Árpád-házi Szent Kinga
· PT56M11SÖsszefoglaló
Az Árpád-házi Szent Kinga tisztelete köré épülő adás IV. Béla király lányának életét mutatja be, aki lengyel fejedelemasszony, majd klarissza rendi apátnő lett. Az epizód kitér történelmi jelentőségére, lengyelországi és magyarországi (különösen Küngös tiszteletére), valamint a…
Röviden
- Műsor
- Szentek nyomában
- Megjelenés
- 2026. 07. 10.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szent Kinga
- Témák
- szent kinga, árpád-ház, küngös, történelem
Ebben az epizódban
Mai választottunk: IV. Béla elsőszülött leánya, Árpád-házi Szent Kinga, aki a lengyel Boleszló herceggel kötött házassága révén krakkói fejedelemasszony és Szandec úrnője volt. Miután megözvegyült belépett a Szent Klára alapította klarissza rendbe és a dél-lengyelországi Ószandecben kolostort alapított.
A július 24-i közelgő emléknapjára készülve hallhatnak műsorunkban Szent Kinga történelmi jelentőségéről, a lengyelországi és hazai tiszteletéről, és arról, hogy a XXI. században mit tanulhatunk életpéldájából.
Hámori Kinga kolléganőnk mesélt a védőszentjéhez fűződő kapcsolatáról, miközben felidézte a Maria Teresa Izworska klarissza apátnővel készített beszélgetését is, amelyet 2015-ben Ószandecben a június 24-i Szent Kinga-búcsúban rögzített.
Küngösön, a Veszprém vármegyei településen 2013. november 9-én szentelték fel Magyarország első és egyetlen Árpád-házi Szent Kinga tiszteletére emelt templomát. A lengyelországi Ószandecből kapott Szent Kinga-csontereklye őrzési helyét szentmise keretében Márfi Gyula egykori veszprémi érsek áldotta meg.
IV. Béla király első gyermekét, a lengyelek köztiszteletben álló, legkedveltebb szentjét, Lengyelország és Litvánia védőszentjeként emlegetik. A II. János Pál pápa által szentté avatott árpád-házi királylány magyarországi, és különösképpen küngösi tiszteletéről – a templom építését kezdeményező, és azt koordináló – Beke Zsolt atyával 2013-ban beszélgetett Hámori Kinga.
Két évvel ezelőtt, Szent Kinga születésének 800. évfordulóján a Kerengő című műsorunk vendége volt F. Romhányi Beatrix régész, történész, egyetemi tanár és N. Tóth Ágnes művészettörténész. Most ebből a beszélgetésből is hallhatnak egy részletet.
A riporter: Pozsgai Nóra. Az összeállítást készítette: Pozsgai Nóra és Hámori Kinga. Közreműködött: Kozák Annamária. A zenei szerkesztő: Szabó Ágnes Szerkesztő: Werner Eszter Műsorvezető: Nagy György András Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy érdemes felkeresni a Spotifyon vagy az Apple Podcaston a Szentek nyomában című csatornánkat, ahol ennek a műsornak egy kibővített, hosszabb változatát is meghallgathatják, illetve a sorozatunk korábbi epizódjait is megtalálhatják. Fotók: – Árpád-házi Szent Kinga – Felvidek.ma – Maria Teresa Izworska klarissza apátnő - starysacz.um.gov.pl – Miserend - Küngös temploma | Szerkesztő: Werner Eszter
Említett entitások
Témák
- szent kinga
- árpád-ház
- küngös
- történelem
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Árpád-házi Szent Kinga”
Miről szól ez az epizód: „Árpád-házi Szent Kinga”?
Az Árpád-házi Szent Kinga tisztelete köré épülő adás IV. Béla király lányának életét mutatja be, aki lengyel fejedelemasszony, majd klarissza rendi apátnő lett. Az epizód kitér történelmi jelentőségére, lengyelországi és magyarországi (különösen Küngös tiszteletére), valamint a… Az epizód a Szentek nyomában című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Árpád-házi Szent Kinga”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szent Kinga.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Árpád-házi Szent Kinga”?
Fő témái: szent kinga, árpád-ház, küngös, történelem.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Árpád-házi Szent Kinga”?
Megjelenés: 2026. 07. 10.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szentek-nyomaban/arpad-hazi-szent-kinga-as718183
Több epizód a Szentek nyomában-ből
- Június 27-e Szent László király emléknapja. Életpéldájáról és a hétvégi filmbemutatóról hallhatnak.
Szent László király emléknapján, június 27-én mutatják be a Dicsérjük Szent László királyt! című zarándoklatfilmet. A film lovas zarándoklatot követ egy székelyföldi templomokba.…
- Június 13-án Páduai Szent Antal emléknapja van.
Ebben az epizódban Páduai Szent Antalról, az Egyház egyik népszerű szentjéről emlékezünk meg. A műsorban arról folytatódik a beszélgetés, hogyan tudunk kapcsolódni a nyolcszáz évv…
- Freinademetz Szent József
| Antonio Guiomar Kalumbo hazánkban tanuló papnövendékkel beszélgetünk.
Szent József Freinademetz és Antonio Guiomar Kalumbo életét mutatja be az adás. Két vendég, Koczinger Gábor és Juhász Zsombor, a Magyarországon tanuló papnövendékek mesélnek a hiv…
- Salkaházi Sára élete és vértanúsága
Németh Emma szociális testvér Salkaházi Sára életét és vértanúságát mutatja be Beck Tünde szerkesztőnek. A beszélgetés Sára életútját, lelki fejlődését és a mártíromság körülménye…
- Szent Janka - Sancta Gianna Beretta Molla
Ez az epizód a Szentek nyomában podcastból Szent Janka Beretta Molla életét mutatja be. Az epizód szerkesztője Beck Tünde.
- Szent Márk evangelista nyomában dr. Harmai Gábor biblikussal
Dr. Harmai Gábor biblikus, plébános és a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat főtitkára beszél János Márkról, az evangélium jellemzőiről, valamint a bibliafordítási munkákról és…
- 2026.04.03-i adás
Ez a Szentek nyomában podcast 2026.04.03-i adása. Az epizódot Beck Tünde szerkesztette.
- Boldog Meszlényi Zoltán püspök és vértanúra emlékezünk
Az epizód Boldog Meszlényi Zoltán püspökről és vértanúról emlékezik meg, kánonjogászi munkásságát és vértanúságát kiemelve. Beszélgetés Keppinger Boglárka egyházjogásszal Boldog M…
- Szent Péter székfoglalása
A Tóth-Heyn házaspár saját élményeiken keresztül mutatja be Szent Péter apostol életét és római, valamint antiochiai székfoglalását. Beszélnek Péter apostol követéséről házas embe…
- Szent Balázs napjához kötődő szentelmény és egyházi hagyományok
Ez az epizód a Szent Balázs napjához kapcsolódó szentelményeket és egyházi hagyományokat tárgyalja. Arra keresi a választ, hogy a szentek hogyan segítenek a mindennapokban, és mir…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- „Büszkén vallhatják magukénak az emberek ezt a templomot” – Zombori István történész a Szeged-Alsóvárosi Ferences templomról — ferencesek
Zombori István történész Szerdahelyi Csongorral beszélget a Szeged-Alsóvárosi Ferences templomról, Bálint Sándorról, és a Mátyás téri ferences szobrok történetéről. Az adás a Kato…
- „A szentség nem lehetetlen” – 3 fiatal példája, akik igent mondtak Istennek – Lelkesítő — Zarándok.ma
Bartha Angéla szociális testvér a Lelkesítő című műsorban a szentségre való törekvésről beszél. A rész Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása, valamint Pier Giorgio Frassati és Carl…
- Prontvai Vera beszélgetése Leonas Alex történésszel és Deák Hedvig domonkos szerzetessel az Árpád-házi Szent Margit emlékezete című kötetről — Mária Rádió Magyarország
Prontvai Vera beszélget Leonas Alex történésszel és Deák Hedvig domonkos szerzetessel az Árpád-házi Szent Margit emlékezete című könyvről.
- #12 Nem gyümölcsturmix, hanem gyümölcsöstál - a mi ökumenénk — Kerengő
A Kerengő podcastban Szaki, Gergő és Péter református lelkészek az ökumenéről, az eucharisztikus kongresszusról és Ferenc pápa látogatásáról beszélgettek, kitérve az egyházak közö…
- Igeidő 2026.03.14. — A református podcast
Ez az epizód az Igeidő, a Magyarországi Református Egyház napi igemagyarázata. Édes Árpád, a Budapest- Pestszentimrei Református Egyházközség lelkipásztora magyarázza a bibliai ig…
- Jézus családfája — Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
Ez az epizód a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet igehirdetését tartalmazza 2025. november 7-ről, Merényi Zoltán lelkipásztorral. Az igehirdetés témája Jézus családfája, a Máté 1…
- Benned, a családban, a gyülekezetben — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Ez a podcast epizód az Angliai Magyar Református Egyház igehirdetését tartalmazza, melynek címe "Benned, a családban, a gyülekezetben". A téma Jézus hatalma és elhívása az élet mi…
- 1 Korinthus 14: Mit várjunk egy istentisztelettől? — Napi Biblia Elvitelre
Ez az epizód az 1 Korinthus 14. fejezetét dolgozza fel, azt boncolgatva, hogy mit várhatunk egy istentisztelettől. A beszélgetés a Napi Biblia Elvitelre című podcastban hangzik el.