Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14

· PT47M47S

Összefoglaló

Molnár Ambrus teológus szolgálatában a János evangéliuma 21,1-14 szakaszáról esik szó, amely Jézus harmadik megjelenését írja le tanítványainak a tibériási tengeren, a nagy halfogás történetével. A beszéd a halászatról szól, Jézussal vagy nélküle.

Röviden

Műsor
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Megjelenés
2023. 04. 23.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus
Témák
halászat, jézus

Ebben az epizódban

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet húsvétvasárnap délelőtti alkalma!

Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14 – Molnár Ambrus teológus szolgálata miklosibaptista.hu János evangéliuma 21,1-14 Jézus megjelenik a Tibériás tengernél: a nagy halfogás 21 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél.

Így jelent meg: 2 együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő. 3 Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. 4 Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. 5 Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" Így válaszoltak neki: "Nincs." 6 Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!" Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. 7 Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: "Az Úr az!" Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. 8 A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. 9 Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. 10 Jézus így szólt hozzájuk: "Hozzatok a most fogott halakból!" 11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. 12 Jézus erre ezt mondta nekik: "Jöjjetek, egyetek!" A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te?

Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. 13 Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. 14 Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.

Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg #Istentisztelet #Biblia #Szigetszentmiklós

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14”

Miről szól ez az epizód: „2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14”?

Molnár Ambrus teológus szolgálatában a János evangéliuma 21,1-14 szakaszáról esik szó, amely Jézus harmadik megjelenését írja le tanítványainak a tibériási tengeren, a nagy halfogás történetével. A beszéd a halászatról szól, Jézussal vagy nélküle. Az epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Paróczi Zsolt, Molnár Ambrus.

Milyen témákat érint ez az epizód: „2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14”?

Fő témái: halászat, jézus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2023.04.23. Halászat Jézus nélkül vagy Jézusnak engedelmeskedve – János evangéliuma 21,1-14”?

Megjelenés: 2023. 04. 23.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szigetszentmiklosi-baptista-gyulekezet/2023-04-23-halaszat-jezus-nelkul-vagy-jezusnak-engedelmeskedve-janos-evangeliuma-a446e573

Több epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból