Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9
· PT55M15SÖsszefoglaló
A Harmadik Birodalom kényszermunkájának és a nürnbergi pereknek szentelt kilencedik epizódban Lengyel Ádám és Oláh András Pál Vojcsik Johannával, a Pécsi Tudományegyetem és az Albert Ludwig Egyetem Freiburg doktorandájával beszélget. A beszélgetés a nürnbergi perek jelentőségét…
Röviden
- Műsor
- TheHistoryGeek
- Megjelenés
- 2026. 01. 22.
- Hossz
- 55 perc
- Szereplők, említett nevek
- Oláh András Pál, Adam Lengyel
- Témák
- harmadik birodalom, kényszermunka, nürnbergi perek
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
80 év telt el azóta, hogy a második világháború véget éért.
A világ fellélegzett, de a béke nem jött el pusztán a fegyverletétellel.
A német és japán kapituláció lezárta a harcokat, de nem zárta le a múltat.
A világ szembenézett a soha korábban nem látott bűnökkel, és először a történelemben nemzetközi bíróság elé állította azokat, akik a háború és a népirtás borzalmaiért felelősek voltak.
A Nbergiperek nem csupán ítéletek sorozata, hanem kísérlet arra, hogy rendet teremtsenek a káosz után és megfogalmazzák.
Vannak tettek, amelyekre nincs mentség.
Podcast sorozatunk kilencedik adásában Lengyel Ádám 6 történész és Ol András Pál történészlevéltáros beszélgetsekna történésszel, a pécsi tudományetem és a freburgi Albert Luddetem doktorandájával a második világháború során a harmadik birodalomban végzett kényszermunkáról.
A többieknek ugye már föltettem azt a kérdést, föltettik azt a kérdést, hogy mi volt a Nbergi perek jelentőséged?
Akkor menjünk elébe, és akkor tőled is ezt megkérdezném, Johanna, hogy szerinted mi a jelentősége a pereknek? >> Hát ugye az én kutatási területem, amit a disszertáció kapcsán vizsgálok, az igazából per pillanat még azon a fázisban vagyok, hogy ez nem terjed ki annyira a perekre.
Ö de azért most ugye utánanéztem pár dolognak, meg azért már én is láttam így a kutatásom kapcsán, hogy hogy nem csak a Nberg perekre, hanem esetleg a kényszermunka kapcsán a kártérítésre is érdemes lehet majd később kitérnem.
És ugye itt a külön kell választani, hogy mondjuk a túlélők szempontjából mi volt a jelentősége, az elkövetők szempontjából miért volt ez jelentős.
És akkor maga a főpár kapcsán ugye Albert Pér volt az, aki a kényszermunkához szervesen kapcsolódott, illetve Frit Zukel, és őket mindkettőiket elítélik, de itt azért nagyon különböző ítéletek születnek. hogy a spér 20 évet kap, míg za felakasztják.
És itt azért megy a vita, meg a a korszakban is azért érdekesen mérlegelték, hogy kinek volt és mennyi köze a kényszermunkához.
És azért SP személy szerintem az, ami itt a a legtudottabb és a leg érdekesebb, merthogy ő felépített egy olyan imageet magáról, hogy ő ez a tipikus technokrata szakember volt, aki nem tudott semmiről semmit, közben azért fegyverkezési miniszter volt és a haditermelés irányítója, illetve hát Hitler nagyon személyes és közeli kapcsolata volt, de ugye tagad adta ezt, hogy ő erről nem tudott.
Ő valójában ennek az egésznek a a megszervezésének a tetején állt, de azt nem tudta, hogy mondjuk az adott üzenekben hogyan bánnak a foglyókkal, ami persze hazugság, de ő egy ilyen nagyon jó imageet épített fel, 20 év után szabadul, ami nagyon érdekes, és akkor itt már a kényszermunkához lehet kötni, hogy ugye a Berlinben a spandau börtönben tartják őt fogva, és például Berlin Spandauban is volt egyébként kényszer munkatábor.
Ez egy Ausen Lager volt, ahol például magyar nők voltak, akik a haditermelés kapcsán ott is ott azt hiszem repülőgépgyár volt.
Tehát így a történelmi helyszínek is összekapcsolódnak így más időssíkokban.
És utána ő egyébként utána meg is írja így a a visszaemlékezéseit, amik utána hatalmas sikerrel meg nagyon eladott ilyen visszaemlékezések lesznek Németországban, meg szerintem így világ szerte.
És az ő ő ő szerepe szerintem az, ami itt számunkra a legfontosabb ebben az egészben, illetve annak a szomorúsága, hogy hogy végül is ezekért a tettekért ő csak 20 évet ült.
És akkor itt, hogyha már végignézzük a Nüberget követő perek, mondjuk a a Flick, a Crou vagy az IG Farben, akkor azért sajnos azt lehet megállapítani, hogy a 20 év egyébként még egészen sok lesz, merthogy más mondjuk cégvezetők, akik így a kényszermunkásokat alkalmaznak, ők ilyen két és fél év után simán szabadulnak, és aztán visszatérnek az üzleti életbe.
És hogyha így összességében tekintjük, vannak mai napig olyan cégek Németországban nagyon sok, amelynek a neve ismerős lehet, és annó a második világháborúra alatt rengeteg kényszerunk alkalmaznak, és ez is nagyon érdekes, de ez is már inkább így a a jelen kapcsán érdekes, hogy mondjuk egy cég néz szembe a kényszermunkások alkalmazásával és azoknak a kihasználásával, hogy megjeleníti ezt a saját magáról alkotott kép éppen ben teljesen elhallgatja, vagy csak ilyen marketingen én szembenéztem vele, mi szembenéztünk vele, de hogy valójában nem néznek nagyon a múltjára, nem történik meg a történészi feldolgozása, hanem csak ilyen ö nem is tudom, hogy mondjam, hogy ilyen lelkiismert meggyújtozással nem tagadják, de hogy valójában nem is dolgozzák fel teljesen.
És hogyha ha akarunk egyébként tudok ilyen ilyen különböző exterum példákat mondani különböző cégekre, hogy hogyan vannak mai napig jelen a piacon, és nem is gondolnánk, hogy hogy amúgy nagyon brutális hát szó szerint rabszolgunkát alkalmaztak a második világháború előtt. >> Erre ugye egy vicc is van, hogy a német célket ne kérdezd meg, hogy mit csináltak 33 és 45 között.
És ez igen, tehát hogy rengeteg olyan mostani céget tudunk tényleg mondani, minek akkor megvoltak az előgyei, vagy a mai napig működő német cégek.
Viszont akkor, ha már ez it szóba került, ugye a náci Németországnak volt egy nagyon kiterjedt kényszermunkaprogramja, politikai foglyókkal, zsidókkal és minden más alsóbbűnek minősített vagy fog fogságban tartott személyekkel szemben.
Viszont itt akkor az lenne a kérdésem, hogy a náci Németországban a kényszermunkának annak volt-e olyan köze a Holocausthoz, hogy kvázi a halálba dolgoztatás mint cél megjelent-e?
Vagy itt a kényszermunka az tényleg arról szólt, hogy hasznosítsák a fogvatartottak képességeit. >> Igen.
Azt ugye nagyon fontos kiemelni, hogy a kényszermunka és a holokaust az szervesen összefügg, de nem csak a zsidók volt a kényszermunkásokről.
Nem tudok pontos számokat, de azért amiket eddig így így ebből a szempontból kutattam, nekem az látszik ki, hogy egyébként a zsidók nem is voltak többségben, mert hogy nagyon sokáig maguk a zsidónak béjegzett személyek ellen volt egy ilyen ideológiai gát, hogy őket alkalmazzák a kényszermunk munka kapcsán.
Ugye van egy ilyen hagyomány Németországban, például lengyelek szempontjából, hogy nagyon sok lengyel járt még a a háború előtt is Németországba, és ott ilyen idény munkákat végeztek.
És például ezért majd lengyel civileket alkalmaznak a kényszermunkás kényszermunkásként.
Van egy időszak, amikor még ezt ilyen kvázi önkéntesen akarják, és ahogyan egyre égetőbbé válik a munkaerőhiány, úgy alakul ez az egész, amiért például Zukel is felelős volt majd, hogy elhurcoljanak civileket, akiket kényszermunkásként lehet a német területeken alkalmazni, ahogy mondtad, zsidók, igen, ő is, azok is egy ez a ez is egy csoport volt, de nyugatroholcal civilek, franciák, belgák nagyon jelentős szemben volt. jelen akkor az úgynevezett arbiterek, akik a hát a keleti területekről lengyel nagyon sok szovjet civil nők, férfiak és akár gyerekeket is elhurcoltak, illetve a szovjet hadifoglyok is kiadnak egy nagyobb csoportot. viszont a szovjet habitív foglyok kapcsán azt lehet megállapíteni, hogy őket annyira rossz körülmények között tartják, hogy egy-két év alatt szinte, nem tudom 60%-uk átpusztul a különböző táborokban is a kényszermunka során.
És ekkorra válik, ekkorra jön el az a pillanat, amikor úgy 42-től 44-ig, amikor rádöbbennek, hogy ezt már nem lehet ezt a munkaerőhiányt úgy pótolni, hogy nem nyúlnak a koncentrációs táborokban lévő embertömegek embertömegekhez, hiszen ott 100zrek vannak elzárva, és 44-ben indul el az a rendszer, vagy hát az indul el az az a átszervezés, amikor a kén a koncentrációs táborok fogjait is eldöntik, hogy bevetik munkásként és ekkor hozzák létre az úgynevezett Ausen Lager rendszert, amit szatellittábornak, altábornak, külső tábornak lehet fordítani.
És a nagy stamlagerek, ugye ezek a főtáborok, Auschwitz vagy német területekkelen, mondjuk Dahau, Bergenbzen Benb köré szerveznek, ezek fennhatósága alá szerveznek ilyen kicsi táborokat és akkor ott az a lényeg, hogy ez a munkahely közelében legyen, és oda koncentráltan kihelyeznek mondjuk 1000 fogjat, akik az adott gyárban dolgoznak.
Akkor itt először talán az lenne érdemes végiggondolni, vagy végigmondani, hogy hogy egyébként mi a bürokrácia mögött az egész mögött, hogy hogyan történik meg az, hogy egy privát céghez odakerülnek koncentrációs tábori foglyok.
És ugye mondtam, hogy ez ott a Szovjetunió megtámadása kapcsán van ez a koncentrációs tábori átalakítás. előtte is egyébként alkalmaznak már foglyokat munkára, de hogy a kezdeti időszakban, a háború előtt és a háború első éveiben azért az van benne, hogy a munka az egy ilyen nevelési eszköz, tehát egy ilyen fegyelmezési eszköz azoknak, akik bekerülnek egy koncentrációs táborba.
És egyébként nagyon sok tábort, Flossenbürgöt például Zuxenhausend olyan helyszínen hozzák létre, ahol valami nyersanyag van.
Fembur egy bányánál, de ilyen Mohausen is, Zuxenhausen az egy Cinkerverke, az ilyen tégla készítő üzem, és hogy kezdetben az SS-nek a privát saját cégeiben alkalmazzák, ugye eleve a táborok a az SSZ alá tartoznak, és akkor így saját szervezeti egységen belül alkalmazzák őket.
De ahogyan nő igen, ez a munkaerőhiány, akkor kezdődik meg az együttműködés a cégek, a magáncégek és az SS között.
És alapvetően kezdetben az Inspekción koncentráci slager az ikt felelős azért, felelős mindenért, ami a táborokkal kapcsolatban történik.
Ez Berlintől egy ilyen talán 30 kmre sincsen Oráburg.
Ott volt egy épület, és akkor ott voltak felelősek mindenért, ami a munkáltatástól kezdve az élelmezésig ruházatig a táborokban.
Viszont ezt egy idős tábor főföügyelője fö >> pont.
Igen, ez egyébként nagyon érdekes itt lehet, hogy ez egy ilyen kitekintés, hogy én a ez a zaxenuseni tábor mellett van közvetlenül ez az épület, és én ott voltam két hónapot gyakornokként, és ma a ugye az, hogy hogyan használják újra ezeket az épületeket ma TG Bajdayban, ami az ikelnek az épülete, azért TGE Bajde, mert T alakja van.
Most a Brandenburgi emlékhelyeknek az alapítványa, vagy nem is tudom pontosan mi a neve, az költözött be oda, és most onnan irányítják az összes volt tábornak az emlékhelyét, amik Brandenburgban vannak.
És voltam bent az épületben nagyon nagyon izgalmas, hogy hogyan alakították át és hogyan tüntették el a náci jeleket, mert hát azért az ott ott ott még a korlát is horokkeresztben formálódott, és csak így kivágták a középső vasútakat, hogy na mindegy, ez ez csak egy ilyen kis kitekintés, de hogy ettől majd elveszik és átszervezik az egészet, és az SS-nél létrehozzák a Virtu Sfunk Haft amtot, ami a hát az ilgazdasági dolgokért felelős, és ezen belül létrehoznak egy újabb csoportot, az Amstropdt, ami konkrétan a koncentrációs táboroknak kényszer a munkára való kiszervezéséért felelős.
És ez úgy történik, hogyha egy cégnek, ami hadiipari szempontból jelentős, kényszermunkásra van szüksége, akkor beadja a kérvényét, hogy erre a ebbe a gyárba szeretne ennyi általában ugye férfi szakképzett munkás, de aztán majd kiderül, hogy mit kap, akkor ezt a ez az szervezet, ez az iroda elbírálja és a legközelebbi táborba elküldi ezt az igényt, ami egy stamlager, tehát főtábor, ilyen nagy tábor, mint Auschwitz, Ravenb Brücha és ott megszervezik a transportot, amit átvisznek az Ausen Lágerbe, ami már úgy ami szintén még az SZ felügyelősége felügyelete alatt áll, viszont már a munkavégzés közvetlen helyszínében van.
Az, hogy kikeket kiket válogatnak egyébként abban néha már a beleszól sokkal konkrétabban az adott cég is.
És vannak olyan visszaemlékezések meg olyan dokumentumok, amelyek bemutatják azt, hogy egyébként mennek a cégek és valami tisztviselő is elmegy az adott táborba, és akkor részt vesz a szelekcionál.
Ugye próbálnak szakképzetteket keresni.
Amikor mondjuk már a magyar munkaszolgálatos századokat is átadják, ott vannak olyan túlélők, akik beszámolnak arról, hogy mondjuk nehéz ipari munkásokat kerestek, de ő hazudott arról, hogy mi a foglalkozása, csak el akart kerülni abból a táborból, és akkor így bekerül egy táborba.
De egyébként azért van olyan, amikor ilyen próbavizsgát végeztetnek velük és tesztelik a tudásokat, tudásaikat mielőtt bekerülnek egy transportzortba.
De vannak olyan nők, akik például arról számolnak be, hogy ők 300-on azért kerültek be egy transportba, mert kicsi volt a kezük, és egy izzólámpaagyárba kerültek be, ahol ugye olyan kis forasztásos munkákat kellett végezni, hogy ott a például a női munkaerő a kiskézzel egyébként előnybe volt.
És akkor nagyjából ez így tömören összefoglalva, hogy hogyan kerülnek egy céghez.
Ugye az Igpárban, ahogy már mondtuk, egy vegyiari cég, és ez egy hatalmas koncern, és nagyon sok különböző cég tartozik alá, és nagyon szorosan együttműködött a rezsimmel, és ugye ennek a kicsúcsosodása ez az ausvici telep, ahol ahol több 100 fogot alkalmaztak, mivel én nem foglalkozom Auschwitcel, és javítsatok ki, hogyha nem igaz, de úgy tudom, hogy a a dünamit is ez beletartozott, és hogy én én egy ilyen hát is lichtnóban van volt egy vegyiari üzem, ami ugyanígy ehhez a koncerhez tartozott, és a vegyiipari üzemeknél is megint ez az ellentmondás fedezhető fel, hogy kell nekik a munkaerő, de nem tartják a munkaerőt olyan állapotban, hogy ez effektív legyen.
És ugye ott nagyon kemény, komoly vegyi anyagokkal dolgoznak és az összes Hessis Lichtóban kényszermunkásként dolgozó nő elszíneződött a különböző assiszem valamit TNT-vel, foszforral talán, de sosem voltam jó kémiából dolgoztak, és hogy ez a hajukat és a bőrüket is ilyen sárgászöldes színre színezte el. dolgoztak végig ugye védőfelszerelés nélkül, amit a mostani mostani viszonyokhoz képest végképp, de hát az ottani viszonyokhoz, tehát a németországi viszonyokhoz képest is szabálytalan volt, >> de velük meg lehetett tenni, mert ők nem volt. >> Igen, pontosan.
És a németek egyébként kanári madaraknak csúfalták őket, mert hogy az összes nő ilyen ilyen sárgára volt felszíneződve.
Szóval az igéfárbárről sajnos így többet, hogy pontosan Auschwitzban mi történt, nem tudok nyilatkozni.
Ugye amit el lehet mondani, hogy hogy itt azért a a későbbi per kapkapcsán ugye ami 47-ben volt hát felmentettek 24…
Említett entitások
Témák
- harmadik birodalom
- kényszermunka
- nürnbergi perek
Személyek
Szervezetek, cégek
- Pécsi Tudományegyetem
- Albert Ludwig Egyetem Freiburg
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9”
Miről szól ez az epizód: „Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9”?
A Harmadik Birodalom kényszermunkájának és a nürnbergi pereknek szentelt kilencedik epizódban Lengyel Ádám és Oláh András Pál Vojcsik Johannával, a Pécsi Tudományegyetem és az Albert Ludwig Egyetem Freiburg doktorandájával beszélget. A beszélgetés a nürnbergi perek jelentőségét… Az epizód a TheHistoryGeek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Oláh András Pál, Adam Lengyel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9”?
Fő témái: harmadik birodalom, kényszermunka, nürnbergi perek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kényszermunka a Harmadik Birodalomban | A nürnbergi perek #9”?
Megjelenés: 2026. 01. 22.. Hossz: 55 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/thehistorygeek/kenyszermunka-a-harmadik-birodalomban-a-nurnbergi-perek-9-7693175f
Több epizód a TheHistoryGeek-ből
- Út a csatatérre | Mohács évszázadai #4
Az Újkor.hu és a TheHistoryGeek közös podcast-sorozatának negyedik epizódja a mohácsi csata katonai előkészületeit és feltételeit mutatja be. Nagy-Lutenberger István hadtörténéssz…
- Az Oszmán Birodalom útja Mohácshoz | Mohács évszázadai #3
A TheHistoryGeek és az Újkor.hu közös podcast-sorozatának harmadik részében a mohácsi csatát az Oszmán Birodalom szemszögéből vizsgálják. Papp Sándor történész, oszmanista segítsé…
- VÉGLEG ELTŰNNEK a lemezes játékok?! 💿⛔| SZABVÁL 2.3
A SZABVÁL podcast 3. adásában Ádám, Bence és Klaudia a fizikai játékmédiumok, CD-k és DVD-k jövőjét vitatják meg. Fókuszban a digitális boltok és előfizetéses modellek térnyerése,…
- Mátyástól Mohácsig | Mohács évszázadai #2
Az Újkor.hu és a TheHistoryGeek közös podcast-sorozatának második epizódja a mohácsi csata előzményeit vizsgálja. C. Tóth Norbert történész vendégszereplésével Hunyadi Mátyás, II.…
- A francia gyarmatbirodalmak bűnei
A Politikai rendszerek bűnei sorozat ezen epizódja a francia gyarmatbirodalom történetét mutatja be, annak felemelkedésétől és bukásától kezdve. Az epizód feltárja a gyarmatosítás…
- Magyarország NEM víznagyhatalom? | Élő beszélgetés w/ Rácz Lajos és Vasárus Gábor
Magyarország víznagyhatalmi státuszát és múltbeli vízgazdálkodási döntéseit vizsgálja ez az élő adás. Rácz Lajos környezettörténész és Vasárus Gábor geográfus vendégszereplésével…
- A Hunyadiak és az Oszmán Birodalom | Mohács évszázadai #1
- Az USA bűnei az indiánok ellen
Az amerikai kontinensre érkező európai telepesek és az őslakos indiánok közötti konfliktusok több évszázados múltra tekintenek vissza. A beszélgetés feltárja az ellenségeskedések…
- A brit imperializmus bűnei
Az élő adásban a brit imperializmus és a brit gyarmatbirodalom bűneit veszik górcső alá. Szó lesz a kereskedelmi társaságok és a korai gyarmatosítás módszereiről, a politikai mach…
- A történelem legvéresebb hódítói: Dzsingisz kán és Timur Lenk
Az európai és ázsiai történelem két kiemelkedő alakja, Dzsingisz kán és Timur Lenk, valamint birodalmaik kerülnek a középpontba ebben az epizódban. Vizsgálják a mongol hódítások p…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A gulágok világa — ITT ÉS AKKOR
Ebben a részben Dr. Stark Tamás történész a szovjet gulágokba és nemzetközi hadifogolytáborokba került magyarok sorsát mutatja be. Szó esik a túlélésről, a kényszermunkáról és az…
- TF #43 - Holokauszt — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód a holokausztot, a 20. századi antiszemitizmus eredetét, valamint a német és magyar vonatkozású eseményeket tárgyalja.
- Kőparádé #72: Helytörténeti kiskonferencia – A II. világháború végének 80. évfordulója alkalmából — Kőparádé
A Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményben időszaki kiállítást és emlékező konferenciát rendeztek a II. világháború európai hadműveleteinek 80. évfordulója alkalmából.
- 1943 A vég kezdete 2/3 - Horváth Csaba, hadtörténész — Griffsider
Horváth Csaba hadtörténész a Csendes-óceáni hadszíntér eseményeiről beszélget a Griffsiderben. A Békaugrás hadművelet és Japán helyzete kerül terítékre.
- Elhallgatott igazságok — archív történelmi műsor a Kárpát-medencei zsidóüldözésről — Archívum
Ez az epizód a Szabad Európa Rádió 1987-es archív történelmi műsorát mutatja be, amely a Kárpát-medencei zsidóüldözéssel és -mentéssel foglalkozik, különös tekintettel az 1944-es…
- #1 Bevezetés, a háború utáni Berlin, Rudolf Hess — HARMADIK BIRODALOM – a nemzetiszocializmus története
Ez az epizód bemutatja a Harmadik Birodalom podcast céljait és a jövőbeni témákat. Szó esik a háború utáni Berlinről, a menekültekről és Rudolf Hessről.
- Holokauszt, holokausztkutatás és csokik | elBeszélő #6 w/ Dr. Klacsmann Borbála — elBeszélő
Január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Ebből az alkalomból Dr. Klacsmann Borbála a holokausztról és a túlélő zsidóság kárpótlásáról beszél az elBeszélő hatod…