„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben
· PT1H11M13SÖsszefoglaló
Tóth Attila, a Pokolgép énekese és a Madách Színház művésze a 2019-es stroke-ja utáni felépüléséről és visszatéréséről beszél. Kilencven százalékos felépülése után újra színpadra lépett a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepében.
Röviden
- Műsor
- WMN POPFILTER
- Megjelenés
- 2021. 11. 08.
- Hossz
- 1 óra 11 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth Attila
- Témák
- stroke, felépülés, színház, zene
Ebben az epizódban
„Vagy csinálja az ember, vagy tolószék” – ezekkel a szavakkal indul az e heti Popfilter, és ez még „csak” a kezdet.
Tóth Attila, a Pokolgép énekese és a Madách Színház művésze 2019 őszén, 48 esztendős korában stroke-ot kapott.
Jelenleg kilencvenszázalékos a felépülése, rendkívüli bátorsággal újra színre lépett a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepében.
Beszédén még nagyon kicsit érezhető a stroke nyoma, de épp azért vállalta a beszélgetést, hogy másoknak segíthessen.
Egyszerre megrendítő és elgondolkodtató, szomorú, ugyanakkor nagyon szép történet bontakozott ki a Popfilter stúdiójában, amihez kellett egy ember, aki képes volt szembenézni a saját hibáival és a múlttal, és változtatni azon, amin tudott.
A mai epizódban tehát Tóth Attila.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Pokolgép
- Madách Színház
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben”
Miről szól ez az epizód: „„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben”?
Tóth Attila, a Pokolgép énekese és a Madách Színház művésze a 2019-es stroke-ja utáni felépüléséről és visszatéréséről beszél. Kilencven százalékos felépülése után újra színpadra lépett a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepében. Az epizód a WMN POPFILTER című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 11. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Attila.
Milyen témákat érint ez az epizód: „„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben”?
Fő témái: stroke, felépülés, színház, zene.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Nulláról kezdtem mindent: beszélni, énekelni, járni” – Tóth Attila a Popfilterben”?
Megjelenés: 2021. 11. 08.. Hossz: 1 óra 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/wmn-popfilter/nullarol-kezdtem-mindent-beszelni-enekelni-jarni-toth-attila-a-popfilterben
Több epizód a WMN POPFILTER-ből
- Magyar női jégkorong a hazai VB után – Mayer Fruzsi, Seregély Míra a Popfilterben
Mayer Fruzsina és Seregély Míra, a magyar női jégkorong-válogatott játékosai, beszélnek a Popfilterben a hazai világbajnokságról és az olimpiai selejtező élményeiről. Megvitatják…
- Az életben és a színpadon sem szeretem a smúzolást | Fischl Mónika a Popfilterben
Fischl Mónika operetténekesnő harminc éve van a pályán. Az epizódban szó esik karrierjéről, a külföldre költözés kérdéséről, egy állami díj átvételéről, a Padödő-korszakról és éle…
- Dordzsceren Csingisz: Nem kell tűrni, ha bántanak | Popfilter
Dordzsceren Csingisz a bántalmazás elleni kiállásról beszél tapasztalatai alapján. Tárgyalja mongol-magyar identitását, sportolói és modellkedési múltját, valamint az influencer l…
- Borbás Marcsi: A kert megtanít arra, hogy csak egy porszem vagy a világban | Popfilter
Borbás Marcsi a WMN Popfilter epizódjában Csepelyi Adriennel beszélget a gasztronómiáról, kertészkedésről, családi traumákról és a régi paraszti kultúra tudásáról. Szó esik a falu…
- Bongor: Most már akár bízhatnék is magamban | Popfilter
Bongorral az új, Extázis című lemezéről, alkoholfüggőségéről és felépüléséről készült interjúban szó esik vajdasági gyökereiről, bábszínészi múltjáról és imposztorszindrómájáról.
- Nem lehet minden párkapcsolati gondot humorral megoldani – Sipos Orsolya és Török Ádám
Sipos Orsolya és Török Ádám a WMN POPFILTER vendégeként a humor sokféleségéről, párkapcsolati nehézségekről és a közösségi média hatásáról beszélget Csepelyi Adriennel.
- „Tűzbe mennénk egymásért, csapatsportot másként nem lehet csinálni” – Petrus Mirtill és Füzi-Tóvizi Petra kézilabdázók a Popfilter Live-ban
Petrus Mirtill és Füzi-Tóvizi Petra kézilabdázók a WMN POPFILTER vendégei, ahol a csapatszellemről, az élsport kihívásairól és a győzelmekről beszélgetnek. Szóba kerülnek az élspo…
- „A színpad olyan szer, amiről nem akarok leszokni” – Molnár Tamás a Popfilter Live-ban
Molnár Tamás zenész életéről, megújulásáról és hitelességről folytatott őszinte beszélgetést Csepelyi Adrienn-nel a WMN POPFILTER adásában. Szó esett függőségről és józanságról, v…
- „Unom azokat a videóklipeket, amik nem szólnak semmiről” – Szelei Dóra a Popfilter Live-ban
Szelei Dóra filmrendező a Popfilter Live vendége volt, ahol a klipkészítésről és a témaválasztásról mesélt. Szó esett a WAVY kollektíváról, valamint a Carson Coma, Ivan and The Pa…
- Koósz Milán a Popfilter Live-ban
A WMN Popfilter Live a debreceni Campus Fesztiválról közvetít. Az első rész Koósz Milán DJ-t látja vendégül.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szavakon túl (2022. december 04., vasárnap 13:00): Koltai Róbert — Szavakon túl
Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész és filmrendező a Szavakon túl vendégeként mesél betegségéről, felépüléséről, családi emlékeiről és kaposvári éveiről. Koltai Róbert egy…
- Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 13. adás: Németh Kristóf tragédiája másodpercről másodpercre — Blikk + Győző - Dumáljuk meg!
Németh Kristóf színész a Blikk + Győző vendégeként édesanyja sztrókjáról számol be, részletesen elmesélve a történteket. A beszélgetés során Németh Kristóf élete egyik legnehezebb…
- egy5egy - Zenekar - Pálocska Viktor — Hogy Vagy Podcast
Pálocska Viktor az egy5egy zenekar frontembere mesél a zenekar megalapításáról és magyar zeneiparban elért sikereikről. Az epizódban szó esik a 30y előzenekaraként való fellépésrő…