Emlékezzünk 1956 október 23 – East ’56
· PT8M6SÖsszefoglaló
Ez az epizód az 1956-os forradalomról és a hősökről emlékezik meg, kiemelve a nemzet összefogását. A műsorban elhangzik az East együttes '56 című dala, mely a szabadságharcot eleveníti fel.
Röviden
- Műsor
- Xorp Blog Podcast
- Megjelenés
- 2006. 10. 22.
- Hossz
- 8 perc
- Témák
- 1956-os forradalom, nemzet összefogása, szabadságharc
Ebben az epizódban
Semmilyen formában nem politizálnom. Ez előtt se, most se, és a jövőben sem. Ezen túl nem hagyom, hogy a politikai mocskolódás amely most is beszennyezi ezt az országot, bárhogy eltorzítsa bennem az 56-osokról kialakult képemet.
Hősök voltak. Összefogtak mind magyarok a közös ellenséggel szemben, és nem megosztották az országot. Hősök voltak akik nem a TV-ben akartak tetszelegni, hanem akár az életüket is áldozták volna a mi szabadságunkért.
Közvetve közvetlenül a forradalom és annak vele járói vezettek ahhoz, hogy én kényelmesen, szabadon, lehetőségekkel teli országban élhetek. Köszönöm nekik és bár nem éltem akkor, nem éltem át, csak történelmi ismereteim vannak róla, mégis tisztelgek minden akkor helytálló embernek, akik hittek, és tettek.
Nektek és nekik is ezt a számomra nagyon szép számot (még inkább klipet, bár csak bevágott régi jelenetek vannak) ajánlom fel. Az előadó az East formáció a szám címe: ’56 (1956). Az ünnep tiszteletére ma nincs több bejegyzés.
Dalszöveg: East : `56 ( Wind of change ) Ötvenhat izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol. Gyűlt a tömeg és a harag nőtt, Egy hazug világ szilánkokra tört, Megmozdult a föld. Zúgó szél – újra bontsd ki azt a tépett zászlót, Tűz és vér – ősök vágya, ami bennünk lángol, Hungary – szólít, hív a remény hullámhosszán, Tarts még ki – érted élünk, érted bátran halnánk!
Európa mélyen hallgatott, Most már késő, ezrek vére folyt. Beleremeg, beleremeg a föld – félelem ébred: A szabadság lánctalpakon jött, Lánctalpakon jött. Zúgó szél – széttört álmunk lassan újraéled, Tűz és vér – hagyták vérbe fagyni ezt a népet, Hungary – a változás szelét most újra érzed, Tarts még ki – és ha nincs segítség, akkor most sem félek. – Nem! Zúgó szél – újra bontsd ki azt a tépett zászlót, Tűz és vér – ősök vágya, ami bennünk lángol, Hungary – szólít, hív a remény hullámhosszán, Tarts még ki – érted élünk, érted bátran halnánk! Hungary…
Említett entitások
Témák
- 1956-os forradalom
- nemzet összefogása
- szabadságharc
Szervezetek, cégek
- East
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Emlékezzünk 1956 október 23 – East ’56”
Miről szól ez az epizód: „Emlékezzünk 1956 október 23 – East ’56”?
Ez az epizód az 1956-os forradalomról és a hősökről emlékezik meg, kiemelve a nemzet összefogását. A műsorban elhangzik az East együttes '56 című dala, mely a szabadságharcot eleveníti fel. Az epizód a Xorp Blog Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2006. 10. 22..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Emlékezzünk 1956 október 23 – East ’56”?
Fő témái: 1956-os forradalom, nemzet összefogása, szabadságharc.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Emlékezzünk 1956 október 23 – East ’56”?
Megjelenés: 2006. 10. 22.. Hossz: 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/xorp-blog-podcast/emlekezzunk-1956-oktober-23-east-56
Több epizód a Xorp Blog Podcast-ből
- SUNcenter videó: T5220
A SUN Microsystems nevű cég sorsa beteljesedett, akárcsak a SUNcenter.hu weboldalé, ahol a cég egykori munkatársai promóciós videókat tettek közzé. A kiadvány az elveszett archívu…
- SUNcenter videó: x4540
Ez az epizód egy régi SUNcenter videót mutat be az x4540 tárolási megoldásról, melyet Zsemlye Tamás prezentál. A videó a mára már nem létező SUN Microsystem és SUNcenter.hu promóc…
- SUNcenter videó: SUN Ray
Ez a videó egy korábbi Sun Microsystem kezdeményezés, a SUNcenter.hu részét képezte, és Tímár Károly előadásában mutatja be a Sun asztali virtualizációs megoldását, a SUN Ray-t. A…
- SUNcenter videó: J4400 Storage
Ez az epizód a Storagetek J4400 tárolómegoldást mutatja be egy régi SUNcenter.hu videó anyagon keresztül, Zsemlye Tamás előadásában. Az epizód felidézi a már nem létező SUN Micros…
- SUNcenter videó: Blade x6250 modul
Ez az epizód egy régi SUNcenter.hu videót mutat be. A videó Timár Károly előadásában részletesen ismerteti a Sun Blade x6250 modult. A Sun Microsystem és a SUNcenter.hu már nem lé…
- SUNcenter videó: SUN blade 6000
A Xorp Blog Podcast ezen epizódjában Timár Károly a mára már megszűnt Sun Microsystem SUN Blade 6000 technológiáját mutatja be. Szó esik a SUNcenter.hu-ról és a bemutató videók új…
- SUNcenter videó: 7410 Unified Storage
Ez az epizód a 7410 Unified Storage-ról szól, amelyet Zsemlye Tamás mutat be. A videó a mára már nem létező SUNcenter.hu-ról származik, és a Sun Microsystem tárolási megoldásait t…
- SUNcenter videó: M3000
Ez az epizód a SUN Microsystem és a SUNcenter.hu korábbi videó anyagait mutatja be, kiemelve az M3000-ről szóló prezentációt Fischer Erik előadásában, egy elérhetetlenné vált webo…
- Életút – Rövidfilm
Ez a podcast epizód egy rövidfilmet mutat be, amely a munkába járás során a járdán felfedezett, egymás után elhelyezett ikonszerű rajzok történetét meséli el. A videó az amatőr st…
- Solaris Negyedik csapatépítés
Ez az epizód a Xorp Blog Podcast "Solaris Negyedik csapatépítés" című adása. A csapatépítő eseményről készült felvételeket egy technikai hiba után sikerült dokumentálni.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Emlékműsor Krassó Györgyről és az ‘56-os forradalomról – Az Emlékezés Napja | Szélsőközép Produkció — Szélsőközép
A Szélsőközép emlékműsora az 1956-os forradalomról és Krassó Györgyről emlékezik meg. A vendégekkel a forradalom örökségét, a szabadság eszményét és a tanulságokat vitatják meg.
- 1956: Közös megemlékezés a Locsmánd és Zsira közötti határnál — ORF Magyarok Podcast
Október 23-án Locsmánd és Zsira határánál közös megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc menekültjeinek, valamint az őket segítők emlékére. A helyi önkormány…
- Csatazaj (ÉLŐ) | Nem csak Budapest vérzett: Sortüzek és megtorlás vidéken 1956-ban — Qubit Podcast
A Csatazaj podcast közönség előtt felvett rendhagyó epizódja az 1956-os forradalom vidéki eseményeit és megtorlásait dolgozza fel, a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója…
- TF #48 - Az '56-os forradalom — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód az 1956-os forradalom előzményeit, kiváltó okait, eseményeit és következményeit tárgyalja. Az epizód érdekességeket is tartalmaz a forradalomról.
- 56 Kárpátalján #275 — Emberemlékezet
Ez az epizód az 1956-os forradalom kárpátaljai eseményeit mutatja be magyar kutatók eredményei alapján. A podcast a régióban történt lázadásokat vizsgálja a szovjet-ukrán elnyomás…
- VÁLASZ-UTAK: A mi 56-unk — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Horváth Tamás történelemtanár segítségével visszautazunk az 1956-os forradalom idejébe, és keressük, mit jelent az. Az epizódban fiatalokról, naplóról és nagyszülőkről van szó. Ge…
- Az 1956-os "pesti srácok" kultusza - Beszélgetés Eörsi Lászlóval — Régen minden jobb volt
Eörsi László történész az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a "pesti srácok" kultuszáról beszél. Csunderlik Péter, Édes Balázs, Laska Pál és Tóth Csaba is részt vesz a beszélget…
- Egy vármegyés lány tisztelgése az '56-os hősök előtt — Mi Magunk podcast
Dorka egy vármegyés lányként tiszteletét fejezi ki az 1956-os forradalom fiatal harcosai előtt,