Zarándok.ma

Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső

· PT24M59S

Összefoglaló

A Válaszkereső podcast sorozat ezen epizódjában a digitális zajban rejlő kihívásokat vizsgálják a gyermeknevelés szempontjából, különös tekintettel a kapcsolattartás nehézségeire. A műsorban egy 9 éves kislány példáján keresztül elemzik, hogyan érezheti magát kirekesztve egy…

Röviden

Műsor
Zarándok.ma
Megjelenés
2026. 04. 26.
Hossz
25 perc
Szereplők, említett nevek
Pécsi Rita
Témák
digitális zaj, gyermeknevelés, kapcsolattartás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Mál a válaszkereső videósorozatot látják, és máris nekikezdtünk azoknak a kérdéseknek, amelyeket önök tettek fel.

Nem mindig tudjuk sorba venni ezeket a kérdéseket, és igyekszem csoportosítani is őket, és vannak, amelyek kimaradnak, és talán majd egy későbbi adásban egy ilyen talán tematikus gondolatkör köré igyekszünk megválaszolni, mert időnként olyan olyan nagy kérdéseket tesznek fel, amit nem szeretnék bagatelizálni és egy-két percben valahogy, hogy úgy mondjam, kipipálni, hanem érdemes egy kicsit a a kérdésnek a mélyét körülgondolni, és kicsit távolabbról elindulni, de majd megpróbáljuk ezeket is valahogy feldolgozni, illetve szívesen ajánlom hozzá a a honlapunkon elérhető kulcsaneveléshez könyvsorozatunkat.

Nagyon sok nevelési kérdésben találnak rá kisebb-nagyobb válaszokat, segítségeket, támaszokat.

Na nézzük is Kriszti kérdését Kaposvárról.

Kislányunk kilenc éves, nem néz tévét, nem mozi filmet sem, nem telefonozik, alig van képernyő az életében.

Viszont az osztályban állandó téma a Minecraft, a Messenger, a telefon, az okosóra.

Azt érzi, hogy olyan dolgokról beszélnek az osztálytársai, amiről neki fogalma sincs.

Nem is érzi jól magát az osztályban.

Hogyan kapcsolódhat a társával így?

Félek, hogy idővel kirekesztik-e emiatt.

Azért is vettem előre ezt a kérdést, mert legalább 5, 6, 8, 10,1 kérdés szól erről a problémáról, és ez úgy látszik, hogy egyre nagyobb problémát fog jelenteni, és bizony bele kell állnunk.

Hogyan tudunk szülőként ebbe beleállni?

Hát először is nagyon fontos, hogy beszélgessünk a gyerekeinkkel a a képernyőnek a hatásairól.

Kilenc éves kislánynak már lehet értelmes szabályokat adni.

Nem kell agyon magyarázni, de azért egy-két olyan olyan tényt meg lehet fogalmazni, hogy miért ártalmas, miért gondoljuk ezt így, miért óvjuk tőle, mi lenne a jó.

Helyette persze másik cselekvéseket gondolom, hogy önök is adnak neki, hogyha nincs sok képernyő, vagy szinte alig van képernyő az életében.

Biztos vannak másik elfoglaltságok, biztos játszik olvasik olvas beszélget talán zenél, talán kirándulnak, talán játszik.

Szóval nagyon nagyon fontos, hogy ne csak elvegyünk valamit, hanem mellé is adjunk.

De ugye itt a legnagyobb problémának azt érezzük, hogy mikén miután bekerül az iskolába, bekerül egy másik közösségbe, és ott mindenki minden másról beszél.

Fontos lenne talán a szülőkkel, az iskolai szülőkkel is valahogy kapcsolatot találni, és megérezni azt, hogy talán van még egy-két ilyen család, akivel össze tudnak fogni. nagyon nagy jelentősége van ugyanis a gyerekeknél és a fiataloknál is pont ebben a 10 és 30 év kor közötti időszakban a csoportnyomásnak tehát hogyha a fontos személyek más más irányban hangoztatják a véleményeket és a és a az elvárásaikat, akkor hajlandó az ember a saját meggyőződését is átalakítani.

De ennek a csoportnyomásnak van egy nagyon erős ellenttartási lehetősége a szövetségesek megtalálása, a barátok megtalálása.

Tehát bizony megint csak előtérbe kerül a a barátság, a személyes jó kapcsolatok, a kisebb személyes közösségeknek a jelentősége.

És azt gondolom, hogy hogy fontos lenne ilyeneket keresni.

Tehát akár a cserkészet, ott biztos nem a telefonról szól a az az élet, akár egy, nem tudom én, egy tánccsoport, egy leánykáról van szó, talán szívesen megy oda. az egyházi közösségekben is más kérdéseket boncolgatnak, vagy akár esetleg pont ezzel kapcsolatos problémákat is vetnek fel, vagy olyan egyéb játékközösségek meghívni kicsi kis közös kirándulásokra, közös tapasztalatokra, közös eseményekre amelyek amelyek tényleg örömöt jelenthetnek és kapcsolatokat jelentenek, olyan kapcsolatokat, ahol nem fő téma a Minecraft és a többiek.

Ezzel kapcsolatban még egy kis tanácsot lehetne megfogalmazni, hogy azokból a játékokból, amelyeket a gyerekek említenek az iskolában, azokból talán egyet, kettőt, amelyet én is megnézek előre, és azért nem a legvadabbakat venném ki, de hogy ott van a Minecraftnak is egy-két olyan területe, együtt megnézzük, együtt megnézzük, együtt valamit csinálunk rajta, vagy egy 9-10 éves gyereknek lehetne hetente egy olyan oan olyan kis kerete, amit otthon, tehát nem a zsebébe lévő okostelefonon, hanem egy otthoni képernyőn együtt megnéznek, vagy ő játszik egy, nem tudom én, negyed órát, egy ilyenen, persze akkor sokkal többet akar.

Nyilván azért ezzel beprogramozzuk a saját küzdelmeinket is, de legalább azt azt megkapja azt a tapasztalatot, hogy miről beszélnek az osztálytársak.

Hát nyilván egy kicsit hozzá tudsz szólni, és azt az éles kirekesztést, hogy te neked fogalmad sincs arról, hogy miről van szó, azt talán el tudjuk kerülni.

Erről a kérdésről még többször fogunk beszélni, mert azt látom, hogy egy folyamatosan fennálló problémáról van szó, de hiszem azt, hogy megoldható.

És mivel, hogy látjuk azt, hogy milyen komoly hátrányai vannak annak, hogyha felhúzzuk itt a sorompót és ráengedjük a gyerekeinkre a képernyő használatot, annak sokkal nagyobb a hátránya, mint amenny mint amekkora az előnye abban a abban a pillanatnyi időben.

És azt hiszem, hogy az idővel biztos, hogy változni fog ez is.

És ez egy ilyen átmeneti korszak lesz, ahol sajnos most éppen a mi gyerekeink vannak benne, de egészen biztos, hogy nem lesz tehát tehát ráébred a szülői és a nevelői társadalom, meg a társadalom is arra, hogy hogy ez egy gyerekkísérlet, ami itt folyik, és hogyha valami ennyire ártalmas, akkor azt általában nem tudatosítjuk, hanem hát korlátozzuk és kézbe tartjuk.

Nézzünk egy másik jellegű problémát.

Miskolcról kaptuk ezt a levelet.

Kisfiam négy éves középső csoportos.

Ezért úgy gondoltuk, hogy heti egy, maximum két alkalommal keresünk neki valamilyen mozgásos elfoglaltságot.

A lelkesedése is megvan, de amikor ott vagyunk, mégsem szeretne becsatlakozni.

Azt mondja, szégyenlős, és legyek ott vele.

Az apukája ezt nehezen viseli, nem érti, miért nem vesz részt a foglalkozáson.

Hiába mondom neki, hogy valószínűleg időre van szükségem.

Megoldás lehet-e, ha én nem megyek el ezekre az órákra?

Sokszor azt látom rajta, hogy a jelenlétem kicsit meg is zavarja és hamar feladja.

Kis összetett probléma ez megint.

Talán kettő-három probléma is van benne.

Négy éves gyermeknek valóban a legnagyobb fejlesztő tevékenysége a mozgással össze kapcsolt játék.

De négy éves gyermeknek ez az ez a csoportos foglalkozás, ez a bizonyos mindig akkor, mindig úgy, mindig azokkal satöbbi, ez a jellegű foglalkozás nem igazán a sajátja.

Tehát valóban nagyon nagy szüksége van a mozgásra, de lehet, hogy nem foglalkozásokra. még erre nem érett, hogy ezt így rendszeresen egyszerkétszer, tehát nyilvánvaló, hogy akkor most nem úgy jön ki satöbbi.

Nem tudom milyen a családi helyzet, de itt itt jó lenne egy kert, itt jó lenne egy kimozdulási lehetőség.

Ha ilyen nincs, akkor hát nem tudom én annak a megszervezése, hogy hogy szabadban játszon, tehát szabadban szabadon játszon egy-két társsal meg fogják találni azt a mozgásformát, amit szívesen csinálnak. kis bicikli, kis túrás furás gyurkálás fölmászok aláúszok nem tudom én, egyensúlyozok a homokozó tetején, a kis mászókán, a valahol, tehát a négy éves még tulajdonképpen ezekre a rendszeres foglalkozásokra még akkor is, hogyha ezek játékosak, igazából nem érett.

És ebben a kérdésben az édesapának is egy kis türelemre volna szüksége.

Itt tulajdonképpen nem várható el még ettől a gyerektől, hogy rendszeresen járjon egy ilyen akármilyen jónak nevezett foglalkozásra is.

És tényleg érdemes lenne talán ezt így nem, hogy mondjam, nem kifejezni, és ezt az elvárást folyamatosan hangsúlyozni, mert úgy fog, tehát ez máshova fog hatni az önértékelésébe, az önbecslésébe. ugyanis erről nem tehet, hogy ott nem érzi jól magát, nem találja fel magát.

Nagyon természetes az, hogy hogy legyen itt anya, vagy legalább legyen itt anya, vagy legalább legyek vele, vagy talán csak időnként elmenni.

Nyilván az ilyen foglalkozásra nem lehet időnként menni.

Tehát az is látszik, hogy amikor ott van a szülője, akkor ugye hamarabb szeretne ebből kiszállni, hamarabb szeretne odacsatlakozni inkább.

Tehát egy szabadjáték, egy szabadban sok mozgással eltöltött délután vagy este sokkal többet jelentene, úgy látom, ennek a kisgyereknek, mint egy ilyen programozott és alkalmi foglalkozás.

Aztán megint egy nagyon nagyon másik kérdés Budapestről.

A 12 éves lányom az iskolában azt hallotta, hogy mindenki maga dönti el, fiú-e vagy lány.

Ő most teljesen összezavarodott, hogyan segítsek neki megérteni magát anélkül, hogy összetörném a lelkét?

Nagyon szomorú ez a kérdés is, hogy az iskolában, és egy 12 éves gyerekről van szó, nagyon nagyon lesújtó számomra az, hogy megtanuljuk az atommakhaslásnak a különböző körülményeit, és 12 évesen még nem tanultuk meg azt, hogy az első sejtünk az vagy férfi vagy nő.

És ezt egyáltalán nem támadja egyetlen egy ideológia sem.

Tehát ezt a biológiai tényt még, hogy úgy mondjam, nem sikerült megcáfolni.

Tehát egy 12 éves egyébként már természettudományokkal is valamelyest foglalkozó és gondolkodó és érdeklődő és érlelődő és a serdülésben is benne lévő gyermeknek régesrég, tehát egy-két éve már foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel az őszintjén természetesen.

És ezt el is lehet neki mondani, hogy amikor az első sejtünk létrejön, az vagy férfi, vagy nő, és itt nincs harmadik, és ez a sejtünk sokszorozódik, és ezért ez a sejtünk, ez az összes ös az eg a testünk minden részletében, a hajszálónknak, minden csücskébenne van ez az úgynevezett program, ez a ez az irányultság, hogy fiú vagy-e vagy lány.

Tehát ez alapvetően nem választható.

Na most az, hogy az iskolában azt hallotta, ez egy kicsit tág.

Vajon egy másik kölök mondta-e neki, hogy képzeld el, ez így van, vagy talán másik formában hallotta, vagy felnőttől hallotta-e, persze, hogy összezavarodik, de erről lehet beszélgetni.

Tehát ezek a nagy súlyú kérdések igenis már érdeklik ezeket a téveseket, nem töri össze a lelkét, ha ő meghallja azt a azt a támaszt, ami belülről is szólongatja.

Tehát ő biztos, hogy érzi, hogy ő leány.

És és ezzel nem összezavarjuk, hanem megerősítjük ezt a ezt a ezt a belső ösztönét is.

Nagyon fontos ez, hogy ennek a kérdéskörnek persze nem csak a szexualitása a az az a az a tartalma, amivel foglalkoznunk kell, hanem az egész jellemnevelés.

Tehát a szexuális nevelés egy jellemnevelés.

Talán majd ez erről is egy kicsit külön is fogunk beszélni.

Nagyon szeretettel ajánlom a boldogabb családokért családi életre nevelés programját, vagy nagy szeretettel ajánlom a ciklus show nevezetű programot, amit szülők is kérhetnek, hogyha esetleg összeköttetésre vagy forrásra vagy vagy kapcsolati lehetőségre van szükségük, írjanak az arándokpontmán.

Ö és szívesen küldök elérhetőséget. nagyon nagyszerű kollégák foglalkoznak nagyon nagyszerű programmal, amiről aztán utána otthon is lehet beszélgetni, és szépen bevezetik például a lányokat a ciklusó nevű kis foglalkozásban arra, hogy hogy nőnek lenni jó, hogy a női lét ajándék, és hogy ez hogy zajlik a testedben.

És ezzel nyilván, hogy ki fog rajzolódni, hogy hát ez nem választás kérdése, hanem egy boldog megajándékozottság lehetősége.

Kedves Rita, a kilenc éves kisfiamra ADHD-t mondtak az iskolában, de én inkább azt érzem, hogy nem bírják kezelni a temperamentumát.

Hogyan tudom megvédeni a gyerekem önbecsülését?

Ez a kérdés is legalább három kérdést tartalmaz.

Kilenc éves kisfiamra ADHT-t mondtak az iskolában, ki mondott és minek alapján.

Tehát ezt így nem szabad se elfogadni, de elutasítani sem.

Tehát ennek nagyon fontos, hogy után menjünk.

Mi az, hogy mondtak? hogyha egy tanító vagy tanár vagy bárki mondta ezt, akkor megkérdezném, hogy minek alapján, és segíthetek-e ebben, vagy menjünk-e el egy vizsgálatra, vagy minek alapján gondolja ezt.

Tehát az, hogy én inkább azt érzem, hogy nem bírják a temperamentumát kezelni, ebben lehet valami, és a temperamentum is össze összefonódhat akár egy ADHD-s szerű jelenséggel, de lehet, hogy nem is ADHD, de ez a montak, ez ilyen súlyos megállapításra nagyon nem alkalmas.

Sajnos divattá vált ma is az valóban, hogy ha egy gyerek egy kicsit vagy nagyon, hogy mondjam, szabadabban viselkedik, akár neveletlen, vagy akár abban az esetekben nem tudja az indulatait kezelni, akkor persze rögtön ADHD-s.

Hogyha nem tudja a mozgását kézbe tartani, akkor hiperaktív.

Hogyha valami nem tud valakire figyelni, akkor biztos autista.

Tehát ezzel nagyon könnyen dobálózunk ezekkel a jelenségekkel, amiknek természetesen ezt ugye úgy hívják neurodiverzitás, nagyon sokféleképpen érik az idegrendszer, de ehhez tényleg szakember kellene, hogy megállapítsa, hogy mi a mi.

És hogyha azt mondja, hogy nem, ez nem ADHD, hanem a temperamentuma, akkor szintén azt gondolom, hogy otthon is át kellene gondolnunk, illetve hogyha otthon rájöttünk fogásokra, hogy például ez a kisfiú mire érzékeny, hogyan lehet kezelni, akkor a tanítóval, a tanárokkal beszélgetést kezdeményezni, vagy vagy a az iskolában talán van szociális munkás, talán van pszichológus.

Tehát mindenképpen azt gondolom, hogy csak közösségi megoldása van ennek, de így, hogy azt mondták, én meg azt gondolom, ebből csak feszültség lesz.

Megint egy kicsit kütyű érintettség.

Az iskolában már tabletre adják a házi feladatot, de közben rettegek, hogy a 10 éves fiam telefonfüggő lesz.

Hogyan lehet józan egyensúlyt tartani a digitális világban?

A mai beszélgetésünknek az első kérdésében is részben talál erre választ.

Itt is egy 10 éves gyermekről van szó, hogy tabletráadják a házi feladatot.

Megpróbálkoznék azzal, hogy nem lehetne tehát egyszerűen egy szülőértekezleten vagy több szülővel összefogva, hogy kérjük, hogy ne tabletre adják a házi feladatot, hanem hagyományosan. egyébként ezt már több országban le is váltották a tableteket, mert másképp tanulunk, másképp írunk, másképp gondolkozunk, hogyha füzetbe, papíron gondolkozunk, az idegrendszeri folyamatok is mások.

Nagyon érdekes például hogy a pízavizsgálatok alapján Svédországban, ahol azért megjegyezném, hogy a legelső digitális átállású oktatási rendszer volt, tehát…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső”

Miről szól ez az epizód: „Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső”?

A Válaszkereső podcast sorozat ezen epizódjában a digitális zajban rejlő kihívásokat vizsgálják a gyermeknevelés szempontjából, különös tekintettel a kapcsolattartás nehézségeire. A műsorban egy 9 éves kislány példáján keresztül elemzik, hogyan érezheti magát kirekesztve egy… Az epizód a Zarándok.ma című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pécsi Rita.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső”?

Fő témái: digitális zaj, gyermeknevelés, kapcsolattartás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyerekek a digitális zajban – hogyan maradjon meg a valódi kapcsolódás? – Válaszkereső”?

Megjelenés: 2026. 04. 26.. Hossz: 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zarandok-ma/gyerekek-a-digitalis-zajban-hogyan-maradjon-meg-a-valodi-kapcsolodas-valaszkeres

Több epizód a Zarándok.ma-ből