Sláger FM

Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András

· PT34M17S

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2026. 10. 11.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
S. Miller András

Ebben az epizódban

Farkas Gábor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora tisztelt meg újra a bizalmával.

A Zene Világnapja még ma is hatással van nindenkire, ezért aligha lehetne jobb alkalmat találni arra, hogy a muzsika erejéről, az élő koncert varázsáról és arról beszéljünk, merre tart Liszt egykori intézménye.

Gábor több mint egy éve vezeti a Zeneakadémiát, közben változatlanul aktív koncertzongorista.

A kettőt úgy egyezteti össze, hogy este sokszor három-négy órát gyakor, akár éjfélig.

Liszt mondását idézi: egy kihagyott napot ő vesz észre, kettőt a barátai, hármat már a közönség.

Rektorként közben egyre erősebben kapcsolná be Budapestet a nemzetközi zenei vérkeringésbe.

A China Conservatory of Music növendékeivel közösen létrehozott Tutti program tavasszal Budapesten és Pécsett mutatkozott be, novemberben pedig magyar zeneakadémisták utaznak Pekingbe és Tianjinba.

Olaszországban a Puccini Fesztivál környezetében készül új együttműködés, október végén pedig kanadai és New York-i útján is egyetemek vezetőivel tárgyal.

A zongoraművészi pályája közben ugyanúgy halad tovább.

A Hungarotonnál Mozart összes zongoraszonátáját rögzíti öt CD-n, a harmadik lemez már megjelent, a negyedik anyagát pedig nemrég vette fel.

Ehhez a Bösendorfer külön hangszert biztosított számára, amelyet a Zeneakadémia növendékei és koncertjei is használhatnak.

Gábor szerint az élő muzsikánál nincs jobb élnény.

Egy megtelt Nagyteremben a közönség jelenléte visszahat az előadóra, és ettől ugyanaz a darab minden este másképpen születhet meg.

A Zeneakadémiát ezért ő maga is zenei szentélynek nevezi.   A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.

Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.

Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András”

Miről szól ez az epizód: „Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András”?

Farkas Gábor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora tisztelt meg újra a bizalmával. A Zene Világnapja még ma is hatással van nindenkire, ezért aligha lehetne jobb alkalmat találni arra, hogy a muzsika erejéről, az élő koncert varázsáról és arról beszéljünk, merre tart Liszt egykori intézménye. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: S. Miller András.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András”?

Megjelenés: 2026. 10. 11.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/slager-kult-dr-farkas-gabor-a-zeneakademia-rektori-szekebol-este-meg-odaul-a-zon-9d97d93c

Több epizód a Sláger FM-ből