StúDió Veszprém

A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)

· PT29M50S

Összefoglaló

Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető a Stúdió Veszprém podcast vendége. Gyerekkoráról mesél Balatonaligáról, édesapja Traubiszóda italhoz fűződő munkájáról. Kitér a komolyzenei élet sajátos megjelenési formáira, mint Juak Jui vagy Liszt Ferenc reverendája, amelyet egykor…

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2026. 01. 16.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Bősze Ádám, Wéber László, Dióssy László
Témák
zene, zenetörténet, komolyzene
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Traubi és Balatonaliga 6:50 Szerzetesből műsorvezető 12:21 Újévi koncert gyémánt fülbevalóban15:45 Rendeséletűek és rend
  2. — Extrém műalkotás zenéből 21:10 Ligeti utca a Tévút 22:30 Beethoven szerelme 23:25 Für Elise helyesen Für Therese 24:44 A
  3. — A szerelem érdekesebb, mint a halál 27:00 Titkok a házikönyvtárból

Ebben az epizódban

És akkor nagyon kecsegtető volt az a fölkérés, amit a libri könyvkiadótól kaptam, hogy ők szeretnék, hogyha egy könyvet írjak.

És akkor már tudtam, hogy a médiaunkáimnak vége lesz, és akkor igent mondtam, de nagyon nehezen jöttem ebbe bele.

Viszont nagy lelkesedéssel csináltam, illetve csinálom azóta is.

Pontosan azért, mert úgy gondolom, hogy az, amit mi itt a világhálónk a hátunk mögött hagyunk, azt bármelyik pillanatban lekapcsolhatják.

Most nagyon egyszerű szóval élve a konektorból ki tudják húzni ezt az egészet, és ki tudja, hogy megmarad-e.

Ez a formátum, ez a médium, mármint a könyv, viszont legalábbis az előző évszázadok ezt bizonyították.

A véleményem szerint mégis csak egy maradandó vagy maradandóbb dolog, mint az, hogy hogy az ember teleszórja a világhálót betűkkel meg képekkel.

A mi modern korunkban is van egy sor ünnepelt művész.

Gondoljunk csak Juda Wangra, aki egy kínai zongorista hölgy, aki hát tényleg ilyen falatnyi ruhákban, és olyan magassarkú cipőkben szokott megjelenni a zongorakoncerteken, hogy még, hogy mondjam, a magát a frivolitás felé nyitottnak találó hallgató és néző is egy kicsit olyan hunyorogva vagy félszemmel mer nézni.

De ez már hozzátartozik, mármint Juankhoz.

Ezt ezt több mint egy évtizede csinálja.

Tehát ez a fajta extrém föllépés, ez ma már azt gondolom, hogy nem csak az önkifejezésnek, hanem sokkal inkább a a piacnak a diktátuma.

Lisnek az ellenzői, és ezek között okos emberek is voltak.

Ő úgy vélte, hogy Liszt Ferenc számára a reverendő, amit ő hord, az nem más, mint egy ilyen színpadi ruha, egy színpadi gesztus, hogy ezzel is a list stor sztoryt, a list mítoszt még jobban emelje, azaz a közönségnek a a gondolatvilágában még jobban megmaradjon.

És ez egy véleményem szerint ez egy ez egy már a gyökerétől fogva hamis állítás. >> Stúdió Veszprém podcast.

Megkerülhetetlen emberek és történetek Diosi Lászlóval és Véber Lászlóval.

Mi tényleg a valóságról beszélgetünk. >> Ha most nincs időd végignézni vagy meghallgatni az epizódot, akkor iratkozz fel csatornánkra, és gyere vissza bármikor, amikor neked alkalmas.

Így nem maradsz le semmiről. >> Legyen veled is az Allright.

Nem csak érti, pontosan le is írja beszélgetéseinket.

Jó, ha nekünk dolgozik az írott szó ereje. >> Kedves nézőink és hallgatóink, a Stúdió Veszvény podcast mai vendége, Bősze Ádám, a zenetörténész, zenetudós, antikvárius, műsorvezető, és még folytathatnám a sort.

Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat itt vagy velünk a műsorban.

Nagyon megtisztelő, >> hogy örvényesen egy pici kis Balatonparti településen itt a közelünkben szintén tartasz egy előadást, és hát fölkerekedett a családunk, fullon volt a faluház, szinte le se lehetett ülni.

Kiderült még az is, hogy gyerekkorodat itt a mi közelünkben töltötted, Veszprémhez kapcsolódsz. térjünk először rá erre a kötődésre, ami a mi régiónkhoz kapcsol. >> Én Balatonalán nőttem föl, 13 éves koromig ott laktam.

Elég az hozzá, hogy édesapám, aki aki fővárosi születésű történetesen Debrecenben született, de fővárosi kötődésű volt.

Ő volt az egyike azoknak, akik a Traubiszóda üdítő italt behozták Magyarországra.

És ő már 1967-től a badacsonyi államigazdaságnak volt a főmérnöke ott Balatonaligán.

Úgyhogy édesanyámmal azért is kezdték meg ezt az úgymond vidéki életet, mert édesapámat odakötte a munkája.

Úgyhogy amikor én 1968-ban megszülettem ugyan egy budapesti kórházban, de ahogy már szállíthatóvá váltam, rögtön vittek haza, azaz Balatonaligára, ami azt jelentette, hogy én ott jártam óvodába, ott jártam majdnem végig, ott jártam általános iskolába.

Tehát a balatoni kötődés, hát azt azt egészen egyszerűen úgy tudnám mondani, vagy Veszprém megyei kötődést, hogy hogy hát én itt nőttem föl, és hát nyilvánvaló, hogy viszonylag sokszor kellett a megyeszékhelyre járni Veszprémbe is.

Úgyhogy a gyerekkori emlékeim tekintetében Veszprém vagy ez az egész környezet ez meghatározó, mert még akkor is, hogyha nyaralni mentünk, még akkor is réfülőpre mentünk nyaralni a nagyszülőknek a a házába, úgyhogy olyan nagyon Veszprém megyétől nem szabad nem szakadtam el. >> Lette-e egyébként egyéb más kapcsolódásod, hiszen Veszprémről úgy tartják, hogy harangoznak, vagy a szél fúj és muzsikálnak. mindenképpen.

Tehát amikor én az életem egy meghatározó részében a Bartók Rádióban dolgoztam, akkor is volt olyan koncert, amelynek az élő közvetítését én vezettem és Veszprémből, a hangvillából közvetítette a rádió.

Aztán a Kovács Péterékkel, a Mendelson Kamara zenekarral is fölléptem, amikor Veszprém Európa kulturális fővárosa lett, akkor a megnyitó előadáson én is közreműködhettem.

Azóta pedig a művészetek házának köszönhetően viszonylag sokszor voltam ott akár előadással, akár könyvbemutatóval a legutóbbi könyvfesztiválnak a megnyitására is fölkértek, úgyhogy, úgyhogy azt hiszem, hogy elég aktív a kapcsolatom a várossal, hála a jó Istennek. >> Így van.

A zene mellett a könyvekről is szoktunk beszélni. elkerülhetlenül szóba kerül majd, hiszen te is ontod magadból a könyveket.

De mielőtt ebbe belevágnánk, egy kicsit hadd meséljek magamról.

Én éppen 30 éves voltam, amikor Aretta Franklin elénekelte.

Ez 98-ban volt a Gramy díját adón a Nessun Dormát.

Akkor ugye kala szerelmes daláról beszélünk, hogy mindenki tudja majd azonosítani.

Ez akkorát ütött bennem, hogy azóta rendszeresen hallgatok operát, és persze Pucini meg a Turandot a kedvencem.

Na de neked van-e ilyen átütő élményed?

Ha nem írtál, akkor most kérlek, hogy részletesen mesélj.

Nekem van egy zenemű az életemben, ami megfordította tulajdonképpen az egész pályámat.

Én az életem egy szakaszában nyolc évig szerzetesként éltem.

Ez még a rendszerváltás előtti időszak, amikor csak azok a fiatalok léphettek szerzetes rendbe, akik vállalták és tudták is vállalni azt, hogy egy időben végzik el a teológiai főiskolát, és mellette, mivel az állam erre kötelezte őket, civilegyetemen is diplomáznak.

Azért erre viszonylag kevesen voltak képesek.

És emlékszem rá, amikor én bekerültem a szerzetes rendbe, akkor én még énektanár akartam lenni, mert nagyon vonzódtam akkor már a klasszikus zenéhez, de tekintettel arra, hogy nagyon későn kezdtem innen ezzel foglalkozni, nem vettek föl a zeneakadémiára, ezért a szerzetes rend előljárója úgy döntött, hogy jobb lenne, hogyha én a zenei pályáról lemondanék, és inkább azt tanulnám egyetemen, amihez értek is.

Tanuljak német és magyar szakra, vagy készüljek ezekre. ezt mondták.

És akkor eltelt két hét, amikor én ezt megpróbáltam magam évvá tenni, ezt a nem saját döntést.

És akkor kaptam egy kazettát az egyik szerzetestársamtól, és azon egy 17 16. század végi 17. század eleji angol zeneszerzőnek, egy William Bird nevű zeneszerzőnek több miséje is volt.

És az egyik miseétel volt az, ami ami nagyon megragadott, vagy annyira megragadott, hogy ugyanúgy, mint egy popzenei számnál, amire az ember, hogyha így rákattan, akkor folyamatosan akár hetekig csak azt hallgatja.

Én is így voltam vele, és ez olyan erővel, vagy egy olyan erőt adott nekem ez a ez a hát közel négy perces zenemű, hogy a sarkamra, és azt mondtam az előljáróimnak, hogy ha én nem foglalkozhatok zenével, akkor én eljövök a szerzetes rendből.

És ez máig, hogyha bármilyen ilyen meg elbizonytalanodás van az életemben, és valamennyiben próbálok visszatérni a gyökerekhez, akkor mindig meghallgatom ezt a zeneművet, mert mondom, ez egy ilyen sarkalatos volt.

Tehát hogyha ez nincs a William Bird és ez a ez a bizonyos tétel nincs, akkor elképzelhető, hogy én ma valamelyik egyházi gimnáziumban német és magyart tanítok. >> Ühüm.

Akkor amikor, hogy a Laci is utad rá, elkezdted ontani magadból a könyveket itt az utóbbi időben, akkor elgondolkoztál-e azon, hogy vajon mennyire modern dolog könyvet írni ismét, mikor már ugye minden mindent átvesz a közösségi média, vagy onnan szerzünk be rengeteg információt, ismeretet, tudást.

Ezt azért is kérdezem, mert a mi podcastunk is egyébként már adott kiönyvet saját magunk, Történetek Veszprémről címmel, és azért volt bennünk némi kétség a fogadtatást illetően, de kíváncsi volnék a véleményedre, hogy gondolkoztál-e ezen, és mit gondoltál erről?

Sikerrel lesz ítélve a dolog. >> Abban teljesen bizonytalan voltam, hogy ez sikeres lesz-e vagy nem.

Azért azt érdemes tudni, hogy a Bartók Rádió időszaka alatt, ez 15 év volt az életemben, egyszer-egyszer kaptam ilyen fölkérést, de ezeket a fölkéréseket elhárítottam azzal, hogy nincs rá energiám és időn, hogy én rendesen megírjak egy könyvet.

De ez az, ez a hárítás, ez nem az időnek szólt elsősorban, erre később rájöttem, hanem annak, hogy hogy nem is mertem volna belevágni, mert nem gondol nem nem tudtam azt magamról, hogy meg tudok-e írni egy könyvet.

Nem az, hogy a betűket nem tudom-e lepötyögtetni a klaviatúrán, hanem hogy képes vagyok-e arra írásban, amire esetleg szóban képesnek tartottak a a médiamunkáim során.

De azért bennem volt az is, hogy már már ilyen az öregkor fele haladó férfi ember, hogy valamit hagyjak, valami nyomot hagyjak a világban.

És és akkor nagyon kecsegtető volt az a fölkérés, amit a libri könyvkiadótól kaptam, hogy ők szeretnék, hogyha egy könyvet írjak.

És akkor már tudtam, hogy a médiamunkáimnak vége lesz, és akkor igent mondtam, de nagyon nehezen jöttem ebbe bele.

Viszont nagy lelkesedéssel csináltam, illetve csinálom azóta is.

Pontosan azért, mert úgy gondolom, hogy az amit mi itt a világhálónk a hátunk mögött hagyunk, azt bármelyik pillanatban lekapcsolhatják.

Most nagyon egyszerű szóval élve a konnektorból ki tudják húzni ezt az egészet, és ki tudja, hogy megmarad-e ez a formátum, ez a médium, mármint a könyv, viszont legalábbis az előző évszázadok ezt bizonyították, a véleményem szerint mégis csak egy maradandó vagy maradandóbb dolog, mint az, hogy hogy az ember teleszórja a világhálót betűkkel meg képekkel. >> Ühüm.

Hát nézzük akkor ezeket a könyveket.

Mutatom itt az egyiket a Mócárt Bikinen.

Fantasztikus címmel ellátott kötetről van szó.

Ugye a zeneszerzők ruhászkodásáról szól, illetve arról, hogy a múltban ez hogyan s min történt.

Ehhez kapcsolódóan nekem volt egy egészen furcsa élményem most a közelmúltban. mindig meg szoktam nézni a bécsi újévi koncertet.

És hát most kiderült számomra, hogy ez hát nem eléggé hagyományos, mondjuk az, hogy túl modern volt, és a karmester, ugye Janit nézett szegén hát egy furcsa figura, aki a másságát most tegyük félre.

Ugye ez nyilvánosan fölvállalta, és mindenki tud erről, de hát gyémánt fülbevalók a fülében egy lila fragban eléggé furcsa szerelésben, olyan hajzattal ellátva, ami hát meglehetősen különleges.

Szóval kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy lehet, hogy 10 év múlva egy lyukas farmerban fog most már egy karmester megjelenni a bécsi operába, az újévi koncerten, és úgy fog dirigálni.

Lehetséges ez? >> Hát nem tudom, nem vagyok jó, sajnos az újévi koncertet nem láttam, ugyanis a meglepetés erejével fog ez hatni, de éppen könyvet írtam, és nem, ráadásul éppen a Straus családdal foglalkoztam.

Szóval én azt gondolom, hogy hogy a mostani újévi koncertnek a karmestere azzal, hogy ilyen extrém módon nézett ki, azzal olyan nagy újdonságot már nem hozott.

Tehát a mi modern korunkban is van egy sor ünnepelt művész.

Gondoljunk csak Juda Wangra, aki egy kínai zongorista hölgy, aki hát tényleg ilyen falatnyi ruhákban és olyan magassarkú cipőkben szokott megjelenni a zongorakoncerteken, hogy még, hogy mondjam, a magát a frivolitás felé nyitottnak találó hallgató és néző is egy kicsit olyan hunyorogva vagy félszemmel mer nézni.

De ez már hozzátartozik, mármint Judahoz. ezt ezt több mint egy évtizede csinálja.

Tehát ez a fajta extrém föllépés, ez ma már azt gondolom, hogy nem csak az önkifejezésnek, hanem sokkal inkább a a piacnak a diktátuma.

Tehát az, hogy egy zenészre fölfigyeljenek, az azt az nem pusztán a zenész döntése, gondolom én, hanem a mögötteálló lemezkiadóknak is.

Tehát akárhogy is nézzük a muzsikust, valamilyen módon marketing eszközzé is válik, mintogy oly sok más művészeti ágban ez ez megnyilvánul.

Úgyhogy én ezt én ezt nem forradalminak nem tartom. láttam egy-két képet a mostani újévi koncertről.

A karmestert régóta ismerem meg a Metropolitan Operaházból való dirigálásait közvetítettem is régóta.

Nekem ez nem jelentett különösebb újdonságot.

És a kérdésedre visszatérve, hát elképzelhető.

Nem hiszem, hogy a lyukas farmer fele fogunk menni.

Én arra vágyom, hogy azért a közönség, vagy a közönség igényének a a fölismerése az minél több zenészben bukkanjon elő, mert a muzsikus, és persze nem általánosítok, de a legtöbb muzsikus az ma úgy gondolkozik, hogy engem a tehetségem alapján ismerjenek föl.

És ez nem feltét, hogyha ő a közönséghez el akar jutni, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ez egy jó út, mert most teszem azt, vegyünk két egyforma tehetségű zongoristát.

Teljesen tökéletesen egyforma tehetségűek.

Az egyik rendes életet él, semmi deviancia nincs benne, templomba jár, van kiegyensúlyozott családi élete, még a másik botrány, botrányra halmoz. deviáns módon él.

Kinek a koncertjére mennek el szerinted majd többen?

Nagy valószínűséggel azérra, aki deviáns életet él, mert arról fognak cikkezni az újságok.

És a másikat nem nagyon tehát, hogy egy pici kör lehet, hogy magasra fogja tenni, vagy nagyra fogja tartani, de a nagy közönséghez nem fog elérni a híre.

Ebben a könyvben is megírtam Lisznek a fejezete erre számomra egy eklatáns példa, hogy Lisznek az ellenzői, és ezek között okos emberek is voltak.

Ő úgy vélte, hogy Liszt Ferenc számára a reverenda, amit ő hord, az nem más, mint egy ilyen színpadi ruha, egy színpadi gesztus, hogy ezzel is a list stor sztoryt, a list mítoszt még jobban emelje, azaz a közönségnek a a gondolatvilágában még jobban megmaradjon.

És ez egy véleményem szerint ez egy ez egy már a gyökerétől fogva hamis állítás, mert List, aki tényleg nem ment a szomszédba némi teatralitásért, nem azért hordott reverendát, hogy a Liszt sztorit növelje, hanem azért, mert mert a valláshoz, a hithez őt…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)”

Miről szól ez az epizód: „A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)”?

Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető a Stúdió Veszprém podcast vendége. Gyerekkoráról mesél Balatonaligáról, édesapja Traubiszóda italhoz fűződő munkájáról. Kitér a komolyzenei élet sajátos megjelenési formáira, mint Juak Jui vagy Liszt Ferenc reverendája, amelyet egykor… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bősze Ádám, Wéber László, Dióssy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)”?

Fő témái: zene, zenetörténet, komolyzene.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)”?

Megjelenés: 2026. 01. 16.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/a-zene-sorsfordito-ereje-szerzetesbol-musorvezeto-bosze-adam-1c383886

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból