TT Extra

Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló

· PT27M8S

Összefoglaló

Az FPL (Fantasy Premier League) játék aktuális, első dupla fordulójának pontszámolása után a műsorvezetők értékelik csapataik teljesítményét. Kiemelik a csapatkapitány-választás fontosságát, külön említve Cole Palmert és Bruno Fernandest. Megbeszélik az egyéni eredményeket, az…

Röviden

Műsor
TT Extra
Megjelenés
2026. 02. 09.
Hossz
27 perc
Szereplők, említett nevek
Baumstark Tibor, Bognár Domokos, Haraszti Ádám
Témák
fantasy football, premier league
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Itt vagyunk az első dupla forduló közep közepén, de már hétvégén megérkeztek a pontok az FPL-ben.

Szépen egységesen mindenkinek jutott belőle.

Mennyire vagytok elégedett a csapataitok teljesítményével? >> Maximálisan nyilván volt olyan közülünk, aki megérezte azt, hogy kire érdemes itt most a csapatkapitányi karszalagot tenni.

Úgy igazán, mert nyilván voltak ilyen sablonos választások, mint Bruno Fernandez meg Halab meg ilyenek, >> de hát az igazi királyok tudják, hogy mikor érdemes Palmerből bevásárolni.

Ettől függetlenül én azért elégedett vagyok a sajátommal is, mert nektek mondtam, hogy volt olyan pillanat még szoboszlai piros napja előtt, amikor Magyarországon a második voltam, végül most a negyedik vagyok, de a TT azt vezetem, >> és ez egészen elképesztő. [nevetés] Tehát Tipi, amilyen szezonod van, ez ez önmagáért beszél.

Úgyhogy ezt végig kell szépen nyomni, mert ez tényleg hát nem azt mondom, hogy egyszer és megismételhetetlen alkalom, de de sokszor [nevetés] ez az igen, >> ez pontosan az.

És ez a rossz része az egésznek, hogy ezt tudjátok azért rólam, hogy szeretem ezt a játékot nagyon, de azért nem ezzel kelek fekszem, vagy nem ezzel keltem feküdtem eddig.

Most azért így kicsit nagyobb rajta a nyomás, és ennek megvan a kellemetlen oldala, és ezt ezt beismerem.

Ként szerintem nehéz ilyenkor tanácsot adni az a másik embernek, de én én hogyha egy tanácsot adhatok neked, akkor szerintem az az lenne, hogy hogy próbálj meg a lehető legkevésbé aszerint cserélni és és húzni dolgokat, hogy hogy most nagyon jó helyen állsz, és akkor né megnézni, hogy hol áll az első, hol áll a második, hol vannak a többiek, hanem hanem nagyjából próbáld meg ugyanazt csinálni, amit eddig csináltál, mert az nagyon jól működött és és szerintem ahhoz, hogy hogy jó helyen végezz, ahhoz igazából csak ez kell.

És lehet, hogy pont pont azzal tudnád elrontani, vagy ha nem is elrontani, de de utólag az valószínűleg zavaróbb lenne, hogyha ha arra gondolnál, hogy ó, ott lehet, hogy hogy mégsem azt kellett volna meglépnem, de csak azért léptem meg satöbbi satöbbi.

Szóval szóval igen, csak csak így tovább, mert ez valami zseniális, ahogy ahogy idén játszol. >> Nekem nekem nem volt annyira jó fordulóm, de azért nem volt annyira rossz sem, szóval ameddig zöld a nyíl, addig addig nem panaszkodom.

De hát itt a sok pontból van akinek több jutott, mint mint másoknak, ugye, Máté? >> Hát jó, hát most mit mondjak magamról?

Itt én nekem ez a forduló, ez arról szólt, hogy vissza kell jönni valahogy az elmúlt három forduló szenvedéséből.

Ez sikerült egy sikeres kapitányválasztással, ugye K Palmer mester hármasát sikerült megdoplázni.

Bevallom őszintén, azért nem reménykedtem ilyen brutális fordulóba Palmertől.

Bár ugye mondtam, hogy ő lehet az a játékos, aki különbséget jelenthet, és képes lehet 20 pontot szerezni.

Ez általában szép és jó szokott lenni, csak nem szokott bejönni.

Szóval most most tényleg szerencsém volt, és még ráadásul Rosenor meghúzta azt, hogy pont 60 percet játszott az ember.

Úgyhogy remélem, hogy majd itt a Rpihent a hétközi lece elleni meccsre.

De hát volt egy menedzser, aki még nálam is több pontot tudott összeszedni, ugyanis hát Fülöpp Márton B6 ponttal zárt, és hát nyilván neki is kellett ehhez a 40 pontos Col Palmer.

Tehát lényegében egy 10 pontot sikerült ráverni a csapatomra.

És hát ez ennyik ennek az egyik fő várományosa az az szerintem a Diego Dal volt 12 ponttal, amit amit én lényegében két Arzenvédővel tudtam csak lefedni.

Szóval ez ez azért egy nagyon extra húzás volt, de nem gondoltam volna, hogy még United védőből ki lehet szedni 12 pontot.

Ez azért >> egyre inkább egyébként, tehát hogy most a United mint opció nem csak támadásban, hanem akár még védekezésben is működhet.

Bár mondjuk ehhez kellett azért egy ellenfél is a tetem személyében, meg hát ugye Roméo hozta a szokásosat.

Na de tényleg itt itt rá fogunk fordulni egy olyan időszakra, amit itt ugye mond azt tanácsoltad Levi Tibinek, hogy hogy ugyanúgy folytassa azt, amit eddig csinál, de most ugye előjönnek a duplák, előjönnek a a lyukasfordulók, úgyhogy úgyhogy muszáj vagyunk egy kicsit így a a pontokat üldözni, meg kicsit előrefele gondolkozni.

És hát nyilván már szerintem azt gondolom, hogy majdnem mindenkinek három Arsenal játékosa van.

Szóval itt az Arená már annyira én azt gondolom, hogy nem érdemes beszélni.

Tehát például Levinek még még mindig csak két Arszená játékosa van.

És szerintem abban az összes FPL menedzser egyetért, hogy hogy Timber és Gabriel az nagyjából ilyen konszenzus itt a az Arsenal játékosokat illetően.

És hát az a kérdés, hogy emellé ki legyen a harmadik választás.

Hát én azon gondolkoztam, hogy lehetne ez a dupla kisebb, mint mint amilyen.

Így, hogy az Arsenal meg a a Wolves duplázik, tekintve, hogy hogy az Arsenalból már nagyon sokan alapból betáraztak, FS játékosokat meg meg annyira nem szeretnénk.

És hát talán lehetne, hogyha a Burnley meg a a Wolves duplázna, de de lehet, hogy hogy még az se lenne annyival annyival kisebb, mint ez a mostani.

Nekem hiányzik a harmadik arsenálosom, ahogy mondtad.

És egyébként az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy nem is hozok arsenálost, mert most kétszer játszik idegen az Arsenal, és hát nyilván alapvetően egy harmadik védőt hoznék legszívesebben, viszont a dupla után meg nem annyira szeretnék három arsenálos védőt játszatni minden héten.

És hogyha arra gondolok, hogy itt én két kapott gól nélküli meccset nem várok az Arsenaltól, ráadásul most be kéne hoznom egy harmadik arsenálvédőt, később meg ki kéne raknom, akkor hirtelen arra gondolok, hogy hogy mi lenne, hogyha csak kihagynám ezt az egészet, gyűjtenék egy cserét és és megnéznénk, hogy hogy mi lesz erről.

Mi a véleményetek? >> Én biztos hoznék harmadikálost.

Tehát szerintem az kockázatosabb, hogy nem próbálsz ebbe belelépni, mint az, hogy esetleg valakivel úgy rosszul jársz, hogy itt akár Rajában gondolkozva, akár Calafi Fioryban, Risebban, tehát nyilván itt azért érdemes megnézni ezeket az opciókat, akik valószínűleg, hogyha nem üt be semmi az első meccsen, akkor a másodikon is ott lesznek, és hozni fogják a pontokat.

Úgyhogy hát ha már te is adtál nekem tanácsot, én azt tanácsolom, hogy [nevetés] ne maradj ki ebből a jóból. >> Figyelj, én ugye itt az előző adásban Domával megbeszéltük, hogy Zombendi mennyire király.

Ő hozta is, én nem hoztam, kicsit bánom, de de figyelj, azért megmutatta, hogy tényleg veszélyesebb Alkapura, mint Szalibá.

Nem azt mondom, lehet, hogy meglőtt az utolsó gólját a szezonban, de ettől független >> hatnál jár összesen, ami nagyon szép szám.

És még még bocsánat, még egy ember, aki nem hangzott el, és szerintem megfontolásra ő is érdemes.

Haverc, akit akit lehet nézegetni már. >> Hát csak ő mennyire bírja ő itt a perceket.

Ugyanál mindig ez a nagyon nagy kérdés.

Ugye Ödegor sérülése is olyan, hogy visszatérőben van.

Ugye most Havert az ő helyén játszik, úgyhogy ott ott azért érzem a bizonytalanságot a percekben, de alapvetően szerintem minden áld Zálaszul Cló nagyon örül annak, hogy Kyverc visszatért a csapatba. >> Igen.

És és gyökeres ráadásul most cserekként kettőt lőtt, és nem tudom mennyit fognak majd egyszer együtt játszani.

Szóval én én emiatt aggódok Hvert perc miatt, és én ezért nem gondolkozok rajta.

Amúgy ha jönne, akkor nekem ráadásul Thiago helyett kellene hoznom. valószínűleg, akit egyébként meg szeretnék tartani itt pont az Arsenal elleni meccs után.

Szóval szóval én leginkább ezért nem gondolkozok most Arsenal támadóban.

A háromvédőt azt azt még mindenképpen megfontolom, főleg így, hogy hogy Tibi ezt ezt tanácsoltad. >> Hát igen, azért >> és arra >> az egy kicsit az valadnék az Arszenál annyiban, hogy ugye itt az egyik legnépszerűbb opció az Gabriel Triple Captain lesz szerintem.

Igen. >> Úgyhogy ami bármilyen furcsán hangzik itt az elmúlt évek után, mégis egy olyan duplázóról beszélünk, aki szinte biztos, hogy a 180 percet játssza, szinte biztos, hogy gólveszélyt jelent.

Ezzel a defconnal azért megint csak más megítélés alá esnek a védők most ebben a játékban. egyébként én gondolkoztam ezen, hogy már bocsánat, hogy itt ehhez visszatérek ehhez a témához, de hogy minek is köszönhetem azt, hogy hogy ez a szezon ez ilyen jól alakul, és elsősorban a Deathconnak.

Úgyhogy én köszi, [nevetés] hogy ezt ezt az új szabályt és ezt az új lehetőséget, ezt életbeették.

Szerintem ez már sokkal közelebb van ahhoz, amit mi szeretünk, meg amit kedvelünk mondjuk a védőmunkákban.

Én még a kapusoknak a pontozását javítanám föl, és akkor már minden rendben van ebben a játékban. >> Hm. >> Nehogy jövőre eltöröljék. >> Hát reméljük, nem fogják eltörölni. >> Én a kapusoknál egyébként most szerintem annyit változott a foci, amióta kialakult a Premier League Fantasy játéka, hogy a háromvédés az nagyon sok.

Tehát hogy azért a bónuszpontot adni az az már egy nagyon nehezen elérhető cél, tehát hogy most Vicario nyolcat védett és azért két bónuszpontot kapott, tehát csak, hogy egy apróságot mondjak ezen a hétvégén.

És ugyanez a kapusok által adott gólpasszoknak a nagyon-nagyon alacsonyan mért premizálása szerintem meg más egyébbel nem nagyon.

Tehát hogy a clean sheetel gyűjthetnek plusz pontokat, amivel eddig a védők bocsánat, nem akartam ebbe az irányba elvinni [nevetés] a beszélgetést.

Ezt csak így zárójelbe téve megjegyeztem, hogy lehet, hogy még egy jobb szezon vár rám, hogyha még a kapusokat is jobban díjazzák. [nevetés] Amúgy nekem csak egy kiegészítés itt.

Hát igazából ez lényegében itt a white cardom utó gondolatai, hogy olvastam egy helyen és amúgy ez tök igaz, hogy hogy ugye én a három Arsenal védővel kezdtem ezt a white cardot és lehet, hogy bölcsebb lett volna Rajával kezdeni olyan szempontból, hogy hogy őt át tudom vinni a 31-es ugye blankben, mert ugye ott van lesz valószínűleg egy Dubravkán mögötte, és akkor akkor annál kevesebb játékost kell itt átvenni.

De nyilván ez az én wild cardomnak a a dilemmája.

Ti nyilvánvalószínűleg náttok ez annyira nem számít, mert ti úgyis a 32-ben wild carardozni fogtok.

Szóval szóval ott az Arsenal játékosok olyan szempontból nem számítanak annyira.

De de akár ezen is el lehet gondolkozni, hogy akkor nem akarsz rögtön a 32-esben white carardozni, akkor meglesz az a lehetőséged, hogy hogy még kicsit későbbre vidd a white cardot, ami nem tudom mennyire opció. >> Szerintem adja magát.

Én egyelőre fázok tőle. >> Igen. 36. forduló Hand, amikor ő duplázik.

Tehát hogyha most itt a biztos választásokra gondolunk, másnál nem nagyon >> fordulhat elő olyan, hogy ne a sablonból válassz valamit.

Tehát ez a kettő szerintem, ami ami adja magát.

Én is úgy vagyok vele egyébként, mint Levi, hogy igen, tudom, hogy most ezt diktálja az algoritmus, de de nem vagyok benne biztos, hogy ezt fogom csinálni. >> Én most azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy nem is a 36. fordulós Hand lesz az igazi alternatívája, mert hogyha akkor a bench boostot szeretné elhasználni valaki, akkor igazából az a kérdés, hogy most ellőjük-e a duplában Gabrielre, vagy tudunk-e találni egy olyan szimpla fordulót, amikor valamelyik játékos jobban tetszik ennél a duplázó Gabrielnél nekünk.

Ez már így egy sokkal sokkal nehezebb kérdés.

Szerintem én kicsit fázok azért, mertogy mind a két meccs idegenben van, és idén az Arsenal nagyon, nagyon, nagyon jó otthon.

Hogyha legalább az egyik meccs az Emiratesben lenne, az az nekem az én lelkemnek nagyon sokat segítene.

Így így még gondolkozok rajta.

És még egy dolog, ami nálam ellene szól, az az, hogy ha rátriplázok az arsenalra, akkor három védőm lesz.

És a három védő mellé hoznék még nem csak plusz egy extra Gabrielt kapitányként, hanem hoznék még kettő extra Gabrielt, ami azt jelenti, hogy már öt arsenál védőbb lenne effektíve, >> és azért két kissit az el tud menni két gólon, szóval nincs olyan messze az, hogy itt négy pontot hozzon adott esetben.

Gabriel >> jó, de itt a két árál védő az szerintem alap.

Sőt, a három Ársenal elvédő alap lesz ebben a fordulóban, merthogy a Timbert Gabriel szinte mindenkinek megvan, és akkor a Gabriel kapitány lesz itt a fő vonal.

Tehát ez ez a három árzanál védőt jelenti.

Nyilván ahhoz még plusz kettőt rádurrantani, az az egyébként nagy különbség szót megadom, de de a Wolfst azt nagyon könnyen elengedtük.

Én azért rákérdeznék, hogy hogy esetleg gondolkoztok-e bármilyen Wolverenhampton játékosban itt erre a fordulóra?

Ismerek olyat, aki gondolkodik, de [nevetés] nem feltétlenül értek egyet vele.

Ugye fiam Árakodárén mereng, hogy esetleg őt lehetne hozni.

Nekem tetszik egyébként Árakodáre.

Belga gólkirályként ő szerintem a Wolfsban, főleg Strand Larsen eladása után egy egy nagyon jó opció.

Nem is gondolom azt, hogy ő megy a másodosztályba majd a Wolverhamptonnal.

Szerintem egy egy Premier League képességekkel megáldott hihetetlen fizikumú csatár, de hát annyira hulladék ez a WS, hogy én nem mernék senkire tenni onnan.

Nyilván az, aki valószínűleg a Deathkont összehozza és ezért egy viszonylag biztonságos választás az Jo Gomez a középpályán.

De hát akkor, hogyha már ilyen játékossal lövünk, akkor inkább nálam Eliot Anderson például, még akkor is, hogyha a Wolfes duplázik.

Ezt az egyet egyébként érdemes megfontolni, hogy egy duplázó csapatból egy olyan játékos, aki várhatóan mindkét meccsen megkapja a két bónuszt, de >> ezt mindenki kicsit úgy izlelgesse. >> Ezzel az a bajom, hogyha Elliot Andersonról beszélnénk, akkor ezt kábé biztosítékként tudjuk, bár azért ott is vannak kivételek, hogy hogy az ilyen öt meg haton zárta a meccset, de nála azért mondhatjuk, hogy ő nála jön a plusz kett. azért Zsóo Gomesnél annyira nem érzem.

Nyilván egész jó számokat hozott, de például most a Chelsea ellen sem hozta.

Szóval én azt mondom, hogy hogy én én az a bajom vele, hogy ha hosszú távon tervez valaki a Wolfssal, akkor ezt alá tudnám írni.

De elve esételen hosszút távon tervezni a Wolfsszal, mert utána is nehéz lesz a sorsolása, plusz a 31-esben nem játszanak.

Tehát ez tényleg egy ilyen egyfordulós történet.

Annál meg sokkal többet ér egy csere. >> Még a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló”

Miről szól ez az epizód: „Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló”?

Az FPL (Fantasy Premier League) játék aktuális, első dupla fordulójának pontszámolása után a műsorvezetők értékelik csapataik teljesítményét. Kiemelik a csapatkapitány-választás fontosságát, külön említve Cole Palmert és Bruno Fernandest. Megbeszélik az egyéni eredményeket, az… Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Baumstark Tibor, Bognár Domokos, Haraszti Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló”?

Fő témái: fantasy football, premier league.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Arsenal-védőkből sosem elég | Besztlíg FanTTasy, 26. forduló”?

Megjelenés: 2026. 02. 09.. Hossz: 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/arsenal-vedokbol-sosem-eleg-besztlig-fanttasy-26-fordulo

Több epizód a TT Extra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból