Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]
· PT38M7SÖsszefoglaló
A TT Extra "Bajnokok rizsája" adásában a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának mérkőzéseit tekintik át. Kiemelték a Slavia Praha – Bodø/Glimt (2-2) összecsapást, ahol a norvég csapat a hajrában egyenlített egy látványos góllal. Megemlítik az Olympiacos – Pafos (nem közölt…
Röviden
- Műsor
- TT Extra
- Megjelenés
- 2025. 09. 17.
- Hossz
- 38 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vái Bence, Haraszti Ádám, Bognár Domokos, Baumstark Tibor
- Témák
- bajnokok ligája, labdarúgás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Megint itt a Bajnokok rizsája.
Megint egy jó kis nap után vagyunk.
Az Enfieldrően gondolok nyilván arra is kitérünk majd Vái Bencével.
De amíg itt szépen gyülekeztek, addig egyrészt hadd mondjam el a szolgálati közlemény.
Továbbra is csatlakozhattok a Fantasy Ligánkhoz, amit kérünk is, mert szépen gyűlünk és a tegnapi nap megtette a hatását, mert még növekedett ott is a létszám.
A másik meg, hogy szóljatok hozzá, kérdezzetek bátran.
Itt vagyunk, nézzük a hozzászólásokat, és majd megpróbálunk rá válaszolni.
Na de akkor ne a főfogással kezdjünk, hanem szépen itt a bemelegítés meg a gyülekezés közben kezdjünk a koraiakkal, mert ugye több debütáló csapat is volt a BL-ben.
Az egyik az a Bud Glimt, amely a történelem első cse norvég párharcát is vívta, méghozzá a Prágában.
Baromi jó meccs volt szerintem, hogyha valaki ránézett a forduló előtt, hogy milyen meccsek lesznek majd ebben az első fordulóban, akkor nem biztos, hogy mondjuk így sokan ezt nézték ki saját maguknak, mert egy picit ilyen Európa Liga párosítás feelingje van, ahogy ránéz a csapatokra az ember, de egy baromi jó meccs volt.
A chat top csapatok elképesztő fizikális játékot játszanak értve ezt, hogy nem nagyon rugdossák a másikat, hanem rengeteget futnak, nagyon intenzíven futnak, nagyon agresszívan játszanak labda nélkül, és ez a Slaviára is maximálisan igaz.
A Boduglimt az meg egy alapvetően játszós csapat, ami például az elmúlt években az európai kupameccseiknek meg a páharcaiknak a nagy részén megpróbált hátról építkezni egy pozíciós játékkal. konkrétan támadó focit vinnél ki a pályára.
Úgyhogy ez már önmagában is nagyon sok jót ígért, és igazából ez is történt.
Rengeteg helyzet volt a meccsen, tehát a a hazaiak 26-szor lőttek, a Bodő 11-szer lőtt, de ami ebből szerintem sokkal izgalmasabb, hogy a Bodnek a 11 lövéséből 10 kaput talált.
A másik oldalon is volt ugyanúgy 11 kaputt találó lövés. volt ilyen opta által mért statisztikai nagy helyzetből négy és öt és végül összességében ebből lett az, hogy kettő kettő lett az eredmény.
A Slavia alapvetően nagyon pocsékló volt ezen a meccsen, főleg úgy, hogy ők szerezték meg a vezetést, sőt 2-0ára is vezettek, úgyhogy onnan kapaszkodott vissza ott a legeslevégén a Bodlimt. egyébként a az egyenlítő találatot, amit Fet lőtt, azt mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, mert egy ilyen kipattanót levegőből kapufára fölvágó és ilyen 2006-os döntős zidános föntről a vonal mögé bepattanós góllal sikerült kiegyenlíteni.
Nagyon élvezetes volt, nagyon sok történés volt, nagyon sok esemény, nagyon sok átmenet, sok helyzet, úgyhogy én nagyon-nagyon élveztem, hogy ezt nézhettük.
És ebből lett egy ilyen esemény dús 2-2. >> Igen, itt a folytatásban is azért érdemes lesz őket figyelni.
Ugye a Bodő tavaly azért azzal, hogy az Európa Liga elődöntőjébe jutott, jelezte, hogy milyen játékerőt képvisel.
A Slávia pedig sorozatban kilenced egyszer van európai kuporondon.
És mondjuk, hogyha itt a Fradival összehasonlítjuk, a Fradinak is jönnek egymás után ezek az európai kupa meccsek.
A Slávia hasonló cipőben van, csak ők egészen más identitással próbálják ezt megtenni.
És egyébként ebben a tekintetben tök hasonló ennek a két klubnak a az identitása és két ilyen jól kommunikáló edző támadó foci.
Úgyhogy ezt ezt tényleg jól lehetett nézni ezt a meccset.
Az Olympiacos Puffos annyira nem volt jó, hogyha az élvezeti értéket nézzük, de azért itt is el kell mondani, hogy a Puffosnak ez az első BL meccse volt.
Az Olimpiákosz pedig a 2024-es konferencialiga győztes.
Tehát, hogy ott is egy vagy ott egy európai szinten jegyzett csapatról beszélünk, a legnagyobb görög csapatról.
És hogyha így körbenéztünk a kezdőknél vagy a kispadoknál, akkor ezért láttunk ismerős arcokat.
Ugye az olimpiák még mindig Mendeli Bár vezeti, Európa Liga győztesedzőről beszélünk.
A vendégeket a Puffost pedig Emeri korábbi segítője, aki elég sokáig volt az ő segítője, Juan Carlos Caro.
Úgyhogy őt meg emiatt érdekes nézni.
Ráadásul a Puffos itt a szezon előtt, a rajta előtt leigazolta még David Lewist, aki ezen a meccsen is ott volt a kezdőcsapatban.
Ugye a nyáron még a klub VB-n azt hiszem a Flamengoban figyelhettük őt.
Hát sok köszönet ebben nem volt, mert fél óra után le kellett cserélni őt.
Szegény megsérült és látszott rajta, hogy ez nem esik olyan nagyon jól a szívének.
Helyette följött egy cserejátékos, viszont Bruno Felippe helyett nem jöhetett föl, mert őt kiállították a 26. percben, és innentől kezdve a Puffos gyakorlatilag, ha nem is esélytelen volt, de hát borzasztó nehéz helyzetbe került.
A meccsképe onnantól azt hiszem két statisztikával leírható.
Az Olympiacosnak 45 beadása lett a meccs végére.
Nem biztos, hogy annyira hatékony volt.
A Puffos pedig 58 tisztázással zárt.
Az is egy ilyen komikus számnak tűnik, de végül eredményt hozott, merthogy 0-0 lett a vége, úgyhogy a Puffosnak nem csak az első BL meccse volt meg, hanem a az első pontszerzése is.
Úgyhogy mehetünk >> a Puffosnak ebben az alapszakaszban minden egyes megszerzett pont az egy óriási ajándék.
Az, hogy ez rögtön az első fordulóban összejött, az szerintem hatalmas eredmény az ő részükről.
Tök mindegy, hogy milyen játékkal meg milyen események közepette sikerült ezt megszerezni.
Sok pénzt nem tennék arra, hogy lesz még ezen kívül akárcsak egyetlen egy pontjuk is, de hogyha igen, akkor meg ez egy óriási siker nekik. >> Igen, itt érdemes volt nézni az arcokat, ahogy jöttek ki a pályára.
Tehát amúgy is jó a hangulat az Olympiakos meccseken, de az Olympiakos játékosok is úgy néztek körbe, hogy át akarják élni a pillanatot, és a BL himnuszt hallani az az meg egy külön öröm lehetett nekik.
Na, menjünk az esti csemegékre, mert ott azért már csak nagy csapatok léptek pályára.
És az első, amit megnézünk, az az 1972-es backdöntőnek a visszavágója volt.
Én nagyon szeretem az ilyen triviákat, meg az olyanokat is, hogy az Ajax kispadján ugye most John Heating ül, aki tavaly még slot segítője volt.
Az interjén pedig az a Kivu, aki szintén játszott az Ajaxban.
Ők voltak egészen pontosan csapattársak is 2001 és 2003 között.
És hát nyilván ebből is adódik, hogy azért relatíve a fiatalabb edzőgeneráció tagjai.
Hát ebből a meccsből nyilván a legfontosabb dolog, hogy két gól ugyanúgy született. >> Igen.
És mind a kettőt az Intert lőtte.
Érdekes volt amiatt ez a meccs, mert nyilván főleg az előnyudatában az Inter volt, amikor szerintem elég tudatosan átengedte a kezdeményezést az Ajaxnak.
Ez az Ajax jobb, mint az elmúlt években még ott az első hónapokban a Holland Bajnokságnak a tabellájának a legalján szenvedő Ajax, ami tényleg a az abszolút mélypont volt itt talán az elmúlt egy-két évtizedben, annál már sokkal jobb helyen van ez a játékos keret, meg hetingával próbálnak újraépülni, de azért ők a holland bajnokságban sem egyértelműen a legerősebb csapat, sőt az valószínűleg a PSV Einhoven.
Velük mennek most is a bajnoki címért meg a Feyenorddal.
Így egymás mellett, és ez azért nagyjából kiadja azt, hogyha egy interősségű csapat szembe jön, akkor az Ajax itt megpróbálhat focizni, meg megpróbálhat nyilván visszakapaszkodni, de nem biztos, hogy megvan a játékos keretük arra, hogy ezt meg is tudják valósítani.
Az Inter a lehető legkevesebb energiabefektetéssel megoldotta ezt a feladatot, és sikerült végül három pontot elhozni Hollandiából.
Makus Turán volt az, aki az első feldőnek a legvégén megszerezte a vezetést.
Előtte volt egy olyan 11-es, amit befújt a bíró.
Marcus Turán volt az, aki kiharcolta.
Aztán utána végül visszavonták, és azt mondták, hogy ő szabálytalankodott valójában.
Egy ilyen egymás mezrángatós sztori volt.
Aztán utána visszajöttünk a második félidőre.
Marcus Turám nagyon gyorsan megszerezte a második gólt, és innentől kezdve meg az Internek egy rendkívül komfortos helyzet volt, mert odaadhatták a labdát az Ajaxnak, hogy csináljatok vele valamit, hogyha tudtok egyáltalán a játékosaink ellen.
És volt mind Türámnak a vezetőgólja előtt kettő perccel egy nagyobb Ajax lehetőség, illetve a legesleges legvégén a mérkőzésnek egy másik, amikor esetlegesen meg lehetett volna annó vagy a vezetésszerező utána a végén szépíteni. nem jöttek össze, ezek a helyzetek nem mentek be.
Az Inter viszont rendkívül hatékony volt, úgyhogy három ponttal indultak, a jobb csapat elhozta a három pontot. >> Hát még ennél is szerintem sokkal simább volt a PSG Atalanta, ahol előzetesen is tudtuk, hogy sok sérült az Atalantánálon a középpályáról.
Hát mondhatjuk, hogy a kulcsjátékosa az Atalantának nem volt.
Skamaka hiányzott a csatársorból, Kolashinas sem volt bevethető.
A Paris Saint-Germainnél meg Dembélé az aranylabda talán első számú esélyese, vagy az egyik első számú esélyese, meg hát az első sorból hiányzott Deziré Dué is, úgyhogy hogy [Zene] [Zene] เฮ [Zene] [Zene] [Zene] [Zene] Na, itt vagyunk, akkor folytatjuk.
Szóval a Paris Saint-Germain meccsénél tartottunk, és a PSG-nél nyilván az, hogy Dué nem volt, Dembélé nem volt, az nyilván egy nagyon érzékeny pont volt náluk, de hát ettől függetlenül dominálták a meccset és hát a harmadik percben már megszerezték a vezetést.
Markinos üldözte az egész pályán Daniel Maldinit, aki ott volt az Atalantánál a kezdőcsapatban, és ennek eredménye lett.
Nem egy klasszikus ilyen szögletből beívelt, védő által befejelt labda volt ez, hanem mezőnyből sikerült Markosnak így helyzetbe kerülnie, kapott egy jó paszt a a végén, és aztán befejezte az akciót.
De hát utána 10 percen belül akár 3-0 is lehetett volna.
Betalált Karac Hélalia is az első félidőben, és aztán a másodikban még Gonzálo Ramos is.
Láthatjátok pont alul, hogy Nuno Mendes is gólt szerzett.
Az szerintem tök beszédes szintén egy kis statisztika, hogy három játékosa is volt a PSG-nek, aki egyedül egyenként több várható gólt, XG-t hozott össze, mint az Atalanta így összesen, és az egyik ebből a háromból Nuno mendes volt.
Úgyhogy számomra ezen a meccsen a legérdekesebb dolog az Louis Enrique lenyírt haja és Vál rögzítője volt kábé.
Luis Henriken még amiatt is nagyon izgalmas volt, mert ő most kitalálta az előző hétvégén, hogy ugyanúgy, mint egy ilyen amerikai focordinátor fentről fogja nézni a csapatának a mérkőzéseit, mert hogy sokkal könnyebben átlátja azt, hogy mi történik a pályán, ami teljesen valid.
Tehát ezért létezik a taktikai kamerának a fogalma, ezért sokkal magasabbról nézik vissza az elemzők is a mérkőzéseket, mert sokkal könnyebben átlátod a strukturális dolgokat.
Nagyon érdekes, hogy egy ilyen topedző azt választja, hogy inkább kimaradott a kispad melletti magyarázásból, érintkezésből a játékosokkal, és azt szeretné, hogy könnyebben átlássa a mérkőzéseket taktakjai dolgait felülről.
Úgyhogy ott tényleg a a bicikli balesetét követően bekötözött kézzel, lenyírt hajjal ott ült fönn és ilyen 240p-s minőségű ránagyított kameraképpel néztük, ahogy éppen próbál kommunikálni a kis utasítóján a stábtagokkal.
Igen, ez biztosan szóba kerül még, mert itt a következő hetekben lesz olyan vendégünk majd a Titmix teljes terjedelemben, aki szokott föntről meccseket nézni, de azt nézzétek a azon a csatornán.
Amit érdemes a mai meccsek közül még kiemelni, hogy az Enfielden mi történt, merthogy ott is úgy indult a meccs, hogy ez sima lehet, akár ilyen három-négy gólos különbség is, de aztán lett belőle az első hat perc után egy teljesen megváltozott játékkép, hogy az első hat percben, amit érdemes szerintem kiemelni, az nem az, hogy Salah gólt lőtt és szerzett egy gólpaszt is mellé nagy szerencsével a szabadrúgásnál, hanem hogy hogyan alakultak ki ezek a helyzetek, mert Jeremy Frpong először volt olyan igazán befolyással egy mérkőzésre, és talán az ő előretölt pozíciója, és ott a 16-os környékén való, a játékba való beszállása hozta ezt az eredményt, hogy ott a Liverpool nagyon simán került létszámfölénybe.
Havi Galánnak, ott Langlénnak borzalmasan kezdődött az a meccs.
Teljesen megérdemelt volt egyébként a Liverpool vezetése, viszont utána visszavettek, és ennek köszönhető volt, hogy az első félidőnek a folytatása az kiegyenlítetten alakult, és aztán Marcos Jorente a félidő végén bemákolt egy gólt.
Az Atlétikónak nagy helyzetei nem voltak, de azért ez jelentősen átírta ott a forgatókönyvet, hogy aztán a második félidőben még egyszer beköszönjön.
Ott is kellett neki a szerencse.
És hát itt fölrémlettek, azt hiszem, a liverpooliakban még ott pont a covid előtti, vagy már covid alatti rémképek, amikor pont Marcos Jorent ejtette ki a Liverpoolt az Enfielden, és aki esetleg nem tudná, Marcos Jorente kutyáját is Enfieldnek hívják. >> Komolyan? >> Igen, ez még azután a meccs után vált nyilvánossára.
Azt hittem azzem egy hónappal azután a meccs után kihozott egy ilyen instas sztorit Marcos Jorent, hogy kitett, hogy Enfieldnek hívják a kutyáját és éppen őt sétáltatja.
Úgyhogy itt állt kettő kettőre ez a mecs. >> Én ezt én ezt soha nem láttam, nem is tudtam erről.
Ez nagyon kemény sztori. >> Majd most szerintem előkerül még egyszer kétszer az egész biztos.
Ugye e először kező olyan nagyon nagy hát először játszott
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Bajnokok Ligája
- Slavia Praha
- Bodø/Glimt
- Olympiacos
- Pafos
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]”
Miről szól ez az epizód: „Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]”?
A TT Extra "Bajnokok rizsája" adásában a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának mérkőzéseit tekintik át. Kiemelték a Slavia Praha – Bodø/Glimt (2-2) összecsapást, ahol a norvég csapat a hajrában egyenlített egy látványos góllal. Megemlítik az Olympiacos – Pafos (nem közölt… Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vái Bence, Haraszti Ádám, Bognár Domokos, Baumstark Tibor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]”?
Fő témái: bajnokok ligája, labdarúgás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amiket úgysem láttál - [BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerda]”?
Megjelenés: 2025. 09. 17.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/amiket-ugysem-lattal-bajnokok-rizsaja-1-fordulo-szerda
Több epizód a TT Extra-ből
- Túlélési tippek sérüléshullámra | FanTTasy '26-27, 6. forduló
- Lesz-e még húzóember Wirtzből? | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra adásában a Liverpool FC formáját, a csapat előtt álló sorsolást és a taktikai változásokat elemzik a műsor vendégei. Szóba kerül a Klopp-Slot-Iraola edzői vonal, a Live…
- Milyen levest lehet főzni ilyen hozzávalókkal? | A labda [SZÖGLETES]
A Teljes Terjedelem Extra adásában a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-szereplését elemzik. A beszélgetés során kitérnek a két lejátszott mérkőzésre, különös tekintettel…
- Rossi ismét kísérletezhet a Nemzetek Ligájában | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra legújabb adásában a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-szerepléséről és a keret várható átalakulásáról beszélgettek. A résztvevők posztonként elemezték a csapa…
- Szabaduljunk a Liverpool-játékosoktól? | FanTTasy '26-27, 5. forduló
A podcast epizód a hosszú válogatott szünet előtti utolsó hétvégére fókuszál a Fantasy Premier League játékban. A műsorvezetőkből (Levivel, Mátéval és Bencével) álló csapat játéko…
- A Premier League mindent visz a piacon | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra podcast legújabb adása a nyári átigazolási szezon legfontosabb eseményeit veszi górcső alá. Jimi, Brodi és Ádi, a műsor házigazdái, kiválasztják a szezon legjobb és leg…
- Palmers, Rogers - két dudás? | FanTTasy '26-27, 3. forduló
A FanTTasy '26-27 negyedik fordulója előtt a TT Extra podcastben Kádár Máté, Csutak Levente és Baumstark Tibor a Premier League csapatok, kiemelten a Chelsea, Arsenal és Liverpool…
- Tripla kapitány, wildcard vagy free hit? | FanTTasy '26-27, 3. forduló
A harmadik forduló sorsdöntő a Fantasy Premier League-ben. A Manchester City hazai pályán fogadja a Coventry Cityt, így Haaland és más City-játékosok is népszerűek. Az Arsenal-Che…
- Bence az ország legjobbjai között | FanTTasy '26-27, 2. forduló
Ebben a megújított fantasy adásban a TT Extra második fordulójára elemzik a legjobb játékosválasztásokat, valamint az első kör tanulságait. Az adás mindenki számára érthető, kocaj…
- Haaland vagy Bruno? | FanTTasy '26/27, 1. forduló
A TT Extra podcast legújabb adásában a 2026-27-es Fantasy Premier League szezon első fordulóját készítik elő a srácok. Baumstark Tibor, Kádár Máté és Vályi Bence a legfontosabb ké…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #65 Múlt heti adás | Los Tres Podcast — Gránátvörös és Habfehér
A technikai hibák miatt késve érkező epizódban a műsorvezetők először állításokat tesznek, melyek közül az egyik a Barcelona idei La Liga szezonban elért góljainak számára vonatko…