Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal

IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével

· PT1H15M3S

Összefoglaló

Dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM tanulási központ vezetője mesél életútjáról és munkájáról, amely során gyerekek intelligenciafejlesztésével foglalkozik. Kiemeli, hogy az emberi értelem határai tágíthatók, és megfelelő terápiával akár 20 ponttal is növelhető az IQ.

Röviden

Műsor
Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal
Megjelenés
2023. 09. 20.
Hossz
1 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Kutasi Judit, Dr. Bohács Krisztina
Témák
intelligencia

Ebben az epizódban

Egy egészen kicsi faluban, temetőben és kocsmában nőtt fel Pálmonostorán, ahol édesapja sírköveket faragott, édesanyja pedig kocsmáros volt.

Nagy szeretetben nevelkedett, ugyanakkor már kiskorában megfogalmazódott benne: akkor kerülhet el innen, ha jól tanul.

Diplomázás után elvégezte a tolmácsképzőt, nekikezdett a doktori iskolának nyelvészetből, üzleti angolt tanított, ám 24 éves korában kisfia érkezése a feje tetejére állította az életét.

Érezte, hogy valami nincs rendben, de hosszú utat járt be, mire sikerült válaszokat és terápiát találnia.

Az eltelt húsz évben óriásit fordult vele a világ.

Ma már egyetemi oktató, akit előadásokra kérnek fel a Fülöp-szigetektől az Egyesült Államokig, Izraeltől Bécsig, öt saját GEM Központ ot működtet a férjével – négyet Budapesten, egyet Bécsben.

Emellett további hazai és külföldi tanulási centrumok szakmai tanácsadását látta vagy látja el: Dublinban, Debrecenben, Veszprémben, Sopronban, Győrben, Milánóban, a francia Blois-ban, Miskolcon és Szombathelyen.

Krisztina – férjével és csapatával - menthetetlennek tartott gyerekeket tanít meg beszélni, olvasni, írni.

Enyhe értelmi fogyatékkal élő kicsiket juttatnak el teljesen ép tartományba, figyelemzavarral, diszlexiával és autizmussal élő iskolások eredményes, sőt, sikeres tanulását segítik elő .

Évente többszáz magyar és most már külföldi gyereknek biztosítanak hatékony terápiát.

Elképesztő munkabírással, szenvedéllyel teszi a dolgát és állítja: az emberi értelem határi sokkal jelentősebben tágíthatók, mint azt alapvetően gondolnánk.

Megfelelő személyre szabott terápiával hosszú távon lehetséges akár 20 ponttal növelni az egyén IQ szintjét.

Hangsúlyozza: nincs sérült és ép gyerek, csak gyerek van! #womanpower ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ #kutasijudit #intelligenciakutató #IQ #ADHD #figyelemzavar #autizmus #fejlesztés #drbohácskrisztina #GEMKözpont #⁠ ⁠ nő ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠ #karrier ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠ # portré ⁠# különlegesnők ⁠ ⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠ #inspirálótörténetek⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ #radiocafé⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠ ⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠ #vanbaratod #podcast

Említett entitások

Témák

  • intelligencia

Személyek

Szervezetek, cégek

  • GEM tanulási központ

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével”

Miről szól ez az epizód: „IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével”?

Dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM tanulási központ vezetője mesél életútjáról és munkájáról, amely során gyerekek intelligenciafejlesztésével foglalkozik. Kiemeli, hogy az emberi értelem határai tágíthatók, és megfelelő terápiával akár 20 ponttal is növelhető az IQ. Az epizód a Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kutasi Judit, Dr. Bohács Krisztina.

Milyen témákat érint ez az epizód: „IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével”?

Fő témái: intelligencia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „IQ: létezik felső határ? – Portré dr. Bohács Krisztina intelligenciakutatóval, a GEM tanulási központ szakmai vezetőjével”?

Megjelenés: 2023. 09. 20.. Hossz: 1 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/womanpower-portrek-keret-nelkul-kutasi-judittal/iq-letezik-felso-hatar-portre-dr-bohacs-krisztina-intelligenciakutatoval-a-gem-t-5bd7d6ef

Több epizód a Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból