Szamárpad [Tilos Rádió podcast]

„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész

· PT59M32S

Összefoglaló

Szegedi Péter szociológus, sporttörténész a magyar labdarúgás aranykoráról beszélget a Szamárpad című műsorban. Az 1920-as és 30-as években a magyar csapat a világ élvonalába tartozott, játékosai és edzői világszerte keresettek voltak. Ez az első része egy háromrészes…

Röviden

Műsor
Szamárpad [Tilos Rádió podcast]
Megjelenés
2023. 11. 29.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Szegedi Péter
Témák
magyar labdarúgás, sporttörténelem, aranykor

Ebben az epizódban

Az 1920-as és 30-as években a magyar labdarúgás a világ élvonalába tartozott.

Játékosai és edzői az egész világon keresettek voltak, kiemelkedő eredményeket értek el.

Erről az időszakról beszél Szegedi Péter a korszak labdarúgásának szakértője, kutatója.

A beszélgetés az első darabja egy háromrészes sorozatnak, amelynek témája a magyar labdarúgás világra gyakorolt hatása.

Szegedi Péter szociológus, sporttörténész.

Fő szakterülete a magyar labdarúgás 1945 előtti társadalomtörténete.

Írásaiban a profizmus kialakulásával, a futballerőszak történetével, a labdarúgás és regionalitás kapcsolatával, a cionista sportmozgalom múltjával, a játékrendszerek és stratégiák változásával, továbbá a labdarúgók külföldi vándorlásával foglalkozik. 2003 óta rendszeresen jelennek meg tudományos, ismeretterjesztő publicisztikái napi- és hetilapokban . 1999 és 2006 között egyik alapító szerkesztője volt a Korall Társadalomtörténeti Folyóiratnak 2007 óta a Forsense Piac- és Közvéleménykutató elemzője.

Szegedi Péter elérhetőségei: https://www.szegedi.in https://www.facebook.com/szegedi.in https://www.facebook.com/szegedipeterkonyvei/ A műsorban említett könyvek Szegedi Péter könyvek: Az első aranykor - A magyar foci 1945-ig https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szegedi_Peter_Az_elso_aranykor&type=22&id=285681 Az 1938-as magyar vb-ezüst - ...és ami mögötte van https://bookline.hu/product/home.action_v=Denes_Tamas_Szegedi_Peter_Az_1938_as_m&type=22&id=305479 Könyvajánló: A magyar futball aranykora https://www.libri.hu/konyv/jonathan_wilson.a-magyar-futball-aranykora.html A Szamárpad Csatorna elérhetőségei: https://www.patreon.com/SzamarpadCsatorna https://www.facebook.com/SzamarpadCsatorna #puskas #foci #aranycsapat #fradi #mtk #realmadrid #barcelona #uefa #championsleague #stirlitz #szamárpad

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész”

Miről szól ez az epizód: „„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész”?

Szegedi Péter szociológus, sporttörténész a magyar labdarúgás aranykoráról beszélget a Szamárpad című műsorban. Az 1920-as és 30-as években a magyar csapat a világ élvonalába tartozott, játékosai és edzői világszerte keresettek voltak. Ez az első része egy háromrészes… Az epizód a Szamárpad [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szegedi Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész”?

Fő témái: magyar labdarúgás, sporttörténelem, aranykor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Amikor mi voltunk a top, és az olaszok voltak a középmezőnyben" - Szegedi Péter | szociológus, sporttörténész”?

Megjelenés: 2023. 11. 29.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szamarpad-tilos-radio-podcast/amikor-mi-voltunk-a-top-es-az-olaszok-voltak-a-kozepmezonyben-szegedi-peter-szoc-20231129

Több epizód a Szamárpad [Tilos Rádió podcast]-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból