Solarpod podcast

Harmadik rész. Go SpaceX! Go! Fermi-paradoxon (első rész), Holdbázist építünk, rövid hírek

· PT38M25S

Összefoglaló

A Solarpod podcast harmadik része a Fermi-paradoxonról, Holdbázisok építéséről és űrrel kapcsolatos hírekről szól. Az epizód érinti az emberiség felfedezővágyát és a távoli helyek iránti sóvárgását.

Röviden

Műsor
Solarpod podcast
Megjelenés
2016. 04. 10.
Hossz
38 perc
Témák
fermi-paradoxon, holdbázisok építése, űrrel kapcsolatos hírek

Ebben az epizódban

A podcast elején hallható szöveg/zene forrása/fordítása: http://www.erikwernquist.com/wanderers/film.html "Az anyagi előnyök ellenére, a helyhez kötött életmód nyugtalansággal, beteljesületlenséggel tölt el bennünket.

Négyszáz generáció élt már városokban és falvakban, de nem felejtettünk.

Halljuk a végtelen út (az út itt azt jelenti, amikor negyvenezer évvel ezelőtt a jégkorszak egy enyhébb időszakában az embernek lehetősége nyílt elhagyni Afrikát, és benépesítette a Földet.) halk hívását, mint egy majdnem elfeledett dalt gyermekkorunkból.

Nem kevés romantikával gondolunk a távoli helyekre.

Úgy sejtem, hogy ezt a vonzerőt a természetes kiválasztódás maga hozta létre, mint a túlélés egy igen lényeges elemét.

Hosszú nyarak, enyhe telek, dús termés, gazdag zsákmány – egyik sem tart örökké.

A saját életed, a családod, de talán az egész emberi faj élete az olyan nyughatatlan keveseknek köszönhető, akik maguk is alig tudják megfogalmazni, maguk is alig értik azt a sóvárgást, amely még fel nem fedezett vidékek, új világok felé űzi őket.

Herman Melville írja minden korszak és vidék vándorainak nevében a Moby Dickben: “Örökös sóvárgás gyötör a messziség után.

Szeretek hajózni tiltott tengereken” Talán még korai.

De az új világok – azok az ígéretes, még el nem regélt lehetőségek – hívogatnak.

Csendesen keringenek a Nap körül, várnak." Podcastban lévő zenék: Tobu – Candyland https://www.youtube.com/watch?v=IhchfhxvPKI NocopyrightSounds best chillstep 2013 https://www.youtube.com/watch?v=Apj80QqJpGU Gareth Emery – Long way Home https://www.youtube.com/watch?v=64PtSNdkVqM Tobu – Sounds of goodby https://www.youtube.com/watch?v=goRGKll_zE0

Említett entitások

Témák

  • fermi-paradoxon
  • holdbázisok építése
  • űrrel kapcsolatos hírek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Harmadik rész. Go SpaceX! Go! Fermi-paradoxon (első rész), Holdbázist építünk, rövid hírek”

Miről szól ez az epizód: „Harmadik rész. Go SpaceX! Go! Fermi-paradoxon (első rész), Holdbázist építünk, rövid hírek”?

A Solarpod podcast harmadik része a Fermi-paradoxonról, Holdbázisok építéséről és űrrel kapcsolatos hírekről szól. Az epizód érinti az emberiség felfedezővágyát és a távoli helyek iránti sóvárgását. Az epizód a Solarpod podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2016. 04. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Harmadik rész. Go SpaceX! Go! Fermi-paradoxon (első rész), Holdbázist építünk, rövid hírek”?

Fő témái: fermi-paradoxon, holdbázisok építése, űrrel kapcsolatos hírek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Harmadik rész. Go SpaceX! Go! Fermi-paradoxon (első rész), Holdbázist építünk, rövid hírek”?

Megjelenés: 2016. 04. 10.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/solarpod-podcast/harmadik-resz-go-spacex-go-fermi-paradoxon-elso-resz-holdbazist-epitunk-rovid-hi-58313932

Több epizód a Solarpod podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból