Szélsőközép

Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont

· PT46M25S

Összefoglaló

A Szélsőközép Podcast Metszéspont című adásában, a Nullhipotézis sorozat keretében, több tudományos és társadalmi kérdést vizsgálnak meg. A beszélgetés érinti, hogy vajon egy civilizációs összeomlás szükséges-e az emberiség űr meghódításához, valamint szó esik a egyes típusú…

Röviden

Műsor
Szélsőközép
Megjelenés
2026. 08. 24.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Puzsér Róbert
Témák
civilizációs összeomlás, űr meghódítása, őssejtek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Garantálom, hogyha megjönnek az idegenek és fenyegetnek minket, és mondjuk nem pusztulunk el az első egy napon, amikor megjelennek, nagyon hamar lesz világkormány, nagyon hamar lesz összefogás, mindenki összefog, senki nem fog gondolkodni se valláson, se ideológián, se kicsi, se nagymagyarszágon, semmin se fog senki gondolkodni, csak adja a pénzt meg a fegyvert meg az embert, hogy meg tudjuk magunkat védeni, hogy másnap még létezzünk.

Ebből a szempontból praktikus, hogyha egy központi fenyegetésnek tudunk megfelelni.

Miért van az, hogy egy hangya, aki nem tud szinte semmit, tehát mekkora IQ-ja van egy hangyának, érted?

Egy hangya, kiteszed az asztalra, futkozik körbe, mint egy féleszű.

Kiteszel 10 hantyát, futkozik, mint egy féles szű.

Egy idő után 100 hangya még nem, de már 1000 hangya meg épít egy hatalmas birodalmat, ahol meg van csinálva a szellőztetés, hordják jobbra-balra a gombákat, ellátnak mindent.

Hogy van benne egy hangya fejében a teljes térképe?

Hogy kell egy civilizációt, jó, nem civilizáció, de egy kultúrát fölépíteni? >> Szia Szabolcs! >> Szervusz Zoltán! >> Sziasztok nézők! >> Sziasztok nézők! >> Ez itt a Metzés pont null hipotézisének a harmadik adása.

Szabolccsal fogunk beszélgetni ismét tudományos cikkekről, illetve ahogy mondtam is, olvassuk a kommenteket.

Úgyhogy behozzuk azokat a visszajelzéseket, amit az utolsó adás alá kaptunk.

Úgyhogy én innen is indítanám.

Szabolcs, végigfutottam a kommentmezőt.

Volt pár ilyen nagyon érdekes kérés.

Az egyik az az, hogy szétkapunk-e skifi univerzumokat. >> Mm.

Ugye ez egy olyan dolog, amit úgy véltünk, hogy egy ilyen nagyobb hangvételű dolog, úgyhogy le fogunk majd lesz olyan adásunk is, ahol leülünk Szabolccsal, és elő fogunk venni egy-egy olyan skifi univerzumot, ugye szerintem a kötelező alien említés a meg is van az adásban, ugye mint látjátok, >> de azért írjátok le ti is, hogy mire vagytok kíváncsiak, mert azért az én szifém nem biztos, hogy a te sziféd, >> ez így van.

Tehát, hogy azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kevés olyan skifi szerzőt tudtok mondani, akikből senmit nem olvasnánk, vagy nagyon-nagyon kevés világot azok közül, amik ilyen mainstream ismertek, amiket nem ismernénk, de nem akarok ilyen, hogy is mondjam, túl eladni magamat, mert aztán lehet, hogy olyat mondtok, hogy ketté áll a fülünk.

Na de viszont voltak más kommentek is, és erre is térnék át rögtön.

Az egyik kedves kommentelőnk, akit úgy azonosítottam, hogy DM Csallai.

A következő kommentet kiragadok csak egy kicsit a kommentjéből.

Kihallok egy optimista jövőképet a beszélgetésetekből, amivel a távoli jövőben én is egyet tudok érteni.

Az emberiség túlélésében bízom, viszont egy mély utazó emberiséget csak több civilizációs összeomlás után tudok elképzelni.

Úgyhogy erről beszélgessünk egy kicsit itt a az adásnak az elején, hogy te mint skifi író vagy skifi olvasó >> vagy közgazdász >> vagy közgazdász.

Na hát ez nagyon érdekes, ha ezt hozod be.

Te mit gondolsz, mikor fogunk mélyűr felé törni?

Tehát, hogy tőre az emberiség mélyűr felé?

Ugye az űrkutatásban, ezt inkább csak ilyen gondolatébresztőnek feldobom az elején, az űrkutatásban van egy olyan dolog, hogy az űrverseny után nem nagyon látjuk azt, hogy ugye annyira fejlődne az űrkutatás, mint amennyire fejlődött akkor, amikor ugye elkezdődött a sputnyikkal, aztán utána a holdraszállásra való versennyel, más bolygók meghódításával.

Ugye ez olyan, mintogyha mint a snittet elvágták volna körülbelül valahol a 80-as90-es éveknek a határán, és azóta működik az űrkutatás, de hát már nem akkora gőzzel.

És ugye em mögé sokan azt mondják, hogy mert nincs gazdasági ráció. >> Ühüm. >> Hogy te hogy látod ezt? >> Hát az űrkutatás és az űrbevaló kirajzás az egy olyan költséges energia, pénz és erőforrás és emberi munkaigényes ö vállalkozás lesz, vagy ma is az igazából, hogy csak és kizárólag állami szinten lehet finanszírozni.

Most rögtön eszeg rögtön a a SpaceX, mint a nyilvó nyilvánvaló kivétel, de nem nem nyilvánvaló kivétel, mert a SpaceX azért létezik és azért csinálja azt, amit csinál, mert ki fizetik neki.

Az államok. >> És azok a témák viszont, amikor már nem fizetnek nekik érte, azok kártyavárként fognak összehullani.

Most nem csak a SpaceX gondolok, egy bármilyen magánűrvállalat, akár én magam, hogyha egyet ilyet tudok alapítani, mert hételen rám szakad a világbank, és odaállok a részvényeseim mellé, hogy kitaláltam, hogy a Marsra szeretnék mondjuk menni, vagy a Plutóra szeretnék menni, és szükségem van 200 milliárd dollárra hozzá, és igen is meg jó Szabolcs, és mi lesz belőle a hozadék?

Ja, hozadék az semmi. >> Nagyon menő lesz. >> A Pluton leszek, a Marson leszek. >> Én ott leszek.

Hát a semmit úgy értem a semmit, hogy pénzügyileg semmi, mert jó az sem igaz, mert nyilván lesznek ugye spinoffok meg minden, meg spindrerek, amikor rengeteg mindent fogunk kitalálni és az mind el fogjuk adni, de tulajdonképpen nyilván nem hozunk onnan semmit el.

A tudomány fog belőle profitálni, de a tudomány profitálása az ritkán váltható pénzér, és ezért nem fogják kifizetni nekem a NASa se fog nekem fizetni, hogy menjek a Marsra.

Ühüm. >> Úgyhogy ez a véleményem, hogy igen, a mélyűr az ugye még messzebb van, még nagyobb erőforrás, ahogy te is mondtad.

Te gondolod-e azt, hogy kell-e ahhoz valami, hogy fenyegessen minket mindegy micsoda, a kihalás, az, hogy megsütjük a földet a klímaváltozással, hogy jönnek az idegenek, bármi, hogy mi elinduljunk ilyen messzire, vagy ennél azért bonyolultabb a téma? >> Hát nem árt, hogyha időközben kitalálunk valamit, amivel ezt lehet profittá forgatni egyrészt.

Másrészt én meggyőződésem az, hogy az ilyen nagy kataklizmák és nagy veszélyek azok segítenek mindenképpen.

Tehát garantálom, hogyha megjönnek az idegenek és fenyegetnek minket, és mondjuk nem pusztulunk el az első egy napon, amikor megjelennek.

Nagyon hamar lesz világkormány, nagyon hamar lesz összefogás, mindenki össze fog, senki nem fog gondolkodni se valláson, se ideológián, se kicsi, se Nagy Magyarországon, semmin se fog senki gondolkodni, csak adja a pénzt meg a fegyvert meg az embert, hogy meg tudjuk magunkat védeni, hogy másnap még létezzünk.

Ebből a szempontból praktikus, hogyha egy központi fenyegetésnek tudunk megfelelni.

És egyébként a komment erről szól.

Ö lássuk be, kedves hallgató, te aki ezt most figyeled, te se gondolod komolyan, hogy ki tudjuk exportálni a galaxisba a mi ellentéteinket, hogy lesz majd iszlám bolygó, meg keresztény bolygó, meg Amerikai Egyesült Államok bolygó, meg az űrmagyarok, vannak nagyon jó űrmagyar regények, egyik jobb, mint a másik, de nem reális ez a dolog.

Szerintem egyértelmű, hogy emberiségként tudunk kilépni, nem pedig országként, hogy mit tudom én, Csehország űrállomás, meg Csehország kolónia.

És ez ez így nem nem működik, nem élszerű.

De ezt tudjuk hát ösztönösen, mikor hát hány olyan szifit olvastál láttál, amikor megjelennek az idegenek és egymással kezdenek el vitatkozni, hogy mondjuk a Mirnx Dirnix háborúban rosszul meghúzott határ miatt hány darab B típusú űrlény reked az A típusú űrlény határán túlra, és ezért most ők egymást fogják le űrterünkben, mert nem tudnak megegyezni, hogy minket hogy kéne le.

Ne nem mi nem ilyen szifiket írunk mi se.

Hát azért az a old az az old school Star Trek ugye, de azért, mert ugye ott morális dilemmákat akarunk, tehát hogy minden Star Trek, ami nem k000 mennyi? 10 után 15 után született, az még morális dilemmákkal is foglalkozott, és ott vannak ilyenek, hogy valakik beszorultak, vagy ugye >> jó, hát a Deep Space N az főleg ugye politikai volt.

Ott nag ott ott ez k ott egy kicsit ez kijött, de ott ez egy határon lévő űrállomás volt.

De azért, hogyha jól végiggondoljuk, általában úgy képzeljük el, hogy a faj érkezik hozzánk, nem pedig egy politikai párt érkezik hozzánk az űrből.

Általában úgy képzeljük el, és én ezt tartom reálisnak.

Igen. >> Tudod, hogy miért vigyorgok egyébként nagyon, amikor elkezdted azt mondani, hog nyilván nem olyan lesz, hogy keresztény bolygó meg tudod, hogy tudod, hogy mire gond.

Nem tudom, hogy tudod mire gondoltam.

Hát a az egyik, ha egy kicsit fényezhetlek, az egyik kedvenc sorozatomra a repertoárodból ugye a Red Shift S. >> Ja, hát az pont ilyen.

Oké. >> És az pont pont az egész univerzó úgy épül föl, ugye van a nianfer nagyköztesság, akik ugye a keresztények, ha jól tudom, ugye >> a nan nem, azok pont Krisná. >> Azok pont pont a krisnások.

Szóval a lényeg az az, hogy vannak ilyen koalíciók, és akkor úgy van, hogy vannak a akik inkább efelé a vallás, tehát hogy valahogy a vallás a rendező elv. >> Jó, a vallás, igen, az egy külön kérdés, az egy külön vita is lenne, hogy a vallás, mint rendezőelv, az lehet, hogy nem tud minket egyesíteni, hanem szét fog örökké szakítani.

Tehát azért a vallások nagy része kölcsönösen inkompatibilis egymással.

Ebből nagy kivétel, ami a mai napig imádom és csodálatos.

Ugye ez Japán, ahol ugye a buddhizmus meg a sintoizmus annyival le lett tudva, hogy valamelyik császár kimondta, hogy mostantól minden buddhista templom sintoista templom és minden sóista templom buddhista templom.

Csókolom, meg van oldva a probléma.

Ez ugye nehezen elképzelhető a többivel, de ugye itt civilizációs összeomlásokról beszélt a mélyen tisztelt kommentelő, és azt gondolom, hogy ebben van némi igazság, hogy kétszer háromszor összeomlunk, még négyszer váltunk vallást, és ak idő után valami egységesebbet, akit tudunk alakítani. több esélyünk van mélyűrre, de őszintén nem vagyok benne biztos, hogy lesz fizikai, technológiai képességünk akár mélyűre, akár csillagok közötti terjeszkedésre, mert egyelőre a Sifn kívül nem látom a realitását. >> A az Xpennek a világában te mennyire vagy otthon?

Az Xpense a mennyire látod a ugye a kezdős trófáit az Xpennek?

Tehát, hogy bennünk van az, hogy a a Naprendszerben ilyen szinten szétterjedjünk, hogy már már specializált emberek vannak ugye az Aszteroidben, a Marson, a Földön, és ezek különböző politikai erőket képviselnek, tehát hogy ugye ez egy kis sem >> jó, de ott a a planéta egy külön erő.

Pontosan ott is az van, hogyha megnézheted az ottani földi kormány, hogy milyen.

És ugye ott a Föld háborúzik a Marssal meg a külső szatellitákkal.

De ez nagyon sok szifinek a része.

A Gundemtől kezdve rengeteg rengeteg Szifiben eleve az a téma, hogy a külső szatelliták el akarnak szakadni a földi zsarnokságtól, ami nyilvánvalóan zsarnokságnak élnek meg, hiszen a Föld hozta létre őket, átküldte a hajót az óceánon New Yorkba, azok meg ugye elkezdték a saját világukat, és esetleg nem óhajtanak teát többé.

De hát már láttuk valahol ugye a nagy tead a boszony te a délutánban, bocsánat, nem.

Tehát nyilvánvalóan ez ez önmaga problémáit magába viseli, hogyha egy szatellita, legyen az egy bolygó vagy egy hold, egy másik helyen létrehoz egy gazdaságot, meg elvárja, hogy örökké fizessen neki, idő után ez nem fog megtörténni.

Tehát ez háborúhoz fog vezetni.

Igen, >> de hogyha még ráadásul még az országok is külön vannak a földön, az az katasztrófa.

Tehát a naprendszert azt mondjuk jó esetben be fogjuk lakni, hogyha ha nem lesz valami olyan kataklizma, hogy ugye visszazuganunk technológia. >> Igen, de még a még a célját nem látom.

Tudom, hogy nagyon sok víz van kint.

De hogy >> az az energia, ami ahhoz kell, hogy elhozzuk, az a munka, az a veszély, az még egyelőre nem.

Tehát lehet, hogy tehát ez még 100 évekre van.

Evvel egyetértek, de csak még egy utolsó érdekességet, mielőtt zárjuk ezt a témát, és átmegyünk a tudományos cikkeinkre.

Az az, hogy ugye most volt ez az úgynevezett IPO, tehát az, hogy felmászott ugye a SpaceX a kimászott a tőzsdére, lehet így mondani?

Én a laikus készletemmel, mint szegény biológus, így értelmeztem ez a dolgot. >> Szegény biológus.

Kétszer tudsz többet nálam bármiről a világ? >> Há a bármiről a bármiről nagyon nagyon.

Hogy is hogy szokták ezt mondani, hogy ilyen fókuszált fókuszált a tudásom, inkább így írnám le.

Szóval visszatérve a témára, ugye ők kimásztak, és hogyha megnézed a portfóliókat, én én csak úgy kíváncsiságból átpörgettem.

Egy egy van egy nagy van egy barátom, aki nagyon nagyon Tesla és SpaceX és ilyen mask hívő, és az ő őt én tisztelem egyébként nagyon, és az ő tiszteletére Shoutoutus Sanyi, az ő tiszteletére >> azt hittem a másikról beszélsz. >> Nem, >> két ilyen barátod van. >> Kettőkettő. >> Jó, mert akkor két különböző embernek gondolkun.

Igen, de hogy Igen, egyébként most, hogy mondod, két ilyen barátunk is van, és akkor itt shoutout to repeti. [nevetés] >> Igen, >> a lényeg a lényeg, hogy átnéztem, hogy mi volt az a portfólió, amivel ugye megpróbálták meggyőzni a jövő befektetőit, hogy be fektessenek be.

És most már ugye tudjuk, hogy egy csomó rekordot generált ez a kil tőzsdére való kilépés.

Ugye erre is célzott valószínűleg Musk, és azt lehet mondani, hogy ilyen szempontból ő egy tudja, hogy hogyan kell ugye generálni ezeket a hullámokat, hogy az emberek beugráljanak a hajóba. viszont ott olyan dolgokat neveztek meg, hogy persze már azért lesz ez az egész, hogy tudjunk az a tőke kell, hogy tudjunk már bányászni, hogy ezeket le tudjuk hozni.

Tehát, hogy olyan ígéretek voltak, amire én a legjobb tudomásom szerint közelében sem vagyunk technológia megvalósítsuk.

Figyelj, most nem most nem szeret most túlózni fogok, meg technikailag helytelenül állítom, de olyan olyan kőkorszaki és nem tudok jobbat mondani, még ostoba ötletek vannak, hogy úgy jutunk el a Marsra egyszer, hogyha útközben elhelyezünk rakétákat, neked föl kell tölteni.

De mindik rakétát nem tudjuk egyszerre föltölteni.

Tízszer kell mennünk, hogy egy rakétát föltöltsünk, és abból kell mit tudom én mennyi 10 darab.

Tehát olyan mértékű fellövést, olyan mértékű energia megmozgatást igényel az, hogy egy ilyen eljusson a Marsra és vissza, hát visszá is beszél, csak odajusson.

Említett entitások

Témák

  • civilizációs összeomlás
  • űr meghódítása
  • őssejtek

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont”

Miről szól ez az epizód: „Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont”?

A Szélsőközép Podcast Metszéspont című adásában, a Nullhipotézis sorozat keretében, több tudományos és társadalmi kérdést vizsgálnak meg. A beszélgetés érinti, hogy vajon egy civilizációs összeomlás szükséges-e az emberiség űr meghódításához, valamint szó esik a egyes típusú… Az epizód a Szélsőközép című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont”?

Fő témái: civilizációs összeomlás, űr meghódítása, őssejtek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nullhipotézis #3 - Keményen dolgozó (ős)sejtek | Metszéspont”?

Megjelenés: 2026. 08. 24.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szelsokozep/nullhipotezis-3-kemenyen-dolgozo-os-sejtek-metszespont-7c190852

Több epizód a Szélsőközép-ből