Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

2023.01.15. És többé nem szomjazunk meg! – János evangéliuma 4:3-26

· PT41M29S

Összefoglaló

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmán János evangéliuma 4:3-26 alapján hangzott el igehirdetés, amely a szamáriai asszony és Jézus találkozását, valamint az "élő víz" jelentőségét tárgyalja.

Röviden

Műsor
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Megjelenés
2023. 01. 15.
Hossz
41 perc
Szereplők, említett nevek
Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus

Ebben az epizódban

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma!

És többé nem szomjazunk meg! miklosibaptista.hu János evangéliuma 4:3-26 3 elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4 Samárián kellett pedig átmennie, 5 és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve.

Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6 Ott volt Jákób forrása.

Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7 Egy samáriai asszony jött vizet meríteni.

Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" 8 Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9 A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan?

Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10 Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet." 11 Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? 12 Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?" 13 Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14 de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." 15 Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni." 16 Jézus így szólt hozzá: "Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!" 17 Az asszony így válaszolt: "Nincs férjem." Jézus erre ezt mondta: "Jól mondtad, hogy férjed nincs, 18 mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál." 19 Az asszony ekkor így felelt: "Uram, látom, hogy próféta vagy. 20 A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." 21 Jézus így válaszolt: "Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. 22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. 23 De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. 24 Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." 25 Az asszony így felelt: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." 26 Jézus ezt mondta neki: "Én vagyok az, aki veled beszélek."

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2023.01.15. És többé nem szomjazunk meg! – János evangéliuma 4:3-26”

Miről szól ez az epizód: „2023.01.15. És többé nem szomjazunk meg! – János evangéliuma 4:3-26”?

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmán János evangéliuma 4:3-26 alapján hangzott el igehirdetés, amely a szamáriai asszony és Jézus találkozását, valamint az "élő víz" jelentőségét tárgyalja. Az epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2023.01.15. És többé nem szomjazunk meg! – János evangéliuma 4:3-26”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2023.01.15. És többé nem szomjazunk meg! – János evangéliuma 4:3-26”?

Megjelenés: 2023. 01. 15.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szigetszentmiklosi-baptista-gyulekezet/2023-01-15-es-tobbe-nem-szomjazunk-meg-janos-evangeliuma-4-3-26-195acf26

Több epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból