SzájKosaras Podcast

Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei

· PT1H27M48S

Összefoglaló

A SzájKosaras Podcast ezen epizódjában Dirk Nowitzki bajnoki szezonja utáni éveit és karrierjének lezárását vitatják meg a házigazdák. Kitérnek a 2006-os döntő utáni időszakra, a Dallas Mavericks 2011-es bajnoki címére, valamint a csapat átalakulásaira és Nowitzki szerepére…

Röviden

Műsor
SzájKosaras Podcast
Megjelenés
2024. 12. 12.
Hossz
1 óra 28 perc
Szereplők, említett nevek
Dirk Nowitzki, Gibersk Marci
Témák
nba, kosárlabda, dallas mavericks, dirk nowitzki
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] sikos podcast bennünk él a dolg meg a dg sziasztok sok szeretettel köszöntök mindenkit én gibersk marci vagyok ez pedig itt a szkosaras podcast és nem tudom miért úgy köszöntem be ma mint egy beekizett és teleshoopos műsorvezető de hát lehet hogy azért mert nagyon jó kedvem van ugyanis végre folytatjuk a dirknovic kis adásunkat voltak idő problémáink nem tudtunk teljesen összeegyeztetni időpontot a felvételre de ez a nap is eljött mondanám hogy zolikám rég beszéltünk de ez nem lenne teljesen igaz ugyanis a héten találkoztunk de azért megkérdezem hogy hogy vagy hogy érzed magad köszöntelek itt a műsorban szia marc én is üdvözöl örülök hogy újfent itt lehetek én is be akartam dobni ezt a kuliszaatüköt hogy össze tudtunk futni a héten nyilvenn aki ismer engem meg meg téged azt tudja hogy te te vagy a egyértelműen mobilisabb te mársz kellsz többet úgyhogy nem meglepő az hogy nálam sikerült összefutnunk de de kaptál egy ilyen szeretett csomagot és itt nem kokira gondolok hanem hanem tényleges dolgokat amik amiknek remélem örültél és jó volt látni egyrészt nyilván annyi időnk nem volt hogy együtt egy helyen fel tudtuk volna venni esetleg ezt a podcastet de de igen örülök hogy hogy tudtunk találkozni aminek még jobban örültem az nyilván az egyik olyan szezon amiről amiről majd beszélünk még ma ha nem haragszol mert nyilván a te személyednek is nagyon örültem de azért volt volt itt egy olyan ami ami fontosabb eddig még legalábbis az életemen aztán meglátjuk majd hogy mire mész ezután nálam marci mielőtt belevágnánk igazából az egészbe egy-két információt szeretnék elmondani mire ez az adás kimegy addigra mindenki számára elérhető lesz a sj kosaras merch rendelési lehetősége amiben kettő darab pólómintából lehet majd választani ez 5500 ft bruttó áron plusz postaköltség áron lesz majd megrendelhető a form az már kint lesz a facebook oldalunkon ott meg fogjátok találni reméljük hogy sokatoknak tetszeni fog és és mi is megkapjuk időben ahhoz hogy még karácsony előtt eljuttassuk mindenkinek most már arra várunk csak hogy hogy megérkezzenek hozzánk a a pólók neked végül elfelejtettem azem amúgy megmutatni a mintákat úgyhogy meg se kérdezem hogy melyik tetszik jobban de deé ne kérdezd meg de a méretemet viszont begyűjtö azt azt áthadtam igen igen igen igen hát mondtad hogy kaptam tőled egy szeretett csomagot hát egy ilyet majd mi is szeretnénk adni neked mindenképp kedves tőled köszönöm illetve még annyit szeretnék mondani hogy nagyon szépen köszönjük hogy ennyien követtek minket exponenciálisan növeks k az elmúlt időszakba elértük most már az 500 facebook követőt de most már mindjárt meglesz az 550 is pár nap alatt illetve youtube-on is elértük az 1000 feliratkozót úgyhogy köszönjük szépen hogy ennyien hallgattok minket tartsátok meg jó szokásotokat és igazából minden ami fontos volt el is mondtam úgyhogy nézzünk is rá dk nooviinek a bajnoki szezon utáni évére mit szólsz hozzá mindenképpen ugye ez itt egy ilyen úgy szokták ezt kint mondani hogy hogy ilyen tranzíós időszak ilyen változásokkal teli változásokkal tarkított időszak a maverix durk alatt hogyha én nagyon szigorúan számolod akkor is három full rebuildet csinált de ha ilyen mini rebuildeket is számolunk akkor igazából volt az öt is a karrierje alatt az egyik full rebuild az az a az a 2006-os döntő utáni években indult el és és hát mond hatjuk egyébként hogy azonnal kezdtek látszódni a sikerek nem feltétlenül a playoffban ugye a 2006-os csapat után ugye nagyjából egyébként megtartották ezt a ezt a keretet ugye croser henderson távozott és olyan érkezők jöttek például mint mint devin george akinek volt egyébként egészen jó hónapjai és és volt egy meghatározott szerepe de úgy úgy összességében a az a mag ment tovább amelyik ugye a döntős mag volt és és az alapszak szakaszban egy ilyen bosszú vágytól szomjazó csapatot láttunk úgy nyertek 67 mérkőzést ugye végül abban a abban az évben hogy ha jól emlékszem az első három-négyet elveszítettük ezt azóta is emlegetjük cibód befszurkol a barátunkkal a csoportban is mert nyilván ez a maverix történetének legsikeresebb alapszakasza és hát aztán ugye nem tudom hogy kell-e beszélgetnünk arró hogy mi történt a playoffban ugye nálam ez ilyen megnem történt do fogunk róla beszélni pont arra akarok majd mind ákö igen de de az alapszakasz az az zseniális volt és én a mai napig nagyon szívesen gondolok vissza arra az alapszakaszra egyébként attól függetlenül hogy mi történt a playoffban igen itt avery johnsonnall egy 67-15-öt repesztett a gárda offensí ratingben a második helyen zárt a csapat 111,3-mal defensive ratingben pedig az ötödik helyet értékel tehát mondhatjuk azt hogy ez volt talán tényleg a legjobb alapszakasz éve a csapatnak mert itt mind a két kategóriában top ötben sikerült végezni és ezen kívül pedig dk nooviinek volt egy fantasztikus éve egyrészt első európaiként lett mvp ötödik játékosként lett az 504090 klub tagja és hát igen mondtad hogy utána egy érdekes playoff jött ugyanis ugyanebben a szezonban lett az első vereség első kiemeltként hét meccses párharcon amit a dallas merrix tudott összehozni a vbel warriors ellen ugye ez a baron davis stephen jackson richardson féle csapat volt hát itt itt azért nagyon mondhatjuk azt hogy csalódás volt a a posszezon de mielőtt még erről a playoffról beszélünk még egy sztorit ide muszáj be löknöm mert hogy ezen a nyáron jött egy olyan infó niikvanexel miután elment a csapattól mesélt el hogy dknoviy állandóan énekelt és a hangrögzítőjé mindenkinek ilyen kis énekeket hagyott úgy úogy soha senki nem lehetett biztonságba hogyha a hotelszobába fölmentek és pirosan villogott az üzenetrögzítő hogy akkor azon nem dirknek egy kis éneke van és hátknek az éneke az az legendás dolog volt tehát mondhatjuk azt hogy hogy egy nagyon jó hangulatú jó gárda volt amiben noviy elképesztőt futott és mégis szerintem minden idők egyik legnagyobb csalódása volt ez a posszezon nem lehet ezt szépíteni így így tizen mennyi most már lassan 188 év táblatában 2007 gyenge mat képességé hát igen 17 jövőre már 18 egyénileg is ez egyértelműen dirk legrosszabb párharc ugye beszélgettünk arról korábban hogy ő egy olyan játékos volt aki független attól hogy milyen védekezés ket dobtak rá minden idők egyik legjobb playoff performere egy kezünkön meg tudjuk azt számolni hogy hány rossz playoff sorozata volt talán én kettő-hármat mondanék úgy hogyha nagyon rosszról beszélünk akkor inkább kettő hogyha még hozzáveszünk egy ilyen középestet akkor így három de egyébként szinte mindig átlagon felüli vagy jó vagy kiemelkedő volt na ez toronymagasan a legrosszabb párharca 20 pont alatt átlagolt ami ami hát nyilván a maverix első számú pontfelelőseként és igazából ha nem is a mai naprendszeri értelemben de de azért egy egy olyan támadójátékos volt dirk akkor akire egy teljes offens felfűztél és és talán ő nem volt akkori nes vagy később lbronféle egyszemélyes támadórendszer de azok közül akik akikre még esetleg ezt rá lehetett volna sütni a magas emberek közül vagy vagy vagy nagyobb wingek közül talán ő állt ehhez a legközelebb és teljes mértékben csődöt mondott ennek egy része az volt hogy hogy nagyonnagyon nyon extra jó és és pontos ismeretei voltak nyilván don nelsonnak a merixről és és arról is hogy dirköt hogyan lehet potenciálisen lelassítani az a védőmunka amit amit gyakorlatilag stepen jackson elsősorban végzett rajta de de igazából richardson is volt rajta a váltásoknál alacsony súlyponttal nyilván lökdösték nyilván betámasztottak neki nyilván ezeknek egy része falt volt és és persze mivel dirk hét lábmagas volt többet néztek el a a bírók mint mint talán kellett volna de nem ezen múlott tehát a a warriors összességében csapatként és flor spacingben triplázásban teljes mértékben modern kosárlabdát mutatott ugye don nelson még tovább fejlesztette azt amit ő a mavrixné elkezdett ez egy ilyen kint úgy mondják ezt hogy a perfect storm tökéletes vihar a maps szempontjából a a legrosszabb pillanatban de így retrospektíve lehet hogy ők nem is nyerhették volna meg ezt a párhcot annyi minden szólt ellenük é annyira ismerte az ő lapjárásukat don nelson tényleg tehát ez kicsit olyan volt mint pókerezni úgyhogy az ellenfeled ismeri alapjaidat mit gondolsz arról hogy dk nooviy ebbe az évben megnyerte az mvp díjat több mint 100 szavazattal lett több pontja mint nashnek aki ugye ekkor épp egy back to back mvp címből jött biztos hogy itt volt azért ez a szavazófáradtság amit szoktak mondani hogy hogy nem szeretik ha harmadjára is odaadni valakinek de de mondhatjuk azt hogy novicki egy nagyon domináns teljesítményt tudott lerakni és szerintem teljesen megérdemelt volt ebben az évben amúgy az mvp címe szerintem nagyon nehéz vitatkozni azzal hogy hogy ez ez egy maximálisan megérdemelt mvp cím volt ugye akkoriban a jelenleginél lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a csapatmérlegnek ebben ugye kiemelkedett a mavrix illetve az advent statokat sem vették egyébként annyira komolyan még mint mint később hozzáteszem egyébként hogy hogy dirk kifejezetten jó volt azért a az advent statok terén is de abban az évben egyébként ugye az obpm-et is vezette tehát az az offensive vncherbe is masszív köröket vert rá a többiekre hogyha lett volna epm-ünk én azt gondolom hogy hogy azt is vezette volna egyértelműen mert mert a bpm akkori úgymond legjobb advent statot is megnyerte ugye dvade előtt és és ugye löbron volt a harmonik egyébként nash ott volt természetesen az élmezönyben tim dunkennel ugye manuval akit akit imádtak mindig az advent statok és ott van még a top 10-ben nyilván olyan legendák mint mint a megboldogult kobi kg is ott volt még egyébként meg yaomink tehát nyilván ez egy ilyen nagyon durva klassik top 10 szóval szóval igen szerintem egyértelmű hogy megérdemelt volt ebben az évben ha a csapatmérleget mindent belekalkulálsz ugye említetted igen a a voting fatigueet ugye ez a a bizonyos ami ami a nest egyértelműen érte és lbron nyilván itt már hát több mint bontogatta szárnyait ugye bár még csak 22 éves volt de ez már talán a negyedik szezonja volt akkorra de de a harmadik biztosan és még nem nyerte meg az mvp címet de már itt látszott az advent statokban hogy hogy felfele tő és ugye csak idő kérdése volt hogy hogy megkapja az elsőt és ez aztán meg is történt a következő évben szerintem ez egy teljesen fair döntés volt és és dirk érdemelte meg a legjobban adventstatok alapján is csapatmleg alapján is ha a mai korb átraknánk ezt a szezont akkor is valószínűleg dk lenne az mvp a a kicsit azóta megváltozott kritériumok alapján is igen lehet hogy így van viszont ha már beszélünk akkor jöttem neked is egy [Zene] kvízzel következik boss és beszéltünk az előbb az 50 40 90 klubról kilenc tagja van ennek a csoportnak kérlek nevezd meg hogy kik a tagjai az 504090 klubnak ó hát a nagy rész azért kell hogy menjen az tudom hogy kd megcsinálta az 1000% ste kétszer is igen stff 1000% hogy megcsinálta dirk megcsinálta ki volt még aki megcsinálta hadd gondolkodjam egy picit ne segíts ne segíts meg lesz az larry bird esetleg még csink csink larry is ott volt igen ki volt még larry mellett nest mondtam már nem mondt nest így van nest többször megcsináltá a tudom igen még aki esetleg volt hány hány játékos van megég eddig nekem ebből öt van meg négyet keresünk négyet keresünk még igen tudom hogy egyszer kyrie is megcsinálta mert így és azért azért tudom mert majdnem megcsinálta kétszer de nem sikerült neki és azért emlékszem hogy egyszer megcsinálta szerintem ezzel a moderneket meg az egyértelmű clerryt lefedtük hát modern még van egy és az az érdekes hogy ő ki nem a azt mondom hogy kispadról csinálta meg de leginkább hatodik emberként csinálta meg azt biztos hogy nem fogom tudni igen az valami valami új modern sharp shooter aki nem olyan nagy név igen milwalky bx a milwalkyból miduton nem lehetett nyilván jannis nem lehetett akkor brogdon így van brogdon na szuper és akkor nem nem fogom kitalálni az utolsó kettőt szerintem ők ők valószínűleg ilyen 20-3040 évre visszamenőleg az egyik az regie miller 1993 4-ből reg lett volna tudni igen a másik pedig mark price 198889-ből price gyönyörű tempójával minden ők egyik legszebb dobása regi dobása nekem abszolút nem tetszett egyébként nyilván ő is ott van vagy talán még jobb minden idők egyik legjobb triplázja nekem nekem regi dobásal soa nem tetszett ilen nagyon fura dobómozdulata volt price textbook az azt nagyon-nagyon szerettem nézni na hát akkor vég isen 80%-osan teljesítettem lehetett van rosszabb is t teljesen jó volt a csalódáskeltő szezon után kicsit újrahúzták a csapatot méghozzá a 2007-es nyáron jason kiddért cserélnek pedig nagyon-nagyon közel volt állítólag egy coby deal is mark cuuban erről azt mondta hogy olyan közel volt hogy jerry bushsal már beszélgettünk és és minden nap kapcsolatban álltunk kobi kérte hogy hagy távozzon a lakersből és úgy volt hogy josh howardot illetve jason terryt és pickeket fogunk érte küldeni hát már majdnem le volt ütve de végül nem ez a csere történt meg hanem a jason kit csere ami szintén nem volt egyszerű de miért t erre rát amúgy mit szóltál volna hogyha kobyt tudjátok megszerezni soha nem tudjuk meg hogy mi történt volna nyilván minden azon múlott volna hogy körbe tudták-e volna őket venni eleg endő roleplayerrel ami abban az időben sokkal könnyebb volt mint ma ugye ma van a a zseniális brad stevens génius által összerakott celtixed ami ami valahogy még mindig nincsen komoly cap space problémában és két-három évig még tényleg dinasztia lehet belő belőletek de ezt leszámítva egyébként ma nem nem lehet összerakni dinasztiákat gyakorlatilag tehát nektek van rá esélyetek meg talán az okesinek akkoriban körbe lehetett venni két szupersztárt relatíva egyszerű módon minőségi roleplayerekkel és hát ennek az az oka hogy ezek a boston is meg az ok is nagyrészt saját draftoltókból épül föl ugye payon pritchard saját draftolt jason tatum saját draftolt brown saját draftolt az okc-nél ugye jayen williams saját draftolt holmgr saját draftolt satöbbi igen de a igazan az is benne van hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei”

Miről szól ez az epizód: „Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei”?

A SzájKosaras Podcast ezen epizódjában Dirk Nowitzki bajnoki szezonja utáni éveit és karrierjének lezárását vitatják meg a házigazdák. Kitérnek a 2006-os döntő utáni időszakra, a Dallas Mavericks 2011-es bajnoki címére, valamint a csapat átalakulásaira és Nowitzki szerepére… Az epizód a SzájKosaras Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dirk Nowitzki, Gibersk Marci.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei”?

Fő témái: nba, kosárlabda, dallas mavericks, dirk nowitzki.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nowitzki bajnoki címe és utolsó évei”?

Megjelenés: 2024. 12. 12.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szajkosaras-podcast/nowitzki-bajnoki-cime-es-utolso-evei-f8bdac4b

Több epizód a SzájKosaras Podcast-ből

  • Mi folyik itt Nyugaton?

    Gibárski Marci és Bóna Geri a SzájKosaras Podcast legújabb adásában a Nyugati Főcsoport csapatainak helyzetét elemezik a Trade Deadline után. Megvizsgálják a csapatok játékában, s…

  • Mi folyik itt Keleten?

    A Szájkosaras Podcast visszatért egy új stúdióból, stúdió költözés és magánéleti okok miatt elmaradt adások után. Marci és Bóna Geri a Téli Olimpia legjobb pillanatairól, a cserei…

  • Áldatlan Kutyakomédia az All-Star és a Trade Deadline előtt

    A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibárzki Marci és Lepsényi Peti az NBA eseményeit vitatják meg. A Charlotte Hornets egyre jobb teljesítménye, Cooper Flagg és Nikola Jokic…

  • Bostoni 9 Nyilas

    A SzájKosaras Podcast ezen epizódjában Vereczkey Lajos, a Sport1 Tv Darts-kommentátora és lángoló Boston Celtics szurkoló volt a vendég, hogy megvitassák a Celtics szezonját, Jayl…

  • X-Mösz Speciál

    Gibászki Marci vagyok, ez pedig a SzájKosaras podcast idei utolsó adása december 19-én. Vendégem Bóé Geri, aki már többször volt nálunk, és az idei évben ő volt a legtöbbet vendég…

  • Theshow Tusa

    A SzájKosaras Podcast legújabb adásában Gibársky Marci testvérével, Gibársky Sankóval beszélget az NBA leghíresebb testvérpárjairól. Sankó elmeséli, hogyan indította el Marcit a k…

  • Tops & Flops II.

    A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibszki Marci és Dr. Csont (Bón Geri) az évad eleji várakozásoktól eltérő teljesítményt nyújtó csapatokat veszik górcső alá. Pozitív példakén…

  • Tops & Flops

    A SzájKosaras Podcast e heti adásában Gibarsk Marci és Lepsyi Peti a kosárlabda szezon eddigi "tops" és "flops" teljesítményeit vitatják meg. Kiemelik Jalen Duren fejlődését és a…

  • Haaland-féle nyers TEJ = nyers ERŐ?

    A SzájKosaras Podcast vendégei, Gibárzki Marci és Ákos, ezúttal a sportvilág aktuális témáit vitatják meg. Az adásban szó esik a Manchester United elmúlt meccséről és a csapat for…

  • Áldatlan Kutyakomédia - So It Begins.

    Az NBA és a sport témakörét feldolgozó SzájKosaras Podcast legújabb adásában a műsorvezető, Gibárzki Marci és a vendég, Bóné Gergely (Bé Geri) átbeszélik az NBA első hetének törté…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból