TT Extra

Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló

· PT29M41S

Összefoglaló

A TT Extra podcast e heti adásában Levivel és Domával értékelik az első forduló FPL (Fantasy Premier League) pillanatait. Főként a "bench boost" stratégia használatát vitatják meg az új szabályváltozások fényében, elemzik az elért pontszámokat, és kitérnek a kapitányválasztás…

Röviden

Műsor
TT Extra
Megjelenés
2025. 08. 22.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Bognár Domokos, Baumstark Tibor, Haraszti Ádám
Témák
fantasy premier league, fpl, bench boost, kapitányválasztás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Levivel és Domával beszéljük át az elsőforduló legérdekesebb FPL pillanatait.

De előtte Doma röviden, mennyire tetszenek a szabályváltozások? >> Összességében nem éreztem még nagy hatását, megmondom őszintén.

Maximum abból a szempontból, hogy tudtam egyet bench boostolni, sokkal bátrabban lőttem el így az első fordulóban, de hát ezt nyilván már korábban megbeszéltétek, úgyhogy ebből a szempontból nekem nagyon tetszett.

Aztán majd ahogy itt haladunk előrefelé, akkor meglátjuk, hogy hogy mekkora hatása lesz.

Mondom itt most azok a két pontok, amit az általatok is sokat tárgyalt defensive contribution pointokból jöttek, még nem éreztem, hogy olyan nagyon nagy hatásuk lett volna, de de üdvözlöm őket.

Én megmondom őszintén, üdvözlöm őket.

Azt gondoltam, >> én én azt hittem, hogy nagyon erősen betámadtam ezeket a védelmi pontokat, és hogy a védelmem kapcsán minden ezekről szólt.

Ehhez képest két ilyen pontot sikerült összegyűjtenem.

Szóval egy játékosomnak sikerült elérnie a védőknél 10 pontos, középpályásoknál meg 12 pontos állomhatárt.

Szóval megjött az első két pont, több nem jött.

Még még nekem szoknom kell ezt, hogy hogy ennek mennyire kell örülni.

Igen, de Doma azért ezt ne ne menjünk emellett szó nélkül, hogy itt az első fordulóban te elhasználtad a bench boostot, azt a bench boostot, amiről igen, itt beszéltünk már Tibivel is, meg meg erről nagyon sok szó esett, hogy most akkor így a szabályváltozásokkal meg ezzel a rengeteg csippel a kezünkben mennyire adja magát ez az első fordulós bench boost, és szerintem is nagyon adta magát, mégsem lőttük el nagyon sokan és lehet, hogy bánni fogjuk majd nem tudom a 20. fordulóban, hogy ezt ezt nem nem voltunk túl rajta az első héten. >> Hát figyelj, nem tehát, hogy nem arattam vele akkorát, mint amekkorát lehetett volna, csak pont pont itt a zavarosban halászás miatt éreztem úgy, meg a rengeteg csíplehetőség miatt, hogy itt amíg nincsenek még úgy belőve az árak, nem igazolt át még mindenki ö vagy nem változtak még annyit az árak, bocsánat.

Ö itt itt sokkal jobban ö az elején ki tudom számolni azt, hogy hogy ebben a keretben hogy fognak legalább játszani a játékosok.

És azzal nem lőttem mellé, hogy ki kezdett, ki az akire >> akinek a játékperceivel lehetett számolni.

És mondom, ez volt kábé a legfontosabb.

Nem, nem vagyok csalódott teljesen. >> Szerintem ez a 13 pont, ez bőven jó.

És ezt szerintem a Levi egyébként így gondolkozott itt az első fordulós benchbostokban, és ő a 15 pontot lőtte be, hogy az azt ő már aláírná, úgyhogy attól egyébként nem voltál messze. >> Igen, pont ezt akartam mondani, hogy hogy lényegében én, hogyha elhasználtam volna az első fordulóban a bench boostot, akkor pont így használtam volna el olyan játékosokra, akik akik nem tűnnek elsőre olyan olyan világverőknek, de cserébe nem is kell rájuk költened sokat.

És és akkor velük néztem volna meg, hogy hogy mit lehet itt összehozni, és szerintem ez a 13 pont, ez amúgy amúgy teljesen okés.

Valószínűleg, hogyha most felajánlanák nekem, hogy hogy elfogadom-e 13 pontot az én bench boostomnak, akkor hogyha nagyon őszintén kell válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy igen, >> hoppá, ennyi easy.

Na de hát első fordulón túl vagyunk.

Szerintem csak kapkodjuk a fejünket.

Bár annak ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem FPL szempontból ez egy viszonylag nyugis forduló volt olyan szempontból, hogy sokan nem hozták a pontokat, viszont a mondjuk a kapitányok nagy része ho nyilván voltak különbségek itt a vagy B opció közül, de de szerintem hatalmasan nem maradt le senki.

De hogy mi mi az ilyen első gondolat, vagy vagy ki az, aki a legjobban tetszett?

Szóval ilyen ilyen gondolat morzsákat dobjatok be nekünk. >> Hát nyilván itt Ballard vitte a premet a hét játékosa címmel, és ez is hozzátartozik a bench boostomhoz, hogy ott ugye úgy lehet megtalálni ezeket az olcsó játékosokat.

Nálam a Sunderlandben Reynildo volt bent, hogy meg tudom nézni, hogy milyen párosítások vannak, és hogy adott esetben mondjuk egy Sunderlennek, amelyik egyébként még lehet, hogy később is beleszól majd itt a a bennmaradásért vívott harcba, de hogy de hogy itt az elején tök jó volt ezeket a játékosokat úgy bedobni, hogy nekik is abszolút látod arra az esélyt, hogy egy ilyen meccsen ők több pontot hozzanak, >> és mondjuk a kapusokkal ez nem jött be.

Mert a kapusokkal is kockáztattam, és azt hiszem, hogy Dubáfka a az egyik.

És Petrovic, igen, Petrovic ugye a Bormuszba.

Gondoltam, hogy ha esetleg itt a szezon elején elkaphatja a Bormusz a Liverpoolt, akkor hős lehet belőle és és legalább ez a meccs letudva, és akkor innentől is maradhat Petrovics nálam a kapuban. >> Szerintem Petrovic egyébként nagyon rendben van tekintve, hogy én is két bonusz játékossal mentem neki ennek a fordulónak.

Bár én ugye Sanit le tudtam ültetni a padra, de attól függetlenül, ha ezt levettük, ezt az elsőfordulós Liverpool elleni meccset, akkor a Bormus ott van a legjobb sorsolással rendelkező csapatok közül.

Szóval szerintem ez most jön majd el a mi időnk igazából itt a a bónuszusokkal kapcsolatban.

Leviem nagyon sok játékossal bővült most ezen a hétvégén, viszont szerintem nem erről a legfontosabb most beszélni, hanem arról, hogy hogy mit is fogunk itt csinálni itt a második forduló előtt, mert nekem már nagyon hosszú évek óta az a taktikám, hogy az első fordulós csapatomat úgy rakom össze, hogy hogy nagyon megbízható nevekből álljon a a felhozata.

És és általában nem szoktam cserélni az első forduló után, és most is ez a terv, és szerintem a legtöbb menedzsernek egyébként ez a legjobb döntés, annak ellenére, hogy látjuk, hogy hogy nagyon >> nagyon beindultak nagyon sokan, és már itt jó pár játékosnak nőtt az ára, jó pár játékosnak esett az ára, de szerintem most sokkal többet ér az, hogyha ki tudunk várni még egy fordulót, és akkor hirtelen már nem csak egy meccset láttunk mindenkitől, hanem kettőt, akkor már egy sokkal megalapozott ottabb döntést tudunk hozni.

Szóval én én ezt akartam most kicsit kiemelni, hogy szerintem a türelem az nagyon fontos itt az első forduló után, vagy a white card, ahogy Doma mondja, >> ledobom a ledobom a bombát, nem is a wild carddal, hanem hanem azzal, hogy ugye Holand a csapatok nagy részében nincs bent. >> Igen. >> Vagy vagy nem számoltak vele a a menedzserek.

És itt három forduló megy le addig, amíg vége az átigazolási időszaknak, amíg jön az első válogatott szünet.

És lehet, hogy a második harmadik fordulóban, hogyha ugyanúgy bent van Holland, akkor nem csak a nem csak a pánikazolók teszik be Hollandot itt az első és a második kör között, hanem ti is elgondolkoztak elgondolkoztok rajta, hogy hát az lehet, hogy hiba volt.

Tehát és Hollanddal nem olyan könnyű matekozni itt a az első forduló után, hogy valahogy be kéne varázsolni, de mi akkor most Salahot dobjam ki.

Ez egy nagyon fontos felvetés itt szerintem, de de ezt még Levi mondta nekem tegnap és és ezt az ő szavait idézem olyan szempontból, hogy igazából nincs olyan nagy vesztenivalód, hogyha ha nincs Holland a csapatodban, mert eldöntötted, hogy akkor te Száával mész.

Igen, az most lőtt két gólt a a Manchester City, és jól nézett ki a Wolva ellen, de szerintem kellett a Wolverhampton is, hogy hogy nagáye ezt a Manchester City-t.

És a következő négy meccse a City-nek az az nehéz meccs.

Tehát itt itt van három rangadónak nevezhető, tehát itt top hatos csapatok ellen, és van még egy Brighton idegenbeli.

Szóval azért itt a a Citynek egy egy nehezebb sorsolása jön.

A Szalának pedig lesz majd negyedik fordulóban egy Burley elleni idegenbeli meccse.

Szóval én azt érzem, hogy hogy jogos az aggodalom, de szerintem ki lehet várni legalább itt a a negyedik fordulóig, hogy itt ezzel kapcsolatban döntést hozzunk. >> Én azt gondolom.

És ugye itt már említettem azt az előző adásban, hogy hogy idén egy közös TT-s csapatot is menedzselni fogunk.

Abban viszont benne van Holland.

Ugyanis itt nyilván itt a forduló előtt nagyjából megpróbáltam szavaztatni ezt a ezt a csapatot a többiekkel, és és ott egyértelműen Holland jött ki győztesen.

Nyilván rá is raktuk a kapitányi karszalagot, úgyhogy úgyhogy ez a csapat egyébként nagyon jól végzett 65 ponttal ebben a fordulóban.

És ö érdekelne srácok, hogy hogy így összességében mit gondoltok erről a csapatról, és hogy melyik játékost tartjátok most jelen pillanatban a leggyengébb pontnak. >> Kezdte Levi.

Kíváncsi vagyok. >> Hát most a az adásra készülve, amikor ránéztem a közös csapatunkra, akkor az első gondolatom az az volt, hogy hogy ez a csapat ez miért néz ki jobban, mint a a sajátom.

Szerintem egy nagyon nagyon ütős keretet rak össze >> és >> és jól is teljesített nagyon a téts közös csapatunk itt az első fordulóban rögtön, hogyha egy valamit ki kéne emelnem, akkor akkor itt van két játékos, akik akik majdhogy nem nálam is ott vannak.

Szóval két Evertonos is volt a kezdőnkben.

Nálam ND helyett Drewebburyhol van, de igazából minden Everton támadóra igaz, hogy hogy itt a Lecs ellen óriási csalódás volt az Evertonnak a játéka előrefele, hátrafele még még csak majdnem összejött a cleans sheet, de nagyon-nagyon gyengék voltak hétfőn, szóval én én miattuk aggódok, nem is annyira Tarkovski miatt, mert ő ő volt az a játékos, aki nekem hozta kettő védelmi pontot, főleg itt inkább a a támadópzíció miatt. 6.5-ért. öt ért.

Ő az egyik legolcsóbb középpályásunk.

De de itt, hogyha most ránézek az NDIA Wilson 2-sre, akkor hogyha ha ott ott arra gondolok, hogy mennyivel jobban nézne ki mondjuk Gakpo és és mondjuk egy 4.5-ös középpályás, akkor azt ingyen bármikor kicserélném ezt a két játékost a két általam említett névre.

De hogy hogy én valószínűleg ezen kezdenék el először gondolkozni.

Mert amúgy a legtöbb játékosnak, és főleg itt azoknak a játékosoknak, akikre sok pénzt költöttünk, elég jó a sorsolása. >> Ez így jó. >> Nem tudom, kire költöttünk még nagyon sok pénzt, de tulajdonképpen mindenki bejött, aki aki ilyen húzónév, nagynév render.

Igen. >> És nyilván itt a a Tibi féle lobbi megtette a hatását, de NDI mellett egyetlen embert néztem még, aki az én csapatomban is benne van, hogyha jól emlékszem, Nico Williams, merthogy lehet, hogy nem az lesz a legokosabb választás idén, hogyha itt a Notingham Forest védőire teszi föl az ember a az életét, de egyébként meg Watkins Newcastle ellen játszott, tehát hogy ott ott extra teljesítmény kellett volna tőle és a Brandford ellen simán ott hagynám a csapatban a Crystal Palasosoknak nyilván ez a Nothing Forest elleni hazai ez egy sokkal kínálkozóbb lehetőség úgyhogy szerintem tökre egyben van ez a csapat >> na az én problémámat viszont egyik őtök se említette és nagyon sok FPL csapatban benne van szóval ez ez a többi menedzsernek is egy valós probléma lehet az szerintem Florian Wirc, aki most már láttunk két, hát mondjuk másfél tét meccset, mert nem tudom, hogy a Community Shieldet mennyire lehet annak nevezni, és hát őszintén megmondva nekem nem hozta meg a a kedvem ahhoz, hogy hogy nekem egyáltalán watchisztemre fölkerüljön, mert ugye én nekem nincs benne a csapatomban, de de itt ha föl kell sorolni a a legjobb liverpooli FPL pickeket, akkor még az is lehet, hogy a top öt-ben se teszem be.

Lehet, hogy én vagyok ilyen szőrőszívű, de őszintén itt az első támadó hármas egyértelműen jobban néz ki mindenki, és és hát Van Djik is nyilván ezzel a brutális teljesítményével azért megmutatta, hogy hogy ő benne elképesztő pontok lehetnek majd ott a védelemben.

Szóval nekemc egyébként nem tetszik, de ettől függetlenül nyilván ilyen rövid idő alatt azért én sem akarom őt leírni, de én én nálam mindenképp ő lenne az, aki aki ehhez az elsőképp elsőnek nyúlnék ebbe a csapatba.

Nem tudom, hogy látjátok. >> Vagy ő, vagy Palmer.

Szóval szerintem Palmerre nagyjából ugyanúgy el lehet mondani ezeket a dolgokat, amiket elmondtál WCre.

Ez az első meccs, ez nagyon nem nézett ki jól, és most mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy itt a második meg a harmadik fordulóban, amikor már eggyel könnyebb sorsolása lesz a Chelseaek, akkor akkor hogyan fog kinézni a jó öreg K Palmer, mert hogyha ha itt is gyengén fog muzsikálni, akkor akkor nagyon hamar meg kell szabadulnunk tőle, mert akkor akkor csak folytatódik a tavaly évvégi formája, és és úgy néz ki, hogy akkor csak egy kiugróteljesítmény volt, amit a klub világbajnokságon láttunk.

Ezt most még nem lehet tudni biztosra, hogy hogy vajon melyik Palmer fog itt visszaköszönni a második fordulóba, de én miatta is aggódok.

A jó hír az az, hogy a Manchester Unitedben Kunya meg Boomo is nagyon jól néztek ki.

Szóval itt, hogyha a Fulam ellen jól fog teljesíteni a United, akkor akkor simán meglehetnek itt az alternatívák a középpályán. >> Így van.

Nagyon könnyen >> edzőtöket tudnám idézni.

Máté trust the process. >> Trust the process.

Úgyhogy akkor kimondhatjuk, hogy ezt ebben a TT-csapatban bízunk, nem nyúlunk bele, gyűjtjük a cseréket.

Viszont a kapitánykérdés az szerintem egy egy érdekes pont minden csapatnál egyébként, ha szálá van Haoland.

Ez ez szerintem egy olyan forduló, ahol mind a Liverpoolnak, mind a Manchester City-nek azért egy viszonylag nehezebb meccs vár rá.

És a itt a B alternatívák akár Col Palmer, akár Bukayoak kifejezetten jó sorsolásnak ígérkezik itt az Arzalának a a Lecs ellen az Emiratesben még a Chelseek idegenben a Westham ellen.

Szóval ti itt kapitány kérdésben, hogy látjátok a a helyzetet?

Ezek voltak azok a döntési helyzetek két évvel ezelőtt, meg három évvel ezelőtt, amikor ment az okoskodás, és aztán Holland mégis hozta a pontokat.

És >> az első meccs alapján megint van egy ilyen érzésem, hogy hogy ez is az a szezon, hogy na akkor de végül kiderül, hogy hogy Holland jó döntés.

Ha ha máshogy nem, akkor egy 11-essel, egy gyönge fejes góllal, de de egészen egyszerűen egy simán egy 30 gólos szezon megint belelátok. >> Megadom. >> Ez ez szerintem is így van.

Hogyha nekem ott lenne a csapatomban, akkor ő lenne a kapitányom.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Fantasy Premier League

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló”

Miről szól ez az epizód: „Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló”?

A TT Extra podcast e heti adásában Levivel és Domával értékelik az első forduló FPL (Fantasy Premier League) pillanatait. Főként a "bench boost" stratégia használatát vitatják meg az új szabályváltozások fényében, elemzik az elért pontszámokat, és kitérnek a kapitányválasztás… Az epizód a TT Extra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bognár Domokos, Baumstark Tibor, Haraszti Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló”?

Fő témái: fantasy premier league, fpl, bench boost, kapitányválasztás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Trust the process! | Besztlíg FanTTasy, 2. forduló”?

Megjelenés: 2025. 08. 22.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tt-extra/trust-the-process-besztlig-fanttasy-2-fordulo

Több epizód a TT Extra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból