Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18

· PT34M38S

Összefoglaló

A Szigetszentmiklósi és Dunavarsányi Baptista Gyülekezetek közös bemerítési alkalmán Molnár Ambrus szolgálatát hallhatják a Zsidókhoz írt levél 10,11-18 alapján.

Röviden

Műsor
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Megjelenés
2025. 10. 12.
Hossz
35 perc
Szereplők, említett nevek
Molnár Ambrus, Paróczi Zsolt
Témák
bemerítési ünnep, zsidókhoz írt levél

Ebben az epizódban

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet és Dunavarsányi Baptista Gyülekezet közös bemerítési alkalma.

Molnár Ambrus szolgálata Zsidókhoz írt levél 10,11-18 miklosibaptista.hu Zsidókhoz írt levél 10,11-18 11 Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. 12 Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, 13 és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. 14 Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. 15 De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: 16 „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; 17 bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” 18 Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.

Facebook - https://www.facebook.com/SzigetszentmiklosiBaptistaGyulekezet Instagram - https://www.instagram.com/miklosibaptinsta/ Podcast - https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy Spoify Podcast - https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc0dDSeCzjR0kcDLU?si=_qp4m1tATHmBii2Ei9HBUA Spotify - https://open.spotify.com/artist/3IMZSFv9HwXn2w8T4pdHc2?si=ShjQQhvaSQOHdOGIHpIIiQ Deezer - https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5roUGY5A YouTube Music - https://www.youtube.com/channel/UClDj_FefKF8ZJ8vHVioNLIg #istentisztelet #biblia

Említett entitások

Témák

  • bemerítési ünnep
  • zsidókhoz írt levél

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18”

Miről szól ez az epizód: „2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18”?

A Szigetszentmiklósi és Dunavarsányi Baptista Gyülekezetek közös bemerítési alkalmán Molnár Ambrus szolgálatát hallhatják a Zsidókhoz írt levél 10,11-18 alapján. Az epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Molnár Ambrus, Paróczi Zsolt.

Milyen témákat érint ez az epizód: „2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18”?

Fő témái: bemerítési ünnep, zsidókhoz írt levél.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2025.10.12. Bemerítési ünnep – Zsidókhoz írt levél 10,11-18”?

Megjelenés: 2025. 10. 12.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szigetszentmiklosi-baptista-gyulekezet/2025-10-12-bemeritesi-unnep-zsidokhoz-irt-level-10-11-18-79c66373

Több epizód a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból