Utcafront

Utcafront (2022. május 28., szombat 17:00)

· PT50M21S

Összefoglaló

Az Utcafront mostani adásában építészeti jelentőségű helyszíneket járnak be, mint a berlini könyvtár, az Epreskert szoborparkja, vagy a nagyvázsonyi vár. Kitérnek a magyar műemlékvédelemre Csikós Gáborral, és bemutatják Kárpátalja építészeti örökségét, valamint a dinnyési…

Röviden

Műsor
Utcafront
Megjelenés
2022. 05. 28.
Hossz
50 perc

Ebben az epizódban

Hans Scharoun Berlini Philharmonikusok épülete után a mester másik ikonikus művét, a berlini könyvtárat jártuk be Sylvester Ádámmal.

Erzsébet királynő és Sztálin, Mátyás király és Sárkányölő Szent György figurái között sétáltunk majd az Epreskert szoborparkjában Kovács Krisztina újságíróval.

Kinizsi Pál forog a sírjában, mert nagyvázsonyi várát úgy sikerült felújítani, hogy az udvarába betettek egy még raktárnak is ronda épületet.

Hogy hol tart a magyar műemlékvédelem, erről Csikós Gábor muzeológus, építészetkritikussal beszéltünk.

Kárpátalja, Gerény, ez Ungvár keleti része.

Két kultúra, a keleti és a nyugati kereszténység határvidéke.

Torma Tamás mutatta be a görögkeleti templomot.

A Zichy-kastély, vagyis, ami mára megmaradt belőle.

Ez volt Kelecsényi Kristóf újabb építészettörténeti témája.

Mint már korábban beszámoltunk róla, a tulajdonos Alekszi Zoltán eddig 46 Kárpát-medencei vár mását építette meg.

De van itt egy 300 méter hosszú fal, amelyik több, mint hatszáz szent szobrát rejti – ezt is megnéztük.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Utcafront (2022. május 28., szombat 17:00)”

Miről szól ez az epizód: „Utcafront (2022. május 28., szombat 17:00)”?

Az Utcafront mostani adásában építészeti jelentőségű helyszíneket járnak be, mint a berlini könyvtár, az Epreskert szoborparkja, vagy a nagyvázsonyi vár. Kitérnek a magyar műemlékvédelemre Csikós Gáborral, és bemutatják Kárpátalja építészeti örökségét, valamint a dinnyési… Az epizód a Utcafront című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 28..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Utcafront (2022. május 28., szombat 17:00)”?

Megjelenés: 2022. 05. 28.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/utcafront/utcafront-2022-majus-28-szombat-17-00-70025339

Több epizód a Utcafront-ből