Szerepvállalás

Szerepvállalás (2022. július 30., szombat 13:00)

· PT21M30S

Összefoglaló

Ez a műsor a Civil Díjasokat mutatja be. Szó esik a Csodaműhely Egyesület oktatási programjairól, valamint a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének Semmelweis Egészségversenyéről.

Röviden

Műsor
Szerepvállalás
Megjelenés
2022. 07. 30.
Hossz
22 perc
Szereplők, említett nevek
Szénási Sándor, Józsa Márta, Kárpáti Iván

Ebben az epizódban

Június 25-i adás ismétlése: A műsorban folytattuk az idei Civil Díjasok bemutatását, és ezúttal ismét két szervezetet ismerhettek meg a hallgatók.

Elsőként a Csodaműhely Egyesület kommunikációs koordinátorával, Donáth Anna Rózával beszélgettünk.

A csobánkai egyesület roma és/vagy hátrányos helyzetű családok számára szervez oktatási és képzési programokat, melyek különböző életszakaszokban nyújtanak támogatást, miközben egyre mélyebb részvételi lehetőséget biztosítanak számukra, erősítve ezzel saját sorsuk irányításának lehetőségét.

Esélyteremtő programjuk a 'Legjobb helyi kezdeményezés' kategóriájának díját hozta el.

Az adás második felében a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének programját, a Semmelweis Egészségversenyt mutattuk be.

Idén hetedik alkalommal szervezték meg, és célja, hogy középiskolás csapatok játékos formában dolgozzák fel az egészségüket leginkább érintő témákat, amelyekről sokszor kevés szó esik a középiskolai oktatás során.

A Civil Díj 'Legnagyobb hatású projekt' kategóriájának nyertes kezdeményezéséről Cserháti Lili, az egyesület gazdasági elnökhelyettese mesélt.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Csodaműhely Egyesület

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szerepvállalás (2022. július 30., szombat 13:00)”

Miről szól ez az epizód: „Szerepvállalás (2022. július 30., szombat 13:00)”?

Ez a műsor a Civil Díjasokat mutatja be. Szó esik a Csodaműhely Egyesület oktatási programjairól, valamint a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének Semmelweis Egészségversenyéről. Az epizód a Szerepvállalás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 07. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szerepvállalás (2022. július 30., szombat 13:00)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szénási Sándor, Józsa Márta, Kárpáti Iván.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szerepvállalás (2022. július 30., szombat 13:00)”?

Megjelenés: 2022. 07. 30.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szerepvallalas/szerepvallalas-2022-julius-30-szombat-13-00-30026691

Több epizód a Szerepvállalás-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból