Az UtolShow, avagy a nagy Fröcsögés
· PT1H21M34SÖsszefoglaló
Benyó elbúcsúzik a SzájKosaras Podcastől, de még utoljára összeszedi kedvenc és legkevésbé kedvelt játékosait az NBA-ből. Az adásban szó esik a pályán nyújtott teljesítményen túl az emberi kvalitások fontosságáról is. Emellett a srácok kipróbálják a wakeboardozást, ami meglepően…
Röviden
- Műsor
- SzájKosaras Podcast
- Megjelenés
- 2025. 09. 01.
- Hossz
- 1 óra 22 perc
- Témák
- nba, kosárlabda, wakeboard
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Üdvözlöm a kedves Szákosaras podcast hallgatókat és azoknak, akik kifejezték nem tetszésüket a beköszönések kapcsán, azoknak pedig szervusztok.
Örülök, hogy ti is itt vagytok a podcasttel és hallgatjátok a mai adást.
Ne aggódjatok, mert már csak egy adást kell velem végighallgatnotok.
Na de most térjünk át sokkal jobb hangulatra.
Üdvözlöm én is a kedves hallgatókat.
Nem tudom, egyszerre vagyok nagyon szomorú és nagyon vidám.
Egyrészt azért vagyok vidám, merthogy föl tudunk venni még közös adást, meg hát azért az a rengeteg támogatóűzi, ami jött tőletek, az az elképesztően jól esett.
Tehát, hogy az tényleg így olvasni, amiket Benyónak is jó kívánságokat írtatok, meg amiket nekem is, hogy folytassam.
Szóval, hogy tehát ez tényleg az, amiért megéri ezt az egészet csinálni.
Nagyon-nagyon hálásak vagyunk érte, nagyon szuperek vagytok.
És hát nagyon szomorú vagyok, merthogy ez a rendes együtt dolgozásunknak az utolsó közös adása, úgyhogy ez ez azért tényleg nehéz, tehát hogy ez lelkileg azért nem mondom, hogy nem volt egy megterhelő.
Kicsit ahhoz tudnám leírni az egészet, mint amikor így szakít veled a csajod.
Szóval, hogy így az elején [ __ ] nem érted, aztán így próbálod feldolgozni, aztán elfogadod, de valójában úgy, úgy mindig ott marad a szíved egy kicsit.
Szóval, hogy e na nem tudom tényleg másképp elmondani. >> Maci, Marci, ne sírj, mert vége lett.
Jason Ton. >> Na de fogunk amúgy még közösen fölvenni, az biztos.
Tehát ezt beszéltük, hogy egyszer-egyszer azért be foglak téged rántani egy-egy hülyeségbe.
De hogy egy kicsit szórakoztatóbb dolgot is mondjak, tegnap rávett Bence barátom, egy másik Bence, nem te, hogy menjünk el végigbordozni a lupatóra, és én még sose csináltam ilyet.
Te csináltál már végigbardozást?
Igen, láttam videófelvételt arról, ahogy a Marci föláll, és láttam arról is videófelvételt, ahogy beleesik a vízbe.
Na, velem megtörtént egy olyan 25-ször az, hogy berántott a vízbe, és úgy döntöttem, hogy ez nem az én sportágam. >> Na hát nekem annyi volt a különbség, hogy elsőre tök jól indult, aztán az kiderült hamar, hogy a kezdők szerencséje volt, mert olyan hétszer káb másfél métert jutottam előre, mielőtt orral tortam végig a vizet.
Aztán viszont valahogy ráéreztem elég hamar, és a 8-9. próbálkozásnál ott sikerült kapásból fölállnom és egy teljes kört menni.
Csak hát azt nem mondták el, hogy abból a beülő pózból, amivel elindulsz, abból úgy ki kéne állni.
És ezért olyan szinten zsibbadt el az alkarom meg a comb, hogy nem bírtam volna még egy kört menni.
Tehát így legkább azért estem ki, mertogy teljesen elhalt mindenem.
És még utána mentem hármat, és ma este úgy aludtam, hogy konkrétan fél óra esett a pokban, merthogy mindenben izomlázam van.
Ezt soha senki nem mondta, hogy ilyen rohadt megterhelő sport és fárasztó.
A liter vizet, amit szoktam inni így adásfelvétel közben az előbb alig bírtam behozni.
A hűtőajtót alig bírom kinyitni.
Hát igyekszem minél kevesebbet WC-re menni, mert utána a papírtörlő használata sem esik túl jól.
Az alkarom be van durranva, a vállam be van durranva, a mellizmom be van durranva, a comb durranva.
Konkrétan nincsen szerintem olyan izmom, ami jelenleg nem izomlászban van, úgyhogy Ja, rohadt jó volt, de de nagyon-nagyon kemény. >> Akkor még mész? >> Persze, jövő hét. >> Legközelebb legközelebb slideolni is fogsz.
Hát még azért nem jövő héten az a cél, hogy stabilan menjek körbe, mert elmondták, hogy utána, hogy hogyan kellett volna másképp csinálni, és az meg tényleg kevésbő volt megterhelő.
De megyek persze jó jó buli volt. >> Várjuk a felvételeket róla. >> Szeretem, ha fáj. >> Most azért én is megköszönném a hallgatóknak a kedves kommenteket, mert tényleg nagyon jól estek.
Nekem is én azt tudom üzenni, hogy meg azt szeretném reagálni erre, hogy hogy egyébként nem fogok eltűnni véglegesen.
Nagyon szeretnék még így a sport meg az NBA világában maradni és ezekről tartalmat gyártani.
Úgyhogy lehetséges, hogy hamarosan találkozunk, de nem akarok semmi durvát mondani, mert aztán meg ebbe szoktam beleesni általában, hogy valamit így beígérek, és aztán [ __ ] se csinálok belőle.
És ha tetszik, amit csinálunk, akkor kövessetek minket Facebookon, Spotify-on, YouTube-on, és ha nagyon tetszik, amit csinálunk, akkor pedig iratkozzatok fel a patreon.com/osaros oldalon.
Pont >> pont. [Zene] >> Marci azt kérdezte tőlem egy pár héttel ezelőtt, hogy majd miről szeretnék beszélgetni az utolsó adás során.
Én meg ezen jó sokat gondolkodtam, és igazából nem sikerült semmi nagyon durván kreatívat kitalálni, úgyhogy inkább arra gondoltam, hogy olyan jó volt mindig belerugdosni olyan emberekbe, akik nem érdemlik meg.
Mire milyen jó lenne az, hogyha ezt megcsinálnánk?
Még egyszer nem utoljára, de így ebben a formában utoljára. >> Kik sokkal tehetségesebbek és ügyesebbek nálunk, azokat megszni azért, hogy nem nem elég tehetségesek és ügyesek. >> Így van.
Így van. innen ilyen a sötét szobából büdös hónaljal, kövéren és csúnyán, haj nélkül beszéljünk arról, hogy most ezzel nem rád utaltam, Marci, [ __ ] meg, komolyan úgy hullik a hajam, úgy hullik a hajam, és azt is álmodtam ma éjjel, hogy [ __ ] kopasz vagyok, és ez sajnos nem áll messze a az igazságtól.
Szóval >> én azt álmodtam ma, hogy álmomban is izomlázolt a karomba és vödröket vittem, és fájt, érted?
Tehát Marcival összeállítottunk az aktuális NBA játékosokból egy kezdőt, illetve egy cserét azon játékosokból, akiket nem kedvelünk.
És azt mondtam a Marcinak, hogy hogy most itt nem feltétlenül olyan játékosokat kell hozni, mint teszem azt Patrick Beverly, bár ő pont nem egy aktív NBA játékos, de értitek az összehasonlítást, hanem olyanokat, akiket úgy tényleg mi valamiért nem szeretünk, azért, mert egyszerűen nem tetszik a pofája.
Amúgy all time csapatokkal is készültünk, azokat is majd elmondjuk nektek, de először kezdjük az aktuálisakkal. >> Én úgy állítottam össze a kezdőt és a cseresort, hogy nem a tehetség alapján van kezdő és cseresor, hanem az alapján, hogy aki a kezdőben van, azokat jobban utálom, mint azokat, akik a cserék között vannak. >> Persze, persze, persze, egyértelmű.
És figy neked sok a sztár, mert nekem én azt vettem észre, hogy nekem leginkább sztárok meg nagy nevek, és emiatt lehet, hogy uncsi leszek.
Ö van benne van nem sok nekem lesz azért meglepő benne.
Szerintem elmondom a futottak még kategóriámat.
Jó figyelj, csak na csak mondom a neveket, és mindegyikhez hozzáteszek egy-egy gondolatot, de relatív gyorsan végigpörgetem.
Payton Pritchard, őt Marci utáltatta meg velem.
Tökre nem volt semmi problémám vele, de a annyira drukkoltam, hogy ne legyen az év hatodik embere, hogy rendesen megutáltam közben.
Nincs, nem lenne vele amúgy semmi bajom, csak egy kis [ __ ] Michael Porter >> Michael Porter Junior.
Őt igazából azért írtam föl, mert ő szerintem az az ember lesz, akit így nagyon jó lesz.
Szóval, hogy ő nem az, hanem egyszerűen csak így baromi jókat kringelni rajta.
Nem tudom, hogy láttál-e videókat bárhol a közösségi médiában róla, mióta Brooklynban igazolt, de árasztja a [ __ ] magából.
Rendes meghűült a faszi. >> Igen, igen.
Szóval ő ő őt őt tényleg úgy nem is annyira utálni, hanem inkább így kringelni rajta.
Isaia Stuart van még fönn a futottak még gom om.
Tudom, tudom. bekerül tavaly a hipster válogatottamba is, de engem annyira zavar, hogy valaki egyébként így ennyire nem tudja kontrollálni az érzelmeit, és ennyire el tudranni az agy és egy ilyen [ __ ] hogy biztos, hogy nagyon nem szívesen játszani kellene.
És emiatt szórakoztató, amikor amikor így ott van a pályán.
Megint nézem, hogy mikor robban a bomba, de amúgy egy [ __ ] Ezt kicsit sajnálom, hogy a következő játékos nem került be.
Dian Drayon, nem is tudom, hogy hogy nem került be, de Diane Drayon nem került be a top 10-be.
Hát pedig ő egy ultimate [ __ ] Sokat beszéltünk már róla is Marcival, hogy mekkora egy puna az ember, valamiért mégsem került fel a listámra. >> Spoiler alert nálam ott lesz. >> Hát igen.
Ő is nagyon közel volt, ő is inkább nekem az NPJ kategória, szóval jó jó rajta kringelni.
Bár most, hogy már abban a csapatban játszik, amelyiknek drukkolok, így annyira már nem annyira jó rajta kringelni, hanem egyszerűen csak fogja a fejét az ember. >> Várj, várj, várj, várj, várj.
De most most fölsorolsz 40 embert?
Amúgy >> még van négy. >> Úristen, de hallod, ez egy külön két csapat.
Ö, szóval Kuzma, nekem azért nincs a listámon, mert gondolkoztam ugyanta, de nekem ő olyan, mint Dyon Brooks, hogy így fölcseszi az agyamat, de igazából nem utálom, hanem leginkább sajnálom mind a kettő. >> Hm hm.
Ó, csak amikor olyanokat mond az ember, hogy ó, basszus, azért nekünk nagyon nem könnyű NBA játékosoknak, mert minden nap ki kell választanunk, hogy milyen ruhában megyünk a meccsre.
Akkor azért az nem annyira egy olyan téma, ami kapcsán így szimpatikus lesz az ember. >> Hát nem. >> Joed, őt azért, mert nagyon szeretem a pályafutás elején, de aztán ahogy töri a játékot, azt már nagyon nem kedvelem.
Zeklevin ő egy kicsit megmagyarázhatatlan kategória.
Valószínűleg csak azért nem szeretem, mert a világ egyik legnagyobb csapdajátékosa és egy jó játékos, akivel aztán soha nem tudsz kezdeni semmit.
Colen Tony, őt a Jayen Ivyra vetődés óta nem kedvelem.
Tudom em miatt már belém szálltak bizonyos hallgatók, hogy nyilván nem volt szándékos.
Ettől függetlenül nekem az nagyon nagyon nagyon nem tetszett.
Ő is nagyon ott volt a végjátékban, hogy bekerüljön a top 10-be, de végül sajnos nem fért oda.
Pedig az is egy az is egy old time [ __ ] az az ember, főleg azzal, hogy nem hisz a történelemben.
Nálad kik a futottak még? >> Nálam van egy olyan ember, akit sajnálak amúgy, hogy ide raktam, de egyszerűen nem tudom nem ide rakni.
És méghozzá azért, mert amúgy támadásban nagyon kedvelem a faszit, meg összességében is bírom azt, ahogy tökösen beleáll a New Yorkiakkal való csatájából meg minden. >> Ja, azt imádom én is, >> de egyszerűen olyan szinten, olyan elemiővel [ __ ] föl az, hogy ő nem pusztán rossz védő, hanem hogy beleszarik az egészbe.
Tehát, hogy ez ez tényleg egy olyan triggerpontot üt nálam, ami ami egyszerűen így szoktak azzal érvelni, hogy a védekezéshez, ha nincs meg a sebességed, meg nem érzed a szögeket meg minden, akkor akkor hiába próbálkozol, nem lehetsz jó védő. még valahol el is tudom fogadni Carlony Towns esetében, de én meg azt vallom, és tudom, hogy nálam sokkal-sokkal jobb edzők hasonló véleményen vannak, hogy a védekezés az 70%-ban effort.
Ha te akarsz, küzdesz, kaparsz, akkor még ha rossz védő is vagy, és anyám is elmegy melletted, akkor is legalább olyan, mintha ott lennél, és ezért kevésbé fognak támadni.
Na de Treang az áll, mint egy bot.
És ez engem olyan szinten kúr föl, hogy én nem >> Igen.
Ő így rálépett arra az útra, ami mondjuk James csinál 40 évesen, hogy én már fáradt vagyok ahhoz, hogy mindig teperjek, csak ő ezt már 23 éves kora, sőt 19 éves kora óta ezt csinálja.
Igen, van nekem is egy ilyen cringeemő, DiAngelo Russel, aki szintén föl tud cseszni a nagypofájú nyilatkozataival, meg a balfaszkodásaival, de utána meg mindig visszamegy Brooklinba, és utána meg mindig egy kicsit újra megkedvelem a csávót, úgyhogy őt azért hagytam a futottak még bent.
Hát itt van mindenki kedvence, Carl Tony Towns nálam.
Én én őt végül futottak megbe raktam be, >> de csak azért, mert volt nála négy olyan magas ember is, akit durvábban nem bírok elviselni.
És és mivel én posztokra csináltam, ezért nem fé >> én éppen hogy figyeltem a posztokra, de inkább nem.
Tehát nincs is a a kezdőben irányítom, de mindegy.
Nekem van, és nekem még egy ember van itt, és ő egyáltalán nem mint játékos, hanem mint személy.
Így ki tudod-e találni, hogy kiről van?
Tehát játékosként végtelen mód tisztelem, és én is minden idők egyik legjobbjának tartom.
Szerintem a jelenkor legjobb kosárlabdázója kérdés nélkül satöbbi, de emberileg annyira nem tudok vele azonosulni.
Annyira fölcsesz az, ahogy ő csinálja a LGMkedést, meg ahogy a Nepo béb csinált a fiából meg minden, hogy egyszerűen nálam nálam itt van. nagyon-nagyon utolsó pillanatban esett ki egyáltalán a 10-ből, tehát ő volt a 11em.
És csak azért hullott ki ő is, mertogy akit végül beraktam, ő még jobban fölbassza az agyamat. >> Ühüm.
Ez ma nem lesz gyerekbarát content, úgyhogy ne kisgyerek mellett hallgassátok az autóba.
Na, Marci, mondd az első cserédet. >> Jó.
A cseréim centere Rud Gobe. >> Rüdi Gober.
Igen, őt is se ejtettem, hogy fel fog merülni. >> Ez az ember.
Tehát, hogy mi >> nem tanult meg se labdát vezetni, se egy kurvafél horgot, se egy másfél méteres dobást, bármit.
Tehát konkrétan, ha ő nem zsákol, akkor nagyobb esélye van annak, hogy anyám bedobja, mint annak, hogy rádobja és bemegy.
Az az ember az akkor tud kosárlabdázni, hogyha egy irányító föllövi neki a labdát.
És 10 év NBA után, hogy valaki ennyire pocsék legyen, ez ez szerintem egy külön szint.
Ne engem mégsem tud annyira kiakasztani.
Pedig pedig én is nyilván gondolkod tudom, Marci, de nyilván én is gondolkodtam rajta.
Egyből eszembe jutott az a mozzanata, hogy összetapicskolja a mikrofonokat, amikor kirobbant a covid. >> De azt vágod, hogy a játékosok őt utálják amúgy az egyik legjobban az egész NBA-ből? >> Igen.
Hát lehet véletlen. >> All Staron is, amikor ment a tesi órás kiválasztás, akkor rendszeresen ott volt a utolsó kiválasztottnál szerintem.
Szerintem mindig az utolsó kettőben volt.
Nekem az első cserejátékosom, ha már te centert mondtál, akkor én is egy centerfélét mondok.
Említett entitások
Témák
- nba
- kosárlabda
- wakeboard
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az UtolShow, avagy a nagy Fröcsögés”
Miről szól ez az epizód: „Az UtolShow, avagy a nagy Fröcsögés”?
Benyó elbúcsúzik a SzájKosaras Podcastől, de még utoljára összeszedi kedvenc és legkevésbé kedvelt játékosait az NBA-ből. Az adásban szó esik a pályán nyújtott teljesítményen túl az emberi kvalitások fontosságáról is. Emellett a srácok kipróbálják a wakeboardozást, ami meglepően… Az epizód a SzájKosaras Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 01..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Az UtolShow, avagy a nagy Fröcsögés”?
Fő témái: nba, kosárlabda, wakeboard.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az UtolShow, avagy a nagy Fröcsögés”?
Megjelenés: 2025. 09. 01.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szajkosaras-podcast/az-utolshow-avagy-a-nagy-frocsoges-41165d37
Több epizód a SzájKosaras Podcast-ből
- Mi folyik itt Nyugaton?
Gibárski Marci és Bóna Geri a SzájKosaras Podcast legújabb adásában a Nyugati Főcsoport csapatainak helyzetét elemezik a Trade Deadline után. Megvizsgálják a csapatok játékában, s…
- Mi folyik itt Keleten?
A Szájkosaras Podcast visszatért egy új stúdióból, stúdió költözés és magánéleti okok miatt elmaradt adások után. Marci és Bóna Geri a Téli Olimpia legjobb pillanatairól, a cserei…
- Áldatlan Kutyakomédia az All-Star és a Trade Deadline előtt
A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibárzki Marci és Lepsényi Peti az NBA eseményeit vitatják meg. A Charlotte Hornets egyre jobb teljesítménye, Cooper Flagg és Nikola Jokic…
- Bostoni 9 Nyilas
A SzájKosaras Podcast ezen epizódjában Vereczkey Lajos, a Sport1 Tv Darts-kommentátora és lángoló Boston Celtics szurkoló volt a vendég, hogy megvitassák a Celtics szezonját, Jayl…
- X-Mösz Speciál
Gibászki Marci vagyok, ez pedig a SzájKosaras podcast idei utolsó adása december 19-én. Vendégem Bóé Geri, aki már többször volt nálunk, és az idei évben ő volt a legtöbbet vendég…
- Theshow Tusa
A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibársky Marci testvérével, Gibársky Sankóval beszélget az NBA leghíresebb testvérpárjairól. Sankó elmeséli, hogyan indította el Marcit a k…
- Tops & Flops II.
A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibszki Marci és Dr. Csont (Bón Geri) az évad eleji várakozásoktól eltérő teljesítményt nyújtó csapatokat veszik górcső alá. Pozitív példakén…
- Tops & Flops
A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibarsk Marci és Lepsyi Peti a kosárlabda szezon eddigi "tops" és "flops" teljesítményeit vitatják meg. Kiemelik Jalen Duren fejlődését és a…
- Haaland-féle nyers TEJ = nyers ERŐ?
A SzájKosaras Podcast vendégei, Gibárzki Marci és Ákos, ezúttal a sportvilág aktuális témáit vitatják meg. Az adásban szó esik a Manchester United elmúlt meccséről és a csapat for…
- Áldatlan Kutyakomédia - So It Begins.
Az NBA és a sport témakörét feldolgozó SzájKosaras Podcast legújabb adásában a műsorvezető, Gibárzki Marci és a vendég, Bóné Gergely (Bé Geri) átbeszélik az NBA első hetének törté…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 385. rész: LAC Búcsú, WCF Beharang Pándi Gergővel — Keleten-Nyugaton Podcast
Gábor és Gergő az NBA új trendjeit, a Clippers kiesését és a nyugati konferenciadöntő esélyeit beszélik meg Pándi Gergővel. Az epizódban elemzik a legfrissebb kosárlabda események…
- Alley-oop #132: Az élet nem Disneyland (In memoriam #8) — Csaba banya's podcast
Ez az epizód Benedek Tibor emlékének szól, és szót ejt a Twitchről, az NBA restartról, valamint az orlandói forgatókönyvről. További témák közé tartoznak a melegburkolási tippek é…