Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]
Doór Veronika marionettista (Franciaország)
· PT1H1SÖsszefoglaló
Doór Veronika, Franciaországban élő marionettista beszél a bábművészetről, a párizsi tanulmányairól és a ThéatreSansToit nevű színházáról. Szóba kerül a kortárs tánc és cirkusz, valamint a részvételi és ifjúsági fórumszínház is.
Röviden
- Műsor
- Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]
- Megjelenés
- 2015. 07. 25.
- Hossz
- 1 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Doór Veronika
- Témák
- bábművészet, kortárs tánc, cirkusz, fórumszínház
Ebben az epizódban
A ma Franciországban élő DoórVeronika a ThéatreSansToit http://theatresanstoit.fr/compagnie/ , azaz a tető nélküli színházat csinálja, PierreBlaise-zel közösen.
A név a bábszínházra utal, és máris benne vagyunk a fogalmak sűrűjében.
Báb, marionett, fekete színház, kesztyűbábok....
Mit vitt magával a hetvenes évek végén Budapestről a báb-művész diplomáján kívül Párizsba Vera, és mi az, ami ma is hat az egykori tanulmányokból?
Lehetséges, hogy a kortárs tánc és cirkusz francia hatásra történt megújulása után a báb következik?
A magyarok által is szívesen gyakorolt részvételi és ifjúsági fórumszínház tapasztalatai alkalmazhatók a megújuló bábműfajra?
Mindez hogyan működik a franciáknál manapság, ha nem Párizs közepén, hanem kisebb városban él és dolgozik a bábos?
Részlet egy korábbi előadásból: Les Cailloux - Kavicsok
Említett entitások
Témák
- bábművészet
- kortárs tánc
- cirkusz
- fórumszínház
Személyek
Szervezetek, cégek
- ThéatreSansToit
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Doór Veronika marionettista (Franciaország)”
Miről szól ez az epizód: „Doór Veronika marionettista (Franciaország)”?
Doór Veronika, Franciaországban élő marionettista beszél a bábművészetről, a párizsi tanulmányairól és a ThéatreSansToit nevű színházáról. Szóba kerül a kortárs tánc és cirkusz, valamint a részvételi és ifjúsági fórumszínház is. Az epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2015. 07. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Doór Veronika marionettista (Franciaország)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Doór Veronika.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Doór Veronika marionettista (Franciaország)”?
Fő témái: bábművészet, kortárs tánc, cirkusz, fórumszínház.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Doór Veronika marionettista (Franciaország)”?
Megjelenés: 2015. 07. 25.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szepkilato-fogado-tilos-radio-podcast/door-veronika-marionettista-franciaorszag-20150725
Több epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]-ből
- Pócsik Andrea ismét Kenyába indul...
Pócsik Andrea kultúrakutató, filmtörténész és kurátor kutatóként tér vissza Kenyába, ahol januárban már két hetet töltött. A szakember, aki eddig főként a magyar romákkal foglalko…
- 2026.04.25 adásnapló
Ez a Szépkilátó Fogadó 2026. április 25-i adásának archívuma.
- Költészet napja - mondj egy verset!
Ápoló verseket válogat a Költészet napja alkalmából. Az epizód zenésített költeményeket és versfelolvasásokat tartalmaz, a hallgatókat is meghívva, hogy osszák meg kedvenc verseik…
- "Vidámpark a város fölött" - ismétlése (elismerést kapott a rajzokért Pásztor Emma.)
Pásztor Emma elismerő oklevelet kapott a Hubby díjátadón a „Vidámpark a város fölött” című rajzos kalandjáték könyv illusztrációiért. Az epizódban a könyv születéséről és a Városl…
- 2026.03.14 adásnapló
Ez az adás a Tilos Rádió Szépkilátó Fogadó című műsorának archívuma.
- Zétényi Tamás gordonkaművész
Zétényi Tamás gordonkaművész a "Bach-szvitek világa" sorozattól a #Kurtág100 eseményekig tartó pályafutásáról, valamint kortárs zenei tevékenységéről beszél. Szó esik Kodály és Li…
- Múzeumsirató#15
Mélyi József művészettörténésszel a magyar közgyűjtemények és múzeumok állapotáról, az ICOM definícióiról és a Pulszky Társaság helyzetjelentéséről beszélgetnek. Kitérnek a szakma…
- Inspiráló Designelmélet - IDE
A MOME Designelmélet és Designkultúra szakok hallgatóinak városi terekkel kapcsolatos kutatásairól, különös tekintettel a Gellért, Blaha és Közvágóhíd területekre, valamint szocia…
- Vendégműsor: Stop Waterfront Loft Óbuda!
Civil aktivisták tiltakoznak egy 1400 lakásos, 15 emeletes tornyokkal tervezett lakópark ellen Óbudán. Érvelésük szerint a projekt veszélyezteti a kerület élhetőségét, annak ellen…
- 2026.01.03 adásnapló
Archív felvétel a Szépkilátó Fogadó 2026. január 3-i adásából.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- "Minden korosztályt megszólítunk a Kabóca Bábszínházzal" | Markó-Valentyik Anna és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Markó-Valentyik Anna, a Kabóca Bábszínház bábművésze és rendezője, S. Miller Andrással beszélget a bábművészetről, annak társadalmi szerepéről és kihívásairól. Szó esik arról is,…
- A francia srác, aki magyarul szórja a poénokat a Dumaszínházban — Kalandvágyból
A Kalandvágyból ezen epizódja egy francia stand-upolót mutat be, aki magyarul lép fel a Dumaszínházban, illeszkedve a podcast másfajta életről szóló tematikájába.
- Duett vendége Feuer Yvette — Duett
Feuer Yvette színművész, a Láthatáron Csoport alapítója és művészeti vezetője a szabad művészi megközelítésről, a részvételi színházról és a társadalmi problémák megjelenítéséről…
- Revizor OFFline - Milyen is lehetne, amikor lesz? — Revizor
A Revizor OFFline epizódja a helyspecifikus, virtuális és köztéri előadó-művészettel foglalkozik, a színházi és köztéri művészet, a nemzetköziség és bezárkózás, valamint a közönsé…
- Hangosító 37. – Felnőtteknek szóló bábszínház — Hangosító
A Hangosító 37. epizódjában a felnőtteknek szóló bábszínházról beszélgetnek. A vendégek között szerepel Hoffer Károly, Kiss Ágnes, Kocsis Eszter és Kovács Domokos. A műsorvezető G…
- Koronabeszélgetések :: Roboz Ágnes — Nemzeti Táncszínház - Podcast
Ez a Nemzeti Táncszínház podcastjának "Koronabeszélgetések" című epizódja, melyben Roboz Ágnes szerepel.