Szamárpad [Tilos Rádió podcast]

Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus

· PT1H2M

Összefoglaló

Hoppál Bulcsú filozófus és teológus boncolgatja a nagyböjt jelentőségét a világvallásokban és az állam, valamint az egyház szétválasztásának kérdését.

Röviden

Műsor
Szamárpad [Tilos Rádió podcast]
Megjelenés
2024. 03. 06.
Hossz
1 óra 2 perc
Szereplők, említett nevek
Hoppál Bulcsú
Témák
nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása

Ebben az epizódban

Tényleg megvalósult már az állam és az egyház szétválasztása?

Sok nagy vallásalapító hangsúlyozta a böjt fontosságát, amely egy eszköze a világ jobb megértésének, érzékenyebbé tesz Isten teremtményeivel és embertársainkkal szemben és erősíti az érzékeket.

Azt tanították, hogy segítségével közelebb kerülhetünk Istenhez, mivel nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem is megtisztul.

A böjt szinte az összes világvallás szerves részét képezi.

Jézus a küldetésére hosszú böjttel készült fel.[1] Buddha, Mohamed,[2] Zarathustra,[3] Konfuciusz,[4] Mahávíra[5] szintén böjtölt.

Említett entitások

Témák

  • nagyböjt
  • állam és az egyház szétválasztása

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus”

Miről szól ez az epizód: „Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus”?

Hoppál Bulcsú filozófus és teológus boncolgatja a nagyböjt jelentőségét a világvallásokban és az állam, valamint az egyház szétválasztásának kérdését. Az epizód a Szamárpad [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hoppál Bulcsú.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus”?

Fő témái: nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nagyböjt, állam és az egyház szétválasztása - Hoppál Bulcsú filozófus, teológus”?

Megjelenés: 2024. 03. 06.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szamarpad-tilos-radio-podcast/nagybojt-allam-es-az-egyhaz-szetvalasztasa-hoppal-bulcsu-filozofus-teologus-20240306

Több epizód a Szamárpad [Tilos Rádió podcast]-ből