StúDió Veszprém

263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal

· PT33M4S

Összefoglaló

Dr. Káli Nagy Géza professzorral beszélgettek a lombikbébi-program magyarországi bevezetéséről és az általa alapított autómúzeumról. Elmondta, hogy az általa vezetett intézet világviszonylatban is az elsők között volt a lombikbébi-programok sikerességében, ami az államosításhoz…

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2025. 08. 22.
Hossz
33 perc
Szereplők, említett nevek
Káli Nagy Géza, Wéber László, Steve Jobs, Dióssy László
Témák
lombikbébi-program, autómúzeum, sakk
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Kedves nézőink és hallgatóink, Dr.

Káli Nagy Géza professzor úrral fogunk ma beszélgetni.

Köszönjük, hogy itt vagy velünk. >> Én is köszönöm, hogy itt lehetek.

Nagy szeretettel üdvözlöm a nézőket és az adás hallgatóit. >> Hát ugye az egyik legfontosabb mutatója az intézetednek ez a sikeresség, amiről most beszéltél az előbb.

Ugye ha jól tudom, akkor ebbe világviszonylatban is az elsők között szerepeltek.

Így van. 300 gyermekünk gyermek kötődik a megszületésre kötődik a mi intézetünk tevékenységéhez.

Mindenképpen ott vagyunk a a egy kezemen meg tudom számolni, hogy hanyadikok vagyunk a világon.

Talán ez volt a az egyik mozgatóró amögött, hogy végül is ez az intézményrendszer államosításra került. kezelése ma már nem foglalkozom, de ezzel sincs, ez sincs teljesen így, mert a ugyanannyitott, öt éve nyitott múzeumban, amit öt éve nyitottunk ki a nagyközönség számára, idáig 100000 ember megfordult.

A 100000 ember közül legalább 1500 2000 ember jött azért, hogy találkozzon velem, mert lombik béb van a családban, vagy saját maguknak, vagy a a lányának, vagy valakinek, és nagyon sokszor kezelés alatt álló medőpárok is eljönnek, csak beszélgethessenek velem. 70 évet elértem 72-t, akkor elkezdtem vágyódni a a szüleim kocsijai, motorjai után.

Szóval azzal kezdtem, hogy DG, ahol a múzeum található, volt egy nyaralóm, és alátettem egy 16 kocsis garázst.

Na mondom, visszaszerzem mindazt, ami kell, és valóban elkezdtem vásárolni azokat az autókat, amelyek amelyeket tudtam, vagy vissza tudtam vásárolni, motorokat satöbbi, satöbbi.

Na, ez aztán olyan lendületet vett, hogy hogy itt megvásároltunk hét építési telket, és azokat teleépítettük épületekkel, különböző pavilonokkal, ahol most a múzeum található. >> Stúdió Veszprém podcast.

Megkerülhetetlen emberek és történetek Diósi Lászlóval és Véber Lászlóval.

Mi tényleg a valóságról beszélgetünk.

Ha most nincs időd végignézni vagy meghallgatni az epizódot, akkor iratkozz fel csatornánkra, és gyere vissza bármikor, amikor neked alkalmas.

Tehát, professzor úr, a te életutad egészen káprázatos, különleges, de talán a legnagyobb életműved legalábbis Magyarországon itt a Lombik bé program volt, ami hát tudtommal most már állami fennhatóság alá kerül, de végül is a te gyereked vagy a sok-sok gyereked született meg ebből a programból. légys szívesál be bennünket abba, hogy hogy mit jelentett neked elsőként létrehozni ezt a Lombik Baby programot Magyarországról.

Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Hát azt kell neked mondjam, hogy mint nőgyógyász a 80-as évek elején már érdeklődéssel fordultam az Egyesült Államokban a akkor még hős korát élő Lombik Baby centrumoknak több konferencián részt vettem, majd egy döntés született a a intézetemben, hogy létre fogjuk hozni ott Ott New Yorkban az Egyesült Államok első ambuláns kórházon kívüli Lombik Baby centrumát.

Ez meg is történt, és 1986-ban született meg az első gyerekünk. a hatalmas érdeklődésel fordult az egész Egyesült Államok ezután efelé az esemény felé, és azt vettük észre, hogy egymás után nyílnak a magánintézetek az egész országban.

Tehát egy nagyon izgalmas periódus volt.

A ezt a ambuláns intézetet végül odaadtuk az egyetemnek, az Albert Einstein Egyetem egyetemnek, ami a mai napig is remekül működő, aránylag nagy forgalmú intézetté vált. több magyar orvost képeztünk ott ki.

Többek között a Kálintézet, az most már más néven fut orvosigazgatóját is New Yorkban New Yorkban kapta a kiképzését.

Hét évig volt kint egyfolytában ezt a témát tanulni.

A a gyakorlatilag a rendszerváltáskor azok az orvosok, akik jártak nálam kint korábban, javasolták, hogy itthon is ké létre kéne hozni egy ilyet.

És akkor elindítottuk a budapesti intézetet 1992 májusában. egy egy formavontás volt, és nagyon új volt a a szocialista magyar egészségügy területén.

Többen óvahintettek, hogy óvatosan kell ezt csinálni, de a a betegek vágya döntött. eredményes józolgáltatást nyújtottunk, és tömegével jelentkeztek a a betegek, a meddőpárok nálunk.

Talán a a legizgalmasabb indulás az volt, hogy 12 beteget kezeltünk, és mai napig nem hiszem el, a feletehes lett. >> Ühüm.

Ühüm. >> Óriási híre lett ennek az egész országban. és utána az OEP is jelent, a országos egészségbiztosítási pénztár is jelentkezett, hogy bizonyos mértékig hajlandók finanszírozni is, mert ugye nyilván a a a kormánytagokat is érintette ez a probléma.

És rövidre fogva a szót, egy 10 éven belül Európa egyik legnagyobb, leggeredményesebb és legkeresettebb intézetévé nőtte ki magát. >> Ühüm.

Ühüm. fél Európa hozzánk járt, >> hogy a te életutad azt is alátámasztja, hogy te egy versenyző típus vagy.

Ugye még a a mai napokról is majd ejtünk szót.

És hát ugye az egyik legfontosabb mutatója az intézetednek ez a sikeresség, amiről most beszéltél az előbb.

Ugye ha jól tudom, akkor ebben világviszonylatban is az elsők között szerepeltek. >> Így van. 300 gyermekünk gyermek kötődik a megszületésre kötődik a mi intézetünk tevékenységéhez.

Én nem hiszem, hogy sokan túlszárnyalták ezt a a az elmúlt 30 évben.

Mindenképpen ott vagyunk a a egy kezemen meg tudom számolni, hogy hanyadikok vagyunk a világon.

Ez óriási siker volt, és talán ez volt a az egyik mozgatóró amögött, hogy végül is ez az intézményrendszer államosításra került. >> Igen.

Ugye 300 gyerek született körülbelül a >> Pontosan.

Igen. 300 az most mi a most mi a helyzet?

Most hogy áll a dolog körülbelül?

Tudsz erről valamit? >> Amikor én leültem a minisztériumban és aláírtam a papírokat, akkor én onnantól kezdve egyszer se tettem be a lábam az intézetekbe.

Tehát én nem foglalkozom vele.

Gyakorlatilag ez lezártnak tekintettem.

Amit hallok, azt az újságokból olvasom, vagy egy-két kolléga néha fölhív, hogy mi újság van, de egy teljesen új irányt vettem, és a a meddőség kezeléssel ma már nem foglalkozom, de ezzel sincs, ez sincs teljesen így, mert a ugyanannyitott, öt éve nyitott múzeumban, amit öt éve nyitottunk ki a nagyközönség számára, Idáig 100000 ember megfordult.

A 100000 ember közül legalább 1500 2000 ember jött azért, hogy találkozzon velem, mert lombik bébi van a családban, vagy saját maguknak, vagy a a lányának, vagy valakinek, és nagyon sokszor kezelés alatt álló medőpárok is eljönnek, csak beszélgethessenek velem.

Képzeljétek el, szinte hihetetlen.

Van úgy, hogy leülök a a tárlatvezetés után és beszélgetek a olyan betegekkel, hogy ilyen meg olyan gondjunk van.

Ugye a a én azért ismerem a a útvesztőit ennek a területnek, és akkor igyekszem nekik segíteni.

Nem olyan régen jött egy házaspár, hogy tetszik rám emlékezni egy férfi?

Hát azt másfél évvel ezelőtt itt voltunk, beszélgettünk, hogy hogy is lehetne nekem gyerekem.

Professzor úr, elhoztuk a gyereket.

Hát könnyekig meg voltam hatva, nem? hogy ugye ugye ennyi év után valaki besétál a múzeumba beszélgetni egy kicsit és egy év múlva visszajön egy gyerekkel a karján. >> Három érv, amiért mindenképpen érdemes a Dr.

A szaktudás, a kedvesség és a rövidvárólista. >> Igen. >> Tehát a vér nem válik vízé teljesen emlékeztető pillanatok arra, hogy miket mit is csináltunk 30 évig itt Magyarországonumra.

Ugye világosítsuk fel a nézőinket, hallgatóinkat, hogy a Káli autómotor múzeumról van szó, ami Dörgicsén található.

Hát amikor én ugye aláírtam a papírokat, akkor egy döntést kellett hozzak, hogy visszamenjek az Egyesült Államokba, vagy éljek itthon a nyugdíjasok, gazdag amerikai nyugdíjasok aranykor életét, de úgy döntöttem, hogy fölépítem az ország egyik legnagyobb, legváltozatosabb automotormúzeumát, akkor még nem tudván, hogy milyen érdeklődés lesz, Ezután az autórajongó körében én nem tudtam, hogy 400000 vagy még több autókedvelő, autórajongó él Magyarországon.

Különböző szakportálok specializálódtak már ezekre az igényekre.

A a és ebbe kapcsolódtam én úgy be, hogy hogy fölépítettük ugye a nullából a a múzeumot és egy olyan kiállítási anyagot szereztünk be a világ minden tájáról, hogy párját ritkítja.

Neozgádatom, de most el kell magamat mosolyogjam, hogy nagyobb lett, mint maga a Kálintézet valaha volt. >> Azt is tegyük hozzá, hogy nem a nulláról indult, hiszen neked ez egy szenvedélyed volt.

A a a az alapállomány ugye megvolt a múzeum indításánál.

Ami volt, hogy amikor 70 évet elértem, 72-t, akkor elkezdtem vágyódni a a szüleim kocsijai, motorjai után.

Szóval azzal kezdtem, hogy Dörgyén, ahol a múzeum található, volt egy nyaralóm, és alátettem egy 16 kocsis garázst.

Na mondom, visszaszerzem mindazt, ami kell, és valóban elkezdtem vásárolni azokat az autókat, amelyek amelyeket tudtam, vagy vissza tudtam vásárolni, motorokat satöbbi, satöbbi.

Na, ez aztán olyan lendületet vett, hogy hogy itt megvásároltunk hét építési telket, és azokat teleépítettük. épületekkel, különböző pavilonokkal, ahol most a múzeum található.

E pillanatban is 50-en vannak benne a múzeumban.

Egy pillanatban, hogy beszélünk, >> h >> minden áldott nap körülbelül 200-250 ember jön el hozzánk látogatóba.

Nem lehet helyet kapni nyáron.

És igaz az a hír, hogy ez egy 5 milliárdos gyűjtemény körülbelül így forint van kifejezve, vagy ez csak egy hát egy ilyen hírlapi kacsa? >> Hát vegyük így.

Ugye Dörgy Chain egy építési telekmanapság akár 200 millió Ftba is belekerülhet. mellettem lévő telket 300 millióér hirdetik.

Na hát az 2000 valahány négyzetm, az enyém 2 hektár, ugye csak szorozni kell. egy az épületek négyzetméterenként körülbelül 1 millió Ft-ot érnek, hanem többet egy kilátásos balatoni telekben, újépítésében.

Tehát rögtön csak az ingatlanban 3-4 milliárd Ft az értéke ennek. >> Ühüm.

Na most akkor ott jönnek az autók, ugye a a szebb autók 3 400000 euróba kerülnek darabonként.

Tehát nem tudom, hogy mi a pontos szám, de de az 5 milliárd az az lehet, hogy valós, lehet, hogy alulbecsült, de nem ez a lényege ennek.

Ennek a lényege az, hogy mi ezt a kiállítást közkincsé tettük.

Tehát ez nem egy magángygyűjtemény eldugva valahol, ahol lapos kerékkel porosodva várják az autók az elmúlásukat.

Ez tele van pezseg látogatókkal reggeltől estig egész évben. >> Ühüm.

És ez egy olyan olyan azt nem akarok nagy szavakat használni, de majdnem, hogy egy egy társadalmi küldetésel fölr.

Ugye nálunk szakemberek irányítják a a tárlatvezetést, ott vannak velük, Ezrivel tanulják meg a fiatalok, hogy mi mi is a az oldtimer világ. nagyon fontos ö szolgáltatás vagy feladat, társadalmi feladat, amit mi igyekszünk a tudásunk legjavát hozva csinálni.

Ühüm. >> Hát nálunk például ilyenek is vannak, hogy szakportálok vezetői, híres magyar emberek.

Nem akarok itt neveket mondani, mert ez így kimondom Váyi István például, vagy Csikó Zsolt, és jönnek például táratot vezetni, és akkor már az ő követőik jönnek, képzeljék el azokon a napokon.

Igen, egy >> hihetetlen pezsgés van benne.

És én a legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy hogy ekkora igény van egy ilyen kiállításra, egy ilyen egy ilyen nem szolgáltatásnak hívják ezt nem is tudom, egy ilyen egy ilyen >> kulturális termék, így is szokták nevezni.

Kulturális termék. >> Így van.

Giza, még egy ilyen. >> Az biztos, hogy a hallgatóinkat, nézőinket rendkívül érdekli, hogy te hétköznapokon mivel jársz, milyen autóval, és amikor ünnep van, akkor milyen kocsiba ülsz be? >> Hát ez nagyon érdekes.

A a két alapkocsi, amivel járok, az egyik egy Lexus 500-as, de már nem fiatal, hét-nyolc éves.

Karcolás mentes visz kényelmet, nincs vele semmi gond.

A másik az már egy kicsit érdekesebb dolog, a Steve Jobsnak volt egy CL5 AMG kocsija, és amikor ő vette, én is vettem egyet az USÁb, ennek hét éve már, és az a másik kocsim.

Hol az egyikkel megyek, hol a másikkal.

Ö megvannak az eredeti kocsijaim is az USÁból, amiről te utaltál a múzeumnak az alapkövei.

Egy XJS Jaguar, egy piros sportkocsi, egy 850-es BMW, 12 hengeres.

És megvan ugye a 77-es sárga kedilekem, amiben néha-néha utazgatom.

Ühüm de de a múzeumban lehetőségem van arra, ha 25 évesnek szeretném magam érezni, hát mibe ülök bele?

Hát a Jagu vagy a a Mustangba, a 66-os Mustangba, akkor voltam 25 éves.

Tehát tehát visszaidézi azokat a korrokat.

Ha 10 éves szeretnék lenni, akkor szüleim kocsijába ülök bele.

Azon azokon tanultam meg vezetni.

Azok a milyen autók? >> Azok milyen milyen boxhal 1948-as velox hatengeres angol a másik pedig egy Opel Olimpia Record az 53-as.

Ennek az érdekessége, hogy a aranycsapat tagjainak volt ilyen.

Ezt onnan tudom, hogy a a voxhallunkat német Imre Kalapácsvető olimpiai bajnoktól vettük 1950-es évek végén.

Én fönt voltam a népstadionban, mikor ezt megvettük. édesapám elvitt magával, és ott vettük át a a kocsit Német Imrétől személyesen a a és ilyen családi ereké vált, és meg tudtam szerezni egyet egy ilyet.

Hát ebből világon nem találtam már egy se gyakorlatilag. a és a teljesen felújított, gyönyörű példány a múzeumban látható.

És és amikor ez rengeteg gondja volt apámnak, végül eladtuk és vettük ezt az olimpia.

Nem, még annyit mondanék erről a boxhalról, hogy hogy én ott voltam az 1976-os olimpián Montrealba személyesen.

A rúdugrás döntőjét néztem, és egyszer csak fölhördült a stadion.

És akkor látom a a a kijelzőn, hogy egy magyar német Miklós, Miklós német ki van írva, túldobta a stadiont, majdnem áldom, majdnem 95 mt dobott, vagy mennyit.

Tehát nekem alkalmam volt élőben 8 mmes filmre venni az eseményt, hogy a magyar himnusz elhangzott 76-ban, akkor én már amerikai állampolgár voltam, mert 69-ben keveredtem ki a Dusában és és a a zászló ugye a legmagasabb rúdra kúszott fel, és hangzott a magyar himnusz.

Hát olyan szürreális élmény volt, hogy nem igaz.

Német Miklós meglátogatott engem a múzeumba, hogy megnézze az édesapja családi kocsiját.

Beült a hátsó ülésre, apa mindig ide tett be engem.

Szinte könnyes szemmel emlékezett vissza azokra az…

Említett entitások

Témák

  • lombikbébi-program
  • autómúzeum
  • sakk

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal”

Miről szól ez az epizód: „263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal”?

Dr. Káli Nagy Géza professzorral beszélgettek a lombikbébi-program magyarországi bevezetéséről és az általa alapított autómúzeumról. Elmondta, hogy az általa vezetett intézet világviszonylatban is az elsők között volt a lombikbébi-programok sikerességében, ami az államosításhoz… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Káli Nagy Géza, Wéber László, Steve Jobs, Dióssy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal”?

Fő témái: lombikbébi-program, autómúzeum, sakk.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „263. epizód: Egyforma kocsi Steve Jobssal és elmekarbantartó sakkparti 80 felett Polgár Judittal”?

Megjelenés: 2025. 08. 22.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/263-epizod-egyforma-kocsi-steve-jobssal-es-elmekarbantarto-sakkparti-80-felett-p-f30befc8

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból