Szélsőközép

Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst

· PT1H23M43S

Összefoglaló

A Szélsőközép podcast vendégei ezúttal a Félmillió fiatal projekt influenszerei, Bernát Beatrix, Kollár Dóri és Bernát Odett voltak. A beszélgetés a 2024-es országgyűlési választások eredményei körüli politikai helyzetről szólt, különös tekintettel a Fidesz kommunikációs…

Röviden

Műsor
Szélsőközép
Megjelenés
2026. 05. 20.
Hossz
1 óra 24 perc
Szereplők, említett nevek
Bernát Odett, Bernát Beatrix, Kollár Dóri, Pető Péter, Siiffer András, Kollár Dóra, Puzsér Róbert
Témák
influenszerek, rendszerváltás, politikai helyzet, 2024-es választások
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

egyébként ugye a Fidesz is erre játszott igazából, hogy aki velük nem ért egyet, akkor szakítsd meg.

Tehát ott tartunk konkrétan, hogy a Fidesz egy olyan szekta lett, hogy aki nem tartozik bele, aki nem hiszi el azt a a nagy vezérnek, Orbán Viktornak, amit mond az M1-nek, a bibliájuknak satöbbi, akkor >> igen, az az ős ellenség satöbbi.

Ki kell tagadni, nem kell vele beszélni, és sajnos ebbe jutottunk bele, vagy ide jutottunk, hogy ez van család az, hogy hogy merik magukat nemzeti oldalnak nevezni.

Hát az egész nemzet mindok vagyunk és többen vagyunk és hogy a haza nem lehet ellenzékben, hát akkor akkor most se lehet a haza ellenzékbe, ugye.

Partizánból pedig konkrétan egy ilyen gyóntató fülkelet, ahova így egymás után járnak be, és elmondják, hogy hát >> nem voltak jók a méréseink, >> hát azok nem. >> Sziasztok!

Nagyon örülünk, hogy itt vagytok.

Ez itt az influenst az Isten tudja, hanyadik adása és elől lettem léptetve felnőttkorúak lettünk. >> Vow! >> Szavazó állampolgárokká vált a műsor. >> És elő lettem léptetve, mert Lili azt mondta, hogy ezt most én kezdem, és ilyen még sosem volt.

Úgyhogy, hogy is szokta mondani a kisasszony? tegye fel a kezét, aki volt már influenesten.

Vá alapul >> mi folytatjuk, elgondolkodunk a következő évadon. >> Igen.

A mai vendégeink pedig a fél millió fiatal projekt influencerei, Dr.

Bernát Hi Beatrix, Kollár Dóri és Bernát Odett. >> Sziasztok. >> Sziasztok.

És a setupunk egy kicsit hát nem tudom, hogy kit mire emlékeztek.

Én Siiffer András vagyok az ötből, mert itt sikerült úgy felülnünk.

És akkor ez lesz most a kormánypárti öt innentől kezdve. >> Nagyon jó. >> Most már kormány kormánypártiak vagyunk.

Ez amúgy fura fura megszokni ezt. >> És amúgy ez a felállás, vagy egyébként eszembe jutna még egy-két csaj, de nekem ez ilyen állom projekt lenne, hogy közéleti témában. >> Ühüm.

Jó, hát az van, hogy nem tudom így öt nap alatt ki dolgozta fel, meg ki nem, meg kinek, hogy csapódott le, merthogy az előző adásunkat, amikor Pető Péterrel a 24.hu-nak H-nak a főszerkesztője volt a vendégünk, akkor vele végigvettük a lehetséges száriókat, és harmadik helyen szerepelt a Tisza kéth vagy a negyediken.

Volt, aki előbb voksolt a polgárháború mellett, mint egy Tisza Tisza kéthod mellett, úgyhogy örüljünk annak, hogy hogy ebbe a szárióba kötöttünk ki. >> És amikor a promót forgattuk, se voltunk még benne biztosak, hogy ez most itt egy ilyen letargikus, nem tudom, egymás könnyeit fogjuk törölgetni. >> Én biztos voltam benne, mármint, hogy nyerünk. biztos voltam benne. >> E ennél a ebben a felállásban szerintem én voltam a legpesszimistább.

Én ezt ezt ezt merem vallani. >> Valószínű.

Viszont hát ebből ebből fakadóan úgy gondoltuk, hogy érdemes egy bejátszóval kezdenünk, úgyhogy az első bejátszónkat szeretnénk érni.

És hát az a az a nagy helyzet van, hogy talán nem csak három ótakra, hanem mind az ötünkre igaz, és az összes többi tartalomgyártóra újságíróra véleményvezérre és természetesen a Tiszapártnak, a munkatársainak is, hogy ma ez a témánk.

Úgyhogy egyrészt én szeretném nektek megköszönni, hogy influencer létetek ellenére beleálltatok ebbe az egészbe, mert >> vagy éppen ezért, >> vagy vagy éppen ezért.

Igen, ezt ezt így még nem dönthetjük el. >> Úgyhogy az első kérdésünk az egyrészt az lenne, hogy hogyan éltétek meg ezt az egészet ennyi munka után.

Hú nekem ennek az egész fél millió fiatal projektnek a beteljesülése volt, mert én szeretem az olyan projekteket így a saját életemben is, aminek egy van egy végcélja, amit teljesíteni kell pipa és túlvagyunk rajta, mehetünk tovább.

És én erre is így tekintettem, hogy oké, nyomjuk meg az utolsó pár hetét a kampánynak, és akkor a végén hatodik hazakad be fog teljesülni.

Lehet, hogy rosszul fog végződni, de mindenféleképpen vége lesz.

Úgyhogy én így tekintettem erre, hogy hogy ez most a véghaj rá, és akkor így most felkerült a csereszny a habra.

Ühüm. >> Én is hasonlóan gondolom, mint az odetát, hogy ennek a fél millió fiatalkampánynak volt egy konkrét célja, amit hál istennek elértünk.

Viszont én azzal kiegészíteném, hogy én nagyon remélem, hogy szexivé tettük a politikát, főleg a fiatalok körében.

Remélem, hogy ugyanaz a lelkesedés fennmarad, és az érdeklődés a közügyek iránt az ugyanúgy trendi lesz és divatos lesz.

Ha nem is olyan intenzitással, mint most, és ha nem is lesz annyira egyértelmű cél, vagy a dolog, ami ellen lázadunk, ezért nagyon bízom benne, hogy ennek a mozgalomnak volt egy olyan célja és egy olyan hatása is, hogy mostantól nem mondjuk azt, hogy valakinek nem számít a szavazata vagy a szava. >> Vasárnap óta ekztázisban vagyok, szerintem mindenki, vagy nagyon sokan.

Én nagyon örülök neki, hogy a fiatalok körében ennyire népszerűvé tudtuk tenni a politikát.

És egyébként a nők körében is, és a fiatal lányok körében is, és az amit látok Tiktokon meg social médián mindenhol, hogy fiatal lányok mennek ki tisztás rendezvényekre, pózolnak, engageelnek a politikával, az egy szuper jó dolog.

És ezt nagyon régóta vártuk szerintem Magyarországon.

Ugye ha most nehéz így megmondani mindhármótokról, hogy ki alapvetően mivel foglalkozik a TikTokon, de Trixi, én legalábbis téged a ilyen nőjogi feminista tartalmak kapcsán ismertelek meg.

Dori, neked a politikai szatíráidat láttam, ugye a Berni, a menyországi receció, Lili és >> Erika.

Talán talán neked a legkevésbé kérdéses, de ti hogyan tudtátok ezt így beleépíteni a az influencer énekbe, és hogy nem volt-e esetleg ennek negatív visszhangja esetleg olyan, hogy elestetek együttműködésektől, vagy vagy olyan támadás ért titeket, amire nem számítottatok?

Én már egészen az elejétől, én ugye 2024-ben a kegyelmi ügynél készítettem az első ezzel kapcsolatos videómat, és már akkor is így nekem próbáltam úgy beépíteni a tartalmaimba, hogy ne legyen az, hogy na én most ide leülök és akkor megmondom a magamét, hanem hogy így organikusan próbáljam beleépíteni.

Például egy vlogot csináltam erről, és nem az volt, hogy na beszámolok az influencer tüntetésről, hanem hogy megmutattam, hogy én megyek, aztán nézzétek meg, hogy mit csinálok, mert általában amúgy az én tartalmaim azok ilyenek, hogy megmutatom, hogy mit csinálok, aztán akit érdekel, az megnézi, akit nem, az meg nem.

És így jött nekem ez, és így is folytattam továbbra is.

Tehát, hogy én mondjuk elmegyek edzeni, és akkor én edzés közben is elmondom, hogy nézd már meg, hogy már megint mit csináltak a közéletben, és ugyanúgy elmondom két gyakorlat között, és nem kifejezetten erre koncentrálnak a tartalmaim, de mégis azért azért nagyon sokszor megjelenik.

De amúgy én azt gondoltam és féltem, hogy amikor én először ilyen tartalmat kiteszek, hogy úristen, nem kéne, meg hogy jaj mit fognak szólni, bennem is megvolt ez a félelem, körülbelül úgy nettó három percig és akkor kitettem, és azóta amúgy engem sokkalsokkal több pozitív ér.

Ami negatív ér, hát az meg ilyen apáti Bencéktől meg ilyenektől jön, az meg inkább legitimizál.

Szóval én amíg ők baszottak már bocsánat, addig én jó vagyok. >> Á, itt nem szoktunk áramkodni.

Nem kikérem magamnak, hogy ez csak nekem lehet.

Nálam ugyebár tényleg ezekre a politikai szatirákra épült a tartalom, viszont amikor elkezdtem más platformokon is jelen lenni és egy kicsit exzaktabb témákról beszélni, mint arról, hogy lá a mennybe vagy a pokolba jut, akkor >> van egy tippem. >> Nem olyan biztos. >> Hát volt ott egy korrupt rendszer azért a purgatóriumban.

Szóval amikor elkezdtem exaktabb témákról beszélni, nekem nagyon sokan írták, hogy maradjak inkább a kis mennyországos világomnál, és hogy maradjak a humornál.

Illetve amit szerintem kevesen tudnak rólam, hogy én LinkedInen is elég aktív vagyok, és ott is tudod Igen.

És ott amikor elkezdtem politizálni, akkor ott jött főleg üzenetekben a hideg zuhany, hogy ez nem ide való.

És akkor itt füledeztem, hogy a politika nem egy szakmai gazdasági platformra való, amikor minden tolvonás meghatározza azt, hogy a kisvállalkozások élete hogy alakul, a munkaerőpiac hogy alakul.

De én igyekeztem ezt úgy beépíteni, hogy ez vagyok én, ezek az én gondolataim, és hasonlóan, mint az Odet, aki velem tartoz velem, aki nem, annak meg ott van az egész világháló.

Szerintem nem nagyon tudunk úgy csinálni valamit online vagy nyilvánosság előtt, hogy ne jöjjön valaki oda és mondja azt, hogy amúgy te egy szar vagy, vagy valami rosszat csinálsz.

Tehát, hogy ez mindig benne van.

Viszont úgy gondolom, hogy most már, vagyis kormányváltás előtt elértünk arra a pontra, hogy igazából többen voltak az ellenzéki oldalon Magyarországon több olyan nem tudom cég vagy bármi olyasmi volt, akik azt mondták, hogy igazából nekük is elegük van.

És egyébként nagyon sok támogatást is kaptunk együttműködések satöbbi úgy, akik tényleg azért dolgoztak velünk, hogy hogy vége lenne vége legyen ennek a rendszernek.

És egyébként, hogyha a nőjogi vonalra is rámegyünk, nem lehet nővédelemről vagy kapcsolaton belüli erőszakról vagy bármiről beszélni ma Magyarországon úgy, hogy ne azt nézzük, hogy az elmúlt 16 évben a Fidesz mit csinált ebben a témakörben.

Szóval én amikor felmentem social médiára, én egyből kormánykritikusan kezdtem ezt az egészet, csak nyilván az utóbbi időben még inkább beleálltam, mert itt volt az idő rá. >> Igen.

Én még az együttműködésekre nem tértem ki.

Ugye én nagyon régóta vannak nagyon régóta vannak együttműködéseim.

Viszont nekem például volt ilyen influencer marketinges cég, akikhez le voltam szerződve.

És akkor így amikor legyártottam az első videót a tüntetésről, akkor így azért mondták, hogy hát majd ne lepődjek meg, ha kevesebb munkám lesz.

És akkor így voltam, hogy jó, én nem fogokolni.

És amikor mielőtt az első fél millió fiatalos kampányt leforgattuk, vagyis hát konkrétan a forgatás idején írtam az egyik cégnek, hogy ezt nem fogom tudni vállalni, mert éppen itt ülök egy politikai kampánynak a kellős közepén, és így már majdnem aláírtuk a szerződést, de tudtam, hogy ha ebbe belemegyek, akkor ők ott ott abbalhé lesz.

Úgyhogy nekem például volt ilyen, amitől elestem, és és a mai napig tudom, és hallottam már vissza, hogy hát ők tök szívesen dolgoznának velem, de és láthatjátok a platformjaimon, h hogy amúgy ott van fél millió követő, és igazából ahhoz képest nem dolgozok együtt sok márkával, meg sokkal több lehetőség lenne ebbe, de nem merik bevállalni a cégek. >> Én meg várom a szponzorokat, mert Brüsszel nem fizet olyan jól, mint gondolnátok. sem az ukránok ugye a fél millió fiatal igazából ilyen hipotézisként vagy vagy induló alapként abból indult ki, hogy minden fiatalabb valaki, annál kisebb szokott lenni a részvételiségnek az aránya.

Viszont minél fiatalabb, annál valószínűbb, hogy az Orbán rendszerrel szembe szavaz. viszont minél idősebb valaki, annál magasabb a részvételiség, és annál inkább kormánypárti szavazókról beszélünk.

És ilyen értelemben lényegében a mi generációnk az 1/1 ellen súlyozni tudja, sőt eldönteni is.

Belső mérések alapján, amik nem tudom, hogy napvilágot fognak-e látni, vagy sem, igazak-e vagy sem, de az a helyzet, hogy az eddigi 40-50%-os részvételi arányról a fiatalok felugrottak 80-ra.

Még egy hideg is. >> Ez nagyon dura.

Ezt még mi nem hallottuk egyébként, és én vártam már nagyon, hogy valami kijöjjön erről.

Az, hogy ez igaz-e nyilvánosságra fog-e kerülni.

Nem tudom, bár Hannendre szelleme folyamatosan velünk van, úgyhogy nem érdemes a a kutatókat innentől kezdve baszogatni.

De de még ha nem is 80, az biztos és szemmel látható volt az, hogy eszméletlenül sok fiatal ment el.

És hát nektek pont ez volt a célotok, és az én kérdésem arra irányulna, hogy ti országot is jártatok ráadásul, tehát kiléptetek ebből a budapesti vagy akár a social buborékból, ott mondjuk egy pécsi főtéren, vagy egy egy Debrecenab csak, hogy a két két ellensúly jöjjön.

Ti számítottatok arra, hogy mondjuk ennyire magas lesz a fiatalok közt a részvételiség?

Én megmondom őszintén, hogy nagyon szkeptikusan álltam ehhez az egész országjáráshoz, mert így csak így belecsöppentünk, így semmi nem volt kitalálva, csak így konkrétan két nappal előtte bejelentette az András, hogy amúgy két nap múlva megyünk, és így mindenki elindult, és én így álltam hozz egy basszus, ami nincs legalább egy hónapra előre bepromózva, na hát oda a kutya nem fog eljönni, pláne nem fiatalok, ráadásul így délután 2-kor, tehát nem is az, hogy iskola után így 4-5 óra körül, hanem délután 2-kor odamentünk, mentünk, nem is tudom, hol voltunk Nyíre Egyházas >> Szeged, Szeged volt az első. >> Én ott nem voltam.

Én hét helyen voltam. >> Együtt mentünk. >> Ja, valahol >> te vezettél >> egy egy helyen.

Szóval, de volt olyan, ahol szakadt az eső és nyára dolongtak az emberek.

És én így voltam, hogy amúgy egy rohadt matricát osztogatunk. >> Hát én a rendszerbontó koncerten voltam ott egy kicsit a nyilván eleve óriási volt a tömeg, de szemmel látható volt, hogy ott volt egy ilyen >> egy mágnes volt ott körülöttünk.

És én én odamentem egy kicsit, de aztán így mondom, na jó, engem itt eltaposnak, úgyhogy elmenekült >> igen, brutális volt.

És amúgy Debrecen, tehát az >> Debrecen az engem egyébként nagyon meglepett, és nem titok elárulom, hogy mi beszéltünk a Dórival előtte, mert én egyébként debreceni vagyok, és mondtam neki, hogy jó, nem sokat járok haza, de hogy ott nem ez a hangulaten.

És ne számítsadok a legdurvább egyébként az volt a csúc még rá is maradtunk és még tovább is mint amit kihirdettünk mer konkrétan megállás nélkül >> olyan sorok áltunk be a buszba, még ugye vlogoltam is az egészet és így beszálltunk a buszba, és és így voltunk, hogy te jó Isten itt mi történt?

Igen, az kemény. >> Egyébként szerintem ahogy haladtunk előre, úgy nőtt a tömeg, mert ugye az elsőt a szegedi az egy péntek volt és két nappal előtte írtuk ki, és nem tudták az emberek és utána nagyon sokszor írtak nekem is külön, hogy hova mentek, mikor mentek, mert ugye nem tudták előre, és ahogy már ugye ezt, mert már így látták, hogy mentünk ide-oda, akkor akkor már…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Félmillió fiatal projekt
  • Fidesz

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst”

Miről szól ez az epizód: „Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst”?

A Szélsőközép podcast vendégei ezúttal a Félmillió fiatal projekt influenszerei, Bernát Beatrix, Kollár Dóri és Bernát Odett voltak. A beszélgetés a 2024-es országgyűlési választások eredményei körüli politikai helyzetről szólt, különös tekintettel a Fidesz kommunikációs… Az epizód a Szélsőközép című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bernát Odett, Bernát Beatrix, Kollár Dóri, Pető Péter, Siiffer András, Kollár Dóra, Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst”?

Fő témái: influenszerek, rendszerváltás, politikai helyzet, 2024-es választások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Influenszerek a rendszerváltásért — hogyan tovább? | InfluEst”?

Megjelenés: 2026. 05. 20.. Hossz: 1 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szelsokozep/influenszerek-a-rendszervaltasert-hogyan-tovabb-influest-09d3d957

Több epizód a Szélsőközép-ből