Tappancs és társai

A gondviselés vállalása az első feltétel

· PT18M10S

Összefoglaló

A Tappancs és társai eheti adása az állatorvosok munkájával, az állatok örökbefogadásának feltételeivel foglalkozik, és bemutatja egy állatgazdi történetét.

Röviden

Műsor
Tappancs és társai
Megjelenés
2023. 04. 29.
Hossz
18 perc

Ebben az epizódban

A következő percek az állatbarátoké lesznek, hiszen jön a Tappancs és társai.

A mai tartalmat az állatorvosok napjához kötöttük, akik nemcsak az állat gyógyításáról, hanem jó erőnlétéről, megfelelő bánásmódjáról is a legtöbbet tudják.

Közben arról is információt kapnak, hogy milyen feltételekkel fogadhatnak örökbe állatot egy menhelyről.

Az említett két téma mellett, amelyeket vendégei segítségével világít meg ezúttal is Cigan Szilvia, a műsor szerkesztője, egy állatgazdival is hallhatnak beszélgetést.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Tappancs és társai

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A gondviselés vállalása az első feltétel”

Miről szól ez az epizód: „A gondviselés vállalása az első feltétel”?

A Tappancs és társai eheti adása az állatorvosok munkájával, az állatok örökbefogadásának feltételeivel foglalkozik, és bemutatja egy állatgazdi történetét. Az epizód a Tappancs és társai című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 29..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A gondviselés vállalása az első feltétel”?

Megjelenés: 2023. 04. 29.. Hossz: 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tappancs-es-tarsai/a-gondviseles-vallalasa-az-elso-feltetel-74954180

Több epizód a Tappancs és társai-ből

  • A gólyáról és a térdkalácsról

    A Tappancs és társai podcast e havi adása a gólyáknak szentelt. Bemutatják a gólyák fiókavédő viselkedését, különös tekintettel a Muravidékre jellemző fajra. Az adás vendége Vajdi…

  • A lovak kiképzéséről

    A Tappancs és társai magazin augusztusi adásában a lovak kiképzését mutatja be Horváth Krisztina, aki korábban lovasként vett részt a Muravidéki Vágta rendezvényén. Az adásban bem…

  • A muravidéki állatvédők

    A Tappancs és társai című műsorban bemutatkozik a Muravidéki Állatvédő Egyesület, amely húsz évvel ezelőtt alakult a Muravidéken élő állatbarát önkéntesek összefogására. Az egyesü…

  • Hát azok a cicák!

    A Tappancs és társai májusi adásában a muraszombati Veterina állategészségügyi rendelőt mutatják be. Fókuszba kerülnek a puhamancsú, doromboló cicák, köztük egy kandúr, aki egy le…

  • A lovakat is néha gyógykezelni kell

    Tappancs és társai a Bolehnečiben található Šantl állatorvosi rendelő lóklinikáját látogatták meg. Tomaž Šantl állatorvos és Ftičar Ines újságíró a lovak gyógykezeléséről és egész…

  • Alternatív állatorvoslás

    Marko Nabergoj állatorvos a Muravidéken elérhető alternatív állatorvoslást mutatja be, kitérve a biorezonancia, homeopátia és ózonterápia lényegére, valamint a hagyományos és komp…

  • Hotel és park

    A Tappancs és társai a muravidéki Animal Resort nevű kutya- és macskaszállodát látogatja meg, ahol Andrea és Goran mesél a gondozásról. Emellett szó esik egy lehetséges lendvai ku…

  • Kedvencek és a költségek

    Az epizód a háziállatok, például kutyák, macskák költségeit tárgyalja, kitérve az eledelre, oltásokra, parazita-megelőzésre és állatorvosi ellátásra. Szó esik a kisállat biztosítá…

  • Kedvencszeretet: adod és kapod

    A Tappancs és társai 35. adása a felelős állattartással foglalkozik, különös tekintettel az ünnepek alatti állatokra. Példás állattartók osztják meg történeteiket arról, hogyan él…

  • A vadakról is gondoskodni kell!

    Kocon József vadász a vadállatok téli takarmányozásáról, Cvetka Marhold állatorvos pedig a sünök átteleltetéséről beszélget. A műsor a vadak és egzotikus állatok téli gondozásáról…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból