Sláger FM

"Ha itt lennél velem" - egy könyv, egy koncert és egy örök élmény | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

· PT32M24S

Összefoglaló

Lutter Imre költő, producer és előadóművész a magyar kultúra szervezőjeként, összekötőjeként és megszólaltatójaként ismert. Munkássága irodalomra, zenére, emberi történetekre és közösségi élményre épül. A „Ha itt lennél velem” című est és kötet ennek az alkotói világnak az…

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2025. 05. 19.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
S. Miller András

Ebben az epizódban

Lutter Imre költő, producer, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke lesz a vendégem, aki a magyar kultúra élő szervezője, összekötője és megszólaltatója.

Imre munkássága egyszerre épít irodalomra, zenére, emberi történetekre és közösségi élményre.

A május 23-án, a MOMkult Kupolatermében megrendezésre kerülő különleges összművészeti est, „Ha itt lennél velem”, ennek az alkotói világnak az esszenciája.

A műsorban huszonöt közismert előadó lép színpadra – köztük Horváth Charlie, Király Viktor, Király Linda, Koltai Róbert, Gerendás Péter, Jávori Fegya, Falusi Mariann, valamint Bódi László Cipő családja –, akik egy-egy vers köré épített személyes történetüket osztják meg a közönséggel.

A kötet, amely az est címét adja, Imre szerkesztésében jelent meg és folytatása az előző, „Ha szeretsz” címet viselő antológiának.

A könyvben ismert emberek vallanak olyan költeményekről, amelyek életük fontos pillanatához kötődnek.

Minden történet egy élethelyzet lenyomata, minden vers egy belső tükör.

A könyvbemutatóval egybekötött koncert egyszerre reflektál és inspirál, a versek zenei, színpadi és emberi jelenlétben válnak teljessé.

Imre épp a napokban érkezett haza Erdélyből, ahol ugyanazt tette, mint idehaza: közösségeket mozgatott meg, versmondásra buzdított fiatalokat és felnőtteket egyaránt.

Számára a költészet olyan közvetítő nyelv, amely képes ember és ember között mély kapcsolatot teremteni.

Nem emelvényre helyezi a verset, hanem középre.

Oda, ahol a közösségi figyelem, az érzelmi nyitottság és a személyes megszólalás találkozik.

A mai beszélgetésben szó esik alkotói felelősségről, a versmondás jövőjéről, a közösségformálás eszközeiről és arról, hogyan válik egy kötetből koncert, egy versből személyes emlék, egy estből irodalomtörténeti pillanat.

Imre hitvallása, hogy az érték nem elvont fogalom, hanem élő kapcsolódás.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.

Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.

Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Ha itt lennél velem" - egy könyv, egy koncert és egy örök élmény | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban”

Miről szól ez az epizód: „"Ha itt lennél velem" - egy könyv, egy koncert és egy örök élmény | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Lutter Imre költő, producer és előadóművész a magyar kultúra szervezőjeként, összekötőjeként és megszólaltatójaként ismert. Munkássága irodalomra, zenére, emberi történetekre és közösségi élményre épül. A „Ha itt lennél velem” című est és kötet ennek az alkotói világnak az… Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Ha itt lennél velem" - egy könyv, egy koncert és egy örök élmény | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: S. Miller András.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Ha itt lennél velem" - egy könyv, egy koncert és egy örök élmény | Lutter Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Megjelenés: 2025. 05. 19.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/ha-itt-lennel-velem-egy-konyv-egy-koncert-es-egy-orok-elmeny-lutter-imre-es-s-mi

Több epizód a Sláger FM-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból