Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]
ESTÖRI - ki mit tud az Esterházyakról?
· PT1H55SÖsszefoglaló
Az epizód a második ESTÖRI Kreatív Történelmi versenyről szól, amelyet az Esterházy Magánalapítvány szervez. A stúdióban Turcsányi Tamara, Szegedi Nóra és Schneider Erika mesélnek a vetélkedőről, a koncertekről, a művészetről és a borokról, az Esterházyak történelmével…
Röviden
- Műsor
- Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]
- Megjelenés
- 2018. 02. 17.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Témák
- kreatív történelmi verseny, koncertek, művészet, borok, esterházyak történelme
Ebben az epizódban
Február 20-án és 21-én rendezik meg a második ESTÖRI Kreatív Történelmi verseny középdöntőjét Budapesten. 26 középiskolából harminc csapat mérheti össze tudását a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében.
A vetélkedés témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.
A verseny kiírója, a kismartoni székhelyű Esterházy Magánalapítvány.
Ezzel egyidőben elindult az ESTÖRI Junior kreatív alkotói verseny is, ahol március 1-ig várják az általános iskolások jelentkezését.
A 8-15 éves korosztály versenyzőitől azt kérik, hogy két megadott anekdotáról készítsenek rajzot, illetve képregényt vagy építsék meg bármely Esterházy történelmi épület makettjét.
A stúdióban a korábbi verseny döntősei, a X. kerületi Zrínyi Gimnázium két diákja: Turcsányi Tamara és Szegedi Nóra és az Esterházy Magánalapítvány kommunikációs tanácsadója Schneider Erika.
De nemcsak a verseny, hanem a koncertek, a kortárs képzőművészet, sőt a borok is terítéken lesznek, miközben a magyar történelem forgandóságáról beszélgetünk.
Pál Esterházy: Ave Maris Stella (Harmonia Caelestis Baroque Orchestra)
Említett entitások
Témák
- kreatív történelmi verseny
- koncertek
- művészet
- borok
- esterházyak történelme
Szervezetek, cégek
- Esterházy Magánalapítvány
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „ESTÖRI - ki mit tud az Esterházyakról?”
Miről szól ez az epizód: „ESTÖRI - ki mit tud az Esterházyakról?”?
Az epizód a második ESTÖRI Kreatív Történelmi versenyről szól, amelyet az Esterházy Magánalapítvány szervez. A stúdióban Turcsányi Tamara, Szegedi Nóra és Schneider Erika mesélnek a vetélkedőről, a koncertekről, a művészetről és a borokról, az Esterházyak történelmével… Az epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2018. 02. 17..
Milyen témákat érint ez az epizód: „ESTÖRI - ki mit tud az Esterházyakról?”?
Fő témái: kreatív történelmi verseny, koncertek, művészet, borok, esterházyak történelme.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ESTÖRI - ki mit tud az Esterházyakról?”?
Megjelenés: 2018. 02. 17.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szepkilato-fogado-tilos-radio-podcast/estori-ki-mit-tud-az-esterhazyakrol-20180217
Több epizód a Szépkilátó Fogadó [Tilos Rádió podcast]-ből
- Pócsik Andrea ismét Kenyába indul...
Pócsik Andrea kultúrakutató, filmtörténész és kurátor kutatóként tér vissza Kenyába, ahol januárban már két hetet töltött. A szakember, aki eddig főként a magyar romákkal foglalko…
- 2026.04.25 adásnapló
Ez a Szépkilátó Fogadó 2026. április 25-i adásának archívuma.
- Költészet napja - mondj egy verset!
Ápoló verseket válogat a Költészet napja alkalmából. Az epizód zenésített költeményeket és versfelolvasásokat tartalmaz, a hallgatókat is meghívva, hogy osszák meg kedvenc verseik…
- "Vidámpark a város fölött" - ismétlése (elismerést kapott a rajzokért Pásztor Emma.)
Pásztor Emma elismerő oklevelet kapott a Hubby díjátadón a „Vidámpark a város fölött” című rajzos kalandjáték könyv illusztrációiért. Az epizódban a könyv születéséről és a Városl…
- 2026.03.14 adásnapló
Ez az adás a Tilos Rádió Szépkilátó Fogadó című műsorának archívuma.
- Zétényi Tamás gordonkaművész
Zétényi Tamás gordonkaművész a "Bach-szvitek világa" sorozattól a #Kurtág100 eseményekig tartó pályafutásáról, valamint kortárs zenei tevékenységéről beszél. Szó esik Kodály és Li…
- Múzeumsirató#15
Mélyi József művészettörténésszel a magyar közgyűjtemények és múzeumok állapotáról, az ICOM definícióiról és a Pulszky Társaság helyzetjelentéséről beszélgetnek. Kitérnek a szakma…
- Inspiráló Designelmélet - IDE
A MOME Designelmélet és Designkultúra szakok hallgatóinak városi terekkel kapcsolatos kutatásairól, különös tekintettel a Gellért, Blaha és Közvágóhíd területekre, valamint szocia…
- Vendégműsor: Stop Waterfront Loft Óbuda!
Civil aktivisták tiltakoznak egy 1400 lakásos, 15 emeletes tornyokkal tervezett lakópark ellen Óbudán. Érvelésük szerint a projekt veszélyezteti a kerület élhetőségét, annak ellen…
- 2026.01.03 adásnapló
Archív felvétel a Szépkilátó Fogadó 2026. január 3-i adásából.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Színes város, kortárs falak, Jókai öröksége | Nádudvari Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Nádudvari Noémi esztéta, művészeti kurátor, a Színes Város Csoport alapítója a Jókai Mór születésnapja alkalmából készült tűzfalfestésről beszél. A projekt célja a magyar irodalom…
- 2023.05.22. — Horizont
A Horizont adása a Kis Fürkész természetismereti-természetvédelmi versenyt mutatja be, melyet a Somosi Környezetnevelési Központ és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szerv…
- Az Eszterházyak - Tóth Áron, művészettörténész — Griffsider
Tóth Áron művészettörténész a Griffsider adásában az Eszterházyakról, Eszterháza történeti hátteréről, Haydn magyarországi tevékenységéről és az Eszterházyak reprezentációjáról me…
- 008: Versenyzés, pontozás, zsűrizés Szolnokon — A.M.P. - A Makettező Podcast
A podcast vendége Magó Károly, a szolnoki makettverseny főszervezője és zsűrielnöke. A műsorban a versenyzők, pontozás és zsűrizés mellett szó esik makettekről, modellezésről, tör…
- Tudjunk hidat építeni – Megjelent a piarista évkönyv — Piarista Podcast
A Piarista Podcast bemutatja a rendtartomány évkönyvét. Fórumtárgyalásra került sor, ahol Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök válaszolt a diákok kérdéseire.
- Eperfa, Felelős Gasztrohős, Örökbe Fogadok Egy Ovit – Highlights of Hungary díjazottainkkal beszélgettünk - Petkalózrádió 27. adás — Petkalózrádió
Ebben a Petkalózrádió epizódban az idei Highlights of Hungary díjazottjaival beszélgetnek. Szó esik az Eperfa, a Felelős Gasztrohos és az Örökbe Fogadok Egy Ovit képviselőinek jel…