TT Extra

Jönnek a tizenhatoddöntők!

· PT51M19S

Összefoglaló

A TT Extra ezen epizódjában a házigazdák Borbély Jimivel, a CUBE adatelemzőjével beszélgetnek a közelmúltbeli világbajnokság egyenes kieséses szakaszának esélyeiről és a csoportkör tanulságairól. Borbély Jimmy kiemeli az afrikai csapatok várakozáson felüli teljesítményét, és…

Röviden

Műsor
TT Extra
Megjelenés
2026. 06. 29.
Hossz
51 perc
Szereplők, említett nevek
Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Bognár Domokos
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Ez a teljes terjedelem harmadik VB kiadása, és ezúttal az eddig megszokottól eltérően hárman leszünk, mert Doma mellé csatlakozott Borbé Jimmy is, a Cube adatelemzője, akivel egyébként már volt egy közös felvezetésünk a Grundon.

Most nem fogunk együtt dolgozni Jimmyvel az Expected Bears rendezvényen, viszont hogyha minden a terveink szerint alakul, akkor a Cube csatornája mellett itt a TT Extra felületein is láthatjátok azt a beszélgetést, amit a cubos Kovács Ronalddal és az 58 válogatott a Livecig kapusával, Gulácsi Péterrel fogunk majd itt a Németország Paraguay meccs előtt megtartani.

Úgyhogy nem csak magáról a meccsről lesz szó, nem csak magáról a VB-ről, szerintem izgalmasnak ígérkezik.

De mindenképpen nem is kérdés.

Köszi a meghívást ebbe az adásba is.

Velem velem találkozhattok, úgyhogy szerintem király lesz.

Bízom benne, hogy minél többen eljönnek és ez már a ha jól számolom, a negyedik ilyen esemény lesz még ugye több is majd az egyenes késéses szakasználnál, úgyhogy hozzunk létre egy jó kis közösséget.

Szerintem erre nagy szükség van Magyarországon, és ez egy unikális esemény.

Úgyhogy itt van aztán van lehetőség t mindenféle beszélgetésre, szakmai diskurzusra, ismerkedésre, úgyhogy ott leszek.

Igen. >> Gula még nem mozgatott volna meg annyira, de az, hogy te leszel a műsorvezető Tibi, így megyek. [nevetés] >> Köszönöm szépen.

Hát tudod-e, hogy hogy kell beszélni az emberekkel? [nevetés] Megbeszéltük azt, hogy miután végetért a csoportkör, és majd erről egy kicsit hosszabb összegzést is fogunk itt eszközölni a mai műsorban, mert persze vannak tanulságok, vannak olyan adatok, amiket lehet így is, úgy is csavarni.

Ha már Jimmy itt van velünk, akkor amellett persze, hogy az érzéseink mit mondanak azokról, hogy ez 1958 óta a legmagasabb átlag gólt, gólszámot hozó torna.

Amellett, hogy itt például 18 azoknak a meccseknek a száma, aminél legalább három gólos különbség alakult ki, nagyon nehéz elsőre megmondani, hogy ez most jó vagy rossz.

Úgyhogy azzal kezdünk, hogy mindannyian hoztunk egy-egy kedvező, vagy inkább a szívünknek kedves, meg egy kevésbé kedves momentumot, vagy akár csak tényt erről a világbajnokságról.

És lehet, hogy majd erről kicsit később még lesz szó.

Én én én egy ilyen nagyobb tágabb perspektívában indítottam ezt a ezt a kérdést.

Én Afrika, mint kontinensnek a megéneklését mindenképpen úgy gondoltam, hogy ugye a leg legelejére behozom.

Ugye 10 indulójuk volt az afrikaiaknak, és nem kell sem mint kilenc továbbított.

Egyedül Tunézia hullott el a csoportkörben.

Mondjuk az eg mondjuk az egy elég gyászos elhullás volt.

Igen, történelmi, ugye sikerült edzőt is váltani. >> Nem túl nagy sikere, vagy nem túl nagy eredménnyel, de tényleg most a viccet félretéve az afrikai kontinens szerintem kifejezetten várakozásokon felülteljesített.

Ugye azért, hogyha kicsit tovább megyünk és megnézzük, hogy mondjuk első helyre hány afrikai csapat ért oda, hát jól számolt a meccse, vagy hát nem sok így nagyon finoman fogalmazva, >> de de a második harmadik hely az az a legtöbb esetben ugye itt hát a második az mindig a harmadik meg a meg jó eséllyel elég volt arra, hogy tovább jussanak a legjobb 32 közé.

Úgyhogy én ezt emelném ki és ha szabad még egy bónuszt, egy extrát, már tudom, hogy csak egyet szabadna, de én én hoztam még egyet.

Megnéztem, hogy ha a 11-eseket nem számítjuk, akkor a set peace góloknak mekkora volt az aránya.

Erre több kimutatást találtam.

Nagyjából 18,1% az össz gólszámnak a nem büntetőből érkezett rögzített gólok aránya.

És ez, hogyha ez a 18,1%-ot kicsit kontextusba helyzük, ez 2018-ban, amikor a pontrúgások a tetőfokára hágtak, az 25,41% volt.

Úgyhogy ahhoz képest azért jóval kevesebb.

Viszont a négy évvel ezelőtti 14,5%-hoz képest, meg kicsit több, úgyhogy valahol félúton vagyunk. egyébként az idei Premier League átlagnak ez ez mindenképpen a az alsó részét suroja.

Premier League-ben is ilyen 25% körül volt.

Lehet, hogy ebből nehéz volt kijönni, miért is hozzom ezt a statot.

Itt jöjjön akkor a végére ez a ez a rövid állítás.

Én örülök annak, hogy egyelőre a pontrúgás gólokknak az aránya nem olyan elképesztően magas, mint amire talán lehetett számítani.

Mezőnyből egy picit több gót élvezhettünk.

Nyilván az egyenes késéses szakaszba, amikor a relatív különbségek csöpenek, csökkennek a csapatok között, várhatóan ez a 18%, ez kicsit meg fog emelkedni.

Annyit hadd gonoszkodjak akkor Jimmy mindjárt, hogy azért arra te is számítasz velem együtt, hogy ezeknek a pontrúgás góloknak az aránya ez itt, ahogy haladunk előre a tornán nőni fog. >> Abszolút >> ezzel fejezte be Imi.

De hát az a tegnapi Dél-Afrika-kanada is erre volt bizonyíték, vagy hát előrevetítette inkább, hogy azért inkább ilyen meccsekre számítsunk.

És most tehát, hogy nem csak Dél-Afrika meg Kanada miatt, hanem az óvatosság miatt ez borítékolható.

Mindig is így volt. >> Doma, neked mi a pozitívumod? >> Igazából egy korábbi TT extra adásból kiindulva hoztam a pozitívat is, meg a negatívat is, mert még itt Brodyval, Jimmyvel hármasban csináltunk egy VB felvezető adást. biztosan ti is jól emlékeztek.

És az amerikaiak csoportját kiemeltük, mint az egyik legkiszámíthatatlanabb csoportot, és megállapodtunk abban, már majdnem megállapodtunk abban, hogy itt bármi megtörténhet, amikor még benyögtem azt, hogy egy dolog biztosnak tűnik az, hogy Törökország tovább jut.

Úgyhogy ezt a jóslatomat, ezt sikerült beváltani.

A pozitív meglepetés nekem az USA, ahogyan kezelik, meg ahogyan játszanak. nyilván ezt a hazai rendezést, és hát a negatív meglepetés, nem meglepő módon Törökország, illetve Urugu ebbe a kategóriába sorolom, az pedig hát személyes okokból is, mert azért szimpatizálok különösen Bielszával, de amúgy is az Uruguvái kevesen vagyunk, mégis jó a focink összképpel.

Hát most nem jó a foci, és azért Valverde is nagy csalódás volt a Real Madridban is, és most az uruguayi válogatottnál is.

Nem hiszem, hogy ezek csak pletykák, amik róla kikerülnek, hogy nem volt képes megtalálni az összhangot BLával. >> Neked a negatívumod megvolt, Jimmy? >> Abszolút megvan.

Én több negatívummal készültem.

Hamárdom előtte Uruguay, mert őket én is hoztam Törökország mellett.

Csehország nekem azért mindenképpen csalódás. >> Na ha már a pontrúgások, nem?

Ha már a pontrúgások igen, sikerült elérniük, ugye az első mérkőzésen az az elég nevezetes bedobásból rögtön KJI befejelte típusú gól, az annyira szerintem nagyon szépen elképezte a Csereknek a stílusát.

Most mindent félretéve, hogy ki milyen futballt szeret esztétikailag nézni, azért ez a se válogatott a játék semmilyen mutatójában, vagy semmilyen aspektusában nem nyújtott kiemelkedőt.

És amikor picit ugye más podcastekben beszéltek erről az úgynevezett európai gőgről, szerintem ez egy nagyon érdekes téma, hogy itt Európából jöv, Európából nézve a futballt sokszor hajlamosak vagyunk.

Egyrészt az európai csapatokat túlbecsülni, másrészt pedig a akár afrikai, akár dél-amerikai csapatoket egy kicsit lenézni.

És most Cseország szerintem ezt nagyon jól megmutatta, hogy az ami mondjuk az ő futballjuk a vagy az amire az ő futballjuk elegendő volt, az most nem biztos, hogy ezen a világbajnokság kifizetődött.

És azért tegyük hozzá gyorsan, nem volt ez egy annyira megugorhatatlan csoport, szóval ez egy ez egy elég nagy lebőgés.

És hoztam még egy meglepetés lebőgést vagy alulteljesítést, egy olyan csapatot, amelyet szerintem sokan beraktak a legnagyobb esések közé.

Én már a VB előtti felvezető adásban is említettem, hogy szerintem ez a ez az együttes pont az egyzőjüknek a minőségéből kifúilag nem biztos, hogy azt fogja hozni, amire sokan számítanak.

És továbbra is azt érzem, hogy akkor konkretizálj Roberto Martinezzel a portugál válogatott nálam még mindig, és abszolút nem számít esélyesnek.

És ezt a leginkább a Kolumbia ellené találkozó erről lehet, hogy nem fogunk majd bővenben beszélni, vagy valószínűleg nem fogunk.

Ö viszont gondoltam, hogy mindenképpen megemlítem, mert amilyen szinten ott Kolumbia lefocizta az elvileg végső győztes végső győztem esélyes portugálokat, az nekem nagyon beszédes volt. >> Hát abból a szempontból mindenképpen érdemes megemlíteni, még az ágakat biztosan említjük majd, de hogy ezzel sikerült lefociznia magát a könnyebb ágról a nehezebbre Portugáliának, tehát hogy ennél nagyobb öng volt, amikor már az utolsó csoportok egyikében pontosan látod, hogy mire számíthatsz.

És most azon túl, hogy a portugálok szomorkodhatnak, mi is szomorkodhatunk, mert itt a negyed döntőben már lehetett volna Messi Ronaldo párharc, az most maximum a döntőbe jöhet össze. >> Na, én is hoztam pozitívumot, negatívumot egyaránt, és miután ellőttetek már párat azok közül, amiket én is akartam, ezért nagyon sokkal készültem.

Ö még így is maradt jó néhány, de nálam azért az első számú pozitívum az az, hogy ez nemcsak elmondás alapján, meg nem csak itt a narratívák alapján, hanem valóban egyelőre a sztárok világbajnoksága, tehát azok, akiket a legmagasabb polcra teszünk jelen pillanatban én ide Messit, Ronaldót Mbappét Hallandotként sorolom, akit szerintem egyöntetűen a világ minden része, aki akár kics kicsit kevesebbet néz Kocit, az is elismer és azt gondolja, hogy tényleg a csúcsá van ennek a játéknak.

Ők egyelőre hozzák magukat, és szerintem amióta én az eszemet tudom, nagyon kevés, vagy lehet, hogy egyáltalán nem is emlékszem, olyan világbajnokságra, ahol ez így lett volna, hogy azoktól, akiktől a legtöbbet várjuk, azok egyenként gyakorlatilag tényleg a hátukra tudják venni a saját csapatukat.

Most pedig azért eddig itt a csoportkörben ez történt.

Persze lehet itt is kicsit fanyalogni azon, hogy lehet, hogy gyengébb ellenfelek ellen.

Lehet, hogy itt a felhígult mezőnyben ez támogatta, de ez mindenképpen szerintem egy pozitívum.

És itt negatívumnak én is nyilvánvalóan Urugvaj, Törökország adja magát szerintem a két leginkább leszerepelt nemzetről beszélünk ebben az esetben.

De ha már te hoztad Jimmy az afrikai kontinenst, akkor én két kontinenst is hozok negatívumként.

Az egyik az Ázsia egyértelműen.

Tehát ottan az, hogy Japánnak, illetve Ausztráliának sikerül csak tovább jutnia, az szerintem azért lebőgés kategóriába tartozik.

A másik pedig az, hogy akár lehetne pozitívan is értékelni az észak-amerikai és a közép-amerikai kontinens teljesítményét.

De hogyha megvizsgáljuk egy kicsit közelebbről, hogy a 20 pontból, amit ezek a csapatok szereztek, hat csapatról beszélünk, 19-et a három rendező kapart össze, akkor azért az már egy kicsit árnyalja a képet.

Itt ugye Panama Hajti melyik a harmadik?

Kurassa gyakorlatilag egy pontot, 321-es gólkülönbséget hozott össze.

Szerintem ők még talán jobban kilógtak ebből a mezőnyből, mint a mint az ázsiaiak, akik szintén eléggé eléggé gyenge produkcióval hullognak haza. >> Még azt hittem, hogy óceániát ideeszett, hogy leszerepelt az óceániai >> az egyet.

De hát így tehát hogy tehát hogy nem lehetett azt, hogy még ezeket a helyeket is tovább osztják.

Ez Infantinonak is kellett, hogy onnan is szerezzen szavazatokat még a következő választásra.

Úgyhogy nem, tehát hogy nem lehetett ennél jobban eltolni az arányt. >> Én maximum egyetértek.

Bocsánat, csak Tibi, annyival kiegészteném, hogy igazából egyetértek.

Maga a tény viszont szerintem talán nem meglepő, mert ez a három csapat egy-től a három csaptól tényleg jobb, nagyon nagyon extrém esetben négy-öt pontot esetleg lehetett remélni, de az már tényleg a bravur kategória lett volna.

Viszont a három házigazda szerintem kifejezetten, ha már itt negatívumok, pozitívumok, akkor említsük meg tényleg a a mérlegnek a másik oldalát.

Nyilván USÁval azért lemet szerintem USA néz ki a legjobban, de azért Mexico meg Kanada is mindenképpen hozza talán az elvárhatót. >> Hát abszolút Mexico kilenc ponttal kapott gól nélkül tudott tovább jutni a következő körbe.

És akkor menjünk bele szerintem olyan részletekbe, amikbe kicsit már bele belekaptunk, de szerintem érdemes néhány dologról még külön is beszélni.

Ugye említettük, vagy említettem itt korábban ezt a magas gólszámot. 2,99 a jelenlegi gólátlag, ami az 1958-as svédországi világbajnokság óta a legmagasabb.

De itt van az a kérdés, amit már az előbb szintén hozzátettem, hogy 18 olyan meccs volt eddig ezen a világbajnokságon csak a csoportkörben, amelyiknél legalább három gólos különbség alakult ki.

Ugye itt a sztároknál pont ezt mondtam pozitívumént, és ezt emeltem ki, hogy ezért is tudtak tündökölni.

De jó-e az összességében, hogy ekkora különbségek alakulnak ki egyes meccseken?

Hát így, hogy 48-ból 32 csapat tovább jut, én azt érzem, hogy azért a kockázatvállalás is, főleg a nagy csapatoknál az nem az, hogy háttérbe szorul, hanem hanem sokkal inkább megengedhették a bizonyos meccseketen.

Most nem csak a tartalékolást, hanem előtte, hogyha előtte találkoztak a csoport leggyengébbével adott esetben, akkor megtehették azt, hogy azon ne védekező focit játszanak, hanem azt mondják, hogy itt mehet minden a kapu felé, bevethetünk mindent, és nem kell spórolni, és szerintem ebből is adódik azért, hogy lettek ilyen meccsek.

Úgyhogy nem akarom az egész adást ezzel tölteni.

Megfogadtam, hogy nem nem fogom ezt csinálni, de azért itt egy kis picsogás hadd férjen bele tőlem, hogy az, hogy 48 csapatból 32 tovább jut, az a komolyságából elég sokat elvesz ennek a csoportkörnek.

És valahol láttam egy olyan felvetést, amivel alapvetően elég nehezen tudtam vitázni, hogy ennél már a 64 csapatos is jobb lenne a következő kiírásra, mertogy akkor legalább magának a csoportkörnek lenne tétje itt a nagy tornán belül.

Így viszont tényleg nagyon nehéz kiesni, különösen nagy válogatottként.

Hát ha már a tétet említetted, és szerintem ezzel is dobom tovább neked a labdát, Jimmy, mert ugye, mint az adatokat kedvelő ember, szerintem támogatja azt, amit te is tudsz mondani arról, hogy mennyi izgalmi faktora volt ennek a csoportkörnek, hogy 12 csoport volt, 12 első kiemelt el, és összesen 10-ben az első kiemelt…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jönnek a tizenhatoddöntők!”

Miről szól ez az epizód: „Jönnek a tizenhatoddöntők!”?

A TT Extra ezen epizódjában a házigazdák Borbély Jimivel, a CUBE adatelemzőjével beszélgetnek a közelmúltbeli világbajnokság egyenes kieséses szakaszának esélyeiről és a csoportkör tanulságairól. Borbély Jimmy kiemeli az afrikai csapatok várakozáson felüli teljesítményét, és… Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Jönnek a tizenhatoddöntők!”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Bognár Domokos.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jönnek a tizenhatoddöntők!”?

Megjelenés: 2026. 06. 29.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/jonnek-a-tizenhatoddontok-ea0d5c24

Több epizód a TT Extra-ből