#72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)
· PT56M54SÖsszefoglaló
A Utehoki Podcast 72. adása az OB1 rájátszás elején készült, különleges körülmények között, hogy friss élményeket osszanak meg a hallgatókkal a mérkőzések után. Bár a rájátszás két győzelemmel indult, a csapat nem jutott a döntőbe az egymást követő sérülések és az ellenfél…
Röviden
- Műsor
- Utehoki Podcast
- Megjelenés
- 2026. 02. 24.
- Hossz
- 57 perc
- Témák
- jégkorong, rájátszás, utehoki
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Sziasztok kedves Utehoki podcast hallgatók.
Ez itt a Uteehoki podcast 72. adása.
Állandó beszélgetőtársammal vagyunk itt ismét Freddy >> Sziasztok. >> Én pedig Bence vagyok.
Nos, ez egy kicsit különleges adás lesz, amit most fogtok hallani.
Ugyanis hát a podcastünknek nincs túl nagy rutinja a rájátszás közbeni rögzítésben.
Ez csúnya. [nevetés] >> Hát jó, de tényleg így van. >> Igen. >> Úgyhogy hát mivel itt kábé két naponta lesznek majd a mérkőzések, vagy hát mire ezt hallgatjátok, már voltak a mérkőzések.
Ezért azt gondoltuk, hogy most ezt a beköszönést ezt fölvesszük előre.
Most még itt a rájátszás előtt vagyunk, és utána pedig hát remélhetőleg azért elfogadható hangminőségben, de ilyen gyors bejelentkezéseket fogunk majd egymás után vágni az egyes meccsek után.
Lehet, hogy majd ha esetleg nem tudunk elutazni egy idegenbelire, akkor akkor majd kettőt veszünk felébe, de hát az a lényeg, hogy még frissen a győzelmek ível a lelkünkben fogjuk majd rögzíteni ezeket a kibeszélőket.
Tehát úgy mint az erdélyi túrán volt idén októberben, hogy a meccs után tényleg frissen telefonnal rögzítve friss benyomások után felvesszük a rövid véleményüket, és akkor ezeket összevágva hallhatjátok majd, mert egész egyszerűen annyira sűrű lesz a menetrend, remélhetőleg egész a döntőig, hogy >> kicsit nehézkes nekünk is ezt így kimenedzselni.
Úgyhogy úgyis megnézzük a meccset, akkor utána gyorsan összeröffenünk, és akkor talán nem az van, hogy két héttel később ilyen emlékeket próbálunk előidézni.
Úgyhogy nem is nagyon panaszkodtatok az erdélyi rögzítés során, hogy nem nem lett volna olyan baromi jó a hangminőség.
Úgyhogy most értünk ezzel a lehetőséggel, hogy hátha nektek is így egy kicsit autentikusabb, hogy rögtön a meccs után pár percben beszélünk az adott mérkőzésről.
Hát aztán majd ezeket így egybe vágjuk, és akkor egyben a most először az OB1 elődöntő után fogjuk majd publikálni, aztán remélhetőleg a döntő után, és akkor lehet, hogy majd ezt a formátumot megtartjuk az Erik a rájátszásra is.
Igazából ez egy elég kemény menet lesz, nem csak nekünk, hanem a játékosoknak, főleg, mert hát itt két naponta meccs lesz tulajdonképpen. >> Így van. >> Úgyhogy hát még egy dolog van, amit így előre tudunk.
A gombócartó rovatunkban egy kicsit előre dolgoztam, és azt már tudjuk most is prezentálni.
Ugyanis legújabb, az egyik legújabb igazolásunkat Josef Ingmant kérdeztem meg, hogy neki mi a kedvenc csokoládéja.
Igazából mondta, hogy hát neki egy ilyen svéd csokoládé.
Elvileg azt te ismered, ez a mara marabu >> marabu.
Elvileg az a kedvence, de hát ezt egy kicsit nehéz itthon beszerezni. >> Ettem már olyat, tényleg finom.
Van abból ilyen táblás verzió, meg emlékeim szerint ilyen kézbevó kis snackként is, de de jó cucc egyébként.
Itthon is lehet kapni, csak nem boltban, hanem így online lehet rendelni. >> Aha.
Na hát azzal én még nem találkoztam, vagy hát vagy nem emlékszem rá, de azt mondta, hogy itt Magyarországon neki a Mars a kedvence, és neki van olyan, amit nem szeret, ugyanis az olyan csokikat, amikben ilyen mogyoró vagy egyéb ilyen nutc, hogy hívják ezt?
Ilyen csonthéjasok vannak, ő azokat nem szereti annyira.
Hát a a bontira ugye, ami még egy ilyen megosztó dolog szokott lenni, arra nem tért ki. >> Ühüm. >> De mindenesetre a Marsal lehet neki kedveskedni.
Jó, tegyetek úgy. >> Jó, így van.
Szóval akkor szerintem át is adom a szót a jövőbeli Freddyek és Bencének, és hát reméljük, hogy pár győztes meccs után hallhatjátok most a hangunkat.
Úgyhogy akkor Freddy Bence, tiétek a szó. >> Na hát köszönöm a szót a stúdióból.
Innen jelentkezünk az Újpesti Jégcsarnok parkolójából az első meccs után, amelyet megnyertünk. 1-0 ide a párharc állásra. 5-3-ra nyertük meg ezt a mai mérkőzést. >> 5-2 >> 5-2-re, bocsánat. >> Na >> 5-2-re nyertük meg ezt a mai mérkőzést.
Én igazából végeztem egy kis kutatómunkát még itt a a meccs előtt, és hát [ __ ] régen nyertünk egyébként playoff meccset, tehát hogyha nem vesszük a a DAB elleni, tehát ugye egyrészt tavaly a Freddy ellen volt egy 05 meg egy 04, ha alig emlékszünk rá, ne is beszéljünk róla többet.
Előtte volt egy playoff kvalifikációs meccsünk a Dab ellen, ugye, ahol a nyolcba kerülés játszottunk még, ahol kikaptunk végül, mármint hogy a párharcban ugye az két meccsig ment, és tehát, hogy én azt nem tekintem playoffzinek.
Na azt megelőzően legutoljára 2022-én a DEAC ellen nyertünk hazai pályán, ahol még Suter, Német Attila, tehát ilyen gólszerzőink voltak. >> Ühüm.
Na, >> úgyhogy >> tulajdonképpen majdnem napra pontosan négy év után sikerült ma nyernünk.
Mit gondolsz, milyen volt a meccs?
Vagy hogy hogy kész, vagy nem is az, hogy hogy készültél el, hogy milyen érzések voltak benned előtte? >> Hát sejtettem, hogy nem lesz olyan egyszerű.
Hiába nyertünk négyszer ellenük, és ha az ember csak megnézi az eredményt, hogy 5-2, azért szerintem ebben egyetértünk, hogy ez nem feltétlen azt a meccset gondolná az ember, ha csak az eredményt nézi, mint amit mi láttunk, mert azért valljuk be, >> szerintem ma jobb volt a Bjel.
Hát figyelj, igen, tehát ugye szerintem momentumaink voltak, amiket jól kihasználtunk, meg volt tulajdonképpen nálunk egy az ellenfél kapusa félig, tehát hogy ezeket jól kihasználtuk, de jobb volt ma a BH, tehát az utolsó harmadban azt nem is tudom hallgattad-e, hogy 5 20 vagy valami ilyesmi. >> Hát valami 50 valahány kapura lövésük volt összesen.
Most még nem látjuk pontosan a számokat, annyira frissen ülünk itt, de látszott azért.
Tehát itt az első harmad az a miénk volt, de ott is egyébként inkább csak az első harmad második felétől.
Addig olyan óvatos játék volt mindkét csapattól.
Igen, >> ott volt egy pár nagyon erős percünk, ahol rögtön hármat is belőttünk, és hát utána és a a gólok között is volt olyan, amit azért tényleg a a Farkasnak köszönhetünk.
Tehát én nem tudom, tehát szerintem mi titokba leigazoltuk a Farkast, vagy valami, mert mert ellenünk ez a hatodik potyája, mert később aztán a Pokinál kapott még egyet.
Tehát oké, hogy szerencsétlenül pattant előtte, de nem nézett ki jól.
Tehát itt tényleg az összes meccset, hogy összevetjük, akkor akkor hat potyát adott nekünk, és ez ez azért pontokat élt. >> Hát igen.
Még mielőtt, tehát hogy itt a meccs előtt is azért most egy kicsit más volt a koreográfia, vagy a körítés, készült egy új videó a bevonomásra, az jó volt.
Nekem különösen tetszett a, amikor így a játékosok arcképei, vagy nem is tudom, ilyen animáció a csillagos háttér.
Hát ott az azok szerintem valamilyen kis mini reflektorok lehet ilyesmi, de az baromi jól nézett ki. >> Az egész videó az szerintem úgy rendben volt, úgyhogy ez tök jó egyébként, hogyha valaki az évközeni bevonuló videóra kíváncsi, az már fönt van a YouTube csatornánaknak, úgyhogy az azt én már meg is néztem párszor.
Szerintem az egy nagyon jól eltalált videó egyébként.
Ja ja. >> Tök nagy nézőszám volt.
Jó, hát a kezdésre nem annyira, de hát ez a hétköznap este 6:00 óra.
Ez ez ilyen >> hát főleg hétfő 6 óra, tehát az várható volt, hogy azért hiába igyekezett a klub teltházat, az az nem jött össze, de sokan voltak szerintem egy vol >> 950000 biztosan volt. >> Ja ja.
Hát nem >> plusz plusz 20cos, akik még nem sikerült playoff módba szurkolniuk magukat egy >> Igen. >> Egy DAB után mondjuk nem.
De ők nem is a Dab ellen voltak, a Feha ellen.
Ez mondjuk kicsit furcsa volt, de hát >> igen.
Hát néz szerintem egy kicsit nyögyelősen indult ez az egész meccs.
Ilyen tapogatózós játék volt azért most itt a Bal sem meccsből jött egyből, hanem ők is egy kicsit tudtak pihenni. >> Én azt gondolom, hogy első meccsnek ez nem volt rossz.
Nagyon kellett hátul Rajna nagyokat nagyokat védett, annak ellenére, hogy kapott két gólt, szerintem nagyon jó volt, és kellett az ő tartása, vagy a hogy tartást adj csapatnak.
Nekem a mai napon még nagyon tetszett a Pokinak a játéka meg a hozzáállása.
Nem csak a gól miatt, mert az tulajdonképpen egy mellékes is.
Ő tényleg új őt rajta láttam azt, hogy playoff mód módban ment, föl volt húzva, kellően kemény volt, ment, akart és nem tehát, hogy nem a többieket akarom lebecsülni ezzel, hanem rajta rajta nagyon lát >> rajta egy extrát lehetett látni.
Holott a Luciáninak szerintem ma nem volt jó napja, de még így is >> tudod duplázni.
És >> ezt ritkán mondjuk, de szerintem a gólod is már nagyon gyenge volt.
Hiába lőtt egy gólt, de hát az inkább >> az csak arra volt jó, hogy meghosszabbítsa a a pontszerző >> ez a farkas gesztusa volt ott az alapvonalról.
Én nem is tudom, hogy ment az be.
Szerinted az tudatos volt, vagy egyszerűen csak megpróbálta?
Én nem tudom fura volt. >> Ezt nem tudom.
Vissza kell majd nézni. >> Vissza kell nézni.
Az szerintem a Koreáról ment volna be. >> Nekem is úgy tűnt, igen, hogy a Koreáról pattant be egy oldalról.
De hát most ez az átka annak, hogy rögtön egyből rögzítünk. >> Ja. >> Na, hogy bonyolítsam az idősíkokat, most utólag hozzászólok a jövőből.
Megnéztük azóta a felvételt, az összefoglalót, és határozottan az a véleményünk, hogy a Golodnál ez egy tudatos lövés volt.
Tehát tényleg ezt akarta, hogy az alapvonal mögül rálőtte a farkas ütőjének a belsejére, hogy onnan a kapuba pattanjon.
Tehát a farkas erre nem számított, mert miért is számított volna.
Valószínű, hogy tényleg tudatos volt, mert a Szalma annyira megjátszhatatlan helyen volt, hogy azt nem hisszük, hogy bevállalta volna golod.
Úgyhogy a kalappal óriási meglátás volt.
Vissza a múltba. >> Nagyon fontos volt, hogy az első meccset megnyerjük.
Ezt szerintem a Viktor is elmondta az előző adásban, hogy itt a a meccs eleje a meg hát maga az első meccs, hogy azért ne hátrányból induljunk.
Most tulajdonképpen ebből a szempontból szerintem a játék az másodlagos volt.
Lesz ez még jobb is? >> Hát remélem.
De egyébként pont beszéltük, hogy a nagy szünetek után ritkán megy nekünk jól.
Tehát csomószor ez a ez a nagy vágyunk, hogy jó, most rápihentek meg ilyenek, de általában nem mi nekünk szokott ez kedvezni.
És a az Ingman egyébként ma tök jól játszott, de a végén szerintem lesérült, mert nem nem jött már ki például a lefújáskor, úgyhogy remélem ott nem történt semmi. >> Hát igen, ezt majd mire már hallgatjátok, addigra már úgyis kiderült, vagy hogy a következő meccsen játszott-e.
Mindenesetre Ja, ez egy kicsit nem nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó cseréje, mert mer ezt így nem is figyeltem. >> Nem, nekem se tűnt fel, de így utólag végiggondolva tényleg így itt egy ideje szerintem mintha nem láttam volna, de >> igen, >> de jól jól játszott. háromszor megpiruettezte ott a a mac támadót.
Az az jó volt. >> Azért én továbbra is sokkal stabilabbnak érzem az Ingmant, mint a Ronkinent.
Ma is volt pár olyan megmozdulása, hogy én én komolyan mondom, hogy nála aggódom a legjobban, hogyha nála van a korong. >> Ja. >> Úgyhogy most, hogy most, hogy ezt elmondtam, a következő meccsen gólt fog lőni.
Biztosan >> örülök neki. [nevetés] Tehát ha ez kell, >> nem ma ma páran nem tudom én ilyen ilyen nehézkesen mentek meg.
Szerintem ilyen nagyon lámpalázas is volt sok ember.
Nekem ez volt az érzésem, de ez szerintem biztos, hogy jobb lesz a meccsek haladtából. >> Szerintem tuti, hogy lesz jobb meccsünk ennél.
Lehet, hogy már rögtön a következő, ami majd idegenben lesz, aztán majd meglátjuk.
Nem tudom, ez szerintem kezdésnek jó volt.
Nyertünk >> egy ilyen párharcban úgyis kellenek olyan meccsek, ahol ahol nem mi dominálunk.
És nekünk ezek idén ezek mentek, hogy az ilyen meccseket behúzzuk. >> Jó, >> majd a következőn kicsit jobban dominálunk. >> Jó, hát ez volt talán a legrosszabb meccsünk a Mac ellen, szerintem. >> Hát nem, mert azért volt az a 2-1, amikor vagy a vagy három kettő, amikor idegenben nyertünk csak egy góllal, az olyan nagyon küzdős volt.
Jó, >> hát ott ott assiszem a végén ott nem >> igen, >> nem játszottunk jól, de itt tényleg a második és harmadik harmad az a ott a mac nagyon felpörgött és és ami feltűnt, hogy tökre letámadtak és mi ezzel egyáltalán nem tudtunk mit kezdeni és és teljesen megzavarodtunk, úgyhogy jó.
Én nagyon tartottam, hogy úristit kikapunk, akkor máris hátrányba leszünk és elszáll az önbizalmunk.
De ez szerintem most ez nagyon fontos volt és és még ha Ingmán le is sérült, akkor ott van még Osloics vagy Rósa, tehát itt nem lesznek létszámgondok. >> Ma is azért szerintem jól nyúltunk azokhoz a fiatalokhoz, akik nevezve voltak.
Jó háányunk, ahol nemom >> Lőci Franyó >> Lőcinek a végén volt egy nagyon szép helyzet.
Szóval én elégedett vagyok igazából.
Aztán aztán majd megyünk tovább.
Figyelj, ötből öt. >> Jó, >> ezzel elégedetek lehetünk. >> Jó, akkor >> jó, hát akkor szerintem nincs is >> megvan már a jegyünk szerdárra.
Igen. >> Volt rajta kezelési költség, hogyha valak >> volt volt.
Ja, jegént még csak nem is tranzakciónként, jegyen jó. >> Erről erről a rentelésünket majd egy külön kiadásban egy röpke másfél órában jó >> elő tudjuk adni bármikor.
Jó, hát akkor szerintem nincs is más hátra, mint hogy ez egy élmény volt a mai.
Nagyon finom volt a rántotus zsöml. >> Ú, a szezon legjobbja.
Nem tudom én ki volt ma a szakács, de a hús nagyon jól el volt találva. nem volt túl sózott, mint oly sokszor a szezon során, nem volt túl kemény.
Úgyhogy ez ez egy nagyon jó indító volt a >> Igen. >> Üres pocimnak. >> Jó, úgyhogy a Utehoki podcast következő részére át is adnám a szót, ami majd valószínűleg a Marc után >> ezt el fogjuk felejteni, hogy így kell átvenni a a meccsek során.
I kapcsoljuk káposztás megyer külsőt, >> parkolót. >> A szó a műsorvezetőké. >> Köszönjük a szót.
Hát most itt vagyunk Káposztás megyeren a második meccs után hosszabbításban 2-3 ide.
Hát ez izgulósabb meccs volt, mint az első. >> Hát határozottan mondjuk a ma az messze nem újtotta azt a kreatív játékot, mint mint még hétfőn.
És ez ez nekünk jól jött, mert mit egyébként tök…
Említett entitások
Témák
Szervezetek, cégek
- OB1
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)”
Miről szól ez az epizód: „#72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)”?
A Utehoki Podcast 72. adása az OB1 rájátszás elején készült, különleges körülmények között, hogy friss élményeket osszanak meg a hallgatókkal a mérkőzések után. Bár a rájátszás két győzelemmel indult, a csapat nem jutott a döntőbe az egymást követő sérülések és az ellenfél… Az epizód a Utehoki Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 24..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)”?
Fő témái: jégkorong, rájátszás, utehoki.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#72.: Egyszer fent, majd megint lent - OB1 rájátszás (2026. február/2)”?
Megjelenés: 2026. 02. 24.. Hossz: 57 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/utehoki-podcast/72-egyszer-fent-majd-megint-lent-ob1-rajatszas-2026-februar-2-oki72mp3
Több epizód a Utehoki Podcast-ből
- #79.: Gólzáporok és gólínséges idők (2026.október/1)
- #78.: Tippjátékkal indul a szezon! (2026. szeptember/1)
A Utehoki Podcast szezonnyitó epizódja tippjátékkal indul, amelyre minden szurkolót várnak. A műsorban a felkészülési mérkőzések elemzése, Kiss Dani átigazolása és egyéb aktuális…
- #77.: Egy régi ismerőssel lett teljes a keretünk (2026. augusztus)
Az Utehoki Podcast ezen epizódjában a jövő évi csapatkeret alakulását veszik górcső alá a készítők. A beszélgetés központi témája a váratlanul érkezett régi újpesti játékos, Csány…
- #76.: Mez tier list (2026. július/2)
Az UTE Hoki Podcast 76. adásában a srácok az elmúlt évek Újpest jégkorong mezeit rangsorolják kinézetük és a hozzájuk fűződő viszony alapján. Freddy és Bence szubjektív szempontok…
- #75.: Távozók és érkezők (2026. július/1)
A podcast 75. adásában a házigazdák, Fredy és Bence a nyári szünetben érkező információkat vitatják meg az Újpest FC jövő évi keretével kapcsolatban. Szó esik a távozó és érkező j…
- #74.: Évad- és tippjátékértékelő (2026. április)
A Utehoki Podcast #74. adásában a műsorvezetők, Bence és Freddy értékelik az elmúlt szezont, a csapat kispadján történt változásokat, valamint a szezon eleji tippjátékot. Az adásb…
- #73.: Hát ismét itt vagyunk. - Erste Liga rájátszás (2026. március)
A podcast 73. epizódjában Freddy és Bence értékelik az Újpest OB1-es jégkorong csapatának vesztes rájátszás-sorozatát. A műsorban a kudarc okairól, a sérülésekről, a játék képéről…
- #71.: Jöjjön a rájátszás! - beharangozó Kovács Viktorral (2026. február/1)
Az Újpesti Hoki Podcast 71. adásában Kovács Viktor, az Újpesti csapat másodedzője volt a vendég. Az adásban az alapszakasz eredményeit, tanulságait és a rájátszás várható kihívása…
- #70.: Bajnokveréssel fordulunk az alapszakasz hajrájára
A sportpodcast 70. adásában a műsorvezetők, Bence és Freddy a közelgő bajnoki címről, valamint a csapat elmúlt meccseiről beszélgetnek. Értékelik a tavalyi bajnok legyőzését és a…
- #69.: 3 pont és SO Miskolcról a karácsonyfa alá (2025. december/2)
Az Újpest szurkolóinak szóló epizódban a házigazdák (Bence és egy meg nem nevezett társ) az utolsó előtti karácsonyi adásukat rögzítik. Két héten át tartó szünet után kibeszélik a…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Álomkezdésből csalódás...mi hiányzott az írek és a portugálok ellen? I Középkezdés 108. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Ebben az epizódban a magyar válogatott Írország elleni 2:2-es, és a Portugália elleni 2:3-as labdarúgó mérkőzését elemzik. Kitérnek a hibákra és a jövőre vonatkozó tanulságokra.
- Csalódás vagy realitás? Mérlegen a magyar Eb-szereplés — Ziccer - 24.hu
A magyar válogatott egy győzelemmel és két vereséggel búcsúzott az Európa-bajnokságtól. Az epizódban Varga Samuval, az Újpest videóelemzőjével beszélgettünk a csapat taktikájáról…
- A portugál C-csapat | Euro 2024, 13. nap — TT Extra
A TT Extra elemzi a magyar csapat búcsúját az Euro 2024-ről, miután a portugálok vereséget szenvedtek Grúziától. Az epizód kitér a csoportkör utolsó játéknapjának további mérkőzés…
- 520. rész: Akikben csalódtunk — Keleten-Nyugaton Podcast
Gábor és Zoli az őket csalódást okozó játékosokról beszélgetnek. Elvárásaik miatt bőven volt miről beszélniük.
- Rossz döntések és fájó vereség Kölnben — 40x20
A 40x20 kézilabda podcast legújabb adása a magyar válogatott Ausztria elleni vereségének okait vizsgálja az Európa-bajnokságon, kitérve a kapuscsere, az időkérések és a bírói felf…
- S01E18 2025 legemlékezetesebb pillanatai — Nekünk a Kispest
A Nekünk a Kispest podcast 2025 legemlékezetesebb pillanatait idézi fel, kiemelve a csapat drámai menetelését a kieső helyektől a feljutásra esélyes pozícióig az NB II-ben. A műso…
- #29 Pécsi Panthers Podcast - Nem sikerül az áttörés — Pécsi Panthers Podcast
A 29. Pécsi Panthers Podcastben a házigazdák, László Miklós és Szakács Miklós, a Honvéd elleni hazai vereségüket tárgyalják. A beszélgetés végén pedig játszanak, hogy jobb kedvük…