StúDió Veszprém

171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)

· PT30M12S

Összefoglaló

Őrsi Ágnes újságíróval, a Veszprémről készült "Fügeforradalom" című film szerkesztő-forgatókönyvírójával beszélgetnek. A podcast a film apropóján a városról, Veszprém fejlődéséről és mediterrán jellegéről szól.

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2023. 11. 24.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Őrsi Ágnes, Wéber László, Dióssy László
Témák
veszprém, city development, mediterranean character

Fejezetek

  1. — Fejezetek beszélgetésünkből: 3:05 Ha nem álmodozol nagy dolgokról, akkor a kicsiket sem tudod végrehajtani 6:10 A film s
  2. — Szilikátszakos vegyészből filmforgatókönyv író 12:02 Hamvas mediterránnak mondta, ma méginkább az Veszprém 19:00 Az alko

Ebben az epizódban

Útifilmet az utazó tud forgatni igazán.

Várostörténetit meg az, aki úgy ismeri a település minden szegletét és lakóit, mint a saját kiskertje zúgait.

Beszélgetőtársunk vezetésével olyan film született Veszprémről, amiről mondják, azt is hozza, amit általában az imázsfilmektől várunk.

Mások meg úgy vélekednek a 3 év alatt elkészült műről, hogy szebb, mint a valóság.

A film az ürügy, de tulajdonképpen a városról beszélgetünk, a fügetermésben is egyre gazdagodó mediterrán Veszprémről Őrsi Ágnes újságíróval, a film szerkesztő-forgatókönyvírójával. 0:00 Fejezetek beszélgetésünkből: 3:05 Ha nem álmodozol nagy dolgokról, akkor a kicsiket sem tudod végrehajtani 6:10 A film szebb, mint a valóság 9:10 Szilikátszakos vegyészből filmforgatókönyv író 12:02 Hamvas mediterránnak mondta, ma méginkább az Veszprém 19:00 Az alkotó ajánlása: társaságban nézzük a filmet, lmert lesz mit megbeszélni

Említett entitások

Témák

  • veszprém
  • city development
  • mediterranean character

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Fügeforradalom

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)”

Miről szól ez az epizód: „171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)”?

Őrsi Ágnes újságíróval, a Veszprémről készült "Fügeforradalom" című film szerkesztő-forgatókönyvírójával beszélgetnek. A podcast a film apropóján a városról, Veszprém fejlődéséről és mediterrán jellegéről szól. Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Őrsi Ágnes, Wéber László, Dióssy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)”?

Fő témái: veszprém, city development, mediterranean character.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „171. epizód: Fügeforradalom Márai mediterrán városában (Vendég: Őrsi Ágnes)”?

Megjelenés: 2023. 11. 24.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/171-epizod-fugeforradalom-marai-mediterran-varosaban-vendeg-orsi-agnes-71736689

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból