Vipcast podcast powered by Media1
Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)
· PT39M33SÖsszefoglaló
Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa a Portik Tamással készült interjúk letiltásáról nyilatkozik. Szó esik a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerepéről és a Magyar Nemzet reakciójáról.
Röviden
- Műsor
- Vipcast podcast powered by Media1
- Megjelenés
- 2024. 02. 19.
- Hossz
- 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Papp László Tamás, Szalay Dániel
- Témák
- interjúk letiltása, bvop, magyar nemzet reakciója
Ebben az epizódban
A Media1 korábban már többször is foglalkozott vele , hogy Portik Tamás engedéllyel interjút adott az Átlátszó oknyomozó portálnak, amit azonban váratlanul megszakított a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) állítólagos technikai okokra hivatkozva, azonban semmiféle technikai problémának nem volt nyoma és nem is említettek ilyet.
Később sem engedélyezték a beszélgetés folytatását, megtagadták a lap a folytatásra vonatkozó újbóli interjúkérelmét is, sőt a beszélgetés megszakításáig felvett részt sem engedték közölni, miközben Portik hozzájárult.
Most Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság bírósági tárgyalásán szóba hozta az ügyet, és arról beszélt, hogy a Magyar Nemzetnek is interjút adott, de annak megjelenését is megakadályozta a BVOP.
Az ügy hátteréről beszélgettünk legújabb podcastunkban Papp László Tamással , az Átlátszó munkatársával, aki sok érdekességgel szolgált és különösen furcsának találta, ahogy az ügyet a Magyar Nemzet kezelte.
A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg. https://vipcast.hu/wp-content/2024/02/media1-2024-02-05-papplaszlotamas-atlatszo-portik-bvop-mnemzet-letiltas.mp3 Letöltés · Megnyitás új ablakban Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra!
Elérhető a podcast Spotify-on , iTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is.
A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el .
A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről!
Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is .
A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat: Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz) Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz) Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz) Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz) Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz) Radio-B (online rádió) Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain) Radio N Café (online) Pannónia Rádió (online) Menő Rádió (online) A Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották?
Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.) bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1 -én jelent meg.
Említett entitások
Témák
- interjúk letiltása
- bvop
- magyar nemzet reakciója
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)”
Miről szól ez az epizód: „Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)”?
Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa a Portik Tamással készült interjúk letiltásáról nyilatkozik. Szó esik a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerepéről és a Magyar Nemzet reakciójáról. Az epizód a Vipcast podcast powered by Media1 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Papp László Tamás, Szalay Dániel.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)”?
Fő témái: interjúk letiltása, bvop, magyar nemzet reakciója.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Portik Magyar Nemzetes interjúját is letiltották? Vendégünk volt Papp László Tamás, az Átlátszó munkatársa (Media1, 2024.02.05.)”?
Megjelenés: 2024. 02. 19.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vipcast-podcast-powered-by-media1/portik-magyar-nemzetes-interjujat-is-letiltottak-vendegunk-volt-papp-laszlo-tama-thup8371
Több epizód a Vipcast podcast powered by Media1-ből
- Vége a klasszikus webshopoknak? AI forradalom & TikTok Shopping & Temu – Interjú Zabari Istvánnal (Ecommerce Hungary)
A Vipcast podcast eheti adásában Zabari István, az Ecommerce Hungary elnöke és a Lumenet webshop alapítója elemzi a magyarországi e-kereskedelem legújabb trendjeit. Megvitatták a…
- Új médiatörvény, új korszak? Interjú Sükösd Miklós médiaprofesszorral (Media1)
A Media1 podcast Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval Sükösd Miklós médiakutatóval beszélget a magyar médiatörvény módosításáról, a közmédia átalakításáról, é…
- „A közmédia a demokrácia immunrendszere” – Szabó Stein Imre arról, miképp reformálná meg a közmédiát
Szabó Stein Imre szerint szükség van közmédiára, de nem a jelenlegi formájában. A szakember úgy véli, a közmédia a demokrácia immunrendszere, és súlyos probléma, ha elveszíti függ…
- Galambos Márton (Forbes) a Hell–Forbes per tanulságairól – Media1 Podcast
Galambos Márton, a Forbes Magyarország vezérigazgatója értékeli a Hell–Forbes per lezárását, annak hátterét és a magyar médiára gyakorolt hatását. Szó esik a jogvita alakulásáról,…
- Így ver át a propaganda | Interjú Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel
Bőhm Kornél kommunikációs szakemberrel készült interjú a propaganda működéséről, a manipuláció modern technikáiról és a médiatudatosságról. Szó esik a közösségi összefogásról és a…
- Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Nagy Iván Zsolt, a Blikk korábbi főszerkesztője interjúban számol be a lap Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi felvásárlásáról és az ezzel járó távozásáról. Az újságíró a magy…
- Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Murányi András kommunikációs szakemberrel, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével beszélgetnek a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia általi Ringier Hungary felvásárlásáról, a…
- Puskás-Dallos Bogi: Ez a leglazább formátum, amiben valaha dolgoztam – Media1-interjú a REnoválók kulisszatitkairól
Puskás-Dallos Bogi a Media1 podcast interjújában mesél a REnoválók című műsorban szerzett tapasztalatairól, a szűkös költségvetésről és a fenntarthatóság fontosságáról. Szóba kerü…
- Újságírás-Etika Kelet-Európában – interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával
Bajomi-Lázár Péter és Boldog Dalma az "Újságírás–Etika Kelet-Európában" című könyvükről beszélnek, amely az újságírás etikai dilemmáit és kelet-európai sajátosságait vizsgálja. Sz…
- Így áll a magyar reklámipar – Interjú Novák Péterrel, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökével (Media1, 2025.04.14)
Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség elnöke interjúban elemzi a friss médiatorta adatokat. Szó esik a magyar reklámipar, az online médiapiac, a televíziós piac, a nyomtatott sajt…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Átlátszó Mutyimondó Podcast, Ep.23 – Titkok Portik körül. Vendégek: Dezső András, Papp László Tamás — atlatszo.hu
Az Átlátszó Mutyimondó Podcast huszonharmadik epizódjában Hont András Dezső Andrással és Papp László Tamással beszélget Portik Tamásról, a magyar alvilág egyik legbefolyásosabb al…
- "Mintha mindenkinek jó lett volna, ami történt" – vendégünk Bodoky Tamás, akivel a 2006 októberi eseményekről beszélgettünk – s03e11 — Podcast a százegyes szobából
Ebben az epizódban Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője a 2006 októberi eseményeket tárgyalja. A beszélgetés a Podcast a százegyes szobából című műsorban hangzott el.
- Pogátsa Zoltán: 14 év Fidesz-kormányzás alatt nem láttunk ilyet — Konkrétan Rónai Egonnal
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus és egyetemi tanár a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban beszélget Rónai Egonnal.
- Hálózatos működésben fordultak ellenem – KONKRÉTAN Rónai Egonnal ⧸ Orbán Balázs — Húzós
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Rónai Egon vendégeként doktori védéséről, plágiumvádakról és az 1956-os "elszólásáról" is beszélt. Szó esett Magyar Péter megje…
- Index vs. Tisza: Volt-e titkos gazdaságpolitikai program? Megszólal egy újabb tanú — Kontroll - Eljött az ideje
A Kontroll podcastban az Index és a Tisza Párt közötti sajtóper a téma, amely egy állítólagos titkos gazdasági programról szól. Az epizódban egy új tanú szólal meg, aki cáfolja a…
- 2024 nem az ötdimenziós zseni éve volt - évértékelés ❌ Vétó #41 Ruff Bálinttal — Vétó
Ruff Bálint és Vida Kamilla a 2024-es magyar belpolitikai év eseményeit, a médiaszerkezet változásait és az év nyerteseit vitatják meg, beleértve a kegyelmi botrányt és a Till Tam…
- „Letolt gatyával” jött az ellenzék, és rögtön 1 milliós íróasztalt akart - Tarjányi Tamás a Fülke Extrában — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Dr. Tarjányi Tamás, az I. kerületi önkormányzat korábbi jogi vezetője a Fülke Extrában az önkormányzat működésébe és az ellenzéki összefogás kihívásaiba nyújt betekintést. Szó esi…
- Pethő András — Földrengés a sötétben (Ep. 054) — Az élet meg minden
Pethő András, a Direkt36 társalapítója a Pegasus kémszoftverről, tényfeltáró újságírásról, az Origo és az Index kormányzati elfoglalásáról és egy új médiakorszakról beszél. Az epi…