Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

2023.04.16. A szívünkkel látni és hinni – János evangéliuma 20,19-31

· PT36M5S

Összefoglaló

Paróczi Zsolt prédikációja a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet húsvétvasárnapi alkalmán, a János evangéliuma 20,19-31 alapján arról szól, hogy a szívünkkel lássunk és higgyünk.

Röviden

Műsor
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Megjelenés
2023. 04. 16.
Hossz
36 perc
Szereplők, említett nevek
Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus

Ebben az epizódban

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet húsvétvasárnap délelőtti alkalma!

János evangéliuma 20,19-31 – A szívünkkel látni és hinni – Paróczi Zsolt szolgálata miklosibaptista.hu János evangéliuma 20,19-31 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak.

De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől.

Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség!”Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát.

A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség!

Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.”Miután ezt mondta, rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet!Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azok a bűnök bocsánatot nyernek.

Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azok a bűnök megmaradnak.” Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent.A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat.

De Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!” Nyolc nappal később a tanítványok zárt ajtók mögött újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt.

Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük. „Békesség!” — köszöntötte őket.Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet!

Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra!

Ne kételkedj többé, hanem higgy!” Tamás így felelt: „Uram és Istenem!” Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem?

Boldogok és áldottak, akik akkor is hisznek, ha nem látnak!” Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára.

Ezek közül sok nincs leírva ebben a könyvben.De sok fel van jegyezve benne, és ezeket éppen azért írták le a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia.

Azért írták le, hogy ha hisztek benne, életetek legyen a neve által.

Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg #Istentisztelet #Biblia #Szigetszentmiklós

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2023.04.16. A szívünkkel látni és hinni – János evangéliuma 20,19-31”

Miről szól ez az epizód: „2023.04.16. A szívünkkel látni és hinni – János evangéliuma 20,19-31”?

Paróczi Zsolt prédikációja a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet húsvétvasárnapi alkalmán, a János evangéliuma 20,19-31 alapján arról szól, hogy a szívünkkel lássunk és higgyünk. Az epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2023.04.16. A szívünkkel látni és hinni – János evangéliuma 20,19-31”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2023.04.16. A szívünkkel látni és hinni – János evangéliuma 20,19-31”?

Megjelenés: 2023. 04. 16.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szigetszentmiklosi-baptista-gyulekezet/2023-04-16-a-szivunkkel-latni-es-hinni-janos-evangeliuma-20-19-31-ebca28a2

Több epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból