TT Extra

Nem kertelünk

· PT41M27S

Összefoglaló

Ebben a TT Extra epizódban a műsorvezetők arról beszélnek, miért váltottak munkahelyet, mit hozott az első szezonjuk, és hogyan élték meg az elmúlt évet. Szó esik a podcast jövőjéről is, és a hallgatók visszajelzéseit kérik.

Röviden

Műsor
TT Extra
Megjelenés
2019. 07. 21.
Hossz
41 perc
Szereplők, említett nevek
Baumstark Tibor, Bognár Domokos, Haraszti Ádám

Ebben az epizódban

Múlt héten igyekeztünk a nyári átigazolási piaccal foglalkozni, ezúttal viszont a legkisebb mértékben sem érintettünk futballügyeket - a saját dolgainkat annál inkább!

Mindketten túl vagyunk ugyanis az első szezonunkon azt követően, hogy munkahelyet váltottunk és picit mindketten szerettük volna kibeszélni magunkból a dolgot.

Miért váltottunk, hogy jött az egész, mit hoztak ezek a dolgok nekünk és miként éltük meg ezt az évet - minderről és egy picit a podcast jövőjéről is beszélünk ebben az adásban.

Amivel kapcsolatban felvetettünk néhány kérdést, amire megköszönnénk, ha Ti is válaszolnátok!

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nem kertelünk”

Miről szól ez az epizód: „Nem kertelünk”?

Ebben a TT Extra epizódban a műsorvezetők arról beszélnek, miért váltottak munkahelyet, mit hozott az első szezonjuk, és hogyan élték meg az elmúlt évet. Szó esik a podcast jövőjéről is, és a hallgatók visszajelzéseit kérik. Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 07. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nem kertelünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Baumstark Tibor, Bognár Domokos, Haraszti Ádám.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nem kertelünk”?

Megjelenés: 2019. 07. 21.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/nem-kertelunk

Több epizód a TT Extra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból