Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)
· PT13M27SÖsszefoglaló
Baranyi László adventi üzenetet hozott a biblia fényében. Kiemelte, hogy az énekek és az ige is fantasztikus üzenettel bír, és arra buzdított, hogy legyünk az ige megtartói. Az adventi koszorú és a várakozás kapcsán az örömökre és a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet.…
Röviden
- Műsor
- Váci Baptista Gyülekezet
- Megjelenés
- 2024. 12. 10.
- Hossz
- 13 perc
- Szereplők, említett nevek
- Merényi Zoltán
- Témák
- advent, biblia
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket jézus hatalmas nevében úgy ahogy az én testvérem mondta mindegyik énekhez van valamilyen kötődés és gondolat és amikor énekeltük ezt az éneket hogy minden szerinted legyen uram eszembe jutott az én szadán voltam 20 és fél évig és elődöm egy idős lelki pásztor marsall bácsi volt lehet hogy többen emlékeznek rá és megmaradt róla az a gondolat hogy amikor a gyülekezet énekelte ezt az éneket utána azt mondta a gyülekezetnek na megint jó nagyot hazudtunk és hogy úgy úgy bocsánat hogy ezzel asszociáltam de hogy mennyire esik jól az hogyha szavadint és a többi tehát hogy egy-egy ének fantasztikus üzenettel bír ugyanúgy az ige is fantasztikus kijelentéssel bír és én kívánom azt hogy ne csupán hallgatói legyünk az igének hanem megtartói legyetek áldottak és kérem azt hogy isten az ő jelenlétével az ő szeretetével jöjjön és érintse meg a szívünket elménket és gondolatainkat látjátok egy adventi üzenetet hoztam ez van a kivetítőn advent a biblia fényében azok a kis gyertyák nagyon piciként világítanak és ragyognak egész jó volt a színösszeállítás nem tudtam hogy milyen adventi koszorutok van ez csak úgy jött próbáltam olyan képet hozni ami nem egy egy rajzos kép hanem valamennyire egy fotó és úgy elgondolkoztatott azon elgondolkoztatott az engem hogy mi mi mindent várunk tényleg annyi mindenért tudunk hálásak lenni egy egy szabad parkolóért akár a munkába különösen a a különböző bevásárlóközpontokbaan ilyen ünnepkor kör vagy kor és hányszor és hányszor körbe kell menni aztán sikerül hamarabb beállni egy üres parkolóba szóval érdekes dolgok ezek és legyen mindenért hálás ami szívünk az isten igéje ezt mondja szüntelenül imádkozzatok vagyis szakadatlanul mindenért hálát jatok mert ez az isten akarata jézus krisztus által a tiavatokra testvérem elmondta hogy nagyon sok beteg van ilyenkor mindig az az ige van bennem ami a jeremiás könyvében van a 17 fejezet 14-es verse tanuljuk meg ezt az igét jeremiás 114 ha van bibliád akkor nyisd ki megvárom jeremiás 1714 nagyon egyszerű az ige gyógyíts meg uram akkor meggyógyulok szabadíts meg akkor megszabadul csak téged dicsérlek megvan akkor jelöld meg tanuld meg azt gondolom hogy mivel a biblia azt mondja hogy sok nyomorúságon kell keresztül bemennünk a mennyek országába pál amikor visszamegy a gyülekezetekbe ez volt az apostoli bítatás erősítette a tanítványok hitét vannak küzdelmeink próbáink nyomorúságaink betegségeink szóval elmondjuk jeremiás 1714 gyógyíts meg uram akkor meggyógyulok szabadíts meg akkor megszabadulok csak téged dicsérlek imádkozunk istenem nagyon köszönöm neked hogy te hozzád fordulhatunk és kérünk téged hogy látod a mi betegeinket látod azokat akik szükségben küszködésben gyengeségben erőtlenségben fájdalomban vagy éppen gyászban vannak nyomorúságos vigasztalók vagyunk és nálad nélkül semmit nem tudunk tenni ezért kérünk téged hogy drága jelenléteddel jöjj vigasztalj tanácsolj és gyógyíts és add uram hogy belapaszkodjunk az előttünk lévő reménységbe azért imádkozom hogy legyen ott a szívünkben és a szánkba a te beszéded az ige jézus hatalmas nevében ámen egy igeszakaszt hoztam de remélem hogy már annyira meg ismertetek ezek alatt az igehirdetések alatt hogy ez csak egy ige én nagyon szeretek 1 mózes 1-től a jelenések 22-ig igéket hozni igéket igékkel magyarázni addig nem tévedünk amíg az igét olvassuk aztán hogy mit gondolunk hozzá vagy mit szeretnénk mi hozzátenni mindig megérint isten az ő igéjén keresztül a jakab levelén keresztül aki beszédében nem vétkezik az tökéletes de azt is mondja hogy sokat vétkezünk mindnyájan ne legyünk sokan tanítók nagyobb a számonkérés a felelősségre vonás és emlékszem arra amikor jó néhány évtizeddel ezelőtt elhívott isten azt mondtam kizárt dolog nem elég a saját bűneim miatt az ítéletre menni még azért is hogy mit prédikálok vasárnapról vasárnapra vow de nagyon szeretek prédikálni mert isten elhívott megragadott és megérintett és én kívánom hogy ez a mai délelőtt is az igék amelyek elhangoznak az az üzenet egy-egy gondolat egy-egy kép érintse meg a mi szívünket és legyen aktív és cselekvő várakozásunk és legyen egyre inkább ott az a vágyakozás hogy akarok veled uram szemtől szembe találkozni jobb a nyomorúságban és a küzdelemben azt mondta hogy bár ez a testem elbomlik de tudom hogy meglátom az én uramat szóval hogy milyen helyzetben és milyen körülményekben vagy elé fogunk állni az isten elé és számot fogunk adni és az első ige amit szeretnék a szívedre helyezni az a 2 péter 314 13-14-es vers bennültem a kocsiba egy picit nem azért mert imádkoztam hanem készítettem a következő kis videót közben akik jöttek integettek meg köszöntek köszönöm nagyon jól esett szóval a ige így hangzik de az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk amelyben igazság lakik ezért tehát szeretteim minthogy ezeket várjuk igyekezzük igyekezzetek hogy ő tisztának fethetetlennek találjon benneteket békességbe várakozol milyen módon hogyan várod az urat legyen ez egy kicsit egy indító és ezek az igék maradjanak meg ne csukd be a szemed ne dugd be a füled ne keményítsd meg a szívedet úgy ahogy azt már ézsaiás próféta mondta és amire vonatkozóan azt mondta pál apostol ezt mondja az apostolok cselekedete hogy megkövéredett a nép szíve fülüket bedugták szemüket behunyták hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket isten meg akar gyógyítani akár fizikailag akár lelkileg bármilyen helyzetben is vagy ő a te gyógyítód ő az én gyógyítóm és isten azt akarja hogy az a az amit az a csodálatos dolog amit mi el se tudunk képzelni jános apostol belátott a mennybe elragadtatott és látta azokat a dolgokat ami vár rád vár rád vál valamennyiünkre új eget és új földet látott amelyet szem nem látott fül nem hallott és az emberi elme képzelet fel sem bírja fogni mi csak látunk valamit ebből a fizikaiból abból se látunk mindent rendesen mert nagyon sokszor behatárolt a látásunk a tekintetünk ha valamilyen szorongás szorítás félelem vagy bármi is ér már homályosul az ember az elméje a szíve a tekintete a szeme és már nem látja úgy a dolgokat már egyből próbál rejtőzködni már egyből próbál falakat húzni isten azt mondja várlak te is vársz cselekvő módon isten áldjon meg tudjátok hogy mit is jelent advent latin szóból származik azt jelenti eljövetel és igazából miközben egy négyhetes ciklusban vagyunk karácsonyig karácsony előtti négy hét minden keresztény ember számára ünnep az adventi várakozás legyen az katolikus evangélikus református vagy bármilyen mindegyik várja mindegyikben van egy kicsit más másképp éli meg a hitét más másképp éli meg másképp próbálja megérteni a dolgokat másképp magyarázzák a szószékről a dolgokat de egy biztos hogy egyértelműen konkrét leírások beszélnek arról hogy már a hatik századtól kezdve a kereszténység számára egy ünnep volt egy ünnepkör volt egyházi hagyományokkal ó mindennel evéssel ivással és minden egyébbel adventi koszorúkkal adventi áhitatokkal és mindennel de hogy milyen érdekes igazából azt látjuk hogy különbség van még az adventi koszorúkban is nem csupán a gyertyák színében hogy melyik lila és melyik kék vagy éppen melyik fehér abszolút mindegy bár mindegyiknek van szimbóluma és jelentősége nézzétek meg ja itt nem látszik de próbáltam volna igazából nézzétek meg hogy a hármas az ami a a protestáns és a katolikus gyertyák közötti szimbólum különbség mert mindegyikben ott van a remény bocsánat a kettes mert addig amíg a katolikus egyházban a második advent a békéről szól addig a protestánsoknál a hitről nem akarok ebbe belemenni mertogy igazából egészen másra fókuszál az egyik egyház meg a másik mi krisztusra fókuszálunk jézus krisztus vissza jövetelére és nem igazán szoktunk meggyújtani ötödik gyertyát az egyébként egy ilyen plusz általában csak négy van kirakva de egy biztos hogy az egész ünnepkör arra épül hogy jézus jön és két ünnep az egyik hogy emlékezünk arra hogy 2000 évvel ezelőtt az idők teljességébe jézus krisztus eljött emberé lett úgy ahogy a krisztus himnuszban a filippi levélben olvassuk hogy nem tekintette zsákmány nak hogy egyenlő istennel hog dicsőségéről lemondott és szolgai formát vett fel valóságosan ember lett és megalázta magát egészen a keresz halálig és isten olyan nevet adott neki amely minden névnél nagyobb ezt is meg kellene majd tanulnotok számtalan igeset meg kellene tanulni nincs mindig kezünkben a biblia bár lehet hogy ott van a mobilod amibe érdemes minél több biblia programot belerakni olyan nagy tárhelyekkel rendelkeznek a mai tele tok ó én még emlékszem hogy amikor kezdtem az első számítógép használatot 20 mb winchesterrel 1 mb rammal de már abban volt egy károli bibliafordítás 36 évvel ezelőtt s akkora él ez volt a legfontosabb program számomra hú mi a legjobb amivel lehet lőni agyba főbe ugye az a legjobb egy a mai fiatalnak ez a legjobb nekem a legjobb az ige mert semmi más nem mú el isten beszéde megmarad megmarad az isten beszéde nem múlik el minden az amihez ehhez igazíthatjuk a dolgainkat az isten beszéde és annyira jó hogy már az ószövetség azt mondja hogy szívembe véstem rejtettem ott van a te beszéded hogy ne vétkezzem ellened isten áldjon meg és tegyen győztessé bennünket ebben azti adventi várakozásban szóval az első az hogy emlékezünk arra hogy jézus eljött 2000 évvel ezelőtt de elment a mennybe és helyet készített és azt mondta hogy visszajövök szóval amikor mondjuk azt hogy jövel uram jézus akkor nem csupán karácsonyt várjuk hanem azt a királyt a királyok királyát aki eljön hatalommal és dicsőséggel aki azt mondta nem hagylak titeket árván egy olyan helyet készítettem ahol az atyám van hogy az isten sátora az emberekkel legyen hogy letöröljön minden könnyet az ő szemükről ahol nem lesz sem gyász sem halál sem fájdalom mert az elsők elmúltak várjuk spurgeonnek van egy nagyon érdekes mondása nagyon szeretem spurgeont ő nagyon sokat prédikált az ő szolgálata során krisztus első és második eljöveteléről és a következőt mond egyik alkalommal amint várjuk krisztus születésének ünnepét ne feledkezzünk meg a második eljövetel ígéretéről sem amely minden reménységünk beteljesedése lesz emlékszem egy egy kis videó üzenetre bocsánat ez már nem az adventhez kapcsolódik hanem egy másik ünnepkörhöz amikor egy néger prédikátor fölállt és prédikált a gyülekezetbe hogy nagypéntek van és hogy a gyülekezet sírt és és örült aztán felállt az idős lelki pásztor és csak annyit mondott de jön a vasárnap bezsongott a gyülekezet tőle szóval mi az ami bátorít mi az ami lelkesít akár csak egy szó de jön a vasárnap jön az a nagy nap jön az a nap amikor jézus jön és mivel sem az órát sem az idejét nem tudjuk jézus beszélt erről a azt mondta ez olyan lesz mint amikor jön a tolvaj ha házura tudná virírasszana ti is legyetek készen mert abban az órában jön amikor nem is gondolnátok szóval hogyan és miképpen várakozunk nem mindegy néhány gondolatot szeretnék felvillantani nektek sok-sok üzenet kimarad ebből a mai délelőttből mert nincs rá idő ha esetleg itt akartok maradni holnap délutánig de nem jó mert nekem ma délután mennem kell k napunk lesz délután 3áromkor szóval nem tudok mindenről minden megosztani és annak örülök hogyha egy-egy dologra rá tudok világítani ezen a délelőttön és örülök annak hogyha sok-sok ige a te szívedben is azonnal megmozdul megmozdul az az isten lelke benned és azt mondod na ez is ott van meg az is ott van meg amaz is ott van a várakozás isten tervének a részre lehet hogy te szeretnéd lassítani lehet hogy te szeretnéd gyorsítani ú mi történne ha minden abban a pillanatban megvalósulna csak kapkodnánk a fejünket mert egyik pillanatban hullna hó másik pillanatra sütne a nap a következő pillanatban szélvihar jönne és ki tudja még mi minden hát ki mit szeretne hát most ki miben gyönyörködik azt én nem tudom de annyi fohász annyi imádság van te mit vársz isten igéje ezt mondja 27 zsoltár 14 versében várjad az urat légy erős bátorodjék a szíved és várjad az urat mert ő jön jön isten tud megerősíteni tudod akkor lesz igazán erős a szívünk az egész lényünk hogyha mindazok a dolgok amikben isten megítéli az életünket akkor azokból lerendezzük a dolgainkat mint ahogy itt az énekben ének énekeltük hogy bűnös élettel szakítottam olyan sokszor látom jönnek drága testvérek és azt mondják válságban az életem válságban a házasságom válságban a munkám válságban mindenem csak egy egyszerű kérdést szoktam feltenni hogyan mennyit olvasol igét mennyit imádkozol hogy éled meg a gyülekezeteddel a közösséget ó hát én nem is tudom mikor imádkoztam utoljára az a nem tudom hova lett a bibliám csodálkozik csodálkozol nem úgy mennek a dolgok majdnem a biblia az a baj hogy nekem nincsen van nálad biblia á neked is elektronikus van nincs itt egy egy biblia valakinél k az túl messze van közelebb valaki nagyon jó majd visszaadom nem kell cak csak egy kvá ne haragudjatok nem akartam a tabletemetel felmutatni mert nem arról szól a dolog a biblia ez a használati utasítás a teljes írás hasznos a tanításra a feddésre a megjobbítás legközelebb most már fogok hozni teljes bibliát nem vissza fogod kapni de hogy hogy ezt értsétek meg valami nem megy nem úgy működik elromlott miért viszed a szervízbe a drága technikádat miért nem barkácsolod meg otthon az első szakmám gépjelű illomosság szerelő és képzeljétek el kell hogy úgy gondoltam hogy sok mindent megtanultam és egy régi 120 gles kodánk volt nem volt benne ütem kapcsoló én meg szétszedtem a kormányt leszedtem a kapcsolót mindent elkezdtem szer szerelg szerelgetni és egyszer csak ilyen kis pici 2-3 mmes kis réz érintkező pukk repült majdnem egy fél nap keresgéltem aki ezt a kis rézérintkezőt több 1000 ftba került már nem a kis rézérintkező hanem az egész komplett kapcsoló rendszer és megtanultam azt hogy addig amíg valami jó addig nem érdemes szétszedni aztán legközelebb amikor már megvettem az ütemkapcsolatot akkor tudtam hogy mit szabad és mit nem és megcsináltam és volt olyan ami most a kocsiknál természetes hogy vagy törli az ablakot vagy nem de értsd meg ez a használati utasítás a biblia az életed minden területéres ebben a használati…
Említett entitások
Témák
Személyek
- Baranyi László
- Merényi Zoltán
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)”
Miről szól ez az epizód: „Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)”?
Baranyi László adventi üzenetet hozott a biblia fényében. Kiemelte, hogy az énekek és az ige is fantasztikus üzenettel bír, és arra buzdított, hogy legyünk az ige megtartói. Az adventi koszorú és a várakozás kapcsán az örömökre és a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet.… Az epizód a Váci Baptista Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Merényi Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)”?
Fő témái: advent, biblia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Baranyi László - Advent a biblia fényében (2024.12.08.)”?
Megjelenés: 2024. 12. 10.. Hossz: 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vaci-baptista-gyulekezet/baranyi-laszlo-advent-a-biblia-fenyeben-2024-12-08-3ef93b2f
Több epizód a Váci Baptista Gyülekezet-ből
- Meláth Attila - Munkálkodjunk együtt, hogy megnyerjük az embereket Jézusnak (2025.01.26.)
A Váci Baptista Gyülekezet 2025. január 26-i missziós témájú igehirdetése Meláth Attila prédikációja volt "Munkálkodjunk együtt, hogy megnyerjük az embereket Jézusnak" címmel. Az…
- Meláth Attila - Isten igéje igazság (2025. 01.19.)
A műsor az Isten igéjének örök igazságát hangsúlyozza, szemben az idő múlásával és az emberi problémákkal. Kiemeli a hit fontosságát, amely hallásból és Krisztus beszédéből ered,…
- Meláth Attila - A gyülekezet missziója (2025. 01.12.)
Meláth Attila előadása a gyülekezet missziójáról. Ez az epizód a Váci Baptista Gyülekezet podcastjében jelent meg.
- Meláth Attila - Eljött a kegyelem ideje (2025.01.05.)
Meláth Attila a Váci Baptista Gyülekezetben tart előadást "Eljött a kegyelem ideje" címmel.
- Meláth Attila - Óévi Istentisztelet (2024.12.31.)
Az év utolsó napján tartott istentiszteleten Meláth Attila evangéliumot hirdetett. Az igehirdetés János evangéliuma 7. részének 1-9. verseire épült, Jézusnak a zsidókhoz és a test…
- Meláth Attila - Angyalok (2024.12.29.)
A gyülekezetben Meláth Attila angyalokról tartott igehirdetést. Elővette az apostolok cselekedeteinek 12. részét, ahol Péter apostol megszabadulását taglalta, akit egy angyal veze…
- Meláth Attila - Megszületett a rég várt Messiás (2024.12.25.)
A Váci Baptista Gyülekezet december 25-i igehirdetése Meláth Attila előadásában a karácsonyi történetet idézi fel. Az evangéliumi részleteket Máté evangéliumából olvassa fel, Jézu…
- Meláth Attila - Üdvözítő született ma nektek(2024.12.25.)
Karácsony első napján Meláth Attila prédikációja az adventi várakozás beteljesedéséről és Isten karácsonyi üzenetéről szólt. Kiemelte, hogy Jézus Krisztus születése Isten felfogha…
- Meláth Attila - Boldog vagy ha hallgatod és megtartod (2024.12.22.)
Meláth Attila előadása „Boldog vagy, ha hallgatod és megtartod” címmel, elhangzott a Váci Baptista Gyülekezetben 2024. december 22-én.
- Meláth Attila - Krisztus eljövetele (2024.12.15.)
Meláth Attila prédikál Krisztus eljöveteléről a Váci Baptista Gyülekezetben. A tanítás 2024. december 15-én került rögzítésre.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- AZ ÚR ADVENTJE | Istentisztelet | 2024-12-15 — Szentendrei Baptista Gyülekezet
Ez az epizód a Szentendrei Baptista Gyülekezet istentisztelete 2024. december 15-én. Horváth Zsolt hirdeti az igét Ézsaiás 30:15-18 alapján, melynek címe "AZ ÚR ADVENTJE".
- Gonosz idők, áldott idők (advent 1.) – 2024. 12. 01. — Pesthidegkúti Református Igehirdetések
Istentisztelet 2024. december 1-jén, advent első vasárnapján 10:00 órakor. Kovács Gergely hirdet igét Efézus 5,15-17 alapján.
- Kiss János: Újra Advent — Debreceni Baptista
Kiss János adventi igehirdetése "Újra Advent" címmel a Debreceni Baptista gyülekezetben hangzott el. Az epizód adventi készülődésről, keresztény tanításokról és baptista hitelvekr…
- Barsi Balázs OFM: Adventi konferenciabeszédek – 1. rész — ferencesek
Barsi Balázs OFM adventi konferenciabeszédeinek első része, amelyet a Ferences Média tett közzé 2021-ben.
- Bibliai adventek aktuális tennivalókkal: Az első advent - Ézsaiás 8:23a, 9:1,5-6 — Békéscsabai Baptista Gyülekezet
Prof. Dr. Almási Tibor igehirdetése a Bibliai adventek aktuális tennivalóiról, az első adventről az Ézsaiás 8:23a, 9:1,5-6 igeversek alapján.
- 2024.12.25. - Selyem József - Karácsonyi Istentisztelet — Békevár Baptista Gyülekezet - Tanítások
Selyem József tartotta a karácsonyi istentiszteletet a Békevár Baptista Gyülekezetben. Ez a 2024. december 25-i tanítás felvétele.
- A felkelő fény — Budafoki Baptista Gyülekezet
Papp János igehirdetése a Budafoki Baptista Gyülekezet 2021. december 25-i karácsonyi eseményén, mely a Lukács 1:78-79 igeversekre épül.
- Nagybajom I Rozgonyi Emőke I 2024.12.25. — Rebajom
Nagybajom podcast epizód Rozgonyi Emőkével, amelyben Jn 1,1-5;9-14 verseket vitatnak meg.