PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor
· PT1H27M50SÖsszefoglaló
A Trivela című műsor nulladik, a Bajnokok Ligája döntőjét felvezető adásában a vendégek focival kapcsolatos kötődésükről, kedvenc csapataikról és arról beszélgetnek, miért nem jutottak be a döntőbe. Egri Viktor és Somos Zolt, a műsor szakértői, valamint Kis Beni és Szemző Áron…
Röviden
- Műsor
- Szélsőközép
- Megjelenés
- 2026. 05. 30.
- Hossz
- 1 óra 28 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kis Beni, Szemző Áron, Puzsér Róbert, Somos Zoli, Farkas Attila Márton
- Témák
- bajnokok ligája, foci
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
El Sziasztok! >> Köszöntünk mindenkit. >> Szép jó estét kívánok.
Jó napot, szép napot mindenkinek.
A fotelszurkolók csapatkapitánya még egy kicsit késik, de már a robogóján ide fele tart.
Úgyhogy egy-két perc türelmet kérünk még, amíg a Robi beérkezik, de addig is elkezdjük.
Igen, ez itt a Trivela nevű című műsorunknak a nulladik felvezető, BL döntő felvezető műsora.
A Trivela amúgy majd a világbajnokság alatt fog menni.
Meghívott vendégek, tényleg feketeöves fotelszurkolók, szakértők lesznek ide várhatók.
Instán kövessetek minket, az instaatagünk, >> a Trivela foci néven találtok meg minket.
És igazából az a koncepciónk, hogy a hát legelőször a nyári világbajnokság alatt egy nagy futball nappal itt csináljunk ide az ingában a teraszunkból egy hátsó udvart, és ez az online offline térben lefedjük a világbajnokságnak a történéseit, de most nulladik alkalommal a Bajnokok Ligája van a terítéken.
Igen, fontos elmondanom, hogy legyetek olyan kedvesek és iratkozzatok fel a szélső közép YouTube csatornájára, ö lájkoljatok, osszátok meg a tartalmainkat, támogassatok minket Donablin amennyiben megtehetitek, és ha élőben kommenteltek a ezt most a most az online nézőknek mondom, akkor a szerkesztők azt ígérték, hogy olyan cukik lesznek, hogy a top kommenteket beolvassák és akkor esetleg Arra is tudunk majd itt reagálni, >> vagy azt a kommentet, hogy mi van, Puzsér, hol a Juventus, tudod mit? >> Igen, igen, igen.
És szakértőink, akik ma este velünk vannak, Egri Viktor és Somos Zoli. >> Sziasztok!
Nagy tapsot nekünk mindenkinek! >> [taps] >> És ahogy már ugye elmondtuk, a fotelszurkolók csapatkapitánya itt itt meg van neki terítve a középen a helye.
Ő majd hamarosan befut. >> Egyelőre az a top komment, hogy mi van, Juve, hol a puzsér? >> [nevetés] >> Igen, igen.
És amúgy a Trivelába végig, és most is Kis Beni és jómam Szemző áron leszünk, vagyunk a műsorvezetők.
És hát a az első témánk az a focihoz való kötődés, hogy tulajdonképpen mit keresünk itt, mi a a kedvenc csapatunk, mióta, és miért nem jutott be ez a csapat a Bajnokok Ligája döntőjébe?
Úgyhogy melyik őtök szeretné kezdeni? >> Zoli szeretné kezdeni. >> Igen.
A Köszönjük a szakértői titulust.
A szakértői mi voltunk a jól jellemzi, hogy a Bajnokok Ligára döntőre Viktor egy flamengo.
Én pedig egy portugál válogatott Fuminci.
Bocsánat, bocsánatem. >> Ennyit a szakértőről. [nevetés] >> De ne pont annyom spanyol mez rajtad vagy mi?
Igen, csak azt tudom, hogy te ki tudod mondani a brazil csapatok nevét úgy, ahogy senki Európában is.
Ez most így nagyon autentikus lesz.
Ö nem lehet, nem lehet kezd kedvenc csapata egy sportkommentátornak, bár most már talán egyikünknek sem ez a fő profilja, de tényleg hosszú éveken át dolgoztunk sportriporterként és a a ezt az egyet megtanulja az ember néha a saját kárán, hogy nem szabad szurkolni, meg elfogultak lenni.
Szerintem a mai nyilvánosságban már még annyira sem, mint régen, mert régen csak úgy találgatták az emberek, és mindenki tudta, hogy a Knézi az biztos, Fladinak szurkol.
De erre nem volt azért felelhető bizonyíték.
Most azért nagyon ézték ellenő, hogy nehogy az ember elárulja az elfogultságát, de egyébként nincs is.
Én székesfehérvári születésű vagyok, meg ott is éltem nagyon sokáig, meg most is kötődöm a városhoz, úgyhogy nekem mindig a Videoton volt a csapatom, és azt gondoltam, hogy soha nem fog olyan veszély fenyegetni, hogy európai kupa döntőjében ezzel az elfogultság kelljen lenni.
Nagy tapsot. [nevetés] >> A Juventus színeiben [taps] >> a CK megérkezett. [nevetés] >> Igen.
Úgy konferáltunk be, mint a fotelszurkolók csapatkapitánya. [nevetés] Elfogadod ezt a címet? >> Én a mai meccsen az Arsenalnak fogok szurkolni. [nevetés] >> Vannak itt arszen szurkolók amúgy. >> Hézza.
De ti a Paris Saint-Germain szó szegények itt az első [nevetés] sorban rögtön nem >> de de a hölgynek a felsője az franciásnak néz ki a nem tudom mi az oka én >> talán hogy francia >> én én mindig összetévesztem a Nike Jordan rajongókat a Paris Saint-Germain szurkolókkal biztos azért van átfedés a kettő között >> egyébként bocs gondol gondolkoztunk, hogy helyetted a PSG Oglit hívjuk el egyébként, de de végül [nevetés] végül te te jutottál. >> És ő fizet licenc díjat a Paris Saint-Germainnek, vajon a nevéért? >> De ma este akkor Arsenal Oglinéven szólítunk.
Jó, hogyha lehet, Robi, >> de nekem az a gyanom, hogy te nem az Arsenalnak szurkozz, hanem a Paris Saint-Germain ellen. >> Az van, hogy én én én nagyon kedveltem a Vengerféle Arsenalt.
Ez nagyon nem a Vengerféle arsenal.
Ezt úgy érzem, hogy az arsenal visszanyúlt a George Grahemi gyökerekhez, és ez a George Graham féle arsenal.
Van itt bárki, aki olvasta a Focilás című könyvet? >> Hát >> az az arsenál szurkolóknak tulajdonképpen a bibliája bizonyos értelemben.
És film is készült belőle egyébként.
Egy gyengébb film, de a könyv a klasszikus. >> Az arszenál szurkolók vadhajtása, tudod. [nevetés] De miért a szép irodalom már?
Bocs. >> Hát egyébként minden idők legnagyobb sportkönyve szerintem.
Abszolút >> abszolút a magas irodalom csúcsa. >> Serintem is.
Szerintem is egyébként Nick Hornbinak mindegyik könyve remek mű.
De visszatérve az arsenalra, ez az a ez a mostani arsenal ez ez nagyon nem az a arzen wengeri futballt játsza, de a helyzet az, hogy a védekezés meg a csapatszervezettség is egyfajta művészet.
És az a véleményem, hogyha ez ellen a Paris Saint-Germain ellen ez az Arsenal nullára tudja hozni a meccset, tehát nem kap gólt, akkor meg is fogja érdemelni a trófát.
És beszélünk is majd még a az Arsenalról és a Paris Saint-Germainről is bőven, de mielőtt megérkeztél, itt szépen a többiek elkezdték ismertetni, hogy mi is a kötődésük a focihoz és mi a kedvenc csapatuk, az miért nincs itt a Bajnokok Ligája döntőjében esetlegesen.
Úgyhogy nem tudom, Zoli befejezted-e-e amit ezzel kapcsolatban.
Ennyi volt, hogy tehát én nem nem szerintem nem teheti meg egy kommentátor.
Nekem nincs is egyébként kedvenc európai csapatom.
Én mindig meccseken van olyan is, hogy úgy ülök le egy meccs elő, hogy nem tudom, és aztán valahogy úgy hozza a mérkőzést, hogy valamelyik csapatnak elkezdek.
Általában ha nagyon egyenlőtlenek az erőviszonyok, én nagyon szeretek a a outsider csapatnak, vagy a gyengébbnek tartottak szurkolni, és akkor vannak ilyen kataltikus történetek.
Fociban azért szerencsére viszonylag többször megtörténik, hogy a gyengébb csapat nyer, és akkor ezek ilyen emlékezetes pillanatok lesznek.
De ott akartam befejezni, hogy tehát én videóton szurkoló voltam egész életemben, fehérváriként.
Egyszer megtörtént velem az a csoda 15 évesen, amikor éppen a legfogékonyabb korban van az ember, hogy olyan sehol sem jegyzett.
Még Magyarországon is kiscsapat csapatom, egyszer csak európai kupadöntőt játszott.
Én ott nagyjából kimaxoltam a a futball élményt, és azóta tényleg ilyen ilyen diszkrét távolságtartással figyelem ezeket a giga csapatokat. >> Futballhoz való kötődés.
Ezen gondolkodom, hogy meg kell találnom ezt a köteléket.
Van itt olyan, akit egyébként elrángattak, nem akart jönni, mert nem kötődik a futballhoz a közönségben?
Nem, nem igaz így, de olyan csapathoz, >> PSG Ogli még mindig opció, tehát hogy >> nincs olyan csapathoz kötődésem, amelyiknek esélye lenne Bajnokok Ligája döntőt játszani, hiszen gyakorlatilag az összes brazil futballcsapatot szeretem, azok meg nem indulnak Európában sorozatokban.
Ugye most is, amikor szóltak, hogyha lehet, akkor valamilyen mezben jöjjek, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy a Santos, a fluminenci vagy a botafogó mezemet vegyem fel.
A brazil válogatottat nem akartam.
És akkor a fluminency mellett döntöttem jelezvén ugye, hogy ezek magyar színeknek számítanak nagyjából, hogy Magyarországon, Budapesten van a BL döntés, hogy ez milyen nagy dolog. egyébként szeretik is a fluminenci szurkolók Magyarországot, pont azért, mert hogy szembesültek ezzel, hogy a magyar zászló az nagyjából az őszíneiket tartalmazza.
Úgyhogy ha lehet kötődést mondani, akkor most azt mondom, hogy fluminenci szurkoló vagyok, és teljes joggal nem jutott be a csapatom a BL döntőbe. >> És pont ugyanannyira nincs esélye megnyerni, mint a Juventusnak.
Igen, [nevetés] >> mint a Juventusnak jövőre ráadásul.
Robi, átadom a szót. >> Én is a videótodnak szurkoltam.
Én is én 11 éves voltam akkor.
Nekem az felejthetetlen volt az a menetelés.
És én ott hát én ott ott >> [sóhajtás][zihálás] >> ö ott kapcsolódtam a futballhoz végleg és felbonthatatlanul és egyszer és mindenkorra.
Szóval az a az elődöntő a Zsellezni Charles Sarajevo ellen, amikor a kettő perccel a vége előtt Csuhai belőtte a döntőtérő gólt.
Hát az a azt hiszem, hogy ott az az olyan katartikus volt, az olyan olyan felemelő volt, ott az az mindent megváltoztatott.
És és én utána még egy ideig szurkoltam is a videótonnak, és jártam rendszeresen Fehérvárra a meccsekre.
Én >> az egész aztán egy idő után az egész magyar futballtól elment a kedvem, mert úgy voltam vele, hogy szóval minden meg a magyar válogatók meccseivel is, hogy [horkantás] újra meg újra hitt benne az ember, és aztán újra meg újra pofára esett.
És hát egyébként ugyanígy voltam a politikával is, hogy választásról választásra újra elhiszi, az ember újra pofára esik.
Úgyhogy most visszanyertem a hitemet, hogy akár akár lehet magyar feltámadás a labdarúgásban is, de ahhoz először jó üzlet kell, hogy legyen. [nevetés] Az lenne a nulladik lépés.
Az [horkantás] én szerintem nincs még egy olyan sport, mint a labdarúgás.
Nem véletlenül a legnépszerűbb sport a világon a labdarúgás.
Nincs még egy olyan sport a világon, amit lábbal játszanak, nem kézzel.
Szeretném jelezni, hogy a kéznek az az evolúciós funkciója, hogy elkapj vele, meg dobj vele adott esetben, a lábnak nem.
A lábnak nem ez az evolúciós funkciója.
Ezért a labda birtoklása az a kézilabdában vagy a kosárlabdában az egy konkrét exzakt fogalom.
A futball ez egy absztrakt fogalom.
Mit jelent birtokolni a labdát a futballban?
Nem azt, hogy ténylegesen birtokba veszed, hanem hogy lábbal és fejjel a magad bűv körében tartod.
És és ez bizonyos értelmen uralod, uralod a egy csapat uralja a labdát, uralja a labda mozgását, miközben a labda mindig szabad.
Van a van a futball valami valami valami költészet, van benne valami valami líra, ami a többi sportban valahogy nincs.
És ami egészen különleges a futballan, az az nincs garancia arra, hogy gólt fogsz elérni.
Nincs garancia arra, hogy kimész egy meccsre és gólt fogsz látni, és ettől akkor katarz is a gól.
Amerikában nem is lett népszerű igazán a futball, mert Amerikában az a szemlélet, hogy kimegyek a meccsre, megveszem a jegyet, megveszem a hotdogot, kólát, és szeretném látni a gólt, szeretném látni a touchdownt. >> Ők csináltak saját futballt helyette. >> Igen.
Csináltak olyan, csináltak olyan sportokat, ahol garantáltan szállítja a sport azt az élményt, amire te befizettél.
És pont azért, mert nincs meg.
És benne van a pakliban, hogy kimész egy meccsre és nem látsz egy gólt se, de egy gólhelyzetet se. >> Reméljük, ma nem ez lesz. >> De kapsz egy [nevetés] hát a én az Arsenal nevében remélem, hogy ez lesz. [nevetés] >> Igen.
Szóval a a azért, mert ez benne van a pakliban.
Ettől aztán amikor aztán gól van, az olyan katarzis, amilyen katarzis más sportág nem állít elő.
Röviden most talán csak ennyit.
Szóval, hogy ez egy szerelem, és aki aki szereti a futballt, az az aki így így tudja szeretni a futballt, megtalálja benne ezt a költészetet, az utána tud úgy kapcsolódni egy csapathoz, hogy azzal egy életre szó szóló viszonyt alakítson ki, amiben aztán hát sok esetben több a keserűség, mint az öröm. >> Egyetlen mondat még csak, mert ez már átköt a mai meccsre, hogy említettük ezt a bizonyos videóton menetelést.
Ott egyébként a második fordulóban egy akkor még általunk nem nagyon ismert francia csapattal játszott a videóton a Paris Saint-Germainnel.
Hát nem ez a Paris Saint-Germain volt még ezen a olajpénzeken felpumpált milliárdos csapat, de azért egy francia csapat volt a előző nyáron Európa bajnokságot nyerő francia válogatott klasszisaival.
És hát a Vidi azt a Páist egy két meccses versenyben háromszor háromszor verte meg.
Igen, mert a második meccs félbe szakadt köld miatt, de már ott is vezettünk 2-0ra.
Ott nagyon-nagyon meg lett volna verve a Párizs, csak jött a köd a sóstóról, és másnap másnap délelőtt, tehát szerda volt akkor még a kupaszerda és a párizsiak haza akartak menni, azt mondták, hogy annyira meg vannak itt verve, hogy nekik tök jól jön, hogy akkor halasszák el ezt a visszavágót.
Az UEFA azt mondta, hogy nem, le kell játszani csütörtökön délután egy órási kezdettel.
És Fehérváron az összes gyárból meg az összes iskolából, ami nagyon hálások voltunk, elengedték az embereket, és 25000 néző volt a Sóston a harmadik meccsen, ahol a változatosság kedvét szintén nyert a Vidi.
Szimpatikus csapatza Párizs akkoriban még >> 4250 >> 4-2, aztán egy 2-0, aztán egy 1-0 a harmadik meccs ide Párizsban nyert 4-2reid.
Igen. >> Köszönjük a csapat. >> Köszönjük Beni neked. >> Húha.
Hát én gondolkoztam, hogy milyen mezbe jöjjek ma.
Én köztisztben lévő Real Madrid szurkoló vagyok.
De van egy olyan mezem, amiről leesett a korona.
Ez most kicsit ilyen szimbolikus az elmúlt két évben, és abb arra gondoltam, hogy abban érkezem ma, de de végül a teljes címer mellett döntöttem. >> Persze egyébként ugyanannyi Barcelona mest láttam a nézőtéren, mint Arsenal.
Tehát lehet, hogy most nem leszel népszerű [nevetés] ezzel.
Hát igen, én a én a galaktikus érába születtem bele, azért az el tudta ragadni az embert.
Olyan futballisták, én azt gondolom, ma már nincsenek.
Hát abba elég könnyű volt beleszeretni.
Egyrészt családi ágon is azért nem volt megvetve a Real Madrid, mint…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor”
Miről szól ez az epizód: „PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor”?
A Trivela című műsor nulladik, a Bajnokok Ligája döntőjét felvezető adásában a vendégek focival kapcsolatos kötődésükről, kedvenc csapataikról és arról beszélgetnek, miért nem jutottak be a döntőbe. Egri Viktor és Somos Zolt, a műsor szakértői, valamint Kis Beni és Szemző Áron… Az epizód a Szélsőközép című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kis Beni, Szemző Áron, Puzsér Róbert, Somos Zoli, Farkas Attila Márton.
Milyen témákat érint ez az epizód: „PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor”?
Fő témái: bajnokok ligája, foci.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „PSG - Arsenal | Bajnokok Ligája döntő az Ingában! - Élő felvezető műsor”?
Megjelenés: 2026. 05. 30.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szelsokozep/psg-arsenal-bajnokok-ligaja-donto-az-ingaban-elo-felvezeto-musor-49977f35
Több epizód a Szélsőközép-ből
- Jellinekék letartóztatása; Takács Péter bírsága; Meghalt Deák Bill | Önkényes Mérvadó #1243
- Jazz - Sok hang, kevés pénz | Szférák Zenéje
- Elszabadult AI; Gyermekvédelem megerősítése; Alkotmánybíróság újraépítése | Önkényes Mérvadó #1242
- Hadházy Ákos: Ki ellenőrzi a Tisza-kormányt? | Totem Show
- Van harmadik út? Vona, Fekete-Győr, Pankotai, Jámbor | Konfrontzóna
- Takács, Schiffer, Dopeman ragel; Orbán visszatért; Mészáros nem megy el | Önkényes Mérvadó #1241
- Apu Debrecenben Mohács jelentéséről, Schiffer kiáltványáról, németekről és oroszokról | 2026.09.10.
- Truman Show | A Hét Mesterlövésze
- Fradiváros-ügy: ki mer hozzányúlni Kubatov Fradijához? | Totem Show
A Fradiváros-ügyet Hrutka János, Murányi András, Egri Viktor és Silverana Noémi elemzi négy szempontból: politikailag az állami finanszírozás és a klub kapcsolatát, jogilag a pénz…
- 911 emlékezete; Transparency és MNB; Fásyék; Orosz-magyar viszony | Önkényes Mérvadó #1240
A műsor a 9/11-es terrortámadások emlékével kezdődik, majd a Transparency International és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tevékenységét tárgyalja. Ezt követően a Fásy család szórakoz…