igen ahol a a style substance tehát h a történet háttérbe szorul magához a stílushoz amit kapsz ami mondjuk hát az erőszak formájában valósul meg és akor később jöt is már mint kormennél igen igen igen de amúgy hamarabb mint máshok de e ma visszatérün nál mindél hamarabb jöt minsoknál kerül belő úgyhogy most a bfilmet így körülírtuk nyilván egy szótári definíciót itt nem hoztunk de szerintem ez így elég jól körülírja nyilván ez idővel változott változik ma is már azért más ma is már nem mondjuk egyébként érdeges módon akár egy jason stam akciófilm is hát ez bfilmes eléggé de közben meg egy studió film tehát ott látjuk hogy nem azt látjuk hogy a a garzon lakásban összesöpörtek 100000 dollárt és akkor abból forgatnak hanem lehet a méhészre is elmondnák hogy ez azértz elég bfilmes most csak a szerintem a régi meghatázá az egész a24-re rámondanák hogy bfilm mer ő nem gond nem nem ma már nem biztos nem sok pénzből gazdálkod ma már nem de mondjuk egy három éve mert ugye kevés filmből gazdálkodnak és elég szerzői f fmeket csinálnak szóval már ezt már szerintem nem nagyon maradt meg ez a bfilm mer így ketté vált ilyen indie movieekra meg z filmekre szerintem szerintem ma már indie movieekra nem mondják azt hogy b hát persze hogy nem ezt mondta de szerintem három évesen mondták de nem de az 50-es é m mondák a mond hogy ez így szétvált mára szerintem így pedig persze az tuti néznék most is valami kis költségvetésű horror sfi filmet de hát nem nagy pont annak köszönhetően vált szét amit cororman részben ő idézett elő tehát ami aztán az új hollywood hogy ott ugye a szerzői filmek ugye betörtek vagy legalábbis meg a nagy blockbasterk igen meg aztán a nagy blockbasterk tehát hogy pont korman idézte végü elő hogy a a b fmek meg a az indie filmek ezek külön kategóriának számítsanak igen szerintem is így van ez csak mondom hogy fura hogy ugye régi meghatás szerint ez még beleférne de ma meg már úgy tényleg inkább van a a mega lény a másik mega lényellen és akármit be lehet szerintem illeszteni meg vannak ezek a tényleg szerző filmek mek aztán tényleg a skálát totál másik oldalán vannak ezekhez a meg lényekhez képest ühüm és akkor még hogy még egy fogalmat bedobjunk itt nagyokosk kultfilmek is ugye ilyenek amik szintén egy ilyen viszonylag kisebb rétegnek szólnak vagy kisebb réteg találja meg és aztán az ott nagyobb né ott teszert nagyobb népszerűségő vég és amúgy a kultfilm definíciója is megváltozott mert aztán a kultfilmet azóta ráallgatjuk vagy ráallgat hogyha most megnézzük az akkori fogattatását akár egy harcosok kubjáramekre is igen igen mondjuk ami a mozikban annyira nem teljesített például a dolog ar is igen h a mozikban annyira nem muzsikált aztán home videó megmentette meg mindenki megismerte akkor a azóta meg de ráhgatjuk olyan sikerekre is mint a most 30 éves pyv regé micsodá csodás megjegyzés volt ez tőlem vagy a doni darco még ami egyébként ilyen most sokan mondják hogy majd a babilon lesz ilyen film egyébként l pocilong mag igen hogy mondjuk van egy megosztó vagy felemes magogattatás azt érezni az ember hogy ez amúgy eljuthatott volna sokkal több emberhez de valamiért mégsem igen prossz időben rossz helyen valami nem sikerl isnek eznek a filmes fogalmak egyébként és idővel ahogy változik a világ úgy nagyon változnak ezek a dolgok is és azér nogy bfilm nem szerintem annyira már nincs de amikor volt akkor kormán volt a királya hát ugye ezekkel kezdte az 50-es években miután miután már nem postáskodott meg nem a forgatókönyveket szelektált elkezdett saját filmeket gyártani ugye szóval az apach woman vagy a five g westlin azt úgy tű az az elsőende igen ezek mindkettők én elég mondjuk én kinézem belőle hogy egy pár órát ezen a helyszínen volt átment a másik stúdióba úgyhogy könnyen megeset lehetett hát amennyi filmet kihozott kinyomott magából egy évben volt egy ilyen nem tudom ilen öt hat- hét filmmel is kijött tehát hogy több is szerintem amit kénytelen is volt ja de mondta hogy rendezőként annyira nem volt még magabiztos mert azt most csinálta ugy először inkább producerként vitte többre igazából az években is hát igen a rendezés h valahol esekben szerintem véget étek de onnantól hát mé a 90-es években is visszajött egy ilyen az az intenzív tevékenység mint rendez tehát jó hogy miha beköszönt de ugye ő aztán belefogott egy saját projektbe saját forgalmazóba tehát hogy ugye ott a mindjárt mondom a nevét csak a american international lett végül ne a new wave azt hiszem ez a neve de most itt h vol elő igen tehát a new wave-vel már ott egyre jobban kezdett áttenni a new new world pictures bocsánat a new world pictureszel ment el abba az irányba hogy végül aztán inkább producerként akár más rendezőket fölkarolni de ugye előtte már dolgozott hogy az allied artist van tehát hogy ott már ott főleg még rendezőként tevékenykedett például azt hiszem még a vadangyalok voltn az utolsó film am ott csinált az az lehet és akkor utána ment át végül is a az által a alapított new world picture öz úgyhogy ő sok mindenben kipróbálta magát azért azt ismerhetjük és mégis ahogy itt már beleengedtük végül is tehát még amit talán még el lehet mondani róla még mielőtt elténik amit először akartam hogy nem csak tehát ha már forgalmazó nem csak amerikai filmek és amerikai rendezők hanem bizony európai alkotóknak is a filmjeit…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Balázs
  • Miik Namaszté
  • Tomi

Szervezetek, cégek

  • Fox
  • Rick's Café Podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rick’s Café Podcast 27: Aki nélkül nem lett volna Keresztapa, Avatar és Ponyvaregény – Roger Corman”

Miről szól ez az epizód: „Rick’s Café Podcast 27: Aki nélkül nem lett volna Keresztapa, Avatar és Ponyvaregény – Roger Corman”?

A Rick's Café Podcast 27. adása Roger Corman filmproducer tiszteletére készült, aki nemrég hunyt el. A műsorban a magyar filmes nyilvánosságban szerinte alulértékelt alkotó hatását vizsgálták, bemutatva néhány fontosabb filmjét, mint az "Egy vödör vér", a "Rémségek kicsiny… Az epizód a Rick's Café Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 31..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Rick’s Café Podcast 27: Aki nélkül nem lett volna Keresztapa, Avatar és Ponyvaregény – Roger Corman”?

Fő témái: film producer, filmgyártás, emlékadás, rendező, színész, stúdió.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rick’s Café Podcast 27: Aki nélkül nem lett volna Keresztapa, Avatar és Ponyvaregény – Roger Corman”?

Megjelenés: 2024. 05. 31.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/rick-s-cafe-podcast/rick-s-cafe-podcast-27-aki-nelkul-nem-lett-volna-keresztapa-avatar-es-ponyvarege-f7e099cb

Több epizód a Rick's Café Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból