Utcafront

Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)

· PT51M40S

Összefoglaló

Az Utcafront adása Herman Hertzberger munkáiról, a Kékgolyó utca névadásának történetéről, a Fehérvári úti orvosi rendelőről, a Nyugati pályaudvar étterméről, az Év háza pályázatról és a Sagrada Familia építéséről szól.

Röviden

Műsor
Utcafront
Megjelenés
2024. 10. 05.
Hossz
52 perc
Témák
kékgolyó utca névadásának története, fehérvári úti orvosi rendelő, nyugati pályaudvar étterme, év háza pályázat

Ebben az epizódban

Herman Hertzberger világhírű építész munkáiról hallhattunk Sylvester Ádám rovatában.

Megfejtettük a budai Kékgolyó utca névadásának történetét és bekukkantottunk néhány híres házba is Torma Tamással.

Nem minden szocreál, ami a II. világháború és a rendszerváltás között épült, sőt: a Fehérvári úti orvosi rendelő - bár 1949-ben adták át -, a modern magyar építészet egyik remeke, amint azt Kelecsényi Kristóftól hallhattuk.

A Nyugati pályaudvar 1877-ben készült étterme annyira jól sikerült, hogy bármit tesznek bele, bárhogyan alakítják a belső terét, mindig remekmű marad – napjainkra pedig kisöpörték az utolsó fázist, a posztmodern korszakot.

Erről beszélgettünk Zsuppán Andrással, a válasz online újságírójával.

A győztesek mellett azonban és egy másik, még nyitott mustráról is hallhattunk a rendezvény gazdájától, a Build-Communicationt vezető Rajki Diána beszámolójából.

Vagyis, jön a fenntartható épületek versenye.

A végén pedig egy véget nem érő építkezésről hallottunkunk Kozár Alexandrától: Gaudi halálának jövőre lesz 100. évfordulója, de fő művét, a Sagrada Familiát még mindig nem tudták befejezni az utódok.

Említett entitások

Témák

  • kékgolyó utca névadásának története
  • fehérvári úti orvosi rendelő
  • nyugati pályaudvar étterme
  • év háza pályázat

Szervezetek, cégek

  • Sagrada Familia

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)”

Miről szól ez az epizód: „Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)”?

Az Utcafront adása Herman Hertzberger munkáiról, a Kékgolyó utca névadásának történetéről, a Fehérvári úti orvosi rendelőről, a Nyugati pályaudvar étterméről, az Év háza pályázatról és a Sagrada Familia építéséről szól. Az epizód a Utcafront című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 05..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)”?

Fő témái: kékgolyó utca névadásának története, fehérvári úti orvosi rendelő, nyugati pályaudvar étterme, év háza pályázat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Utcafront (2024. október 05., szombat 17:00)”?

Megjelenés: 2024. 10. 05.. Hossz: 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/utcafront/utcafront-2024-oktober-05-szombat-17-00-70044166

Több epizód a Utcafront-ből