IT'S OVER!!!
· PT57M17SÖsszefoglaló
Az NBA döntő estéjén a SzájKosaras Podcast Geri vendégszereplésével jelentkezik, Marci mellett. Két hét szünet előtt ez az utolsó adás. Témaként Kevin Durant Houstonba igazolását tárgyalják, elemezve a cserét, Durant szerződését és a Houston Rockets esélyeit. Szóba kerül Durant…
Röviden
- Műsor
- SzájKosaras Podcast
- Megjelenés
- 2025. 06. 25.
- Hossz
- 57 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kevin Durant
- Témák
- nba döntő, nba átigazolás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Sok szeretettel köszöntök mindenkit itt az NBA döntő másnapján.
Mi hétfőn rögzítjük ezt az adást, de ti majd kedden hallhatjátok, hogyha minden jól megy a vágással, jól fogok tudni haladni.
És ugye azt mondtuk, hogy Juhász Bence Benyó most nincs itt, úgyhogy nem is fogtok nagy juhút hallani, viszont fogjatok helyette hallani egy szuper embert, aki nagyon sokszor kisegített már minket a bajban, és hát ezúttal is így tesz.
Úgyhogy szia, Geri, üdvözöllek megint a műsorban.
Szia Marci, üdvözlöm a kedves hallgatókat.
Ha tetszik, amit csinálunk, akkor iratkozzatok fel a csatornáinkra, kövessetek be minket Facebookon, YouTube-on, Spotify-on, illetve hogyha szeretnétek támogatni a podcastet, akkor csatlakozzatok a Falkához, azaz a Patreon csapatunkhoz.
Ezt a patreon.com/osaros oldalon tehetitek meg.
És hát nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban playoff alatt nagyon sokan iratkoztatok fel a különböző csatornáinkra.
Örülünk, hogy tetszik, amit csinálunk.
A mai lesz egy időre az utolsó adás, utána megyünk két hét szünetre, ezt már mondtuk többször, de reméljük, hogy ez is ugyanúgy tetszeni fog, merthogy témából nincs hiány ma sem.
És hát az első témánk az nem más, mintogy Kevin Durán csapatot váltott, méghozzá átrakja székhelyét Houstonba, itt még nem játszott.
A Rakits kapja Kevin Durentet, a Sans pedig Jayen Green Dylon Brooksot. 2025-ös pikket, ami ugye a 10 pick, illetve öt második körös draft pick vándorolát még.
Igazándiból az, hogy ez kinek lesz jó csere, az majd két év múlvára fog káb eldőlni.
Ugye azzal, hogy Durent lejáró 55 milliós, és nem akart Phoenixben maradni, azt is elmondta, hogy kikkel hosszabbítana, így eleve csak nagyon olcsón lehetett tőle megválni. ezen kívül pedig 37 éves.
Tehát ha azt veszed, hogy idén mondjuk csak azért maradt ki az ON NBA csapatokból, mert nem játszott 65 meccset, akkor csalóka az ő játékértékéhez hasonlítani ezt a csomagot.
Minden körülményt figyelembe véve, nem is nagyon tudjuk, hogy volt-e valódi versenytársa.
Természetesen szellőztettek meg hídcsomagot így-úgy amúgy, de hogy valójában nem nagyon volt választása a Sansnak.
A Houston szinte alig adott föl valamit az ő megszerzéséért.
Szakmailag én úgy értékelem, hogy a Houston az elméleti plafonját magasabbra rakta.
Anélkül, hogy a padlóját lejjebb rakta volna, rakott a történetbe egy kis rizikót.
Nagyon fontos szempont lesz, hogy Durent mennyiért hosszabbít Houstonban.
Ugye most 37 éves, van még egy év a szerződéséből. hogyha mondjuk egy Jimmy Butlert köt az utána lévő két évre, az brutál sok, mert egy évvel később kezdődik, egy évvel öregebb is két év 110 millió, de ha mondjuk megússza a Houston egy két év 80-ból, vagy egy 3/90-ből, akkor az egy egész jó deal is lehet az ő szempont.
Hát azért három évet egy 37 éves, már nyáron annyi lesz Duránt, három 37 éves játékosnak adni, azért az az még úgy is necces, hogy idén is 27 pont körülott.
Nekem igazából ami nem tetszik az egész történetbe, az az, hogy nem látom, hogyha a Houston Rits ezzel lényegesen jobb csapat lenne.
Tehát idén is egy tök jó csapat voltak.
Nyilván az első körönt új jutnának valószínűleg Durentel, de például azt már nem látom magam előtt, Kevin ide vagy oda, hogy akár egy második körnél tovább jutnának.
Na most ilyen szempontból nem adtak föl értékeket, mert akit föladtak, azzal se jutnának ennél tovább.
Nekem annyira nem tetszik a timeline se, tehát hogy én azt gondolom, hogy Duren nehezen fog szót érteni nála 10 évvel fiatalabb játékosokkal.
Én nem nagyon tudom összeegyeztetni azt, ahogy a Houston fiatal magja és Kevin Durentnek a veterántapasztalata, az hogy fog egyezni.
Steven Adams és Fred Fanvleit lehetnek ilyen szempontból ilyen köztes játékosok, de ebből például én Fred Fenvetitet valószínűleg cserélném vagy upgradelném, mert én nem érzem, hogy ő a megfelelő lenne.
Az meg, hogy a SS mit csinál, az meg egy külön csoda.
Van hét játékosuk a guard postra, a Shooting Guard posztra, miközben nincsen irányítójuk, miközben most már nincsen egy értelmezhető négyesük.
Nagyon, nagyon, nagyon fura ez a csapatépítés, amit a SAN az utóbbi időben csinál.
Teljesen földbe álltak, mióta döntőben jártak.
Nem nagyon tudnék jó döntést mondani, amit amit meghúztak az utóbbi időbe.
Nyilván a 10ik pikk az egy tök jó dolog, de hát öt második körös az meg olyan oké.
Szerintem az, hogy a szánt most megítéljük egy csere után, az nagyon félreviszi az egész történetet.
Nyilvánvalóan ők nem egy cserével fogják az egész csapatukat alakítani.
Tehát az, hogy most hány darab gárduk van, az tökéletesen irreleváns történet.
Az ő szempontjukból ami érdekes, hogy az 55 milliót fölvágták két darabra, egy 33-ra meg egy 21-re.
A 33 milliós Jayen Green az egy nagyon kérdőjeles történet.
Nagyon-nagyon függ a csere értékelése attól, hogy Jayen Green értékét kihova lövi be. 22 éves a srác, elképzelhető, hogy egy környezetváltás kihoz belőle valami jót.
Ha csak annyit tud, amennyit az elmúlt néhány évben láttunk tőle, akkor a 33 és még pár évig ez a 30 plusz millió, ez brutálisan nagyon rossz szerződés, hogyha ennél többet tud, ha mondjuk az ígéretet, a a azt a azt a reményt, amit mondjuk a draftolásánál beleláttak, azt azt hozza, akkor nem egy olyan rossz történet.
A mai hírek szerint akár Jayen Green mehet is tovább. bármilyen cserében akár Bradley Be kivásárolják satöbbi.
Ezekb most ne menjünk bele, mert a Phoenix csapatépítése az nagyon-nagyon sok idő.
Szerintem az ő szempontjukból az, hogy pillanatnyilag hány gárgyuk van, és hogy nulla darab előtart csatáruk és másfél centerük, az teljesen irreleváns történet.
Ebben igazad van, csak olyan szempontból meg mégis kell róla beszélni, hogy hogy megint két gárd érkezett, és hogy ezzel teljesen egyértelmű az, hogy további cseréket kell megcsinálni.
Ha Devin Bookert cserélik, az szerintem olyan szempontból a legjobb döntés, hogy akkor akkor itt tolnak egy totális rebuildet.
Hogyha Jayen Greent, akkor az oké.
És hát az, hogy Bradley Buildt bárki is átvegye, az meg az meg olyan, hogy akkor szerintem örömmáborban fognak Phoenixben kitörni, bármiért is veszik őt át.
Úgyhogy úgyhogy itt még azért biztos, hogy lesznek további mozgások.
Én azt gondolom, hogy amúgy a Rakit sincs kész ilyen szempontból ezzel a nyárral.
Mindenesetre én nem verem tapsikolva a fenekemet a földhöz örömömbe.
Én azt gondolom továbbra is, hogy Minnesotában sokkal nagyobb szükség lett volna Kevin Durentre, sokkal jobban beillett volna a korba oda és és nagyobb hasznot is tudott volna hajtani.
De mondom ennek nekem az a legfőbb kiindulópontja, hogy nem látom, hogy Kevin Durentel lényegesen jobb csapat lenne majd ez a ez a Houston Rit.
Ezt majd meglátjuk Houstonban, hogy ezt nem tudjuk, hogy náluk milyen alternatívák voltak még terítéken, mi az, ami reális lett volna.
Tehát az, hogy te meg én mondjuk Minesztotában jobban látjuk Durentet, de ha Minesztota nem akarja, meg Durent nem akarja, akkor ez innentől egy teljesen elméleti dolog.
Houstonba szívesen ment volna, és ezek szerint a Houston akarta, ennyiért mindenképpen akarta.
Hát elküldték Dylon Brooksot, aki pillanatnyilag ennek a legnagyobb értéke ennek a cserének.
Tehát igazándiból az ő posztján és abban a szerepkörben azért vannak játékosok, tehát a Houstonnak mélysége bőven volt.
Tehát ilyen szempontból Brooks föladása nem egy olyan rettentő nagy érvágás, de ő érték, tehát azért a 40%-os triplázás, jó védekezés satöbbi, tehát hogyha éppen az agya rendben van, akkor ő egy nagyon nagyon jó játékos, főleg il ezzel a 20 milliós szerződéssel, ami még nem jár le.
Az 1/10-es pikk az még lutri, viszont négy évig olcsó.
Az Sánzban nagyon nagyon nagy érték Houstonban igazándiból Yeten Ruonc nem kell, mert van belőlük sok.
Jayen Green pedig volt egy nem olyan rossz alapszakasza egy pocsék playoffal.
Igazándiból ennél jobbat nem produkált az elmúlt években, tehát őt káb így a maximális értékén, ami nem olyan rettentő nagy.
Ha neutrálisan átvette a Sense ezzel a szerződéssel, akkor Houstonnak ez jó.
Most ugye arról szóltak a legutóbbi hírek, hogy egy neki egy viszonylag nagy lejárószerződése van.
De ehelyett kötnének egy alacsonyabb összegű több éveset, tökre beleférhet.
Igazándiból a Houstonnak a rájátszásban abszolút scoring, hatékony scoring hiányzott többek között.
Ez turent, ha éppen egészséges, akkor tudja hozni.
Nyilvánvalóan egy rizikó az életkora és az egészségi állapota is.
Éppenséggel Bség még mindig maradt Houstonban.
Tehát amit mondtál a Houston szempontjából, azt én értem és adom.
Egyetértek azzal, amit mondtál, hogy életkorilag nem illik a Houston jelenlegi csapatához.
Ez egy érdekes kérdést felt fel Houstonban mindenképpen.
Úgy tűnik, hogy ők már elég jónak érzik a csapatukat, hogy rövid távon nyerjenek.
Nyilvánvalóan Durentet nem egy öt éves projektként képzelik el, ha egészséges, és ha azt tudja hozni a következő két évben, amit idén hozott, akkor tud nekik egy magabiztos, hatékony scoringot hozzáadni a játékukhoz, amire a mostani playoffban nagyon nagy szükségük lett volna.
Nyilvánvalóan rizikó, az életkora és az egészség.
Oké, akkor ezt szerintem kitárgyaltuk, úgyhogy nézzünk rá a Game Sevenre.
Na hát a mérkőzés az rendkívül érdekesen alakult.
Az első negyed egy elég komoly adókkapokkal indult, és ez egészen így tartott addig, ameddig Hlyton el nem szakította az ailleszét.
Hát már a visszajátszásban látszódott az, hogy ahogy a lassításban mutatták a lábát, hogy konkrétan elpattan neki az ideg.
Aki ezt nem nagyon bírja gyomorral, az ne nagyon nézzen rá, merthogy tényleg szemmel látható volt, hogy hol volt a a pattanás a lábában.
Szerencsétlen össze is esett, utána könnyekben tört ki érthető módon.
És nekem így az látszott leginkább Hly Burton arcán, hogy magát a azt sajnálja, nem is a fájdalom, hanem hogy innentől nem fog tudni ott lenni a csapattal.
És még egész sokáig tartotta is magát az indiánnál. főleg TJ Mccannelnek köszönhetően, de aztán jött egy olyan 91-es, utána pedig egy 10-0-ás roham egymás után, ami lényegében egy 19-1 volt, ahol hát mondhatjuk azt, hogy az érdemi része a mérkőzésnek eldőlt, merthogy az látható volt, hogy ebből az Indiánál nem fog visszakapaszkodni.
Főleg az volt a fura az az időszak, amikor csak TJ McCann tudott pontot szerezni egyáltalán az Indiana gerdájából.
Volt egy 0/9-es időszaka mindenki másnak a csapatból.
És bár a végén egy nagy kapaszkodást még toltak, és ezzel olyan szinten közelbe maradtak a az OKC-hez, hogy kiütés ne legyen a mérkőzésből.
De én azt gondolom, hogy itt azért az OKC is ebben benne volt partnerként olyan szinten, hogy látszódott az arcokon meg a srácokon, hogy ők már érzik, hogy ezt megnyerték.
Nekik már majdhogy nem mindegy volt, mert tudták, hogy ezt elbukni nem tudják.
Az Indiana meg még nyilván próbált, küzdött és kapart, de hát a vége egy viszonylag sima vereség lett a az Indiana számára.
És hát így nagy vonalakban még annyit mindenképp szeretnék elmondani, hogy szerintem ebben a meccsben sokkal több volt, és főleg Burtonnek a jó kezdése az azt mutatta, hogy igenis ebből lehetett volna egy egy komoly meccs és egy méltó lezárás ennek a párharcnak, amitől így sajnos emiatt a sérülés miatt meglettünk fosztva. egy részével nem is vitatkoznék.
Én nagyon máshogy éreztem az OK-nek a hozzáállását, hogy azt mondod, hogy úgy érezték, hogy már megvan, és ezért remegtek meg a kezek.
Én szerintem iszonyú fegyelmezetten nyomták azt végig, hogy amikor vezetnek 10 plusszal, akár 15-20szal is, akkor is járassuk le a támadóidőt, a végén megkísérlünk egy dobást és zárjunk vissza védekezni.
És nagyon-nagyon fókuszáltak voltak.
Tehát nem véletlen, hogy csak 30 másodperccel a vége előtt ment le a kezdő meg ilyesmi.
Tehát ők barra fegyelmezetten, fókuszáltan tartottak aól, vagy megakadályozták azt, hogy visszajöjjön az Indiana a meccsbe.
Ebben igazad van, nem is ilyen szempontból mondom, hanem egyszerűen a dobások már látszódott, hogy nem voltak kidolgozva, hanem tényleg arra fókuszáltak, hogy zárjanak vissza, legyenek fegyelmezettek, de de nem voltak már úgy meg a helyzeteik, mint korábban.
És már a dobások is kicsit ilyen jó dobjuk el, hogy ne járjon le a támadóidő.
Ha véletlen bemegy, akkor tök jó, de leginkább az előnyt menedzselték, ami ami egy rendkívül magas színvonalról tanúskodik és fegyelmezettségről az OKC szempontjából, de nem azt mutatta, hogy hogy itt ők bármit is akartak volna még ettől a meccstől, hanem ők már igazából csak szerették volna, hogy ez maradjon így, ahogy van.
Ezzel meg azt hoznám párhuzamba, hogy amikor a támadó idő végén dobálják el a labdákat, az az első negyedben pont ugyanolyan szar dobások voltak.
Pedig akkor meg nem a szándék hiányzott, hanem az Indiának akkor még nagyon egyben volt a védekezése.
Tehát most így nagyon nagy vonalón átugrottuk az egész meccset, de mondjuk az első negyed, első félidő az leginkább arból állt, hogy Sha és már senki az OKből, és ő próbálta a többieket megjátszani, a végén ki is osztott néhány asszisztot, valami tizen valamennyit.
É, és igazándiból ez simán lehetett volna 20 is, de az első félidőben rajta kívül majdnem veszélytelenek voltak a gyűrűre a többiek, és rengetegszer volt olyan, főleg az első negyedben, hogy az utolsó másodpercben Sé ráhajított valami teljesen reménytelen kiszorított helyzetet.
Én nem gondolom, hogy olyan rögtentő nagy különbség volt a negyedik negyedes támadóvégi dobásaik és az első negyedes támadóidő végig dobásaik között.
A nagy különbség az volt, hogy az egyik esetben kényszer volt, a másik esetben szándék volt.
És az továbbra is látszik, hogy az OKC-nek az volt az igazán nagyon hatékony periódusa, amikor a védekezésükben rengeteg labdát szereztek, és abból hát ha nem is feltétlenül indultak, de a 9-0 az például egymás után három nagyon könyörtelen tripla volt mind labdaszerzésekből.
És a labdaszerzés az azért is volt fontos, mert például Siakamot teljesen ki tudták venni a…
Említett entitások
Témák
- nba döntő
- nba átigazolás
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „IT'S OVER!!!”
Miről szól ez az epizód: „IT'S OVER!!!”?
Az NBA döntő estéjén a SzájKosaras Podcast Geri vendégszereplésével jelentkezik, Marci mellett. Két hét szünet előtt ez az utolsó adás. Témaként Kevin Durant Houstonba igazolását tárgyalják, elemezve a cserét, Durant szerződését és a Houston Rockets esélyeit. Szóba kerül Durant… Az epizód a SzájKosaras Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „IT'S OVER!!!”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kevin Durant.
Milyen témákat érint ez az epizód: „IT'S OVER!!!”?
Fő témái: nba döntő, nba átigazolás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „IT'S OVER!!!”?
Megjelenés: 2025. 06. 25.. Hossz: 57 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szajkosaras-podcast/it-s-over-5a130c97
Több epizód a SzájKosaras Podcast-ből
- Mi folyik itt Nyugaton?
Gibárski Marci és Bóna Geri a SzájKosaras Podcast legújabb adásában a Nyugati Főcsoport csapatainak helyzetét elemezik a Trade Deadline után. Megvizsgálják a csapatok játékában, s…
- Mi folyik itt Keleten?
A Szájkosaras Podcast visszatért egy új stúdióból, stúdió költözés és magánéleti okok miatt elmaradt adások után. Marci és Bóna Geri a Téli Olimpia legjobb pillanatairól, a cserei…
- Áldatlan Kutyakomédia az All-Star és a Trade Deadline előtt
A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibárzki Marci és Lepsényi Peti az NBA eseményeit vitatják meg. A Charlotte Hornets egyre jobb teljesítménye, Cooper Flagg és Nikola Jokic…
- Bostoni 9 Nyilas
A SzájKosaras Podcast ezen epizódjában Vereczkey Lajos, a Sport1 Tv Darts-kommentátora és lángoló Boston Celtics szurkoló volt a vendég, hogy megvitassák a Celtics szezonját, Jayl…
- X-Mösz Speciál
Gibászki Marci vagyok, ez pedig a SzájKosaras podcast idei utolsó adása december 19-én. Vendégem Bóé Geri, aki már többször volt nálunk, és az idei évben ő volt a legtöbbet vendég…
- Theshow Tusa
A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibársky Marci testvérével, Gibársky Sankóval beszélget az NBA leghíresebb testvérpárjairól. Sankó elmeséli, hogyan indította el Marcit a k…
- Tops & Flops II.
A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibszki Marci és Dr. Csont (Bón Geri) az évad eleji várakozásoktól eltérő teljesítményt nyújtó csapatokat veszik górcső alá. Pozitív példakén…
- Tops & Flops
A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibarsk Marci és Lepsyi Peti a kosárlabda szezon eddigi "tops" és "flops" teljesítményeit vitatják meg. Kiemelik Jalen Duren fejlődését és a…
- Haaland-féle nyers TEJ = nyers ERŐ?
A SzájKosaras Podcast vendégei, Gibárzki Marci és Ákos, ezúttal a sportvilág aktuális témáit vitatják meg. Az adásban szó esik a Manchester United elmúlt meccséről és a csapat for…
- Áldatlan Kutyakomédia - So It Begins.
Az NBA és a sport témakörét feldolgozó SzájKosaras Podcast legújabb adásában a műsorvezető, Gibárzki Marci és a vendég, Bóné Gergely (Bé Geri) átbeszélik az NBA első hetének törté…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Bajnok a Celtics, BOS, DAL Búcsú — Keleten-Nyugaton Podcast
A podcast epizódjában a srácok Gibárszki Marcival elemzik az NBA döntőt. Továbbá szó esik a Celtics és a Mavs nyári és jövőbeli kilátásairól.
- #73 Tears of Jordan - PO Híradó 2. rész - 2020-as döntő beharangozó — Tears Of Jordan
A "Tears Of Jordan" podcast epizódszáma #73 felvezeti a 2020-as NBA döntő párosítását. Az adásban a Miami Heat és a Los Angeles Lakers küzdelmeit elemzik, kitérve az eddigi útjukr…
- Drámai csatában győztük le skótokat! I Középkezdés 58. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
A Középkezdés podcast ezen epizódja a magyar válogatott Skócia elleni mérkőzését dolgozza fel, amely drámai győzelemmel végződött a 101. percben. Szó esik Varga Barnabás sérülésér…
- 99% szív és 100% katarzis: olimpiai selejtezőn a magyar válogatott! — 40x20
A magyar női kézilabda-válogatott drámai körülmények között legyőzte Horvátországot az olimpiai selejtezőn. A helyszíni stáb beszámol az eseményekről és levonja a tanulságokat.
- And1 NBA Podcast 50 // A finn Jordan és az E(n)B(a) egyéb csodái — And1 NBA Podcast
Az And1 NBA Podcast legújabb epizódja az EB tapasztalatait összegzi, összehasonlítva az Európában játszó sztárokat és az NBA kiegészítő embereit. Emellett szó esik az Amerikai Irá…
- DÖCCENT A DENVER HENGER - Finals Stepback 2023.06.05. — STEPBACK Bazskával
Ez a STEPBACK Bazskával epizód a döntő első és második meccsének megbeszéléséről szól. A részben a hallgatói kérdések is kiemelt szerepet kapnak.
- Alley-oop #92: This is why we podcast — Csaba banya's podcast
Az epizódban a kosárlabda szóba kerülő GSW-OKC mérkőzés lezárása, valamint a GSW-CLE összecsapás előzetese. A műsorvezető izgalmasnak ígéri a közelgő mérkőzést.