KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]
· PT32M15SÖsszefoglaló
A Bajnokok Ligája kieséses szakaszának mérkőzéseit vitatják meg Kerekes Tomival. Kiemelnek négy összecsapást: Newcastle-Qarabag, Leverkusen-Olimpiakosz, Inter-Bodö/Glimt, és Atlético-Club Brugge. A Leverkusen meccsét gyengének ítélik, az Interét váratlan eredménynek. Szóba kerül…
Röviden
- Műsor
- TT Extra
- Megjelenés
- 2026. 02. 24.
- Hossz
- 32 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kerekes Tomi, Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Bognár Domokos
- Témák
- bajnokok ligája, foci, labdarúgás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Itt vagyunk újra a Bajnokok rizsájával, méghozzá a Ceddy Playoff nap után.
Egy kicsit ezen állítok, bár így is, úgy is nagyobb a fejem, mint Kerekes Tominak.
Kerekes Tomival beszéljük ki a dolgokat, várjuk a kérdéseket, illetve első körben azt, hogy ti mit néztetek, mert azt hiszem, hogyan nagyon sok választás nem volt.
Az Atletico volt ugye a korai mérkőzés, azt a klub Rüzzs elleni találkozót majd a végére hagyjuk.
És láthatjátok ott jobb lent a sorrendet, hogy mi micsoda, hogyan van, mikor van.
Az Inter Bodő volt még az, ami komolyabb érdeklődésre tartott számot.
A Newcastle Carabag és a Leverkusen olimpiákhoz pedig sejtettük, hogy ilyen lesz, ilyen is lett.
Tomi, melyiket nézted? >> Hát néztem mind a négyet, de igazából a Leverkusen meccsét azt kár is volt erőltetni.
Azt azt elég hamar el is engedtem. nem hoztak össze egy egészes XG-t se a csapatok, úgyhogy szerintem ez a várható gólmennyiség is megmutatja, hogy milyen volt az a mostani találkozó.
A az atletitől azt kaptam, amit vártam, az Intertől korán sem.
És a Newcastle meccs pedig meg megint egy izgalmas, sok gólos meccs volt.
És van is quiz kérdésem, egy kicsit ehhez is kapcsolódik.
Szóval te tudod-e, illetve ti is nézők írjátok meg nekünk, hogy Bajnokok Ligája egyenes kieséses párharcban mennyi volt a legtöbb gól, ami esett? >> Ez két meccset jelent, gondolom egy oda visszavágóson összesen. >> Igen, igen.
Két meccsen összesen mennyi volt a legtöbb?
Az a helyzet, hogy nem tudom, de tippem az van szerintem.
Most nyilván a izé kapcsán mondod ezt az Atletico meg a Newcastle kapcsán is nézhetjük.
Szerintem a két meccsen, hogyha hét-hét gól van, akkor ilyen 14. >> Na majd akkor egy kicsit később.
Kicsit később majd a Newcastle meccs vége felé. >> Jó.
Bartos Csé István itt van velünk.
Ezt nem gondoltam volna, hogy ő lesz az egyik hallgatónk, nézőnk, de köszöntjük nagy szeretettel, mint egyik első számú fanatikusunk.
És köszöntünk mindenkit akkor, aki itt van.
Kezdjük akkor a Bajnokok rizsáját a Newcastle Karabag mérkőzéssel.
Írhattok közben bátran észrevételeket, és akkor erre a kérdésre várjuk a választ.
Ha lehet, akkor kérlek, ne nézzétek meg a megoldást, de ha valaki bemásolja nekünk chat GPT-ből vagy a Wikipédiáról, akkor ám legyen. >> Az bannol >> igen, azt azt egyből ban instant.
Mennyi volt a legtöbb gól egy BL egyenes kieséses párharcban?
Két mérkőzésen oda visszavágón.
Én ezt megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem is néztem, de nyilván az eredményeket így figyelgettem. közben, és hát hat perc után, mikor láttam, hogy ott már van két gól, akkor akkor végképpen engedtem a dolgot.
És ugye itt azt is érdemes megemlíteni, hogy azerbajdzsáni idő szerint ezt a meccset félkor kezdték, és ugye a Karabag az utolsó pillanatban utazott el Angliába, szóval, hogy ez ott a játékosokon szerintem erősen érződött is, hogy belealudtak ebbe a meccse.
És tényleg én én ott azt gondoltam, hogy megint egy ilyen brutál kiütés lesz, mint ugye az első 6-1-es meccs.
Viszont azt azt szerintem fontos kiemelni, hogy Tonáli meglőtte első Bajnokok Ligája gólját. 30 Bajnokok Ligája meccsen.
Szerintem ezt nem gondoltuk, vagy így a Tonálinak a az eddigi karrierét nézve nem nekem úgy nagyon nehezen esett le, hogy úristen, ez az első gólja.
Meg az is, hogy a a Newcastleben Denn szegény olyan, mint amikor el akar menni egy gyorsulási versenyre valaki egy ladával, merthogy a az első kapott gólnál Durán úgy, ahogy akarta lefutotta, és utána a második gólban is a 11-es ő hozta össze, bár az szerintem egy kicsit olyan véleményes volt, hogy csúszójátékosnak a karját érte.
Azt azt szerintem a Premier League-ben lehet, hogy tovább engedték volna, a Bajnokok Ligájában nem.
Az durva, hogy a Karabag 30 kapott góllal zárja ezt a Bajnokok Ligája idényt, de szerintem mondjuk ez senkit nem fog érdekelni, merthogy ez brutális túlteljesítés, amit nyomott idén ez a csapat. viszont az rekord, tehát hogy az negatív rekord a 30 kapott gól.
Úgyhogy ha nem is emlékszünk rájuk pozitívan, de bekerülnek a a rekordok könyvébe. >> Jó, de ugye itt azért több meccsről beszélünk, mint mondjuk egy olyan csapat esetében, aki mondjuk hat csoportmeccsen kapta ezt. >> És és így, hogy a Newcastle is simán tovább jutott, és ugye ott van hat csapattal a Premier League a az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 16 között.
Hát nem tudom, hogy itt a a Bajnokok Ligája végjátéka az egy Premier League miniabella lesz-e.
Félek ettől, >> mint spanyol focirajongó. >> Konkrétan ugye a a feléhez közelít a számuk, tehát a 16-ból hat az az tényleg közel 50%-os arány.
Ugye 6-1 lett az odavágó ezen a Newcastle Carabagon és 3-2 a visszavágó.
Tehát összességében sikerült 9-3-mal tovább jutni a Newcastle-nek.
Ez azt jelenti, hogy 12 gól született ebben a párharcban.
Aki most csatlakozik hozzánk, azt egyrészt üdvözöljük nagy szeretettel, másrészt továbbra is erre a kérdésre keressük a választ, hogy mi volt a legtöbb.
Szerintetek volt-e több ennél a 12-nél volt egy 15-ös tippünk, illetve egy 13-as is már még írhattok, aztán majd Tomi az adás egy pontján benyögi a választ.
Mit akartam még ennél mondani?
Nyilván azt, hogy teljesen felforgatta a kezdőjét, de szerintem még ennél is többet változtathatott volna akár.
Ugye Pop sem védett, Remzd volt a kapus, a védelemben is bőven voltak cserék. elől játszott Barns is, játszott Oszula is, Jacob Murphy, úgyhogy >> hát és Gordon ugye nem volt a kezdőben, aki ugye négy gólt lőtt az első meccsen, illetve egyetlen egy dolog még, hogyha az az még belefér, ugye, hogy volt a már de szerepköre Eddie most már harmadik- negyedik meccse a középpályán számol vele, és nem tudom, hogy ez ez csak annak szól, hogy akit ennyi pénzért szerződtettek, azt muszáj játszatni, és ez ilyen felülről jövő utasítás.
Elvileg ugye ezt How megbeszélte vele is, hogy volt-e már, de nem bánja, de nem tudom, egy kicsit olyan légüres nekem abba a térbe az ő az ő játéka, és és nem igazán értem, hogy mit keres ott az ő magasságával azon a poszton.
Nem, nem hiszem, hogy ez lesz a végleges megoldás nála.
Igen, ugye a hétfői adásban említettük, meg másról is már nyilván szó volt róla, hogy ő az új Joelington, csak hogy most Joelintonnal együtt játszott, úgyhogy ketten voltak Joelingtonok a pályán, de pont most nézem az eredményeket, és ők is a középpályára írták Voltemt.
Azért azt akárhonnan nézzük, nagyon furcsa így látni.
Jöhet a Barca vagy a Chelsea a Newcastle számára.
Nyilván azt hiszem, hogy jobban örülnénk összességében, hogyha összesorsolnánk a összesorsolnánk a Chelsea-vel, hogy az angolok itt szépen üssék ki egymást, de mind a kettő borzasztó nehéz és teljesen más párharc lesz a Newcastlnek.
Nem, >> az biztos, hogy az már egy teljesen más párharc lesz, de most a Bajnokok Ligája, Newcastle elnézve meg látva azt, hogy a St James Parkban milyen a hangulat, ez ez a Chelsea és a Barcelona részéről is egy komoly figyelmeztetés, hogy ez a csapat kilencet lőtt egy Karabagnak, mégogyha ugye azt is mondjuk, hogy a Karabagnak, de de szerintem azért komoly erőpróba lesz akár a Chelsea, akár a Barcelona számára.
Hát Edi úgy beszélt, hogy ezt próbálja átadni a játékosainak, hogy ez a sorozat, amiben van esélye a Newcastleek.
És ez tény, tehát hogy ez ez lehet az a az a versenysorozat idén, ami valamit jelent végül a Newcastlennek, mert ugye a bajnokságban ebből BL szereplés biztosan nem lesz, Európa is nagyon messze van, úgyhogy szerintem ez a Barcának és a Chelseaek is egy nagyon-nagyon rossz hír.
Na, lépünk tovább ezzel a Leverkusen Olympiacosszal, amelyik viszont nem hozott sok gólt, sőt a két meccsen összesen volt kettő. viszont ez a második meccs, ahogy te is említetted még az elsőnél is sokkal csapnivalóbb volt.
Félfüllel hallgattam Nagy Vityát, a mérkőzés kommentátorát, akitől elhangzott egy nagyon jó mondat.
Semleges nézőként nem a leghálásabb, Leverkusen szurkolóként jó lehet, >> és ez így nagyjából össze is foglalja.
Illetve még egy idézet, Mendy Libár a meccs előtt azt mondta, hogy többet kell lőniük és hogy pontosabban kell lőniük.
Semmit nem tudott ebből megvalósítani az Olympiakos, úgyhogy 2-0-val zúgtak ki, és amit mondtál, egyes XG alatt zártak a csapatok.
Ne ezt a meccset nézzétek vissza, ha valamit visszanéztek ma estéről. >> Szerintem még a Leverkusen szurkolók sem élvezték ezt, és ők sem akarják ezt visszanézni.
Inkább a az első meccset akarják majd kétszer megnézni, de ezt ezt biztosan nem.
Ellenben az sokkal izgalmasabb szerintem, és ezt a múlt héten is mondtam már, hogy a Leverkusen vagy az Arsenallal, vagy a Bayernnel játszik.
Ugye abból nem lett szép búcsú tavaly abból a Bayern elleni párharcból, de itt is az a helyzet, tehát hogy azért ennek a rendszernek köszönhetően összejött az, amit az UEFA szeretett volna, hogy a nyolcad döntőkben akármi is lesz holnap, nagyon gyenge párharc, maximum ez a Bodő Sporting jöhet össze.
Hát jó, csak ugye, hogyha azt nézzük, hogy most szerintem országvilág beáll majd a Bod mögé, úgyhogy szerintem ő lesz a az egyik legkedveltebb kiscsapat, és ilyen tekintetben pedig az is egy PK-s párharc lesz, hogyha az jön össze, ugye ha meg a Manchester City-vel játszik, akkor meg megint az, hogy hogy ott meg milyen előélete van annak a párharcnak, de hogy a a az UEFA az dörzsölheti a tenyerét, mert mert igen, itt most itt most már nagyon komoly párharc Ok következnek. >> Írja nekünk András, hogy a Bundeszligának ez aranyat érhet, és teljesen aláírom a dolgot ez a továbbjutás, merthogy így az olaszok megint hátrébb kerülnek majd a koefficiens rangsorban, a németek pedig gyűjtik tovább a pontokat itt is, meg ugye másik sorozatokban is.
Úgyhogy ez ez tényleg nekik nagyon sokat jelent ez a Leverkusen mondhatni kötelező továbbjutás, de hát az Internek meg pont nem jött össze a kötelező.
A Bodő Glimt ellen hazai pályán is egy egészen felejthető estét produkáltak.
Pedig volt azért ennek sajtó visszhangja, volt előzménye a meccsnek bőven, és arról beszéltek, hogy mennyire más lesz itt hazai pályán a Saniro Gepén 70000 ember előtt ugye Bodő lakossággal alig 40000 főt számlált, tehát hogy ők bőven beférnének ebbe a Saniróba.
Aztán egy gyötrelmes meccs kerekedett ki belőle.
Az egyetlen pozitívum az a meccs előtti Ronaldo Vieri köszöntés lehetett szegény drookereknek. >> Igen, és pont azon gondolkoztam, hogy mit nem adtak volna szerintem az interszurkolók, hogyha valamelyikük most beet tudna öltözni és ott lehetne a pályán, hiszen ugye Lautaru Martinez kiesésével úgy egy vérbeli kilences nem volt.
Marcus Turam azért próbálkozott, de de ő is nagyon tompa volt ma.
És ugye a másik fontos dolog, amit mondtál is ugye, hogy a a Sansiro gyepén, hogy ugye nagyon sokan elkönyvelték, hogy jó, hát igen, a Bodlimt három meglepetés eredményt hozott a City, az Atletico és az Inter elleni első meccs, de hát, hogy mindegyik műfüvön, hát lesz-e neked műfű, nem ezen múlik ennek a csapatnak a hatékonysága, merthogy még mindig felkészülési időszakban vannak, viszont amit itt kontratámadások címén levezetnek, az klasszis, tehát hogy az az top szint És pont ezért bárki, aki velük szembe kerül, legyen az a City, legyen az a Sporting, félhet tőlük.
Sokkal inkább abból az irányból közelíteném meg a dolgot, hogy hogyhogy ennyire impotens volt az Inter.
Beadásokat, szögleteket láttunk, ugye majdnem 20 szöglettel zárt az Inter, és mégis azért ziczereknek nagyon-nagyon hián voltak.
Az első félidő ugye még 0-0-ával zárult, de hát ott is már ilyen félelmetes labdabirtoklási fölény. 75-25%-os voltiszem a félidőben.
Millió beadás, tehát hogy tényleg számlálhatatlanul jöttek a beadások.
Dimarkót a hétfői főadásunkban említettük, de egészen egyszerűen képtelenek voltak középen.
Ugye mondtad, hogy Lautaru nem játszott, türelmék képtelenek voltak bármit is gólra váltani.
Ez viszont szerintem sokkal inkább a Bodő dicsérete. >> A Bodő dicsérete is, de hogy ahogy azt éreztem, főleg amikor ott volt a 69. perc belőbb egy Interkapufa, meg utána ugye a Bastoni gólját, ahogy megadták ott előtte, amit Boni kihagyott, hogy itt a az volt az ember érzése, hogy az Inter akármivel próbálkozik, most most még a kapufák se, meg a kapu is mintogyha odébb ment volna, és amit idáig eltaláltak, az most semmi nem fog összejönni.
És és ez persze részben a Bodő dicsérete, de azért vegyük figyelembe azt is, hogy az Inter nem tudta összekapni magát mentálisan olyan szinten erre a a mérkőzésre, hogy hogy mondjuk úgy futott volna ki, hogy az első 30 percben azt érezze az ember, hogy hát itt akkora nyomás van a Bodők kapuján, hogy ebből biztosan vagy ez biztosan góllá fog érni.
Úgyhogy itt valaki írja, hogy Akanchin ment el a meccs.
Nem, hát a meccs lehet, hogy rajta ment el, mert hogy ott a annál a hibánál ott véglegessé vált, hogy innentől kezdve nagyon ki kell nyílnie az Internek és és ugye a a második gólt azt már egy parád és kontratámadás végén kapta, de nem hiszem, hogy az Akanjin ment volna el.
Egyszerűen ez az Inter most nem az az Inter volt, amit a az előző évben láttunk a Bajnokok Ligájában, ami döntőig menetelt.
Én ezt annyiban megtámogatnám azért egy akan mentel szavazattal, hogy pontosan ez az a párharc és annyi ilyet, vagy nem nem bocs, nem annyi ilyet, de tudunk azért ilyet mondani az elmúlt 10-15 évből Dortmundot akár 2013 környékéről, José Mourinho féle Intert, amelyik ellen pont azért volt nehéz játszani, mert hogyha az odavágón megszerezte az előnyt az a csapat, amelyik most a Bodő, akkor után Utána a visszavágón úgy kell játszanod ezek ellen a kontracsapatok ellen, hogy te nem hibázhatsz bele.
És Akanji úgy hibázott bele, ahogyan itt az elmúlt hetekben a Juventus minden egyes mérkőzésen belehibázik.
A kapuja előtti területen vagy a védő harmadában fogalmazhatunk így most Aksi esetében.
Ez szerintem nincs ami fölmentse Akanjit, sem az a vérző sérülése, sem az, hogy nem nagyon kapott támogatást.
És akkor itt még a zárójelven tegyük hozzá, hogy amikor kell, akkor azért tud csípni és tud harapni és tud úgy letámadni ez a a bodő, hogy hogy közben ne nyíljon ki.
Szóval az Internek úgy kellett volna még…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]”
Miről szól ez az epizód: „KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]”?
A Bajnokok Ligája kieséses szakaszának mérkőzéseit vitatják meg Kerekes Tomival. Kiemelnek négy összecsapást: Newcastle-Qarabag, Leverkusen-Olimpiakosz, Inter-Bodö/Glimt, és Atlético-Club Brugge. A Leverkusen meccsét gyengének ítélik, az Interét váratlan eredménynek. Szóba kerül… Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kerekes Tomi, Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Bognár Domokos.
Milyen témákat érint ez az epizód: „KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]”?
Fő témái: bajnokok ligája, foci, labdarúgás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „KIESETT A TAVALYI DÖNTŐS INTER! - [Bajnokok Rizsája]”?
Megjelenés: 2026. 02. 24.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/kiesett-a-tavalyi-dontos-inter-bajnokok-rizsaja
Több epizód a TT Extra-ből
- Túlélési tippek sérüléshullámra | FanTTasy '26-27, 6. forduló
- Lesz-e még húzóember Wirtzből? | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra adásában a Liverpool FC formáját, a csapat előtt álló sorsolást és a taktikai változásokat elemzik a műsor vendégei. Szóba kerül a Klopp-Slot-Iraola edzői vonal, a Live…
- Milyen levest lehet főzni ilyen hozzávalókkal? | A labda [SZÖGLETES]
A Teljes Terjedelem Extra adásában a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-szereplését elemzik. A beszélgetés során kitérnek a két lejátszott mérkőzésre, különös tekintettel…
- Rossi ismét kísérletezhet a Nemzetek Ligájában | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra legújabb adásában a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-szerepléséről és a keret várható átalakulásáról beszélgettek. A résztvevők posztonként elemezték a csapa…
- Szabaduljunk a Liverpool-játékosoktól? | FanTTasy '26-27, 5. forduló
A podcast epizód a hosszú válogatott szünet előtti utolsó hétvégére fókuszál a Fantasy Premier League játékban. A műsorvezetőkből (Levivel, Mátéval és Bencével) álló csapat játéko…
- A Premier League mindent visz a piacon | A labda [SZÖGLETES]
A TT Extra podcast legújabb adása a nyári átigazolási szezon legfontosabb eseményeit veszi górcső alá. Jimi, Brodi és Ádi, a műsor házigazdái, kiválasztják a szezon legjobb és leg…
- Palmers, Rogers - két dudás? | FanTTasy '26-27, 3. forduló
A FanTTasy '26-27 negyedik fordulója előtt a TT Extra podcastben Kádár Máté, Csutak Levente és Baumstark Tibor a Premier League csapatok, kiemelten a Chelsea, Arsenal és Liverpool…
- Tripla kapitány, wildcard vagy free hit? | FanTTasy '26-27, 3. forduló
A harmadik forduló sorsdöntő a Fantasy Premier League-ben. A Manchester City hazai pályán fogadja a Coventry Cityt, így Haaland és más City-játékosok is népszerűek. Az Arsenal-Che…
- Bence az ország legjobbjai között | FanTTasy '26-27, 2. forduló
Ebben a megújított fantasy adásban a TT Extra második fordulójára elemzik a legjobb játékosválasztásokat, valamint az első kör tanulságait. Az adás mindenki számára érthető, kocaj…
- Haaland vagy Bruno? | FanTTasy '26/27, 1. forduló
A TT Extra podcast legújabb adásában a 2026-27-es Fantasy Premier League szezon első fordulóját készítik elő a srácok. Baumstark Tibor, Kádár Máté és Vályi Bence a legfontosabb ké…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Gasperinit mindenkinek! | (Új) Nem futball, calcio! #35 — NEM FUTBALL, CALCIO!
A NEM FUTBALL, CALCIO! ezen epizódjában a Milan, a Napoli és az Inter szereplése, a Bajnokok Ligája negyeddöntők, valamint a Bologna és a Sampdoria is terítékre kerül. Beszélnek V…
- BL-nyolcaddöntő második felvonás – 11-es dráma, fordítások és magabiztos továbbjutások ! I Középkezdés 87. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Szerda Balázzsal elemezzük a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének legfontosabb eseményeit, kitérve az Atlético kiesésére, Szoboszlai Dominik lecserélésére, és a Bayern csúcsformájára.